2020. augusztus 22., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 22 - SZOMBAT - Ézsaiás 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

 

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez


Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 6. fejezet 1865. nap

 

6. fejezet (7. rész) – Bírálat helyett mutass jó példát!  

 

„Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal” (Mt 7:12)

 

Embertársainkkal való bánásmódban mindig képzeljük magunkat az ő helyzetükbe: érzelmi világukba, nehézségeikbe, örömeikbe és szenvedéseikbe! Helyezkedjünk bele életkörülményeikbe, s azután úgy tegyünk velük, mint ahogy mi szeretnénk, hogy velünk bánjanak, ha az ő helyükben lennénk! A becsületességnek ez a valódi szabálya. Ez egyenértékű a törvény kijelentésével: „Szeresd felebarátodat!” Ez a próféták tanításainak lényege és a Menny alapelve, s mindazokban kifejlődik, akik alkalmasakká váltak arra, hogy Istennel szent közösségben éljenek.

 

Ez az aranyszabály az őszinte barátság alapelve; mindezt Krisztus élete és jelleme szemlélteti a leghívebben. A szelídség és szépség ragyogó sugarai áradtak szét Üdvözítőnk mindennapi életéből. Mily jóság sugárzott jelenlétéből! Ugyanez a lelkület nyilatkozik meg gyermekeiben is; akikben Krisztus lakozik, azokat mennyei légkör övezi. Tisztaságuk fehér ruhája Isten kertjének illatát árasztja; arcuk Krisztus világosságát sugározza, amely az elfáradtak és tévelygők ösvényét beragyogja.

 

Aki helyes fogalmat nyert a tökéletes jellemről, annak Krisztus részvétét és gyengédségét is ki kell nyilatkoztatnia. A kegyelem hatása lágyítja meg a szívet, megtisztítja, nemesbíti érzelmeit, és mennyből fakadó gyengédséget kölcsönöz.

 

Ennek az aranyszabálynak azonban még mélyebb jelentősége is van. Isten azt kívánja mindazoktól, akik gazdag kegyelme által sáfáraivá váltak, hogy a tudatlanságban és sötétben élő lelkeket olyan mértékben részesítsék a rájuk bízott javakból, mint amilyen mértékben ők maguk kívánnának részesedni azokból, ha a helyükben lennének. Pál apostol mondta: „Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok” (Róm 1:14).

 

Amennyivel többet tudtok Isten szeretetéről, s amennyivel gazdagabb kegyelemben részesültetek, mint e földön bármely elbukott s elvakult lélek, annyival vagytok adósaik. Vonatkozik ez a földi élet javaira és áldásaira is. Ha több a vagyonunk, ez bennünket az aránylag kevésbé jómódúak adósaivá tesz. Ha vagyonosak vagyunk, vagy életünk kényelmesebb, akkor ez ünnepélyesen kötelez bennünket, hogy a betegekről, özvegyekről és árvákról gondoskodjunk, mint ahogy mi is szeretnénk, hogy ők gondoskodjanak rólunk ellenkező esetben.

 

Az itt lévő aranyszabály ugyanazt az igazságot tanítja, mint a Hegyi Beszéd más részein: „Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek”. Amit mással cselekszünk — akár jó, akár rossz —, bizonyosan visszaszáll ránk, áldásként vagy átokként. Mert amit adunk, azt kapjuk vissza. Ha földi áldásokban részesítjük embertársainkat, ezek az áldások ugyanúgy térnek hozzánk vissza. Sőt a nyomorúság idején gyakran megnégyszereződve kapjuk vissza őket. Ezen kívül a jó cselekedeteket már ebben az életben is megjutalmazza az Úr, szeretetének nagyobb arányú kiárasztása által. Ez a menny dicsőségének és kincseinek summája. Gonoszságunkért is megkapjuk a megérdemelt büntetést. Ha könnyelműen elkedvetlenítettünk és elítéltünk valakit, magunknak is ugyanazt az utat járjuk ki, amelyen másokat járattunk, s nekünk is át kell éreznünk mindazt a fájdalmat, amelyet részvétlenségünk, szeretetlenségünk által okoztunk.

 

Isten szeretete rendelte ezt így: Ő azt akarja, hogy meggyűlöljük keményszívűségünket, és szívünket kitárván abban Krisztus lakozhassék. Így a benne levő gonoszság átalakul, s ami átoknak látszott, áldássá válik.

 

Ennek az igazságnak az alapelve: a kereszténység alapelve. Ezt bármilyen módon megváltoztatni: csalás. A vallás, amely arra tanítja híveit, hogy kevéssé értékeljen lelkeket, akiket Krisztus annyira értékelt, hogy érettük életét áldozta, olyan vallás, amely érzéketlen az emberek ínsége, szenvedése és jogai iránt: így nem lehet igaz vallás. Ha a szegények, szenvedők és bűnösök jogaival mitsem törődünk, Krisztus árulói vagyunk. Olyan sokan veszik fel Krisztus nevét, de életükkel mégis megtagadják jellemét: ezért olyan erőtlen a kereszténység, és nincs hatása e világon. Az ilyen magatartás csak káromolja és megszentségteleníti az Úr nevét.

 

Az apostoli gyülekezetről tudjuk, hogy azokban a napokban, amelyet a feltámadt Üdvözítő dicsősége ragyogott be: „senki semmi marháját nem mondta magáénak.” „Mert szűkölködő sem vala őközöttük senki.” „És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; nagy kegyelem vala mindnyájukon.” „És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel, dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel” (Acs 4:32, 34, 33; 2:46—47). Az eget-földet átkutathatjuk, s végül rájövünk, hogy Isten egyetlen igazságot sem nyilatkoztatott ki olyan hatalmasan, mint azt, hogy az ínségben élőket segítenünk kell. Ez a Krisztusban rejlő igazság.

 

Ha a Krisztus nevét vallók ennek az aranyszabálynak elveit gyakorolják, akkor ugyanaz az erő kíséri majd az evangéliumot, mint az apostolok idejében.

 

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 1

 

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%201&version=KAR

 

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%201&version=NT-HU

 

Ézsaiás 1-ben a próféta úgy mutatja be Istent, mint Aki a népéhez beszél, amely megtörte a Vele kötött szövetségi ígéretet. Ez olyan, mint egy bírósági jelenet - Isten a Bíró, a menny és a föld pedig a tanúk (2. vers). A nép gonoszságait sorolja fel a fejezet, mint a borzalmas ítélet okait. De mielőtt teljesen lemondanánk a népről, a próféta arra emlékeztet, hogy van egy kis maradék, amely még mindig hűséges Istenhez.

 

A jelenet változik, és azt látjuk, hogy az a nép, amelyet a fejezet úgy ír le, hogy nincs benne semmi, ami egészséges lenne, amely tele van kék foltokkal és gennyes sebekkel (6. vers), vakon hajt végre külsőséges istentiszteleti cselekményeket és imádkozik (13-15. vers), anélkül, hogy érezné, hogy Megváltóra van szüksége.

 

Miközben készen vagyunk azt kiáltani, hogy az akkori Izrael helyzete reménytelen, és ítéletük a pusztulás, gondolatban forduljunk önmagunk felé és a mi időnkhöz. Ó nem!! Uram, megtörjük a Veled való szövetséget, hogy egyedül a te gyermekeid legyünk? Vagy a mi időnk "istenei" után futkosunk? Az Istentiszteletünk csak formaság, és nincs személyes kapcsolatunk azzal az Istennel, Akivel szövetséget kötöttünk?

 

Szívünk megtörik, amikor Isten közbelép a szeretet és az irgalom üzenetével. Elménket köd homályosítja el, amikor a 16-20 verseket olvassuk. Vajon ez az üzenet a Kr. e. 8. század (700-as évek) emberének szól vagy pedig nekünk? Hála Istennek, hogy minden kor emberének szól!

 

Ima: Igen uram, tisztíts meg bennünket. Kérünk, takard be bűneinket, mint ahogy a kopár földet a frissen hullott hó beborítja (18. vers). A teljes szívünket neked akarjuk adni. Segíts, hogy megoszthassuk szeretetedet a körülöttünk élőkkel – hogy keressük az igazságot és védelmezzük a gyámoltalanokat (17. vers, ellentétben a 23. verssel). Tégy készséges és engedelmes gyermekeiddé (19. vers), hogy mi is a megváltottak között lehessünk (27. vers), és ne azok között, akik megítéltetnek (31. vers).

 

A menny válasza: "Ha közeledsz hozzá, ha bevallod neki bűneidet, ha azokat megbánod és elhagyod, akkor ő is közeledik hozzád isteni szeretetével és bocsánatával" (EGW, Jézushoz vezető út 43. oldal - Budapest, Advent Kiadó, 1999)

 

Lloyd és Sheila Schomburg

 

263. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL   6. fejezetéhez (augusztus 16-22.).

 

A laptopomnak és a mobiltelefonomnak van egy olyan funkciója, amely értesít, ha az akkumulátor töltöttsége alacsony. Mielőtt végleg lemerülnének, egy üzenet ugrik fel a képernyőn, amelyben megkérdezi, hogy be szeretném-e kapcsolni az energiatakarékos üzemmódot. Ez az üzemmód nagyszerűen működik az elektronikai eszközöknél, azonban nem így van az egyház esetében.

 

Könnyű az egyház számára kimerülni az egyhangú bizottsági ülések és élettelen prédikációk következtében, amelyeknek nincsen valós kapcsolata Krisztussal, sem befolyásuk a közösségre. Sajnálatos módon, ahelyett, hogy visszakapcsolódna Krisztushoz, hogy feltöltődjön a személyes ima, bibliatanulmányozás és a Szentléleknek való odaszentelődés által, az egyház megpróbál energiatakarékos üzemmódban működni. Itt kezdődnek a problémák.

 

Az olyan szolgálatokat, amelyek felhasználják az egyház energiáját és erőforrásait, azokat visszaszorítják, és az egyház az új ötleteket és energiát máshol kezdi keresni. Az újratöltődés reményében az egyház gyakran a világhoz fordul segítségért, és átveszi a napirendjét, módszereit és ötleteit, Krisztust azonban elhagyják. „Amikor az egyház világi hatalom támogatását keresi, nyilvánvaló, hogy nélkülözi Krisztus erejét – az isteni szeretet késztetését.” (127. o.)

 

Karen D. Lifshay

Hermiston Hetednapi Adventista Egyház

Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

 

1 megjegyzés: