Higgyetek az Ő prófétáinak - április 11 - KEDD - Jób 17

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jób 17 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2017&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2017&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.    Istennek még várnia kell Jób megsegítésével. El tudjuk képzelnie, milyen lehetett a mennyei Atyának várni Jób megsegítésével? Szívének minden rezdülésével együtt érzett szerető gyermekével és jobban vágyott arra, hogy véget vessen Jób szenvedéseinek, mint Jób maga. De ki kellett várnia a megfelelő pillanatot. Nem Jób miatt és nem is Önmaga miatt, hanem Jób barátai miatt, mert őket is meg akarta menteni. Istennek nem volt szüksége Jób megpróbálására, mert ismerte Jóbot. Minden pillanatban meg tudja mondani, hogy ki igaz és ki nem. Ő Mindentudó. A könyv elején kijelentette, hogy Jób „igaz, istenfélő és bűngyűlölő.” Jób Krisztus előképe lett, akinek nem a saját bűnei miatt kellett szenvedni, hanem másokért. Azért, hogy mások is eljussanak az Istennel való üdvözítő ismeretre és kapcsolatra.

2.    Isten a kezes. Jób elmondja, hogy nem tud más kezest találni, mint Istent. És tényleg Isten kezességet vállalt Jóbért. Amikor Isten megengedte Sátánnak, hogy megverje Jóbot, kezességet vállat érte az el nem bukott lények előtt, és Sátán és angyalai előtt is. Amikor Sátán azzal vádolta Jóbot, hogy nem szeretetből, hanem érdekből szolgálja Istent, Isten megbízott Jóbban, hogy ki fog tartani mellette. Jób bukása Isten kudarcát és szégyenét is jelentette volna, de Isten megbízott Jóbban, hogy nem fog szégyent hozni rá. Isten hitt Jóbban.    

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM  5. fejezet

5. fejezet – WICLIF JÁNOS (3. rész)

Művelt és kegyes emberek hiába próbálták megreformálni ezeket a szerzetesrendeket. A tisztábban látó Wiclif azonban a baj gyökerére tapintott, amikor kijelentette, hogy maga a rendszer rossz, és azt kell megszüntetni. Az emberek kezdtek vitatkozni és kérdezősködni. Miközben a szerzetesek járták az országot, és árulták a pápa bocsánatát, sokan kételkedtek a bűnbocsánat pénzen való megvásárlásának lehetőségében, és megkérdezték, hogy vajon ne Istentől kérjenek-e inkább bocsánatot, mint a római pápától. Nem kevés volt azoknak a száma, akiket aggasztott a szerzetesek telhetetlensége, kielégíthetetlennek látszó kapzsisága. "Róma szerzetesei és papjai szétrágnak bennünket, mint a rák - mondták. - Istennek meg kell szabadítania minket, különben a nép elpusztul. " Ezek a kolduló barátok - hogy leplezzék kapzsiságukat - azt állították, hogy a Megváltó példáját követik, hiszen Jézus és tanítványai is a nép alamizsnáiból éltek. Állításukkal saját ügyüknek ártottak, mert hatásukra sokan a Bibliához fordultak - amit Róma a legkevésbé akart -, hogy megtudják, mi az igazság. Az emberek figyelme az igazság forrására terelődött, amelyet Róma szeretett volna elrejteni.

Wiclif tanulmányokat írt és adott ki a szerzetesek ellen; nem annyira azért, hogy vitába bocsátkozzék velük, hanem hogy felhívja az emberek figyelmét a Biblia tanításaira és Szerzőjére. A bűnök megbocsátására és az egyházi kiközösítésre a pápának sincs több joga, mint az egyszerű papoknak - mondta -, és tulajdonképpen senkit sem lehet kiközösíteni, csak azt, aki magára vonta Isten ítéletét. Ennél hatásosabb módszert nem is választhatott volna a pápa által emelt lelki és földi hatalom mamutépítményének megdöntésére, amely milliók lelkét és testét tartotta fogva.

Wiclifnek újra meg kellett védenie az angol korona jogait Róma túlkapásai ellen. Királyi követként két évet töltött Németalföldön, hogy a pápa megbízottaival tanácskozzék. Itt kapcsolatba került francia, olasz és spanyol egyházi személyekkel, és alkalma nyílt a kulisszák mögé nézni. Sok mindent megtudott, ami Angliában rejtve maradt volna előtte. Tudomást szerzett sok olyan dologról, ami segítségére volt későbbi munkájában. A pápai udvar e képviselői útján képet kapott a papi kormányszervezet valódi jellegéről és céljairól. Amikor visszatért Angliába, még nyíltabban és buzgóbban hangoztatta korábbi tanításait, kimondta, hogy Róma istenei: a kapzsiság, a hivalkodás és a megtévesztés.

Egyik tanulmányában azt mondta a pápáról és adószedőiről: "Megfosztják szegényeinket a megélhetéstől, és évente sok ezer márkát vesznek el a király pénzéből szentségekre és lelki dolgokra. Ez pedig átkozott eretnekség, amelyet az egész kereszténységgel jóváhagyatott, fenntartva a szentségárulást. Ha királyságunknak egy hatalmas arany hegye lenne, és e gőgös világi pap pénzbeszedőjén kívül soha senki más nem venne el belőle, akkor is idővel elfogyna a hegy, mert ez az ember minden pénzt kihord országunkból, és nem küld vissza semmit, csupán Isten átkát a szentségárulásért. "

Röviddel Angliába való visszatérése után Wiclif megkapta a királytól a lutterworth-i parókiát. Ez azt bizonyította, hogy legalább a király nem neheztel rá nyílt beszédéért. Wiclif befolyása érezhető volt az udvar intézkedéseiben, valamint a nemzeti meggyőződés formálódásában.

A pápa nemsokára szórni kezdte rá villámait. Három bullát küldött Angliába - az egyetemnek, a királynak és a főpapoknak -, amelyekben megparancsolta, hogy azonnal és ellentmondást nem tűrve hallgattassák el az eretnekség tanítóját. A bullák megérkezése előtt azonban az ügybuzgó püspökök kihallgatásra maguk elé rendelték Wiclifet. A birodalom legtekintélyesebb fejedelmei közül ketten elkísérték a törvényszékre. A nép, amely körülvette az épületet, berontott, és annyira megfélemlítette a bírákat, hogy az eljárást egy időre felfüggesztették, és Wiclifet békében elengedték. Nem sokkal később az idős III. Edward, akit a főpapok a reformátor ellen próbáltak befolyásolni, meghalt, és Wiclif korábbi pártfogója lett a birodalom uralkodója.

A pápai bullák azonban egész Angliát az eretnek letartóztatására és bebörtönzésére kötelezték. Ezek az intézkedések egyenesen a máglya felé mutattak. Biztosnak látszott, hogy Wiclif nemsokára áldozatul esik Róma bosszújának. De aki valamikor ezt mondta: "Ne félj... én pajzsod vagyok" (lMóz 15:1), ismét kinyújtotta kezét, hogy megvédje szolgáját. Valaki meghalt, de nem a reformátor, hanem a pápa, aki megparancsolta elpusztítását. XI. Gergely halt meg, és a Wiclif ügyének tárgyalására összegyűlt egyházi személyek szétszéledtek.