2020. augusztus 7., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 7 - PÉNTEK - Prédikátor 6

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

 

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez


Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 4. fejezet 1850. nap

 

4. fejezet (6. rész) – Igaz istentisztelet  

 

„Ne aggodalmaskodjatok” (Mt 6:25)

 

Aki az életet adományozta, jól tudja, hogy életünk fenntartása céljából táplálkoznunk kell. Aki testünket alkotta, tudja, hogy ruházatra is szükségünk van. Aki a magasabbrendű javakat is adományozta, vajon nem elégítené ki minden szükségletünket is teljesen?

 

Jézus a hallgatóság figyelmét a madarakra irányította, amelyek gondtalanul zengik dicsénekeiket; „nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak, és a mennyei Atya eltartja azokat” (Mt 6:26). Azután megkérdezte tőlük: „Nem sokkal különbek vagytok-e azoknál?”

 

A hegyek és völgyek virágdíszt öltöttek. Jézus pedig a frissen harmatozó virágokra mutatva így szólt: „Vegyétek eszetekbe a mezők liliomait, mimódon növekednek.” Az emberi ügyesség utánozhatja a növények és virágok kecses formáját, valamint színét, de ki az, aki képes egyetlen virágnak vagy csak egy fűszálnak is életet adni? A legegyszerűbb útszéli virág is tőle nyeri erejét, aki ott fenn a végtelenben, a csillagok világát alkotta; tőle, belőle fakad az élet árja, amely minden teremtett lényt áthat. Keze ékesebben feldíszíti a mezők virágait, mint a királyok palástjaikat. „Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?” (Mt 6:30).

 

Ő szól így, a virágok Alkotója, aki a madarakat dalra készteti: „Vegyétek eszetekbe a mező liliomait!” „Tekintsetek az égi madarakra!” A természet szépségeiből jobban megismerhetjük Istent, mint a világ tudományából. A liliomok szirmaira olyan üzenetet írt Isten, amelyet csak az a gyermeke olvashat el, aki — önmagáról megfeledkezve — nem rabja a bizalmatlanságnak, önzésnek és a gondoknak. Vajon Isten — atyai szívének túláradó szeretete folytán — nem azért adta-e nekünk a dalos madarakat és a pompázó virágokat, hogy életünk útját megszépítsék, és kellemesebbé tegyék? Virágok és madarak nélkül is betölthetné puszta létezésünkhöz szükséges vágyainkat, de Isten nem elégedett meg azzal, hogy csupán a legegyszerűbb életszükségleteinket elégítse ki. Az égen, a földön és a levegőben pazarul szerteárasztotta drága ajándékait, hogy irántunk érzett szeretetéről beszéljenek. A teremtés szépsége csupán halvány sugara Isten dicsősége fényének. Ha tehát a természetet olyan dúsan felékesítette, hogy ezáltal örömet szerezzen, és boldoggá tegyen, vajon kételkedhetünk-e, hogy gondot visel legszükségesebb dolgainkról?

 

„Vegyétek eszetekbe a mező liliomait!” Kelyhével a nap felé forduló virág ugyanannak a nagy törvénynek engedelmeskedik, mint amely a csillagok világát uralja; életük mégis milyen egyszerűen szép és gyönyörűséges. Figyelmünket Isten — a virágok által — a Krisztuséhoz hasonló jellem szépségeire irányítja. Aki a virágokat ilyen pompásan felruházta, mennyivel inkább szeretné, hogy lelkünk Krisztus jellemének szépségét öltse fel!

 

„Vegyétek eszetekbe a mező liliomait” — mondta Jézus —, „mimódon növekednek.” A sötét, hideg földből vagy a folyók medrének iszapjából bújnak elő, bimbóznak és illatoznak. Ki gondolna erre a pompára, amikor a liliom durva, barna hagymáját látja? Ha azonban az Isten által beletáplált élete az eső és a napfény hatására feltárul, akkor megcsodáljuk bájos szépségét. Hasonlóan tárul ki Isten élete minden emberi lélekben is, aki magát a kegyelem munkájának átadja, amely áldásával éppúgy szétárad, mint az eső és napfény a természetben. Isten szava alkotta a virágokat; ez az ige kelti életre benned is Lelkének szépségeit.

 

Isten törvénye a szeretet törvénye. Ő a természet szépségeivel vett körül bennünket; tanulságunkra, hogy nem csupán azért élünk e földön, hogy földet műveljünk és építsünk; dolgozzunk, szőjünk és fonjunk, hanem hogy az életet Krisztus szeretete által széppé, örömteljessé és gyönyörűségessé tegyük. Miként a virágok, örvendeztessük meg mi is mások életét szeretetből fakadó szolgálatainkkal!

 

Apák és Anyák! Tanítsátok gyermekeiteket a természetből vett példák által! Vigyétek őket magatokkal a mezőre, a ligetek lombos fái alá; tanítsátok meg őket, miként olvashatják el Isten szeretetének üzenetét minden falevélen! A Teremtőről alkotott fogalmaitokat kapcsoljátok össze a virágokkal, fákkal és madarakkal! Neveljétek úgy gyermekeiteket, hogy mindenben, ami kedves és szép, Istennek irántunk érzett szeretetét lássák! Tegyétek vonzóvá előttük vallásos életeteket, s magasztaljátok állandóan Isten jóvoltát és törvényeit!

 

Értessétek meg gyermekeitekkel, hogy Isten végtelen szeretete átalakíthatja az ő természetüket is, s azt az istenivel tökéletes összhangba hozhatja. Értessétek meg velük Isten akaratát; hogy általa életük olyan üdítően bájossá válhat, hogy a virágokét is túlszárnyalja! Értessétek meg velük, amikor virágokat szednek, hogy azok Alkotója sokkal szebb, mint a virágcsoda. Így tárulnak fel előtte a zsenge gyermekszívek, s Ő — aki „mindenestől fogva szeretetreméltó” — lesz bizalmas barátjuk. Életük így átalakul tisztaságának képmására.

 

Mai Bibliai szakasz: Prédikátor 6

 

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor%206&version=KAR

 

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor%206&version=NT-HU

 

Ebben a fejezetben megérthetjük, amire Salamon itt ismét emlékeztet minket, és amit a Prédikátor könyvében végig hangsúlyoz.  Minden hiábavalóság.

 

Isten az Ő kegyelméből teljesíti az emberek minden vágyát, alkotóképességet ad nekik, tehetséget a fejlődésre és a boldogulásra, ám ők mindeme törődés birtokában sem lesznek soha képesek teljesen élvezni, amit kaptak.

 

Sőt, ha az emberek elutasítják Istent, e földi életük csupán az anyagi javak, mulandó dolgok megszerzésére irányuló kimerítő hajsza lesz. S ha elérték céljukat, valami újabbat akarnak megszerezni, és ez így folytatódik újra meg újra. Nem veszik észre, hogy ez egy  rövid és nagyon is véges élet.

 

Mint Isten fiainak és leányainak óvatosnak kell lennünk, hogy mit fogadunk el, akár a családban ajándékot, lehetőségeket, anyagi javakat, vagy pénzösszegeket, akár céllal adják, akár nem, ezekbe vethetjük bizalmunkat. Végül könnyen elfeledkezhetünk arról az Egyetlenről, akitől, valójában kaptuk mindezt.

 

Ezért arra hívlak most benneteket, hogy örömmel és hálaadással éljünk mindazzal, amit Istentől kaptunk. Bármit teszünk, vagy mondunk, mindenen legyen látható szép életünk alkotójának, tervezőjének, Istennek a kézjegye!

 

„Drága Uram, azt akarom, hogy mindem cselekedetem középpontjában Te légy. Minden a Te akaratod szerint legyen, és ne az enyém szerint! Valóban így gondolom Uram. Ámen.”

 

Gilberto Urcia Alberca

 

261. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL   4. fejezetéhez (augusztus 2-8.).

 

„A te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.” (Máté 6:4) Az óva intő ígéretet Jézus a 6. és 18. versekben megismétli, látszólag a hangsúly kedvéért. Természetünknél fogva dicsekvőek vagyunk. Zabolátlan emberi természetünk szeret hivalkodni, ez azonban nem Isten útja. „A megromlás előtt kevélység jár.” (Péld 16:18) Isten minket az „énünk mások javára és mások boldogságáért való megtagadására” hív, és ezt „a menny a dicsőség királyával való egység jegyének ismeri el.”

 

Mi indít minket adakozásra, imára vagy böjtre? A jutalom, amit Isten ígér? Miért int óvatosságra ez az ígéret? Azok, akik a bűn sötétségében élnek, az önzőségük következtében vakok lévén mások szenvedésére, „végül elveszítik látóképességüket.” Amikor meglátják Isten dicsőségét „az Ő eljövetelének fényességével” (2Thess  2:8), az számukra megemésztő tűz lesz. Amint azonban kincseket gyűjtünk a mennyben, „őszinte szándékkal, szívbeli igaz szeretettel… ezen indokok azok, amelyeket a menny értékel”, jellemünkben Istenhez hasonlatossá válunk, és „amennyire átadjuk magunkat Istennek, hogy az emberiséget szolgáljuk, olyan mértékben részesülünk Isten ajándékában. … A legnagyobb jutalom pedig Isten maga.” Elmélkedjünk hát ezen alaposan. Szeretnél találkozni a Mennyei Atyáddal? Milyen jutalomra vágyakozol?

 

Mary Harrison

könyvelő, Grand Rapids, Michigan, USA

Fordította Gősi Csaba

 


2 megjegyzés: