Higgyetek az Ő prófétáinak - április 13 - CSÜTÖRTÖK - Jób 19

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jób 19 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2019&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2019&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.    Isten, aki hálójába keríti az embert. Isten valójában hálójába keríti az embert, de nem úgy, ahogy Jób gondolja. Jézus elhívja a tanítványokat, hogy legyenek emberhalászok, hogy kerítsék Isten hálójába az embereket, de nem azért, hogy bántsa őket, hanem azért, hogy országának örökösei legyenek. Azért, hogy szeretetét árassza rájuk, hogy megáldja őket és megvédje a gonosztól.

2.    Isten, aki eltorlaszolja az ember útját. Isten eltorlaszolja az ember előtt a pokolba vezető utat. Van, aki próbálta felsorolni, hogy Isten hány akadályt helyezett az ember útjába, hogy elkárhozzon. Isten nem az ember boldogsága elő gördít akadályt, hanem romlásának és kárhozatának útjába.

3.    Isten a Megváltó, aki feltámaszt. Jób most is keményen panaszkodik Isten ellen. Amennyire durvábbak a barátok vádjai, annál keményebb Jób panasza, de a legnagyobb nehézségek közepette, amikor nem érti, hogy mi történik vele, teljes bizonyossággal ki tudja jelenteni, hogy tudja, van Megváltója, hogy él a Megváltója. Hogy utoljája meg fog állni pora felett, hogy végül ki fog állni mellette.    

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM  5. fejezet

5. fejezet – WICLIF JÁNOS (5. rész)

A Szentírás a józan észre hatott, és kigyógyította az embereket a pápai dogmák iránti passzív engedelmességből. Wiclif ekkor a protestantizmus tanításait hirdette - hogy az üdvösség a Krisztusba vetett hit gyümölcse, és csak egyedül a Szentírás tévedhetetlen. A prédikátorok, akiket ő maga küldött, terjesztették a Bibliát a reformátor írásaival együtt, mégpedig olyan eredményesen, hogy az új hitet Anglia lakosságának majdnem a fele elfogadta.

A Szentírás megjelenése rémületet keltett az egyház hatalmasságaiban. De Wiclifnél hatalmasabb erővel találták szembe magukat, amely ellen saját fegyvereikkel nem sokra mentek. Angliában ekkor még semmiféle törvény nem tiltotta a Bibliát, mert soha azelőtt nem jelent meg a nép nyelvén. Később életbe léptettek és szigorúan érvényesítettek ilyen törvényeket. Közben - a papok erőfeszítései ellenére is - egy ideig alkalom nyílt Isten Igéjének terjesztésére.

A pápa vezető emberei ismét a reformátor elhallgattatását tervezték. Egymás után háromszor idézték törvény elé, de minden eredmény nélkül. Először egy püspöki zsinat eretneknek nyilvánította Wiclif írásait; és megnyerve maguknak a fiatal királyt, II. Richárdot, kieszközöltek egy olyan királyi rendeletet, amely a kárhoztatott tanok védelmezőit mind börtönre ítélte.

Wiclif a parlamenthez fellebbezett. Bátran emelt vádat a papi kormányszervezet ellen a nemzeti tanács előtt, és az egyház által szentesített visszaélések dolgában reformot követelt. Meggyőző erővel rajzolta meg a Szentszék jogtalan uralmát és romlottságát. Ellenségei zavarba jöttek. Wiclif barátai és párthívei meghódolásra kényszerültek, és várható volt, hogy a barátait elvesztő, magára maradt idős reformátor is meghajol a korona és a püspöksüveg együttes tekintélye előtt. Ehelyett azonban a katolikusok szenvedtek vereséget. Az országgyűlés, amelyet felrázott Wiclif lelkesítő felhívása, hatálytalanította az üldöző rendeletet, és a reformátor ismét szabad volt.

Harmadszor is törvény elé állították; ezúttal a birodalom legmagasabb egyházi bírósága elé, amely nem kegyelmezett az eretnekségnek. A katolikusok azt gondolták, hogy Róma most végre diadalmaskodni fog, és a reformátor munkájának megálljt parancsol. Ha szándékukat meg tudják valósítani, Wiclif kénytelen lesz megtagadni tanait, vagy a törvényszékről egyenesen a máglyára vezet az útja.

Wiclif azonban nem hátrált meg. Nem akart alakoskodni. Bátran kitartott tanai mellett, és visszautasította üldözői vádjait. Nem gondolt saját helyzetére. Hallgatóit a mennyei törvényszék előtt látta, és álokoskodásaikat és megtévesztéseiket az örökkévaló igazság mérlegén. A tanácskozóteremben érezni lehetett a Szentlélek erejét. Isten foglyul ejtette a hallgatók lelkét. Mintha a földbe gyökerezett volna a lábuk. Az Úr tegezéből lövellő nyílként hasítottak szívükbe a reformátor szavai. Az eretnekség vádját, amit felhoztak ellene, meggyőző erővel visszafordította vádolóira. Azt kérdezte tőlük, hogyan merik terjeszteni a tévedéseket? Nyereségért áruba bocsátani Isten kegyelmét?!

"Mit gondoltok - mondta végül -, kivel harcoltok? A sír szélén álló öregemberrel? Nem! Az igazsággal - azzal az igazsággal, amely erősebb nálatok, és le fog győzni titeket. " E szavakkal hagyta ott a zsinatot. Egyetlen ellenfele sem próbálta útját állni.

Wiclif munkája már csaknem véget ért. Az igazság zászlaja, amelyet oly sokáig hordozott, már-már kihullott kezéből. De még egyszer bizonyságot kellett tennie az evangéliumról. Az igazságnak pontosan a tévelygés birodalmának erődjéből kellett megszólalnia. Wiclifet Rómába, a pápai ítélőszék elé idézték, amely oly sokszor ontotta a szentek vérét. Tudta, milyen veszély fenyegeti, mégis engedelmeskedett volna az idézésnek, ha egy szélütés nem tette volna lehetetlenné utazását. Bár hangja nem volt hallható Rómában, de levél útján szólhatott, és elhatározta, hogy élni fog ezzel a lehetőséggel. Parókiájáról a reformátor levelet írt a pápának, amelyben tisztelettudó hangon és keresztény szellemben, de élesen megrótta a Szentszék fényűzését és hivalkodását.

" Végtelenül örülök - mondta -, hogy minden ember előtt, de különösen Róma püspöke előtt bizonyságot tehetek hitemről; s mivel azt józannak és igaznak tartom, feltételezem, hogy ő azt a legnagyobb készséggel jóvá fogja hagyni, ha pedig tévedés, helyesbíti.

Mindenekelőtt hiszem, hogy Krisztus evangéliuma azonos Isten teljes törvényével... Hiszem és vallom, hogy Róma püspökét, mivel ő Krisztus helytartója itt a földön, mindenkinél jobban köti az evangéliumban foglalt törvény. Krisztus tanítványai között a nagyság nem a földi méltóságban vagy a dicsőségben állt, hanem Krisztus életének és magatartásának pontos követésében... Krisztus földi élete idején nagyon szegény volt. Megvetett és elutasított minden földi hatalmat és dicsőséget...