Higgyetek az Ő prófétáinak - április 8 - SZOMBAT - Jób 14

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jób 14 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2014&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2014&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.   Isten önismereti útra bocsátotta Jóbot. Már eddig is rengeteg mindent átgondolt sajátmagával és Istennek kapcsolatosan, de Isten válaszaira még várnia kellett. Az életben való eligazodásunkhoz két dologra van szükségünk: 1) hogy megismerjük Istent és 2) tisztában legyünk önmagunkkal. Néha nehéz út vezet el eddig, de az eredmény megér minden fáradságot.

2.   Isten nemcsak erre a földi életre tervezte az embert. Az ószövetség nem nyilatkoztat ki sokat a feltámadásról, ennek ellenére Jóbnak van fogalma róla, de inkább kérdés formájában. Azt mondja, hogy ha biztosra tudná, hogy van feltámadás, belenyugodna sorsába. Később már biztosan beszél Megváltójárók, aki sírja felett megáll, szólítja őt, ő pedig válaszol. A feltámadásba vetett hit nekünk is sokat segít. amikor Jóbhoz hasonló megpróbáltatásokat élünk meg.

3.   Istent nem gyötrelemre teremtette az embert. Jób úgy gondolja, hogy Isten gyötrelemre teremtette az embert, aki végül nyomorúságában megsemmisül. Jób azt mondja Istennek, hogy ha már így állnak a dolgok, akkor legalább adhatna közben egy kis örömöt az embernek. Ha vége úgyis pusztulás, akkor legalább ideiglenes öröme legyen. Jób azt akarja kérni Istentől, hogy legyen egy kicsit jóságos az emberekkel. Viszont figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy Isten alapból végtelenül jóságos. Nem kell erre felkérni Őt.   

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM  4. fejezet

4. fejezet – A VALDENSEK (7. rész)

Az ősi egyház hitét őrző nép puszta léte is állandó bizonyságot tett Róma hitehagyásáról, és ezért felszította a legelkeseredettebb gyűlöletet és üldözést. Az a tény, hogy a hűségesek nem voltak hajlandók beszolgáltatni a Szentírásokat, szintén olyan sértés volt, amit Róma nem tudott eltűrni. Elhatározta, hogy eltörli őket a föld színéről. És elkezdődött a legiszonyúbb keresztes hadjárat Isten népe ellen a hegyek között. Az inkvizítorok nyomukat követték, és sok ártatlan Ábel vesztette el életét a gyilkos Kainok keze által.

Termőföldjeiket újra és újra letarolták, lakóhelyüket és kápolnáikat halomra döntötték; olyannyira, hogy egy ártatlan, szorgalmas nép otthonából és virágzó szántóföldjeiből nem maradt más, csak pusztaság. Miként a ragadozó állat a vér ízére még jobban felbőszül, a katolikusok dühe is hevesebb lett áldozataik szenvedése láttán. A tiszta hitnek sok ilyen tanúját űzték át a hegyeken, majd le a völgybe, mígnem az üldözöttek menedéket találtak a hatalmas erdők és sziklacsúcsok rejtekében.

Semmi vádat nem tudtak felhozni e törvényen kívül helyezett osztály erkölcse ellen. Még ellenségeik is békeszerető, csendes, jámbor embereknek tartották őket. Nagy vétkük az volt, hogy nem akarták a pápa akarata szerint imádni Istent. Ezért a bűnért zúdítottak rájuk minden megalázást, sértést és kínzást, amit csak ember vagy ördög kitalálni képes.

Egyszer, amikor Róma elhatározta e gyűlölt közösség kiirtását, a pápa kiadott egy bullát, amely eretnekeknek bélyegezte tagjait, és kiszolgáltatta őket az öldöklőknek.' Nem lustasággal, becstelenséggel vagy rendbontással vádolták őket, hanem azzal, hogy a kegyesség és szentség látszatával megrontották "az igazi nyáj juhait". Ezért a pápa elrendelte, hogy "a rosszindulatú embereknek ezt a gonosz és utálatos szektáját", amennyiben "nem hajlandók eskü alatt megtagadni hitüket, össze kell zúzni, mint a mérges kígyót". Vajon gondolt-e arra ez a gőgös nagyúr, hogy ezekkel a szavakkal még találkozni fog? Tudta-e vajon, hogy szavait beírták a mennyei könyvekbe, és felelnie kell értük az ítéletkor. "Amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg" (Mt 25:40).

Ez a bulla felszólította az egyház minden tagját, hogy vegyen részt az eretnekek ellen indított keresztes hadjáratban. E kegyetlen "munka" vállalására való ösztönzésképpen "feloldozást adott mindennemű általános és különleges egyházi fenyíték és büntetés alól. Felmentette minden esetleges eskü alól mindazokat, akik csatlakoztak a keresztes hadjárathoz. Az illegálisan szerzett vagyont törvényesítette, és bűnbocsánatot ígért mindazoknak, akik eretneket ölnek meg. Minden - a valdenseknek előnyös - szerződést eltörölt; cselédeiknek megparancsolta, hogy hagyják ott őket. Megtiltotta, hogy a valdenseknek bárki is bármilyen segítséget nyújtson. Az embereket felhatalmazta arra, hogy javaikat elkobozzák. "' Ez az okirat világosan leleplezi a színfalak mögötti szellemet. Nem Krisztus hangja, hanem a sárkány üvöltése szólalt meg benne.

A pápa vezető emberei nem akarták jellemüket Isten törvényének magas mércéjéhez igazítani, hanem olyan normát állítottak fel, amely őhozzájuk igazodik, és elhatározták, hogy ezt a normát mindenkire rákényszerítik, mert Róma így akarta. A lehető legiszonyatosabb tragédiák játszódtak le. Romlott, istenkáromló papok és pápák azt a munkát végezték, amelyet Sátán rájuk bízott. Az irgalmat nem ismerték. Ugyanaz a gyilkos indulat igyekezett megszabadítani a földet Isten gyermekeitől, amely keresztre feszítette Krisztust, megölte az apostolokat és a vérszomjas Nérót felbujtotta korának hűségesei ellen.

Ez az istenfélő nép Megváltóját megdicsőítő béketűréssel és állhatatossággal viselte a hosszú évszázadokon át rázúduló üldözést. Jóllehet keresztes hadjáratokat indítottak ellenük, és könyörtelenül mészárolták őket, de továbbra is elküldték misszionáriusaikat, hogy a drága igazságot terjesszék. Halálra kergették őket, ők pedig vérükkel öntözték az elvetett magot, és a mag meghozta termését. Így tettek bizonyságot a valdensek századokkal Luther születése előtt. Sok-sok országban szétszóródva, elvetették annak a reformációnak a magvait, amely Wiclif idejében kezdődött el, Luther korában szélesedett és mélyült, és amelyet tovább kell vinniük az idők végéig azoknak, akik szintén készek arra, hogy mindent elszenvedjenek "az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért" (Jel 1:9).