Higgyetek az Ő prófétáinak - július 4 - KEDD - Zsoltárok 59

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zsoltárok 59 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+59&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+59&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.     Isten a Szabadító. Ez a zsoltár tartalmában azonos az előző zsoltárral, amelyben Dávid felháborodását énekli meg. Felháborodása itt is túlmegy minden határon, amikor átkot és durva büntetést kér Istentől ellenségeire. Megfeledkezik arról, hogy a bosszúállás nem az ő dolga.

2.     Ugatás vagy éneklés. Dávid gonosz ellenségeiről úgy beszél, mint kutyákról, akik ugatnak, vonyítanak és zsákmány után koslatnak. Ezzel szemben ő énekel és dicsőíti Urát. Te melyiket választod, az ugatást vagy a dicséretet? A válasz attól függ, hogy viszonyulsz Istenhez. Ha barátja vagy Istennek, énekelni fogsz, ha nincs jó kapcsolatod Istennek, „ugatni” fogsz, panaszkodni, és áldozatot ejteni.

3.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.      aki segítségedre és megmentésedre siet

b.      aki előtt jó szívünket kiönteni

c.      aki megérti rossz tapasztalatainkat, mert Ő is megtapasztalt jónéhányat

d.      aki nem örül annak, ha súlyos büntetést kérünk ellenségeinkre

e.      aki Dávid fiaként nem mindenben hasonlít Dávidra: Nem bosszúálló, nem átkozza ellenséget, nem kíván rosszat nekik.

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 17. fejezet

17. fejezet – A HAJNAL HÍRNÖKEI (3. rész)

Ezek a jelek a XVIII. század végén kezdtek teljesedni. 1755-ben volt a történelem legszörnyűbb földrengése. Bár az emberek általában a lisszaboni földrengésként emlegetik, de kiterjedt Európa, Afrika és Amerika nagy részére. Érezték Grönlandban, a nyugat-indiai szigeteken, Madeira-szigetén, Norvégiában és Svédországban, Nagy-Britanniában és Írországban. Nem kevesebb mint négymillió négyzetmérföldet érintett. A földmozgás Afrikában majdnem olyan súlyos volt, mint Európában. Algír nagy része romba dőlt. Marokkó közelében egy nyolc-tízezer lélekszámú falu teljesen eltűnt. Hatalmas hullám söpört végig Spanyolország és Afrika partvidékén, amely városokat öntött el, és nagy pusztítást okozott.

A rengés Spanyolországban és Portugáliában volt a legerősebb. Úgy tudjuk, hogy a beömlő hullám Cadiznál hatvan lábnyira emelkedett. "Portugáliában a legnagyobb hegyek erősen meginogtak. Mintha az alapjuk is megmozdult volna. Némelyiknek megnyílt a csúcsa. Megdöbbentő volt, ahogy meghasadtak és szétszakadtak. Hatalmas földdarabokat dobtak magukból a szomszédos völgyekbe. A beszámoló szerint lángok lövelltek ki ezekből a hegyekből. "

Lisszabonban "a föld alól mennydörgésszerű hang hallatszott, majd rögtön ezután heves rengés rombolta le a város zömét. Mintegy hat perc alatt hatvanezer ember pusztult el. A tenger először visszahúzódott, szárazon hagyva a gátat, majd előretört, tizenöt lábbal, vagy annál is többel meghaladva átlagos szintjét. " "A lisszaboni katasztrófa rendkívüli eseményei közé tartozott a tiszta márványból, hatalmas költséggel épített új rakodópart elsüllyedése. Nagyon sokan menekültek ide a leomló romok elől, de a rakodópart hirtelen lesüllyedt a rajta levő emberekkel együtt, és soha egyikük teteme sem került a felszínre. "

A föld "megrázkódása után minden templom, kolostor, majdnem minden középület és a lakóházak több mint egynegyede nyomban összeomlott. Mintegy két órával a rengés után a város különböző részein tűz ütött ki, és majdnem három napig tartó heves tombolásával teljesen elpusztította a várost. A földrengés ünnepnapon történt, amikor a templomok és a kolostorok zsúfolásig megteltek. Az itt levők közül csak néhányan menekültek meg."13 "Az emberek rémülete leírhatatlan volt. Senki nem sírt. Mi volt a könny a szörnyűséghez képest! Eszelős rémülettel és döbbenettel futkostak, arcukat és mellüket verve kiabáltak: 'Misericordia! Vége a világnak!' Anyák elfeledkeztek gyermekeikről, és a feszületet markolva rohangáltak. Sokan vesztükre a templomba menekültek, de hiába volt kitéve az oltáriszentség, a szerencsétlen emberek hiába ölelték az oltárt. Bálványokat, papokat és népet ugyanaz a rom temette be. " Kilencvenezerre becsülték azoknak a számát, akik azon a végzetes napon életüket vesztették.

A prófécia a nap és a hold elsötétedését említi következő jelként. Ez huszonöt évvel később következett be. Megjelenését az a tény tette megdöbbentőbbé, hogy a próféta megjövendölte teljesedésének pontos idejét is. Amikor a Megváltó az Olajfák-hegyén tanítványainak az egyház sokáig tartó megpróbáltatásáról, az 1260 éves pápai üldözésről beszélt - amelynek megrövidítését megígérte -, említést tett bizonyos eseményekről, amelyek megelőzik eljövetelét, és meghatározta, hogy mikor tűnik fel közülük az első: "Azokban a napokban, az után a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik" (Mk 13:24). Az 1260 nap, illetve év, 1798-ban ért véget. Az üldözés negyed évszázaddal előbb majdnem teljesen megszűnt. Az üldözést követően, Krisztus szavai szerint, a nap elsötétedik. 1780. május 19-én teljesedett be ez a prófécia.

"Majdnem - ha ugyan nem egészen - a legmisztikusabb, és mindmáig meg nem magyarázott jelenségként... áll előttünk az 1780. május 19-i sötét nap, New England teljes látható egének és légkörének mérhetetlenül rejtélyes elsötétedése.

Egy szemtanú, aki Massachusettsben élt, a következőképpen írta le ezt az eseményt: "Napkeltekor az égbolt tiszta volt, de hamarosan elborult. Felhők ereszkedtek le, és a sötét és baljóslatú felhőkből villámok cikáztak. Dörgött az ég, és kevés eső is esett. Kilenc óra felé a felhőréteg elvékonyodott és rézszínűvé vált. A föld, a sziklák, a fák és az épületek, a víz és az emberek kinézete megváltozott e különös földöntúli fénytől. Néhány perccel később súlyos fekete felhő takarta el az egész égboltot, a horizont egy keskeny szegélyét kivéve. Olyan sötét lett, mint nyári estéken kilenc óra körül szokott lenni...

Az embereken egyre jobban erőt vett a félelem, az aggodalom és a döbbenet. Az asszonyok az ajtóban állva figyelték a sötét tájat; a férfiak visszatértek a mezőről; az ács otthagyta szerszámait, a kovács a műhelyét, a boltos a pultját. Az iskolák bezártak, és a gyerekek remegve szaladtak haza. Az úton levők a legközelebbi tanyán szálltak meg. Most mi lesz? - kérdezte minden ajak és szív. Mintha hurrikán akarna végigsöpörni a tájon, vagy pedig a vég érkezett volna el!?

Gyertyát gyújtottak, és a kandalló tüze olyan fényesen világított, mint a holdtalan őszi estéken... A szárnyasok behúzódtak az ólba, és aludni tértek. A tehenek a legelő korlátjához gyűltek és bőgtek, a békák brekegtek, a madarak esti éneküket énekelték, a denevérek repkedtek. Csak az emberek tudták, hogy még nem jött el az este...