Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 45. fejezet 1088. nap
Szeretni a lelkeket, akikért Krisztus meghalt - ez az ÉN
keresztre feszítését jelenti. Aki Isten gyermeke, az ettől kezdve egy szemnek
tekinti magát a világ megmentésére lebocsátott láncban. Egy Krisztussal az Ő
kegyelmi tervében, s Vele jár, hogy megkeresse és megmentse, aki elveszett. A
keresztény embernek mindig észben kell tartania, hogy ő Istennek szentelte
magát, és jellemével Krisztust kell bemutatnia a világnak. Az önfeláldozásnak,
szeretetnek, együttérzésnek, melyek Krisztus életében megnyilvánultak, újra meg
kell jelenniük Isten munkásának életében.
"Valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt;
valaki pedig elveszti az ő életét énérettem és az evangéliumért, az megtalálja
azt" (Mk 8: 35). Az önzés halál. A test egyetlen szerve sem maradhat
életben, ha működését csak önmagára korlátozza. A szív, ha nem tudná életadó
vérét továbbítani a kézbe és a fejbe, hamarosan elveszítené erejét. Az életadó
vérhez hasonlóan járja át Krisztus szeretete az Ő titokzatos testének minden
részét. Egymáshoz rendelt tagok vagyunk, s aki nem hajlandó másoknak juttatni,
az elpusztul. És "Mit használ az embernek, - mondta Jézus - ha az egész
világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat
az ember az ő lelkéért?" (Mt 16: 26)
A jelenlegi szegénységen és megaláztatáson túl megmutatta a
tanítványoknak dicsőséges eljövetelét, nem földi trón káprázatában, hanem
Istennek és a mennyei seregeknek dicsőségében. Azután így szólt: "Megfizet
mindenkinek az ő cselekedete szerint" (Mt 16:27). Bátorításul ígéretet
adott nekik: "Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állanak, vannak
némelyek, akik nem kóstolják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát
eljőni az ő országában" (Mt 16:28). A tanítványok azonban nem értették meg
szavait. A dicsőség túlságosan messzinek tűnt. Szemük a közelebbi dolgokra
figyelt, a földi életre, a szegénységre, megaláztatásra, szenvedésre. Le kell
mondaniuk a Messiás országáról alkotott ragyogó várakozásaikról? Nem fogják
látni urukat Dávid trónján megdicsőülni? Lehetséges, hogy Krisztusnak szerény,
hontalan vándorként kell élnie, akit megvetnek, elutasítanak, és halálra adnak?
Bánat nyomasztotta szívüket szeretett Mesterük miatt. Kétségek is kínozták
őket, mert felfoghatatlannak tűnt, hogy Isten Fiának ilyen könyörtelen
megaláztatást kell elszenvednie. Megkérdezték, miért kellene önként
Jeruzsálembe mennie, hogy ott úgy bánjanak Vele, ahogyan elmondta. Hogyan
nyugodhat bele ilyen sorsba, s hagyhatja őket még nagyobb sötétségben, mint
amilyenben voltak, mielőtt megnyilatkozott nekik?
A tanítványok úgy okoskodtak, hogy Cézárea Filippi
tartományában Krisztus kívül esik Heródes hatókörén. Nincs félnivalója a zsidók
gyűlöletétől vagy a rómaiak hatalmától. Miért nem ott dolgozik, távol a
farizeusoktól? Miért kell magát halálra adnia? Ha pedig meg kell halnia, hogyan
alapíthatja meg országát oly szilárdan, hogy a pokol kapui sem vehetnek rajta
diadalmat? A tanítványok számára ez valóban rejtély volt.
Most a Galileai tenger partján épp afelé a város felé
haladtak, ahol minden reményük összeomlott. Nem mertek kifogást emelni
Krisztusnál, de egymás között szomorú hangon tárgyalták, milyen jövő vár rájuk.
Kétségeik között is ragaszkodtak a gondolathoz, hogy valamilyen előre nem
látható körülmény elháríthatja az Urukra váró sorsot. Így szomorkodtak és
kételkedtek, reménykedtek és rettegtek hat hosszú, borongós napon át.
Mai Bibliai szakasz: 2
Korinthus 12
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál a 12. fejezetben
egyes szám harmadik személyre vált. „Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel
ezelőtt … elragadtatott a harmadik égig.” Egyértelműnek tűnik, hogy Pál saját magáról beszél, különösen ismerve
ellenfelei dicsekvéseit, amely megmagyarázza vonakodását attól, hogy
közvetlenül beszéljen látomás-élményéről. Hogy alázatos maradjon titokzatos
módon „tövis adatott” a testébe, hogy
– ahogy írja - „el ne bizakodjam” (7.
vers) Könyörgései közepette ígéretet kapott: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér
célhoz” (9. vers). Valamilyen gyengeség mindannyiunkban
megtalálható. Ezért „amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős” (10.
v.)
Pál utal rá, hogy szeretne visszatérni a korinthusi
gyülekezethez harmadik alkalommal is. Ahogy korábban is, biztosítja őket, hogy
nem lesz terhükre, „mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem
titeket magatokat kereslek” (14. vers).
Sajnálatos módon Pál attól fél, hogy néhányak szerint ő nem
más, mint ravasz ember, aki csellel fogta meg a híveket (16. vers). Pedig
minden, amit tett az a „ti épülésetekre”
szolgált (19. vers). Mennyire reméli, hogy visszatérésekor nem talál
viszálykodást, irigységet, haragot, rágalmazást a hívők között (20. vers)!
Úgy gondolom, Isten is reméli, hogy nem talál viszálykodást
és rágalmazást népe között ma!
Michael
W. Campbell, Ph.D.
151. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
45-46. fejezeteihez
(július 1-7).
Képzeld el, hogy az egész
életedet láthatod magad előtt, élénk részletes ábrázolásban. Mindent, ami
történni fog veled, a helyeket, ahova menni fogsz, és a dolgokat, amiket teszel
majd. Túlterhelnének-e ezek téged? Valószínű, hogy igen.
Isten gyakran
könyörületesen megóv minket a jövőtől. Hálásak lehetünk ezért! Mindez azonban
nem volt így a Megváltónk számára. Bámulatos, hogy Ő mindenről tudott, ami
történni fog vele, még mielőtt leszállt trónjáról, és istenségére emberi ruhát
öltött. Így olvassuk: „A szívét gyötrő minden fájdalom, a fejére szórt minden
sértés, minden elszenvedett nélkülözés ismeretes volt előtte, mielőtt letette
koronáját és királyi palástját…” (Jézus élete, 410. o.)
Micsoda elszántság,
bátorság, jellembeli fennköltség és hatalmas szeretet volt Jézus szívében!
Annak ellenére, hogy mindent ismert előre, önként választotta azt, hogy magához
öleli a keresztet. Nem az Atya ítélte el Őt, hogy meghaljon. Nem! Önként
választotta azt, hogy odaadja az életét.
Azzal, hogy magához
ölelte ezt az áldozatot, Krisztus saját szükségletei elé helyezte annak örömét,
hogy megláthatja a megváltott emberi családot! Ezen a földön minden egyes
lépését ez az öröm motiválta. Így magához ölelte a keresztet, semmibe vette a
szégyent, és az Atya mellett ül győztesként.
Legyen így velünk is!
Vállaljuk fel azt az utat, ahogyan Isten vezet minket, még ha önmegtagadást és
áldozatot jelent is. Miért? Az öröm miatt, amit Isten kijelölt nekünk. Ez pedig
az evangélium másokkal való megosztásának öröme. Annak öröme, hogy közösségben
lehetünk Megváltónkkal egy örökkévalóságon keresztül.
Emmanuel Higgins
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés