Higgyetek az Ő prófétáinak - április 30 - VASÁRNAP - Jób 36

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jób 36 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2036&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2036&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.    Isten hatalmas és igazságos. Azt, hogy Isten hatalmas, még az ördög is elismeri, és meg is vádolja Őt azzal, hogy visszaél hatalmával. De Isten nemcsak hatalmas, hanem igazságos is. Isten igazságossága a végítéletben igazolódik teljesen. Tény az, hogy Isten igazságos még akkor is, ha valaki igazságtalanul szenved. A történelem sok olyan esetről beszámol, hogy emberek igazságtalanul szenvedtek, és mai is sok ilyen esetről tudunk. Jób esete is ilyen. Igazságtalanul szenved, nem érdemelte meg ezt a szenvedést. Jézus eljöveteléig sok igazságtalan szenvedés fog történni, és ennek vet véget a második advent.        

2.    Isten védelmezőinek nincs mindig igazuk. Igaz az, hogy Istenközpontúaknak kell lennünk, de nagyon sok Istenközpontú ember követett el még emberiség elleni bűntettet is. A középkori romlott egyház is Istenközpontú volt, Istenre hivatkozva követtek el sok szörnyűséget. Jób barátai is istenközpontúak voltak, de ettől még nem lett igazuk és ezzel nem segítettek, hanem éppen ártottak Jóbnak.

3.    Isten elszámol magatartásával. Elihu azt kérdezi, hogy ki kérheti számon Tőle magatartását? Igaza van abban, hogy az ember nem kérheti számon az Istent, de Isten maga teszi elszámoltathatóvá magát az ítéleteben. Az ítélet főleg Isten magatartásáról szól, mert azzal a kijelentéssel zárul, hogy igazságosak az Ő útjai. Ez azt jelenti, hogy az ítélet ezt vizsgálja. Isten önként áll az ítélet elé és azt mondja, hogy kérjék számon a magatartását és jellemét. Ézsaiásnál azt mondja, hogy gyertek törvénykezzünk! Isten maga szólítja fel az embert, hogy kérje számon Őt tetteiért.     

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM  8. fejezet

8. fejezet – LUTHER AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELŐTT (1. rész)

Új császár - V. Károly - lépett Németország trónjára. Róma titkos megbízottai siettek szerencsét kívánni neki, és rávenni, hogy használja fel hatalmát a reformáció ellen. A szász választófejedelem viszont, akinek Károly a koronáért sokat köszönhetett, nyomatékosan kérte az új császárt, hogy ne tegyen lépéseket Luther ellen, ameddig meg nem hallgatja. A császár ezzel nagyon kínos és kellemetlen helyzetbe került. A pápa híveit semmi más nem elégítette volna ki, csak a Luther halálos ítéletét kimondó császári kiáltvány. A választófejedelem viszont határozottan kijelentette, hogy "sem a császári felség, sem más nem tanúsította, hogy Luther írásait valaki is megcáfolta volna. " Ezért dr. Luthernek menlevelet kért, "hogy megjelenhessék tanult, istenfélő és pártatlan bírák törvényszéke előtt".

Ekkor mindegyik párt figyelme a német államok gyűlésére irányult, amelyet Károly Wormsba hívott össze nem sokkal hatalomra jutása után. Fontos politikai kérdéseket és érdekeket kellett e nemzeti tanácskozáson mérlegelni. A német fejedelmek most tanácskoztak először ifjú császárukkal. Az egyházi és állami méltóságok az ország minden részéből eljöttek. Öröklött jogaikat féltő, előkelő származású, nagy hatalmú világi főurak; rangjuk és hatalmuk fontosságától megrészegült papi fejedelmek; a társadalom színe java és fegyveres kíséretük; valamint idegen és távoli országok követei - mind összegyűltek Wormsban. Ebben a roppant nagy gyülekezetben a legnagyobb érdeklődést a szász reformátor ügye keltette.

Károly előzőleg megbízta a választófejedelmet azzal, hogy hozza magával Luthert az országgyűlésre. Biztosította Luther védelméről, és megígérte, hogy szabadon tárgyalhat az illetékes személyekkel a vitás kérdésekről. Luther vágyott arra, hogy megjelenhessen a császár előtt. Egészsége ebben az időben igen megromlott, mégis így írt a választófejedelemnek: "Ha egészségesen nem tudok Wormsba menni, betegen vitetem magam oda. Mert ha a császár hív engem, semmi kétségem sincs afelől, hogy ez magának Istennek a hívása. Ha erőszakot is kívánnak alkalmazni ellenem, ami nagyon valószínű (mert bizonyára nem azért rendelnek maguk elé, hogy oktassam őket), én az ügyet Isten kezébe helyezem. Aki megőrizte a három ifjút a tüzes kemencében, ma is él, és uralkodik. Ha Ő nem ment meg engem, életemnek nincs nagy jelentősége. Csak azt akadályozzuk meg, hogy az evangélium a gonoszok gúnyolódásának tárgyává váljon. Hullassuk vérünket érte, nehogy ők győzedelmeskedhessenek! Nem az én feladatom eldönteni, hogy életem vagy halálom járul-e hozzá legjobban mások üdvösségéhez... Mindent elvárhatnak tőlem... csak azt nem, hogy megfutamodom vagy megtagadom tanaimat. Elmenekülni nem tudok, még kevésbé meghátrálni. "

Nagy volt az izgalom, amikor Wormsban elterjedt a hír, hogy Luther meg fog jelenni az országgyűlésen. A pápai nuncius, Aleander, akire az ügy különösképpen tartozott, megrémült és felbőszült. Látta, hogy a pápa ügyére nézve ez katasztrofális lesz. Vizsgálatot indítani olyan ügyben, amelyben a pápa már kárhoztató ítéletet mondott, annyit jelent, mint semmibe venni a pápa tekintélyét. Félt attól, hogy ennek az embernek meggyőző és nyomós érvei sok fejedelmet elhódítanak a pápától. Ezért a legnyomatékosabban tiltakozott Károlynál Luther wormsi megjelenése ellen. Ez idő tájt jelent meg a Luther kiátkozását bejelentő bulla. Ez a tény, és a nuncius ellenvetései meghátrálásra késztették a császárt. Írt a választófejedelemnek, hogy ha Luther nem vonja vissza tanait, nem hagyhatja el Wittenberget.

Aleander, akinek nem volt elég ez a győzelem, minden hatalmát és ravaszságát latba vetve igyekezett Luthert elítéltetni. Jobb ügyhöz méltó szívóssággal próbálta a dolgot a fejedelmeknek, a főpapoknak és a gyűlés többi résztvevőjének a figyelmébe ajánlani, "zendüléssel, lázadással, istentelenséggel és istenkáromlással" vádolva a reformátort. De a nuncius hevessége és indulatossága nagyon is világossá tette, milyen lelkület húzódik ténykedése mögött. "Sokkal inkább a gyűlölet és a bosszú fűti, mint a buzgóság és kegyesség" - volt az általános észrevétel. Az országgyűlés résztvevőinek többsége soha olyan jóindulatot nem tanúsított Luther iránt, mint ekkor.

Aleander kettőzött hévvel hangsúlyozta a császár előtt a pápai rendelet végrehajtásának kötelező voltát. Németország törvényei szerint azonban a fejedelmek beleegyezése nélkül ezt nem lehetett érvényesíteni. Károly végül a nuncius erőszakoskodásának engedve azt mondta, hogy tárja ügyét az országgyűlés elé. "Nagy nap volt ez a nuncius számára. Nagy volt a gyűlés, de az ügy még nagyobb. Aleander Róma ügyét képviselte. Róma az egész egyház anyja és úrnője. " Aleander meg akarta védeni Péter trónjának méltóságát a keresztény világ összegyűlt kiválóságai előtt. "Ékesen szóló ember volt, és e képességével a helyzet magaslatára emelkedett. A Gondviselés rendelte úgy, hogy Rómát - elítélése előtt - a legtehetségesebb szónok képviselje és védje a legfenségesebb törvényszék előtt. " A reformátor tisztelői némi nyugtalansággal figyelték, milyen hatása lesz Aleander beszédének. A szász választófejedelem nem volt jelen, de utasítására tanácsosai közül néhányan jegyezték a nuncius beszédét.

Aleander összeszedte minden tudását és szónoki képességét, hogy az igazságot megdöntse. Egyik vádat a másik után hozta fel Luther ellen, mint az egyház és állam, az élők és holtak, a papság és egyháztagok, a zsinatok és a kereszténység ellensége ellen. "Luther tévedései" kellő indokot képeznek "százezer eretnek" elégetéséhez is - mondta.

Befejezésül így akarta megvetését kifejezni a reformált hit hívei ellen: "Kik ezek a lutheránusok? Egy csapat pökhendi tanító, romlott pap, léha szerzetes, tudatlan ügyvéd, lecsúszott nemes, és az általuk becsapott és megrontott köznép.

Mennyire túlszárnyalják őket a katolikusok számban, képességben és hatalomban! Ennek a jeles gyűlésnek az egyhangú döntése felvilágosítja majd az együgyűt, inti a meggondolatlant, szilárddá teszi az ingadozót és erőssé a gyengét. "

Minden korban ilyen fegyverekkel támadták az igazság képviselőit. Ezeket az érveket napjainkban is felhozzák azok ellen, akik a meghonosodott tévedésekkel szemben Isten Igéjének világos és egyenes tanításait hirdetni merik. "Kik ezek az új tanokat hirdető prédikátorok? - kiáltanak a népszerű vallásra vágyók. Tanulatlanok, kevesek és szegényebb osztálybeliek. Mégis azt állítják, hogy náluk van az igazság, és ők Isten választott népe. Tudatlanok és megtévesztettek. Mennyivel felülmúlja őket számban és befolyásban a mi egyházunk! Milyen sok kiváló és tanult ember van közöttünk! Mennyivel erősebbek vagyunk! " Ezek az érvek nagy hatással vannak a világra, de most sem perdöntőbbek, mint amilyenek a reformátor korában voltak.