2018. július 13., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 13 - PÉNTEK - Efézus 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 48. fejezet 1096. nap

Jézus újból elmagyarázta tanítványainak, hogy országát nem földi méltóság, ragyogás jellemzi. Jézus lábánál ezek a megkülönböztetések feledésbe merülnek. Találkozik egymással a gazdag és a szegény, a tanult és a tudatlan, s nem gondolnak hovatartozásra, világi elsőbbségre. Mindannyian véren megváltott lelkek, mindent Neki tulajdonítanak, aki megváltotta őket.
Az őszinte, töredelmes lélek drága Isten szemében. Pecsétjét nem rangja, gazdagsága, szellemi nagysága alapján helyezi az emberre, hanem annak alapján, hogy mennyire egy Krisztussal. A dicsőség Ura elégedett a szelídekkel és alázatos szívűekkel. "És adtad nékem, - mondotta Dávid - a te üdvösségednek pajzsát, [...] és a te jóvoltod (mint az emberi jellem egyik alkotója) felmagasztalt engem" (Zsolt 18:36).

"Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, - mondta Jézus - engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott" (Mk 9:37). "Így szól az Úr: Az egek nékem ülőszékem, és a föld lábaimnak zsámolya: [...] hanem erre tekintek én, aki szegény és megtörött lelkű, és aki beszédemet rettegi" (Ésa 66:1 2).

A Megváltó szavai letörték a tanítványok magabiztosságát. A válasz senkit sem emelt ki személyesen, de János úgy érezte, meg kell kérdeznie, hogy egy esetben helyesen cselekedett-e. Gyermeki lelkülettel tárta föl az ügyet Jézus előtt. "Mester, - mondta - látánk valakit, aki a te neveddel ördögöket űz, és aki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket" (Mk 9:38).

Jakab és János azt hitték, hogy Uruk tisztességéért akadályozták ezt az embert, de most kezdtek rájönni: a magukét féltették. Belátták tévedésüket, és elfogadták Jézus dorgálását: "Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem" (Mk 9:39). Senkit sem szabad elutasítani, aki bármilyen módon barátságos Krisztus iránt. Sokakat mélyen megindított Krisztus jelleme és munkája, szívük hittel megnyílt Felé. A tanítványoknak, akik nem ismerik az indítékokat, vigyázniuk kell, nehogy elcsüggesszék ezeket a lelkeket. Amikor Jézus már nem lesz személyesen köztük, és a munkát rájuk hagyja, nem szabad szűklátókörű, kiváltságos lelkületet dédelgetniük, hanem ugyanazt a messzemenő rokonszenvet kell kinyilvánítaniuk, amit Mesterüknél láttak.

Csak az, ha valaki nem egyezik meg mindenben személyes elképzeléseinkkel, véleményünkkel, még nem jogosít fel minket arra, hogy eltiltsuk az Istenért végzett munkától. Krisztus a Nagy Tanító - mi nem ítélhetünk, nem parancsolhatunk, hanem mindannyian üljünk alázatosan Jézus lábához, és tanuljunk Tőle. Minden lélek, akit Isten készségessé tett, olyan csatorna, melyen át Krisztus kinyilatkoztatja megbocsátó szeretetét. Milyen körültekintőeknek kell lennünk tehát, nehogy kedvét szegjük valakinek, aki Isten világosságát hordozza, s ezzel elfogjuk a sugarakat, melyeknek a világra kellene ragyogniuk!

Ha egy tanítvány nyers, hűvös valakivel, akit Krisztus vonz - például János megtiltotta valakinek, hogy csodát tegyen Krisztus nevében -, ezzel az ellenség útjára térítheti, s egy lélek elvesztését okozhatja. Inkább, mint hogy ezt tegye valaki, mondotta Jézus, "jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik." Hozzátette: "Ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre. És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára" (Mk 9:43.45).

Miért ez a komoly hang, mely keményebb már nem is lehetne? Mert "az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett vala" (Mt 18:11). A tanítványok kevésbé törődjenek embertársaik lelkével, mint a menny fejedelme? Minden lélekért végtelen nagy volt az ár. Milyen szörnyű tehát a bűn, mely egyetlen lelket is elfordít Krisztustól, így érette a Megváltó szeretete, megaláztatása, kínszenvedése hiábavaló volt.

"Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek" (Mt 18:7). A Sátán által befolyásolt világ biztosan ellenáll Krisztus követőinek, s le akarja rontani hitüket, de jaj annak, aki felvette Krisztus nevét, s mégis ilyen munkában találtatik. Urunkra szégyent hoz, aki azt állítja, hogy szolgálja Őt, de hamisan mutatja be jellemét, s ezzel tömegeket csap be és vezet hamis útra.

Minden szokást, eljárást, mely bűnre vezet és gyalázatot hoz Krisztusra, el kell vetni bármi áldozat árán. Ami szégyent hoz Istenre, az nem használ a léleknek sem. A menny áldása senkire sem száll, aki megszegi az igazság örök elveit. Egyetlen dédelgetett bűn is elegendő a jellem megrontására, mások félrevezetésére. Ha valaki kezét, lábát vágná le, sőt szemét vájná ki, hogy megmentse testét a haláltól, mennyivel inkább el kell vetnie a bűnt, mely a lelket öli meg!

A rituális szolgálatban minden áldozathoz sót adtak. Ez a jó illat áldozatához hasonlóan kifejezte, hogy egyedül Krisztus igazsága teszi elfogadhatóvá a szolgálatot Isten számára. Erre a gyakorlatra utalt Jézus: "Minden áldozat sóval sózatik meg. [...] Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással" (Mk 9:49-50). Mindenkinek, aki odaszánja magát "élő, szent és Istennek kedves áldozatul" (Róm 12:1), részesülnie kell a megmentő sóban, Megváltónk igazságában. Ekkor az ilyenek lesznek "a földnek savai" (Mt 5:13), akik visszatartják a gonoszt az emberek között, ahogyan a só megóv a romlástól. Ám ha a só elveszti ízét, ha a kegyességnek csak a látszata marad Krisztus szeretete nélkül, akkor nincsen jótékony ereje. Az élet nem gyakorolhat megmentő befolyást a világra. Erőtök és sikeretek országom építésében - mondj a Jézus - attól függ, megkapjátok-e Lelkemet. Kegyelmem részesévé kell válnotok, hogy élet illata lehessetek életre. Akkor nem lesz versengés, önszeretet, sóvárgás a legfelső hely után. Az a szeretet tölt be, amely nem a maga hasznát, hanem mások javát keresi.

Mai Bibliai szakasz: Efézus 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Valaki azt mondta, az Efézusi levél olyan az Újszövetségben, akár az Alpok. Serpánk, vagyis hegyi vezetőnk, Pál apostol igen gyors iramot diktál fölfelé. Hamar kifulladunk, és lenyűgöznek a távlatok, amelyek megnyílnak előttünk.

A 3-14. versek a hegytetőn elhelyezett térképhez hasonlítanak, mely azonosítja az onnét látható csúcsokat, hiszen itt Pál világosan rámutat, mennyire kiváltságos helyen is vagyunk a megváltás tervének hatalmas táján. A látkép tartalmazza a teljes megváltási tervet; Isten kegyelmes tetteit, amelyeket Krisztusban vitt véghez, valamint az örökkévalóság távlatait. A hívők megváltásának alapja az Atya kezdeményezése még „a világ teremtése előtt” (4. vers), ami csak most teljesedik életünkben (lásd 7-8., 13-4. vers). Ezek az előre eltervezett stratégiák a végidőben valósulnak meg, amikor az Úr terve teljességre jut (9-10. vers). Aztán „minden” „összegyűlik” vagy „egyesül’ majd Krisztusban, mind a „mennyben”, mind a „földön”; és az Isten terve „az idők teljességében” teljesül majd (10. vers). Akkor majd teljes mértékben meg fogjuk tapasztalni az Úr kifürkészhetetlen tervét (9. vers). A jelenben pedig biztosak lehetünk abban, hogy az a csodálatos, Krisztus-központú megváltás, aminek mi is részesei vagyunk, fontos részét képezi Isten mindent magába foglaló tervének, mely szerint „egybeszerkeszt magának mindeneket”.

Amikor a hegytetőn vagyunk, nem tudjuk megállni, hogy ne dicsőítsük a csodálatos Teremtőt.  A 15-19. versekben Pál hálát ad az Atyának imájában, melyben azt kéri, hogy a hívők tapasztalják meg a megváltást, amit Isten tervezett számukra. És immár egy újabb meredek emelkedő előtt állunk, amint Pál felfelé mutat a feltámadott, mennybe emelkedett és megkoronázott Krisztusra, akinek kezében összpontosul minden idők minden elképzelhető hatalma (20-23. vers).

Éljük ezt a napot a hegytetőn!

John McVay

152. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  47-48. fejezeteihez (július 8-14).

A Jézussal a hegyen töltött éjszaka után a tanítványok lelkileg feltöltődtek, és készen álltak a szolgálatra, azonban az elhatározásukból hamarosan vetekedés lett a betöltött helyért. Micsoda lecke ez számomra! Nemrégiben egy ifjúsági táborba látogattam, ahol én is feltöltődtem lelkileg és felbátorodtam, hogy keressem az alkalmakat, amikor megoszthatom Krisztust másokkal. Azonban alig hogy elhagytam a tábort, az élet szükségletei elkezdték kiszorítani a célomat a helyéből. Elárasztottak a „sürgős” dolgok, jöttek az emberek, akikre figyelnem kellett, olyanok, akiknek semmi közük nem volt a küldetésemhez.

Talán téged is eltérítenek dolgok az isteni elhívástól. Talán az elismerés iránti vágyad az, ami akadályozza az Istenért végzendő munkádat, ahogyan történt a kiválasztott tizenkettő esetében is, önző ambíciójuk miatt. Talán a figyelem elkalandozását a hit hiánya okozza, mint ahogy azoknál a tanítványoknál volt, akik elmaradtak, és megpróbálták kiűzni a fiúból a démont, sikertelenül. Talán egy visszatérő bűn az, ami megcsapolja az energiádat, és amitől érdemtelennek érzed magad a szolgálatra. Bármi is térít el, tudjuk, hogy a gyógymód az Isten szavából való táplálkozásban rejlik.

A Szentírásban találunk utasítást arra, hogy Isten munkáját rangsoroljuk előre (Lukács 12:29–31), az alázat nagyszerű példáit (Filippi 2:3–8; Máté 18:3), lehetőséget a hit megújítására (Róma 10:17) és erőt arra, hogy ellenálljunk a kísértésnek (Zsolt. 119:11–16). Az imádság, illetve az Isten szava mellett eltöltött idő lehet a mi napi hegyi tapasztalatunk, amelyből erőt meríthetünk, amelyet megígért az Ő nevében, hogy segítségével sebeket kötöz be és foglyokat szabadít meg.

Cindy Blades
Barbados, jelenleg Új-Zélandon él
Fordította Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése