Higgyetek az Ő prófétáinak - július 3 - HÉTFŐ - Zsoltárok 58

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zsoltárok 58 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+58&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+58&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.     Az ítélet Istené. Dávid felháborodását énekli meg ebben a zsoltárban a gonoszok irányában. Felháborodása túlmegy minden határon, amikor átkot és durva büntetést kér Istentől ellenségeire. Megfeledkezik arról, hogy a bosszúállás nem az ő dolga, de ezek mögött azt is látjuk, hogy Istenért, az Ő hírnevéért, az Ő igazságáért aggódik. Az Isten iránti szeretete és Isten hírnevének féltése példaértékű, a bűnösökhöz való hozzáállása viszont nem helyes.

2.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.      aki nem hallgatja meg, ha rosszat kérünk embertársainkra

b.      aki megérti, ha kiöntjük előtte szívünket és érzéseinket, még ha nem is olyan szépek azok

c.      aki kegyelmét akarja adni a legmegátalkodottabb bűnösnek is

d.      akinek igazságosságában mindig bízhatunk

e.      aki észreveszi, hogy bántanak bennünket és nem marad tétlen, még akkor sem, ha másként reagál, mint elvárnánk

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 17. fejezet

17. fejezet – A HAJNAL HÍRNÖKEI (2. rész)

A Messiás ekkor alapítja meg békés és régóta óhajtott birodalmát az egész ég alatt. "Megvigasztalja az Úr Siont, megvigasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje. " "Libánon dicsősége adatott néki, Kármel és Sáron ékessége." "Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem, és földedet így: férjhez adott. " "Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni" (Ésa 51:3; 35:2; 62:4-5).

A Megváltó hű követői minden korban az Úr eljövetelében reménykedtek. "Ismét eljövök" - mondta Jézus búcsúzóul az Olajfák-hegyén, és ez az ígéret fénybe borította tanítványai előtt a jövőt. Öröm és reménység költözött szívükbe, amit a fájdalom nem tudott elfojtani, sem a megpróbáltatás megfakítani. Szenvedés és üldözés közepette "a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsőséges megjelenése" volt a "boldog reménység". Amikor a thesszalonikai keresztények sírva temették el szeretteiket - akik azt remélték, hogy szemtanúi lesznek az Úr eljövetelének -, tanítójuk, Pál felhívta figyelmüket a feltámadásra, amely a Megváltó adventjekor lesz. Akkor a Krisztusban elhunytak feltámadnak, és az élőkkel együtt elragadtatnak, hogy találkozzanak az Úrral. "És ekképpen - mondta - mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel" (lThessz 4:17-18). A sziklás Pátmoszon a szeretett tanítvány ezt az ígéretet hallotta: "Bizony hamar eljövök. " És János sóvárgó válasza az egyház egész zarándokútján mondott imáját önti szavakba: "Bizony jövel Uram Jézus! " (Jel 22:20).

Azt a hittől és reménytől izzó bizonyságot, amelyet a szentek a börtönben, a máglyán és a vérpadon tettek az igazságról, egymásnak adták a századok. "Hittek a személyes Krisztus feltámadásában, és következésképpen abban is, hogy Krisztus eljövetelekor ők is feltámadnak, ezért nem féltek a haláltól" - mondta egyikük. Készek voltak sírba szállni, hogy "szabadokként támadjanak fel". Várták, hogy az "Úr eljöjjön az ég felhőiben Atyjának dicsőségével", "elhozva országának idejét az igazaknak". A valdensek ugyanezt a hitet ápolták. Wiclif sóvárogva várta a Megváltó megjelenését, az egyház reménységét.

Luther kijelentette: "Meg vagyok győződve arról, hogy az ítélet napjáig háromszáz év sem telik már el. Isten nem tudja és nem fogja már sokáig eltűrni ezt a világot. " "Közeledik a nagy nap, amikor a gyűlölet birodalma elvész. "

"Ennek az öreg világnak a vége nincs már messze" - mondta Melanchton. Kálvin kérte a keresztényeket, hogy "mitsem tétovázva, a legcsodálatosabb esemény, Krisztus eljövetele után lángolón vágyakozzanak". Kijelentette, hogy "a hűségesek egész családja arra a napra tekint". "Éheznünk és akarnunk kell Krisztust, elmélkednünk kell róla - mondta - annak a nagy napnak a hajnaláig, amikor Urunk megmutatja országának teljes dicsőségét!"

"Vajon a mi Urunk nem vitte fel testünket a mennybe? - kérdezte Knox, a skót reformátor -, és vajon nem tér vissza? Tudjuk, hogy visszatér, mégpedig sietve. " Ridley és Latimer, akik életüket áldozták az igazságért, hittel várták az Úr eljövetelét. Ridley ezt írta: "A világ kétségkívül a vég felé közeledik, ezt hiszem, ezért mondom. Kiáltsuk Jánossal, Isten szolgájával szívünk mélyéből Megváltó Krisztusunknak: Jövel Uram Jézus!' "

"Az Úr eljövetelének gondolata - mondta Baxter - a legdrágább és legörömtelibb nekem." "Krisztus szemeinek sajátossága, a hit munkája az, hogy örülnek eljövetelének, és várják a boldog reménységet. " "Mivel a halál, az utolsó ellenség a feltámadáskor elpusztul, a hivőknek nagyon őszintén kell vágyakozniuk Krisztus második eljövetelére, a teljes és végső győzelem idejére, és buzgón kell imádkozniuk érte. " "E nap után kell minden hivőnek sóvárognia, és ebben kell reménykednie, tudva, hogy ekkor zárul le a megváltásukért végzett munka. Ekkor valósul meg lelkük minden vágya, törekvése." "Ó, Uram, siettesd ezt a boldog napot!" Ez volt az apostoli egyház, "a pusztai egyház" és a reformátorok reménysége.

A próféta nemcsak megjövendöli Krisztus eljövetelének módját és célját, hanem azokat a jeleket is felsorolja, amelyekből közelsége felismerhető. Jézus mondta: "Lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban" (Lk 21:25). "A nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljönni a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel" (Mk 13:24-26). A Jelenések könyvének szerzője így írja le a második advent első jelét: "Nagy földindulás lőn, és a nap feketévé lőn, mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lőn, mint a vér" (Jel 6:12).