2015. november 22., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 22, VASÁRNAP - 4 Mózes 17

MEGHALLHATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Új olvasmányok a fejezet végén

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 23. fejezet 133. nap

Az Úr szőlőskertje

A két fiúról mondott példázatot a szőlőskertről szóló példázat követte. Az előbbiben Krisztus bemutatta a zsidó vezetőknek az engedelmesség fontosságát, az utóbbiban pedig az Izraelre árasztott áldásokról beszélt. E példázatok által kifejezte, hogy Isten igényt tart engedelmességükre. Eléjük tárta Isten dicsőséges szándékát, amelyet engedelmességükkel valóra válthattak volna. Fellebbentve a jövő fátyolát megmutatta, hogy e szándék semmibevevésével az egész nemzet miként játszotta el Isten áldásait, és vitte romlásba önmagát.

"Vala egy házigazda - mondta Krisztus -, aki szőlőt plántála, és azt gyepüvel körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék."

Erről a szőlőskertről Ésaiás próféta így ír: "Hadd énekelek kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és közepére tornyot épített, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem" (Ésa 5 :1-2).

A gazda kiválaszt egy darab földet a pusztaságban. Bekeríti, megtisztítja, megműveli, nemes szőlővel beülteti, és gazdag termésre számít. Azt reméli, hogy az a darab föld, amelyhez fogható nincs a megműveletlen pusztaságon, a gondozás és a ráfordított munka eredményeképpen elismerést szerez neki. Így választott ki Isten egy népet a világból, hogy Krisztus iskolájában tanuljon és nevelődjék. Ezt mondja a próféta: "A seregek Urának szőlője ... Izrael háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése" (Ésa 5 : 7). Isten nagy kiváltságokban részesítette ezt a népet, gazdagon árasztva rájuk nagy jóságának áldásait, és várta, hogy gyümölcsterméssel megdicsőítse. Hirdetniük kellett volna országának elveit. A bukott, gonosz világnak be kellett volna mutatniuk Isten jellemét.

Az Úr szőlőskertjének olyan termést kellett volna hoznia, amely egészen más; mint a pogány népeké. E bálványimádó népek a gonoszságnak hódoltak. Gátlástalanul erőszakoskodtak, telhetetlenkedtek, bűnöztek, zsarnokoskodtak, és a legromlottabb szokásokat követték. A romlott fa a becstelenség és szenvedés gyümölcseit hozta. Az Isten által plántált szőlőnek egészen más gyümölcsöt kellett volna teremnie.

A zsidó nép abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy úgy mutathatta be Isten jellemét, miként Isten Mózesnek kinyilatkoztatta. Mózes "mutasd meg nékem a Te dicsőségedet" imájára válaszként az Úr ezt ígérte: "Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el." "És az Úr elvonula előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt" (2 Móz 33:18-19; 34:17). Isten ezt a gyümölcsöt kívánta népétől. Tiszta jellemükkel és szent életükkel, irgalmasságukkal, jóságukkal és könyörületükkel kellett volna megmutatniuk, hogy "az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket" (Zsolt 19:8).

Izrael által Isten gazdag áldást akart küldeni minden népnek. Izrael útján kellett volna a világosságnak szétterjednie az egész világon. A világ népeiből a romlott szokások kitörölték Isten ismeretét. Az irgalmas Isten mégsem vonta vissza tőlük az életet. Egyháza által akart alkalmat adni a pogányoknak arra, hogy megismerjék. A népe által megmutatott elvekkel akarta erkölcsi képmását helyreállítani az emberben.

E terv megvalósítása érdekében hívta ki Isten Ábrahámot bálványimádó rokonai közül, és megparancsolta, hogy lakjék Kánaán földjén. "Nagy nemzetté tészlek - mondta - és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz" (1 Móz 12 : 2). Isten levitte Egyiptomba Ábrahám leszármazottait: Jákóbot és ivadékait, hogy bemutassák e nagy és gonosz nemzetnek Isten országának alapelveit. József becsületessége és csodálatra méltó tevékenysége, amellyel megőrizte Egyiptom egész népét, Krisztus életét tükrözte. Mózes is - és sokan mások - bizonyságot tettek Istenről.

Isten hatalma és irgalma mutatkozott meg akkor is, amikor kivezette Izraelt Egyiptomból. Csodái, amelyekkel megszabadította a szolgaságból, és gondoskodása a pusztai vándorlás alatt nemcsak Izrael javát szolgálta. Isten szemléltető oktatást akart adni népe által a környező nemzeteknek. Minden emberi hatalmat és nagyságot felülmúló Istenként nyilatkoztatta ki önmagát. A népe érdekében megmutatott jelek és csodák tanúsították, hogy ura a természetnek és a természet imádói közül a legnagyobbaknak is. Isten kinyilatkoztatta önmagát a büszke Egyiptomnak. Az utolsó napok eseményei által is hasonlóképpen fogja jelenlétét éreztetni a földön. A nagy VAGYOK tűzzel és fergeteggel, megrázkódtatással és halállal szabadította meg népét. Kivitte a szolgaság földjéről. Átvezette "a tüzes kígyóknak, skorpióknak, szomjúságnak nagy pusztáján." Vizet hozott elő neki "a kemény kősziklából", és "mennyei gaboná"-val táplálta (Lásd 5 Móz 8:15; Zsolt 78: 24). "Mert az Úrnak része az Ő népe - mondta Mózes -, Jákób néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt rá, őrizte, mint a szeme fényét; mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket: egymaga vezette őt az Úr; idegen Isten nem volt ővele" (5 Móz 32 :9-12). Így vonta önmagához, hogy a Magasságos árnyékában lakozzék.


Isten az Ő kegyelméből újabb bizonyítékot adott Izraelnek akaratára vonatkozóan, hogy változtathassanak eltorzult nézeteiken; ugyanis még mindig meg voltak győződve arról, hogy Mózes és Áron ölte meg az Úrnak népét (lásd: 4Móz 16:41). 

Isten azt parancsolta, hogy mindegyik törzs vegyen egy vesszőt, és írják rá atyáik házának nevét. A vesszőket ezután ott kellett hagyni a bizonyság sátorában, ahol az Úr megjelenik. Ekkor Isten olyan csodát tett, ami már elhallgattatta az izraeliták panaszáradatát, s ami maradandó bizonyítéka és jelképe lett annak, hogy kire is helyezte Isten a papi szolgálatot. A vesszőn minden jelentős változás egyetlen éjszaka leforgása alatt történt meg, és ez meggyőzte a népet arról, hogy Isten szent szolgálatra különítette el Áront Izrael többi törzsétől. 

Az isteni hatalom e csodás megnyilvánulását követően a papság tekintélyét nem vonták többé kétségbe. A csodavesszőt megőrizték, és időről időre bemutatták a népnek, hogy emlékeztesse őket a múltra, és megóvja őket a panaszkodástól, valamint attól, hogy megkérdőjelezzék, kire is bízta Isten a papság szent szolgálatát. Miután Izrael fiai valódi fényében látták meg lázadásukat, megrémültek. „Ímé pusztulunk, veszünk, mi mindnyájan elveszünk!” (12. vers). Végül rákényszerültek arra, hogy elfogadják a kellemetlen igazságot, miszerint sorsuk az, hogy ott haljanak meg a pusztában. Miután ráébredtek, hogy valóban az Úr mondta ki, hogy nem mehetnek be az ígéret földjére, elismerték, hogy a Mózes és Áron tekintélye elleni lázadással Izrael Istene ellen vétkeztek.

Mindig nagyon nehéz jobb belátásra bírni azokat a személyeket, akik megengedték maguknak a lázadást; ezt láthatjuk abból az esetből is, mennyire bonyolult volt ráébreszteni az izraelitákat arra, hogy ők tévednek, Mózesnek és Áronnak pedig igazuk van – még azután is, hogy Kórét és társait elnyelte a föld.

Ellen G. White is említést tesz erről az esetről. Megállapítja, hogy Kóré lázadását „figyelmeztetésként jegyzi fel az Ige Isten népe számára, különösképpen azok számára, akik a vég idején élnek a Földön. … A kegyelmes Isten leereszkedett hozzájuk, hogy csodát tegyen Áron vesszejével, és ezzel győzze meg őket a papsággal kapcsolatban – mindörökre.” (Spiritual Gifts [Lelki ajándékok], 4A kötet, 35-38. oldal.)

Nancy Costa

17. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 23. fejezetéhez (november 22-28).

Miközben az Úr szőlőskertjéről szóló példázatot olvasom, legfőbb gondolatom az, hogy Megváltónk ezt az üzenetet minden hitvalló hetednapi adventista keresztény szívébe bele szeretné rejteni; hiszen mi vagyunk a lelki Izrael. A szőlőskert tulajdonosa úgy döntött, hogy „bemutassák országának alapelveit… és képviseljék Isten jellemét.”

Amikor börtönben voltam, eszembe jutott egy régi barátom neve, aki korábban adventista lett. Tanulmányozni kezdtük a Bibliát, és hónapokon belül elkezdtem szombatot ünnepelni. Mégis, a sok tudás ellenére szívem nem lett a Megváltóé. Minél inkább erőltettem az Igét az emberekre, annál több ellenséget szereztem. Isten jellemével ellentétesen mutattam be az igazságot. Élő képmutató voltam! Büszkeségem nem engedte látni azt, hogy nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen vagyok. Mint sokan mások, én is elkövettem Izrael hibáit.

Tudjuk, hogy a világ sötétségben van, de vesztükbe rohanó embertársainkat el kell téríteni a hamis istentisztelettől, „de ne bálványaik kárhoztatásával, hanem az értékesebb dolgok megláttatásával.” Mi valami sokkal csodálatosabbat tudunk nekik adni: az örökkévaló evangéliumot. Ez a példázat felhívás az egyházunk számára. „Isten ezt a gyümölcsöt kívánta népétől. Jellemük tisztaságával, életük szentségével, irgalmasságukkal, jóságukkal, együttérzésükkel kellett volna bemutatniuk, hogy »az Úr törvénye szent, igaz és jó«”.

Tartsuk emlékezetünkben ezt a történetet, hogy jó gyümölcsöt teremhessünk a tulajdonos számára! 

Nicole Stallings,
ARISE diplomás/gyakornok, Light Bearers

USA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése