Higgyetek az Ő prófétáinak - március 15 - PÉNTEK - 5 Mózes 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 16. fejezet 1341. nap

A két tanítvány felavatásának körülményei - az evangélium szolgálatának meghatározott ágára - világosan bizonyítják, hogy az Úr a Szentlélek által különválasztott, elhívott eszközei útján munkálkodik megszervezett gyülekezetében. Amikor az Üdvözítő néhány évvel előbb kinyilatkoztatta Pálnak Isten szándékát, személyét illetőleg, Pál azonnal összeköttetésbe került a Damaszkuszban újonnan alakult gyülekezet tagjaival. A damaszkuszi gyülekezet így e megtért farizeus személyes tapasztalatairól rögtön tudomást szerzett. Most pedig, hogy az egykor adott isteni megbízást átfogóbban végrehajtsák, megbízta a Szent Lélek a gyülekezetet, hogy Pált és munkatársát felavassák, miáltal újabb bizonyságát adta, hogy Pál az Úr kiválasztott eszköze az evangélium terjesztésére a pogányok között. Miközben az antiókhiai gyülekezet vezetői "szolgálának az Úrnak és böjtölének, monda a Szent Lélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam."

Isten e földön egyházát tette a világosság közvetítőjévé, és általa akarja közölni szándékát és akaratát. Nem ad egyetlen szolgájának sem olyan tapasztalatot, mely független volna a gyülekezet tapasztalatától, vagy éppen ellentétben állna azzal. Nem is közli a gyülekezetre vonatkozó akaratát csupán egyetlen emberrel, miközben azt - Krisztus testét - sötétségben hagyja. Gondviselésében szolgáit szoros összeköttetésbe hozza gyülekezetével; azért, hogy kevésbé bízzanak önmagukban, de annál nagyobb bizalommal viseltessenek azokkal szemben, akiket művének fejlesztésére használ fel.

A gyülekezetben kezdettől fogva mindig akadtak emberek, akik állandóan személyes függetlenségre törekedtek. Az ilyenek nem látják be, hogy a szellem ilyen függetlenítése az embert könnyen arra vezeti, hogy túlságosan bízzék önmagában és saját ítéletét többre értékelje hittestvérei tanácsánál és ítéleténél; különösen azokénál, kiket Isten népének vezetésére tisztségekkel ruházott fel. Isten tekintélyt és hatalmat adott gyülekezetének, amelyet lebecsülni vagy megvetni senkinek sincsen joga; aki így cselekszik: Isten szavát veti meg.

Aki hajlamos arra, hogy saját ítéletét tekintse mérvadónak, nagy veszélyben forog. Sátán jól megfontolt terve ez, hogy elválassza mindazoktól, akik a világosság közvetítői, és akik által Isten működik, hogy művét a földön felépítse és kiterjessze. Lekicsinyelni és megvetni azokat, akiket Isten bízott meg az igazság terjesztésében a felelősség viselésével, annyit jelent, mint megvetni azokat, akiket Isten, népének támogatására, bátorítására és erősítésére rendelt.

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+1&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+1&version=NT-HU

Elérkeztünk Mózes utolsó, ötödik könyvéhez. A gyűjteményt együttesen Pentateukhosnak nevezik. Mózes ötödik könyve Mózes utolsó szavait tartalmazza, ahogyan visszatekint Isten Izraelhez kötődő kapcsolatának történetére. Ez a kapcsolat azt mutatja, hogy Isten nem változik (Mal 3:6), és „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid 13:8). Izrael sem sokat változott, mert lázadó nép voltak, olyanok, akik Isten szeretetére engedetlenséggel válaszoltak.

Amikor az egyiptomi hadsereg utolérte őket a Vörös-tengernél, félelmükben ezt mondták „jobb volt volna szolgálnunk az Égyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg” (2Móz 14:12). Mózes azt mondta: „Ne féljetek... az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek” (2Móz 14:13-14). Nagy volt az Isten szabadítása! Aztán Izrael elénekelte Mózes énekét: „Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram?... Kegyelmeddel vezérled a te megváltott népedet” (2Móz 15:11,13). Milyen hamar megfeledkeztek erről! Elérkezett az ideje annak, hogy bemenjenek Kánaánba, arra a földre, amelyet Isten még Ábrahám idejében ígért meg Izraelnek. Ám a tíz ember, akik visszatértek a föld megkémleléséből, az óriásokra panaszkodtak, és azt állították, lehetetlen elfoglalni az országot. Izrael nekik hitt, az Istennek panaszkodott, és azt hitték, hogy az emoreusok eljönnek és elpusztítják őket, ha nem mennek vissza Egyiptomba (4Móz 14:1-4).

Józsué és Káleb azonban jó beszámolót hoztak: „az Úr velünk van: ne féljetek tőlük!” (4Móz 14:9). A nép eldöntötte, hogy megkövezi ezt a két embert (4Móz 14:10). Mózes megpróbálta megmagyarázni nekik, hogy ne féljenek, mert Isten meg fogja szabadítani őket úgy, ahogyan korábban is tette. Annyira lefoglalták őket az óriások, hogy az egyetlen megoldás számukra az maradt, hogy visszamenjenek a sivatagba. Tudatuk beszűkült, csak erre tudtak gondolni. Végül eldöntötték, hogy elmennek, és ők maguk harcolnak az emoreusokkal. Isten figyelmeztette őket, hogy nem megy velük, de ők csak elmentek, és vereségük önhittségük ostoba voltát bizonyította. Mi vagyunk az új Izrael, és a Kánaánba való belépés ideje elérkezett. Közülünk is hányan vannak, akik félnek az utolsó napok óriási eseményeitől és elfelejtik azt, hogy Isten harcol értünk! Ő azt akarja, hogy maradjunk csendben és ismerjük el, hogy Ő az Isten (Zsolt 46:10).

Norman Gulley   

188. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  16. fejezetéhez (március 10-16.).

Hogyan lehetséges, hogy az apostolok, Pál, Barnabás és a többi tanítvány nyíltan beszéltek Krisztusról? A Szentlélekkel rendelkeztek, aki megbízta őket, hogy hirdessék a Jó Hírt. Így aztán az evangéliumi üzenet Jeruzsálem területén túl is terjedt zsidók és pogányok számára, az első századot követően egészen a mi időnkig.

Isten azért ajándékozott nekünk tálentumokat és képességeket, hogy a megváltás jó hírének ügye előre haladhasson. Az idő villámgyorsan telik, Krisztus hamarosan eljön, és sok a teendő Isten szőlőskertjében. Mégis, rengeteg egyháztag hűvös, közömbös, és lekötik őket a jelentéktelen ügyek. Helmut Haubeil ezeket az egyháztagokat testi keresztényeknek nevezi Lépések a személyes ébredésért c. könyvében. Amint átadjuk Istennek, mindazt, akik vagyunk, és amink van, a Szent Lélek megkeresztel minket és lelki keresztények leszünk, akik hatékonyan használhatók mások szolgálatára Isten dicsőségére.

Az egyház Isten választott edénye és állólámpája arra a célra, hogy a Megváltó szeretetüzenetét adja át. Mit, hogyan és mikor fogom én átadni ezt a szeretetüzenetet? Lukács 8:50-ben azt olvasom, hogy a félelem hasztalan, és csak hinnem kell. Nem szabad a saját értelmemre és felfogóképességemre támaszkodnom, hanem a Szentlélek kell, hogy vezessen. Hála Istennek, amiért nem vagyok egyedül az érte végzett munkámban!

Myrna Colon

Antillák Adventista Egyetem, Mayaguez, Puerto Rico

Fordította: Gősi Csaba