Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jób 13 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2013&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2013&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten lehetővé teszi, hogy Jób kiöntse szíve keserűségét. Isten nem folytja bele a szót Jóbba és nem is haragszik meg rá azokért a dolgokért, amiket mond. Isten jó terapeuta, aki nem folytja bele a szót az emberbe, hanem engedi beszélni. Nem szól közbe, nem javítja ki, nem teszi helyre, hanem türelmesen végig hallgatja. Bár Jób türelmetlen, de Isten ezzel teszi neki a legjobbat.
2. A Mindenhatóval lehet beszélni. Jób a Mindenhatóval akar beszélni, amit a barátai nem helyeselnek és amiért Jóbot korholják. A barátoknak pogány elképzeléseik vannak az Istenről. A pogányok úgy gondolják, hogy az istenek nagyon távol vannak és nem állnak szóba a halandókkal. A barátok is átveszik ezt a filozófiát és próbálják lebeszélni Jóbot arról, hogy a Mindenhatóval beszéljen, mert ezt teljesen lehetetlennek tartják. Amikor a legerőteljesebben hangoztatják ezt, Isten megjelenik és beszél Jóbbal.
3. Istent nem ijesztgeti az embereket. Jób úgy gondolja, hogy Isten ijesztgeti őt, azonban ennek az ellenkezője az igaz. Isten nem félelemből való engedelmességet kíván, hanem félelemmentes baráti közösséget. Isten meg akarja győzni az embert, hogy ne féljen. Sátán az, aki ijesztgeti az embereket és ő az, aki félelmet gerjeszt az emberekben Isten iránt.
Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 4. fejezet
4. fejezet – A VALDENSEK (6. rész)
A valdens misszionárius buzgó szívvel tárta fel az evangélium drága igazságát az érdeklődőknek. Vigyázva vette elő a nagy gonddal másolt Szentírást. A legboldogabb akkor volt, ha reményt tudott ébreszteni a bűntől sebzett, őszinte lélekben, aki csak egy bosszúálló, büntetni akaró Istent ismert. Remegő ajakkal és könnyes szemmel, sokszor térdet hajtva tárta Fel embertársainak a bűnös egyedüli reménységét kinyilatkoztató drága ígéreteket. Az igazság világossága így jutott el sok elsötétült lélekbe, és szertefoszlatta a sötét felhőket, mígnem az Igazság Napja bevilágított szívükbe, és gyógyulás volt sugaraiban. Sokszor megtörtént, hogy a Szentírás egyes részeit a misszionáriusok újra és újra felolvasták, mert a hallgatók újra és újra hallani akarták, mintha meg akartak volna győződni arról, hogy jól hallották-e. Különösen ezeket a szavakat ismételtették el szívesen: "Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől" (lJn 1 :7). "Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:14-15).
Sok ember szeméről lehullott a hályog. Felismerték, hogy Róma állításaival ellentétben sem ember, sem angyal nem járhat közbe a bűnösért. Az igazi világosság láttán örvendezve kiáltották: "Krisztus az én napom, vére az én áldozatom; oltára a gyóntatószékem!" Teljesen rábízták magukat Krisztus érdemeire, és ezeket a szavakat mondogatták: "Hit nélkül... lehetetlen Istennek tetszeni" (Isid 11 :6); "Nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk" (Acs 4: 12).
E szegény, vihartól hányatott lelkek alig tudták felfogni, hogy a Megváltó igazán szereti őket. De miután elhitték, megkönnyebbültek. Nagy fényözön sugárzott rájuk, és a mennyben érezték magukat. Bizalommal tették kezüket Krisztus kezébe, lábukat megvetették a Korszakok Szikláján. Minden halálfélelmük eloszlott. Most már kívánták a börtönt és a máglyát, ha azzal dicsőíthetik Megváltójukat.
Titkos helyeken tehát előkerült Isten Igéje, és olvasták - néha csak egyetlen léleknek, máskor pedig a világosságra és igazságra vágyakozók kis csoportjának. A szomjas lelkek sokszor egész éjszakát töltöttek el az Ige mellett. A hallgatók néha úgy elcsodálkoztak, hogy a kegyelem hírnökének nemegyszer abba kellett hagynia az olvasást, amíg hallgatói fel tudták fogni a megváltás hírét. Sokszor lehetett ilyen kérdéseket hallani: "Isten igazán elfogadja áldozatomat? Engem is szeret? Megbocsát nekem?" A választ az Ige adta meg: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket" (Mt 11 :28).
Hitükkel megragadták az ígéretet, és boldogan mondták: "Nem kell többé zarándokolni. Nincs többé fárasztó gyaloglás a kegyhelyekhez! Mehetek Jézushoz úgy, ahogy vagyok, bűnösen, szennyesen, és Ő nem utasítja el a bűnbánó imát! ,Megbocsáttattak néked a te bűneid.' Az enyémre, még az enyémre is van bocsánat! " Szent öröm töltötte el az emberi szíveket, és Jézus nevét dicsőítette a magasztaló ének és a hálaadás. E boldog lelkek visszatértek otthonukba, hogy sugározzák a fényt; hogy elmondják másoknak is új élményüket: megtalálták az igazi, az élő Utat. Különös és ünnepélyes erő áradt a Szentírásból. Egyenesen azok szívéhez szólt, akik vágyakoztak az igazság után. Ez Isten hangja volt, és meggyőződést ébresztett a hallgatókban.
Az igazság hirdetője ment tovább az útján, de szerény megjelenése, nyíltsága, buzgósága és mélységes odaadása gyakran volt beszéd tárgya. Sok esetben hallgatói meg sem kérdezték, honnan jött, hová megy. Olyan nagy hatással volt rájuk, hogy először a csodálkozás, azután pedig a hála és az öröm miatt nem jutott eszükbe, hogy érdeklődjenek iránta. Amikor unszolták, hogy kísérje őket haza, azt válaszolta, hogy meg kell látogatnia a nyáj elveszett juhait. Talán egy mennyei angyal volt? - kérdezgették az emberek.
Sok esetben soha nem látták viszont az igazság hírnökét. Más vidék felé vette útját, vagy talán élete hátralevő napjait börtönben töltötte. Az is lehet, hogy csontjai ott fehérlettek, ahol bizonyságot tett az igazságról. De az igéket, amelyeket hátrahagyott, nem lehetett elnémítani, mert az emberek szívében tovább végezték a munkát. E munka áldott gyümölcseit csak az ítéletkor fogjuk igazán meglátni.
A valdens misszionáriusok betörtek Sátán birodalmába, és nagyobb éberségre késztették a sötétség hatalmait. A gonoszság fejedelme szemmel tartott minden próbálkozást, amelynek az igazság terjesztése volt a célja, és ráijesztett szolgáira. A pápa vezető emberei ezekben az egyszerű vándorárusokban ügyük veszélyeztetőit látták. Ha az igazság fénye akadálytalanul világíthat, elsöpri a tévelygéssel terhes felhőket, az embereket beburkoló fellegeket, és figyelmüket Istenre irányítja, végül pedig megszünteti Róma fennhatóságát.
Ámen 🛐🙏
VálaszTörlés