2019. március 28., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 28 - CSÜTÖRTÖK - 5 Mózes 14


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 18. fejezet 1354. nap

A listraiak ragaszkodtak állításukhoz: saját szemükkel látták az apostolok csodatevő erejét. Hiszen látták, hogyan állt lábra az a nyomorék, aki sohasem tudott járni és íme teljes erőnek és egészségnek örvend. Csak hosszas fejtegetés és beható magyarázat után tudták megértetni velük küldetésüket: hogy ők a menny Istenét és annak Fiát, a nagy Orvost képviselik. Csak így sikerült Pálnak és Barnabásnak visszatartani a népet szándékának megvalósításától.

Pál és Barnabás listrai tevékenysége hirtelen megakadt bizonyos "antiókhiai és ikóniumi zsidók" gonoszkodása következtében. Ezek tudomást szereztek az apostoloknak a lykaóniaiak között elért eredményeiről és elhatározták, hogy utánuk mennek és kiüldözik őket onnan is. Listrába érve, csakhamar sikerült nekik a népet is ugyanolyan gyűlöletre ingerelni, mint amilyen őket fűtötte. Rágalmakat hintettek róluk szerteszét és cselekedeteiket félremagyarázták; így elhitették azokkal, akik előbb Pált és Barnabást még mennyei lényeknek tartották, hogy a valóságban rosszabbak a gyilkosoknál és halált érdemelnek.

A listraiak csalódása, hogy az apostolok tiltakozása miatt nem mutathattak be nekik áldozatot, alapját vetette szenvedélyes gyűlöletüknek, amellyel Pál és Barnabás ellen fordultak. Gyűlöletük oly nagy volt, mint előbbi lelkesedésük, mikor Istenként ünnepelték őket. A zsidók által fellázítva, kezet akartak emelni az apostolokra. A lázítók azt is lelkükre kötötték, hogy ne adjanak alkalmat Pálnak a beszédre, mert - mint mondották - ez esetben a népet megbabonázza.

Az evangélium ellenségeinek csakhamar alkalmuk nyílt gyilkos szándékuk megvalósítására. Miután a listraiak engedtek a gonosz befolyásnak, sátáni düh lett úrrá rajtuk. Megragadták Pált és irgalmatlanul megkövezték. Az apostol azt hitte, hogy elérkezett a vége. Élénken lelki szemei előtt látta István mártírhalálát, és elgondolta, hogy milyen kegyetlen részt vett abban. Sebektől elborítva, a fájdalomtól ájultan rogyott a földre. A felizgatott csőcselék pedig "kivonszoló a városból, azt gondolván, hogy meghalt."

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 14

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Mózes elmondta kortársainak, hogy létezik helytelen gyász is. Ha a halállal, valakinek vagy valaminek az elvesztésével szembesülünk, természetes, hogy bánkódunk. Azonban akkoriban léteztek nem elfogadható gyászszokások is. A gyász egyes kultúrákban még ma is inkább a látszatról, és a figyelem helytelen felkeltéséről szól, mintsem a bánat kifejezéséről.

Mikor Jézus azt mondta: „Boldogok, akik sírnak”, akkor Ő nem a halál feletti, hanem a bűn feletti gyászról beszélt. Amikor helyes a bűnhöz való hozzáállásunk, ami nem más, mint a „lelki szegénység”, akkor a helytelen, én-központú magatartásunk felett gyászolunk.

A fejezet egy másik témája a tized felhasználásának kérdése. A tizedfizetés bibliai alapokon nyugszik, viszont a fejezet nagy része a „második tizeddel” foglalkozik. Az első tizedet a szentélynél fizették a léviták és a papok támogatására. A fejezet leghomályosabb része ezzel a második tizeddel való visszaéléssel foglalkozik: „vidámító ital” vásárlása és „az Úr színe előtti örvendezés”. Olvasd el a teljes szakaszt! Voltak a társadalom peremére szorult személyek, akik valóban jól kaptak támogatást, de mi a helyzet a „vidámító itallal”? Talán a Biblia jóváhagyja az italozást és Isten dicsőítését amolyan vidám állapotban?

Ez a szakasz nem az alkohol fogyasztásra való vásárlását engedélyezi. Ennek egy vallási, szent étkezésnek kellett lennie a szentélynél. Ez nem jelenti azt, hogy az alkohol társaságban való fogyasztása megengedett lett volna. A Bibliában ismertetett teljes kép mind az alkohol fogyasztását (1Pt 4:3), mind a lerészegedést (Ef 5:18) tiltja.
John Ash 
 
190. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  18. fejezetéhez (március 24-30.).

Nem könnyű beismerni, de ki merészelné megjegyezni, hogy Pál, a nagy apostol, bár hűséges és szenvedélyes volt, nem a megfelelő evangelizációs stratégiát használta, amikor első botladozó missziós lépéseit tette Ázsia pogányai közt? Biztos volt benne, hogy a pogányok apostolaként kapott elhívást. Örömmel kiegyezett azzal, amire az egyház kérte, hogy tegye meg.

Azonban az események, amelyek megestek az első missziós útján megmutatták, hogy a cselekedetei nem felelnek meg annak, amire a Szent Lélek elhívta. Pál a saját feje után ment a kezdeményezésben, még Barnabást is nyomás alá helyezte, és előnyben részesítette, hogy a zsidóknak prédikálják az üzenetet. Ez nem egyezett meg azzal a paranccsal, amit a Szentlélektől kapott. Pál cselekedetei kétségkívül az erős kulturális és lelki gyökereiből adódtak, mégis a pogányoknak történő evangéliumhirdetésére kihatott az, hogy Pál hajlamos volt elsőként a zsidókat meggyőzni. A stratégiája befolyásolta a zsidókat, ami később súlyos problémákat idézett elő.

Ennek ellenére gyülekezeteket alapítottak meg, főképp olyan hívők, akik a pogányságból jöttek:, Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában és Derbében. Végül a Szentlélek céljai, és a hit ajtaja megnyílt a pogányok számára. Sürgősen meg kell kérdeznem magamtól, hiszen Krisztus munkatársa vagyok, hogy vagyok-e olyan közel a Szentlélekhez, hogy tisztán halljam tőle, milyen irányba tartsak a misszióban, amit Ő adott nekem.

Jorge Torreblanca
Fordította: Gősi Csaba

2 megjegyzés:

  1. Hitelajánlataink
    Be kell, hogy finanszírozza egy fontos projekt, vagy keres finanszírozást építeni vagy vásárolni otthonában? Ne kérjen több kérdést. Kínálunk ingatlan hitelek, autó hitelek és személyi kölcsönök, hogy segítsen.
    alex.triadis1974@gmail.com

    VálaszTörlés