2015. november 3., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 3, KEDD - 3 Mózes 25

Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 18. fejezet 115. nap

Aki azt mondta, hogy "feleséget vettem, és azért nem mehetek", az emberiség egyik nagy osztályát ábrázolja. Sokan vannak, akik feleségük vagy férjük befolyására hagyják figyelmen kívül Isten hívását. A férj ezt mondja: Tudom mi a kötelességem, de nem teljesíthetem, mert feleségem ellenzi. Miatta nagyon nehéz volna engedelmeskednem. A feleség, aki hallja a kegyelem hívó szavát: "jöjj, mert immár minden kész", ezt mondja: "kérlek téged, ments ki engem. Férjem nem hallgat a kegyelem hívó szavára. Azt mondja: hivatása nem engedi. Nekem pedig őt kell követnem. Nem mehetek!" A gyermekek szívében is visszhangra talál a meghívás. Szívesen elfogadnák. De szeretik szüleiket, és mivel a szülőket nem érinti az evangélium, a gyermekek azt gondolják, hogy ők sem mehetnek. Ők is ezt mondják: "ments ki engem!"

Ezek az emberek azért utasítják vissza a Megváltó hívását, mert attól félnek, hogy felbomlik a család. Azt hiszik, hogy ha nem engedelmeskednek Istennek, családjuk békés és szerencsés lesz. Ez azonban önámítás. Aki önzést vet, önzést is arat. Krisztus szeretetének elutasításával elvetik mindazt, ami az emberi szeretetet tisztává és állhatatossá teheti. Nemcsak a mennyet veszítik el, de azt sem élvezhetik igazán, amiért feláldozták a mennyet.

A példázat szerint a vendéglátó megtudta, hogyan fogadták meghívását, és "megharagudván... monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide."

A házigazda elfordult azoktól, akik semmibe vették nagylelkűségét, és olyanokat hívott meg, akik nem bővölködtek, akiknek nem volt házuk és földjük. Meghívta a szegényeket, az éhezőket, akik értékelték ajándékait. "A vámszedők és a parázna nők - mondta Krisztus - megelőznek titeket az Isten országában" (Mt 21:31). Senki sem süllyedt olyan mélyre, és senki sem olyan nyomorult, ha az emberek el is taszítják maguktól, és elfordulnak tőle, hogy Isten ne méltatná figyelmére és szeretetére. Krisztus nagyon szeretné, ha a gondterhelt, elfáradt, megsanyargatott ember hozzá fordulna. Szeretné adni neki azt a fényt, örömet és békét, amelyet sehol máshol nem találhat. A legbűnösebbet is mélységesen szánja és szereti. Elküldi Szentlelkét, hogy szeretetével körülvegye, és magához vonzza.

A szolga, aki elhozta a szegényeket és vakokat, jelentette urának: "Uram, meglett, amint parancsolád, és mégis van hely. Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam." Krisztus itt arra az evangélizálásra utalt, amelyet már a zsidók határain túl, a világ országútjain és ösvényein kell végezni.

Pál és Barnabás engedelmeskedtek a parancsnak. Ezt mondták a zsidóknak: "Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig. A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak igéjét; és akik csak örök életre választattak vala, hivének" (Acs 13 : 46-48).

A Krisztus tanítványai által hirdetett evangéliumi üzenet hírt adott a világnak az első adventről, és azt a jó hírt tartalmazta, hogy az ember a Krisztusba vetett hit által üdvösségre lel. Az üzenet előre mutatott a második adventre, amikor Jézus eljön dicsőségben, hogy megváltsa népét, és azt az örömhírt hozta, hogy aki hisz és engedelmeskedik, az részesül "a szentek örökségében ... a világosságban" (Kol 1:12). Ez az üzenet szól ma az emberiségnek, azzal a kinyilatkoztatással együtt, hogy Krisztus második eljövetele közel van. Igéje és az általa meghirdetett jelek teljesedése tanúsítja, hogy az Úr már az ajtó előtt van.


Istennek volt egy pénzügyi terve, hogy emlékeztesse népét: Ő az Istenük, aki gondot visel róluk. A szombatévben, minden hetedik esztendőben, a föld pihent, semmit sem vetettek vagy ültettek bele, nem volt aratás. Ha valami magától termett benne, azt bárki használhatta, gazdag vagy szegény, még az idegenek is.
Ha valakinek tartozása volt és el kellett adni magát annak, akinek tartozott, a családtagjai vagy barátai kiválthatták (még nem izraelita tulajdonostól is), de a hetedik szombatév után vette kezdetét az ötvenedik, jubileumi esztendő, a kürtzengés esztendeje, amikor minden rabszolgát szabadon kellett engedni. Nem volt vetés és aratás, és a kölcsönnel megterhelt, vagy tartozás miatt gazdát cserélt földek visszakerültek eredeti tulajdonosuk birtokába.

Egyetlen pénzügyi rendszer sem fogható ahhoz a rendszerhez, amit Isten adott Izraelnek. A gazdaság működésének alapja elsődlegesen a földterület, a javak és a termelés volt, nem pedig a pénz. Isten nyomatékosan megtiltotta, hogy a szegényeknek kamatot számoljanak fel. A rabszolgákkal úgy bántak, mint alkalmazottakkal, nem mint rabszolgákkal. A földek adás-vételénél évi 2%-os értékcsökkenést számoltak a jubileumi év miatt, ugyanakkor a megtermelt áruk értéke növekedett. A népesség növekedése erősítette a gazdaságot, és Isten rendszere megóvott az elszegényedéstől és a túlzott meggazdagodástól. A föld, az emberek és az állatok is élvezték a szombatév áldásait. Isten terve mindig a legjobb.

Isten ma is elvárja, hogy kedvességet és együttérzést tanúsítsunk a szegények iránt, és segítsük őket a szükség idején.
Dean Davis

14. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 18. fejezetéhez (november 1-7).

Miután elolvastam ezt a fejezetet, világos volt számomra a mondanivalója: Jézus azt próbálja velünk megértetni, hogy minden embernek meg kell hallania az evangéliumot. A vacsorára meghívott vendégek végeredményben a társadalom egészét képviselik, beleértve a gazdagokat és a szegényeket, a hatalmasokat és az elnyomottakat is.

Mi azonban úgy tűnik, folyton kifogásokat hozunk fel, miért nem mondjuk el bizonyos egyéneknek az örömhírt – mégpedig nem ritkán az emberek kinézete alapján döntjük ezt el. Példának okáért: „Ó, az a hölgy túl gazdag és befolyásos személyiség, biztosan nem érdekli Jézus.” Vagy: „Az a fickó? Az ilyenek az arcomba nevetnének, ha lelki témákról próbálnék beszélni velük!” Ellen White azonban ezt írja: „Senki mellett se haladjunk el azért, mert úgy látjuk, hogy lekötik a földi dolgok. A társadalom rangos személyiségei között sok sebzett szívű, a sivárságba belefáradt ember van. Vágynak a hiányzó békességre. Vannak a társadalom legrangosabbjai között is megváltásra éhező és szomjazó emberek. Sokan elfogadnák a segítséget, ha az Úr munkásai kedvesen, Krisztus szeretetétől átforrósodott szívvel, személyesen közelednének hozzájuk (Budapest, 1999, Advent Kiadó. 154-155. o.).

Ha tehát legközelebb lehetőséged nyílik valakinek beszélni az evangéliumról, csak tedd meg! Tekintet nélkül arra, hogy miként képzeled el az illető válaszát, beszélj neki Jézusról! Lehetséges, hogy beszélgetőtársad egy a sok közül, aki szomjazza az üdvösséget? Nem tudod meg, csak ha bizonyságot teszel neki!

Randy Ban,
adminisztrátor, Light Bearers [Fényhordozók elnevezésű szolgálat]
USA



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése