2019. március 21., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 21 - CSÜTÖRTÖK - 5 Mózes 7


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 17. fejezet 1347. nap

Ezután így folytatta: "És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust; mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek téged. Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy, hogy az nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, így mondta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait". "Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt és helyezteték az ő atyáihoz, és rothadást látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást."

Miután Pál világosan beszélt a Messiásra vonatkozó próféciák beteljesedéséről, megtérést és bűneik bocsánatát prédikálta, Jézusnak, a Messiásnak érdemeiért: "Azért legyen néktek tudtotokra atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bűnöknek bocsánata; és mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattok."

Pál szavait Isten Lelke ihlette, úgyhogy érintette a hallgatóság szívét. Az apostolnak az ótestamentumi próféciákra való hivatkozása, valamint az a kijelentése, hogy ezek beteljesedtek a názáreti Jézus tanításaiban: sok lelket meggyőzött, akik várták a megígért Messiás eljövetelét. A szónok határozottan kijelentette: az üdvígéret zsidónak és pogánynak egyaránt szól; s ez reménnyel és örömmel töltötte el azokat is, akik test szerint nem tartoztak Ábrahám leszármazottaihoz.

"Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következő szombaton prédikálják nekik ezen beszédeket." Az istentisztelet befejezése után, "sokan a zsidók közül és az istenfélő prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; akik szólván hozzájuk, bíztatók őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében."

Az az érdeklődés, amelyet Pálnak a pisidiai Antiókhiában tartott beszéde felkeltett, a következő szombaton "majdnem az egész várost" összehozta Isten Igéjének meghallgatására. "Mikor pedig a zsidók látták a sokaságot, betelének irigységgel és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva."

"Amikor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva, mondának: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten Igéje; de mivelhogy ti megvetitek azt és nem tartjátok méltónak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig."

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 7

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Istennek Izrael iránti szeretete abban is megmutatkozott, hogy teljes győzelmet arattak hét – náluknál erősebb – nemzet fölött. Egyes keresztények megkérdőjelezik a parancsot, ami ezután következik: „Pusztíts el minden férfit, asszonyt, és gyermeket!” Miért adott Isten ilyen utasítást? Vajon olyan mészárlás volt ez, mint amit a keresztények vittek véghez a sötét középkor évszázadai alatt? Nem, egyáltalán nem. Ők saját keresztény testvéreik ellen támadtak, Izrael azonban pogányok ellen háborúzott. Isten tudta, hogy ha egy pogány is élve marad, máris romlást hozhat Izrael hitére. A pogányok faragott bálványokat imádtak, és arra csábították Izraelt, hogy csússzanak vissza a bálványimádás rút szokásaiba, ahogy tették azt Egyiptomban is. Izrael számára az egyetlen védelem a teljes elkülönülés volt. Isten arra kérte Izraelt, hogy rombolják le a pogány oltárokat, döntsék le a bálványokat, hogy egyedül a világegyetem egy igaz Istenét imádják, aki él, és naponkénti győzelmeket ad nekik fizikai és lelki téren egyaránt.

Isten hívta ki Izraelt Egyiptomból, messze a bálványimádástól, mert azt szerette volna, hogy Vele legyenek. Semmi haszna nem lett volna annak, ha kihívja őket, majd beengedi őket az új területre, ahol szintén pogányok között kellett volna élniük. Isten ismerte gyengeségüket, és minden szempontból megfelelő környezetet akart nekik biztosítani, hogy teljesen Neki szentelt nép legyenek. Milyen csodálatos kijelentést tett nekik! „Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és szabadított meg téged a szolgaságnak házából, az egyiptombeli Faraó királynak kezéből” (6-8. vers). 

Ezekről az igeversekről egy szerelmes fiatalember juthat eszünkbe, aki éppen feleséget választ magának, és azt szeretné, ha választottja biztonságban lenne nála. Az igazi házasság két személy között köttetik, és kizár minden más betolakodót. Isten szeretete is kizárólagos: ő sem tűrt meg szerettei körül versenytársakat. Örökre meg akarta tartani szövetségét, a házassági köteléket. Isten a következőket akarta tenni menyasszonyáért: megáldani minden nemzet fölött, megóvni a meddőségtől, a betegségtől, Egyiptom szörnyű kórjaitól, az őt fenyegető nagy nemzetektől való félelemtől. A csodálatos Isten akart velük lakozni, és apránként kiűzni előlük a népeket, hogy a körülöttük élő mezei vadak túlságosan el ne szaporodjanak. Isten ma is vágyik veled lenni, hogy hűséges maradj Hozzá és házastársadhoz; vágyik elűzni félelmeidet és legmerészebb elképzeléseidet is felülmúlva megáldani téged. Ő féltőn szerető Isten, aki lelked legmélyén szeretne munkálkodni, hogy megszabadítson éned rabságából – ami a legnagyobb emberi bálvány –, hogy végül gond nélkül örülhess túláradó szeretetének! 

Norman Gulley
 
189. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  17. fejezetéhez (március 17-23.).

A hírnökök olyan személyek voltak, akiknek a feladatuk az volt, hogy nyilvánosan kihirdessék a közösség felé, amit a parancsolóik megkívántak tőlük. A mai világunkban, ahol a modern eszközök vették át a személyes hírvivők helyét, hihetetlen kiváltságnak tartom, hogy Isten békehírnöke lehetek a példaadásommal és az evangélium igazságának közhírré tételével. Engedelmeskedvén Mennyei Parancsolómnak, kiváltság számomra, hogy hirdethetem a jó hírt, hogy létezik ingyen megváltás Jézusban bárki számára, aki el akarja fogadni. És hűséges akarok maradni, hogy teljesíthessem ezt a küldetést, bárhová is küld engem.

Nem mindig könnyű, azonban bátorságot és erőt meríthetek tőle. Egyre mélyül a meggyőződésem, hogy az én felelősségem, hogy hűséges maradjak a feladatomban – bízzak, ne magamban, hanem Istenben, és az ő erejének hatalmában. Meg vagyok győződve arról, hogy amikor elhív, képessé is tesz. Szükségem van arra a Valakire, aki elküldött, hogy segítsen nem a saját kényelmemre és jólétemre gondolni elsőként. Szükségem van rá, hogy segítsen, mint Barnabásnak tette, hogy ne legyen szigorú a munkában leggyengébbekkel, hanem türelmes legyen, és mindig legyen hajlandó nekik újabb esélyt adni.

Az a vágyam, hogy Jézus, aki a világosság, bennem éljen és dicsőséget adjak neki azáltal, hogy ragyogó jelzőfénnyé leszek, amely hirdeti a reményt és a megváltást azok számára, akik a modern élet baljós tengerének viharos vizeivel küzdenek.

Marco T. Terreros
Puerto Rico
Fordította: Gősi Csaba

1 megjegyzés: