Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 6, VASÁRNAP - 2 Mózes 7

Figyelem!!! A végén új heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 3-5. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 3. fejezet 57. nap

Amíg a magból termés lesz

A magvetőről szóló példázat számos kérdést vetett fel az emberekben. A hallgatók közül egyesek arra következtettek, hogy Krisztus nem fog földi birodalmat alapítani. Sok embert kíváncsivá tett, másokat elbizonytalanított. Látva tanácstalanságukat, Krisztus más példákat is mondott, hogy figyelmüket a földi birodalomról arra a munkára irányítsa, amelyet Isten hatalma végez a lélekben.

"És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe, és alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképpen. Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban. Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett." A gazda, aki "sarlót ereszt ... mert az aratás elérkezett", nem lehet más, mint Krisztus. Ő az utolsó nagy napon betakarítja a föld termését. A magvető azokat jelképezi, akik Krisztus követségében szolgálnak. A magról pedig azt olvassuk, hogy "kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképpen". Ez utóbbi nem vonatkozik Isten Fiára. Krisztus nem alszik el, hanem éjjel és nappal figyeli, őrzi a reá bízottakat. Nem ismeretlen előtte, hogy miként fejlődik a mag.

A magról szóló példázat tanúsítja Isten munkáját a természetben. A mag önmagában hordja a csírázás képességét, amelyet Istentől kapott. Önmagától azonban nem hajt ki. Az embernek is megvan a szerepe a mag kifejlődésében. A talaj előkészítése, dúsítása és a mag elvetése az ő feladata. Neki kell a földet megművelnie. De van egy határ, amelyen túl semmit sem tehet. Semmilyen emberi erő vagy bölcsesség nem képes a magból előhozni az élő növényt. Ha az ember megtesz minden tőle telhetőt, akkor is Istenre van utalva, aki az aratást a maga mindenhatóságának csodálatos láncszemeivel fűzte a vetéshez.

A magban élet van, a talajban erő, de ha a Végtelen Hatalom nem munkálkodna éjjel és nappal, a mag nem hozna termést. A szomjas föld nedvességet vár a reá záporozó esőtől. A betemetett magnak a nap melegére és elektromosságára is szüksége van. Az életet, amelyet a Teremtő plántált bele, csak Ő tudja előhívni. Isten hatalma által nő minden mag, és fejlődik minden egyes növény.

"Mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget" (Ésa 61:11). Amilyen a földi, olyan a lelki magvetés is. A szív talajának előkészítése és a magvetés az igazság tanítójának feladata. De az a képesség, amely életet teremt, egyedül Istentől származik. Van egy határ, amelyet az ember nem léphet túl. Az Igét nekünk kell hirdetnünk, de az a hatalom, amely a lelket megeleveníti, igazzá teszi és hálaadásra indítja, nem a mienk. Emberi erőnél nagyobb az az erő, amelynek igehirdetésünket kísérnie kell. Csak Isten Lelke által lesz az Ige "élő és ható", örök életre megújító hatalommá. Ezt akarta Krisztus megértetni tanítványaival. Megmagyarázta nekik, hogy önmagukban semmi olyan képességük nincs, amellyel eredményessé tehetnék munkájukat. Csak Isten csodatevő hatalma által lesz Igéje hatékonnyá.

A magvető munkája hitből végzett munka. A mag csírázásának és növekedésének titkát a magvető nem értheti meg. De bízik azokban az erőkben, amelyek által Isten élteti a növényvilágot. A mag elvetésekor látszólag eldobja a drága gabonát, amely családja kenyere lehetne. Pedig csak azért mond le pillanatnyilag e hasznos dologról, hogy többet kapjon vissza helyette. A magot abban a reményben veti el, hogy a sokszorosát gyűjti majd be az aratás idején. Krisztus szolgáinak is az aratás reményében kell dolgozniuk.

Lehet, hogy a jó mag egy ideig észrevétlenül hever a hideg, önző, világot szerető szívben, jelét sem adva annak, hogy gyökeret vert. De aztán, amint Isten Lelke érinti azt a szívet, a rejtőző mag kipattan, és végül gyümölcsöt hoz Isten dicsőségére. Ebben az életben semmilyen munkáról nem tudhatjuk előre, hogy eredményes lesz-e vagy sem. Ezt a kérdést nem mi döntjük el. Mi csak dolgozzunk, és az eredményt bízzuk Istenre! "Reggel vesd el a te magodat, és este se pihentesd kezedet" (Préd 11:6). Az Istennel kötött magasztos szövetség kimondja, hogy "míg a föld lészen, vetés és aratás... meg nem szűnnek" (1 Móz 8:22). Ebben az ígéretben bízva szánt és vet a gazda. A mi bizalmunk se legyen kisebb a lelki magvetés közben! Higgyünk ígéretében: "Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem." "Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve" (Ésa 55:11; Zsolt 126:6).

A mag kicsírázása a lelki élet kezdetét ábrázolja; a növény növekedése pedig a keresztény növekedés csodálatosan szép példája. Ahogy a természet mutatja, úgy van a kegyelem világában is. Fejlődés nélkül nincs élet. A növény vagy fejlődik, vagy meghal. A keresztény életben való fejlődés éppoly csendes, észrevétlen, de állandó, mint a növény növekedése. Életünk tökéletes lehet a fejlődés minden szakaszában; és ha Isten szándéka valóra válik bennünk, akkor állandóan előrehaladunk. A megszentelődés az egész élet munkája. Ahogyan lehetőségeink tágulnak, gazdagodunk tapasztalatokban is, és ismeretünk növekszik. Alkalmasak leszünk felelősség hordozására, és érettségünk arányos lesz lehetőségeinkkel.

A növény fejlődik azáltal, hogy beépíti mindazt, amit Isten rendelt élete fenntartására. Gyökereit a földbe ereszti. Merít a napfényből, harmatból és esőből. Magába szívja a levegő éltető kincseit. Így kell a kereszténynek is a mennyeiekkel együttműködve fejlődnie. Érezve tehetetlenségünket, ragadjuk meg a mélyebb tapasztalatok szerzésére kínálkozó alkalmakat! Miként a növény gyökeret ereszt a talajban, nekünk is mélyen meg kell gyökereznünk Krisztusban. Ahogyan a növény magába szívja a napfényt, harmatot és esőt, mi is tárjuk ki szívünket a Szentlélek előtt! A munkát "nem erővel, sem hatalommal" kell végezni, "hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura" (Zak 4:6). Ha szívünkkel Krisztusra támaszkodunk, akkor "eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet". Az "Igazság. Napja"-ként kel fel nekünk, "és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt". "Virágozni" fogunk, "mint a liliom". Megelevenedünk, "mint a búzamag", és virágzunk, "mint a szőlőtő" (Hós 6:3; Mal 4:2; Hós 14:6.8). Ha rendületlenül Krisztusra hagyatkozunk, akkor növekszünk, mígnem eljutunk a krisztusi érettségre.

A búza "először füvet" növeszt, "azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban". A magvetésnek és a növekvő növény gondozásának a gabonatermés a célja. A gazda kenyeret akar az éhezők számára, és magot, hogy később is arathasson. A mennyei Gazda is várja az aratást, munkája és áldozata jutalmát. Krisztus az emberi szívekben ki akar ábrázolódni. Ezt azok által éri el, akik hisznek benne. A keresztény élet célja a gyümölcstermés: Krisztus jellemének kiábrázolódása a hivőkben, hogy azután e gyümölcstermés másokban is megismétlődjék és tovább folytatódjék. A növény nem önmagáért csírázik, növekszik és gyümölcsözik, hanem hogy magot adjon "a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek" (Ésa. 5 S :10). Az ember se éljen önmagának! A keresztény ember Krisztus képviselője a világban, hogy lelkeket mentsen.

Az énközpontú életben nem lehet növekedés, sem gyümölcstermés. Ha elfogadtad Krisztust személyes Megváltódnak, akkor igyekezz önmagadat elfelejtve másokon segíteni! Beszélj Krisztus szeretetéről és jóságáról! Végezz el minden kínálkozó feladatot! Érezz felelősséget másokért, és minden hatalmadban álló eszközzel igyekezz megmenteni az elveszetteket! Ha befogadod Krisztus Lelkét az önzetlen szeretet és másokért való szolgálat lelkét -, magad is növekszel és gyümölcsöt teremsz. A Lélek ajándékai beérnek jellemedben. Hited nő, meggyőződésed elmélyül, szereteted tökéletes lesz. Egyre jobban tükrözöd Krisztust mindenben, ami tiszta, nemes és szép.

"A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség" (Gal 5:22). Ez a gyümölcs soha nem romlik meg, hanem megtermi a maga gyümölcsét az örök életre.

"Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett." Krisztus sóvárogva várja, hogy képmása megmutatkozzék egyházában. Krisztus akkor jön el népéért, ha majd az Ó jellemét tökéletesen tükrözni fogja.

Nemcsak az a kiváltsága minden kereszténynek, hogy várja, hanem hogy siettesse is a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét. (Lásd 2 Pt 3 :12.)* Ha mindazok, akik Krisztus nevét vallják, gyümölcsöt teremnének dicsőségére, gyorsan befejeződne az evangélium magvetése az egész világon; az utolsó termés is hamar beérne, és Krisztus eljönne, hogy begyűjtse a drága gabonát.

* Az új protestáns bibliafordítás így adja vissza a görög szöveget: "akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét..."

Mai bibliai szakasz: 2 Mózes 7. fejezete

Az első hét versben azt olvashatjuk, hogy Isten elmondja Mózesnek és Áronnak, mit fog tenni. Ez egy versenyhelyzet a menny Istene és Egyiptom istenei között. Mózes mintegy isten lesz a fáraó számára és megalázza Egyiptom fő bálványait. Áron lesz a szószólója. Mózes és Áron meglátogatják a fáraót a palotájában, de annak ellenére, hogy Áron pálcája (kígyó) felfalja a mágusok pálcáit (kígyóit), a fáraó nem hallgat rájuk. Aztán egy reggelen a folyóparton találkoznak a fáraóval, és újabb esélyt adnak neki, de ő nem akarja elengedni Izraelt; ezért a minden egyiptomi anyaistenét pálcasuhintás éri, ami vérré változtatja, és megöl benne minden halat.

Ki keményítette meg a fáraó szívét? Ez a kérdés sok kereszténynek okozott már dilemmát. A kifejezés, hogy „az Úr megkeményítette a fáraó szívét” nagy valószínűséggel egy héber nyelvi sajátosság. „Isten megkeményítette a szívét” abban az értelemben, hogy biztosította a körülményeket és a helyzetet arra, hogy a fáraó döntésre kényszerüljön. Mózes közölte az isteni útmutatásokat, amelyeket csodával társított, hogy hitelesítse az üzenet isteni eredetét. A fáraó úgy döntött, hogy szembeszegül Isten követelményeivel. Önszántából makacsul ellenállt a kérésnek. Isten volt, aki kialakította ezt a döntési helyzetet, de nem ő volt a fáraó megátalkodottságának és dacosságának a szerzője.

Kenneth Matthews, Jr

8. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 3-5. fejezeteihez (szeptember 6-12).

Amikor a lányom, Lea kislány volt, vicces volt nézni őt, ahogy a vörös szószos spagettit ette. A villát felejtsük el. Próbált megragadni egy marék ételt és betömni a szájába. A szósz minden irányban szétfröcskölt, a tészták kicsúsztak az ujjai közül az ölébe és azokra, akik a közelében ültek. Csupa bohóckodás volt az egész

Mi lett volna, ha Lea továbbra is így ette volna a spagettit, amikor már felnőtt? Nos, már nem lett volna vicces, az teljesen biztos. Elvárjuk, hogy a gyermek étezési szokásai egyre kevésbé rendetlenek legyenek, ahogyan felnő. 

Jézus két fontos történetet mondott a növekedésről -- A magvető és a Mustármag példázatát. Mind a két példázat lényeges betekintést biztosít egy személy éretté válásáról és Krisztus testének közösségi szinten való felnőtté válásáról. Isten arra vágyik, hogy az Ő kegyelmének átformáló befolyása alatt az Ő gyermekei felnőjenek egészen odáig, hogy készek legyenek az "aratásra" a "világ végén". Hála legyen Istennek azért, hogy Isten az Ő szeretetében "tökéletesnek" lát bennünket minden növekedési fázisunkban. De  fel kell növekednünk abban, ahogyan Istent felfogjuk és abban, ahogyan egymáshoz viszonyulunk.  

“Ma, az utolsó nemzedék idején a mustármagról szóló példázat diadalmas és teljes megvalósuláshoz jut. A parányi magból fa lesz." 

Az igazság progresszív, mivel Isten, az igazság szerzője végtelen az Ő céljában és jellemében. Minden nemzedékben várhatjuk az igazság kiteljesedését és növekedését. Az egyház arra hívatott, hogy felnőjön perspektívájában és a világnak tett bizonyságtevésében.

Ty Gibson

 A Light Bearers  társigazgatója és szónoka

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 5, SZOMBAT- 2 Mózes 6

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezet 56. nap

A jó föld

A magvető nem mindig csalódik. A jó földbe hullott magról a Megváltó ezt mondta: "ez az, aki hallja és érti az igét; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit". "Amelyik... a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel."

A példázatban említett "tiszta és jó szív" nem bűntelen szív, mert az evangélium az elveszetteknek szól. "Nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre" (Mk 2:17). A tiszta szív enged a Szentlélek befolyásának. Megvallja bűneit, és érzi, hogy szüksége van Isten irgalmára és szeretetére. Őszintén vágyik az igazság megismerésére, hogy követhesse. A jó szív: hivő szív, amely hisz Isten szavában. Hit nélkül lehetetlen befogadni az Igét, mert "aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik" (Zsid 11:6).

"Ez az, aki hallja és érti az igét." A Krisztus-korabeli farizeusok behunyták szemüket, hogy ne lássanak, és bezárták fülüket, hogy ne halljanak; ezért az igazság nem érinthette szívüket. Szándékos tudatlanságukért és önkéntes vakságukért bűnhődniük kellett. Krisztus arra tanította tanítványait, hogy kitárt szívvel és készséges hittel fogadják tanításait. Áldást ígért nekik, mert elhitték, amit tőle láttak és hallottak.

A jó talajhoz hasonlított hallgató nem úgy fogadja az Igét, "mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (amint valósággal az is)" ( 1 Thess 2 :13). Az őszinte tanítvány a Szentírást Istennek hozzá intézett beszédeként fogadja. Megremeg az Ige szavára, mert az élő valóság számára. Figyelmesen, nyitott szívvel hallgatja. Ilyen hallgatók voltak Kornélius és barátai, akik ezt mondták Péter apostolnak: "Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, amiket Isten néked parancsolt" (Acs 10:33).

Az igazság megismerése nem annyira jó felfogóképességtől, mint inkább a szándék tisztaságától, egyszerű, buzgó, alázatos hittől függ. Isten angyalai közel vannak azokhoz, akik alázatos szívvel mennyei vezetésre vágynak. Isten Lelke kitárja nekik az igazság gazdag tárházát.

A jó talajhoz hasonlított hallgatók, miután hallották az Igét, megtartják. Sátán minden gonosz eszközével sem képes elragadni tőlük.

Nem elég csak hallgatni és olvasni az Igét. Aki áldást akar meríteni az Igéből, annak elmélkednie kell a hallott igazságon. Figyelmesen és imádkozó szívvel kell kutatnia az igazságot, és jól át kell itatódnia a szent kinyilatkoztatások szellemével. Isten arra szólít, hogy foglalkozzunk nagyszerű és tiszta gondolatokkal. Azt akarja, hogy elmélkedjünk szeretetén és irgalmán; hogy tanulmányozzuk azt a csodálatos munkát, amelyet a dicső megváltási tervben végez. Akkor egyre jobban megértjük az igazságot, mélyebb és megszenteltebb vággyal sóvárgunk szívünk és gondolataink megtisztulására. Miközben az Ige kutatásával ápoljuk az Istennel való közösséget, lelkünk a szent gondolatok tiszta légkörében átformálódik.

"És gyümölcsöt teremnek." Akik hallják és megtartják az Igét, azok az engedelmesség gyümölcsét termik. A szívükbe fogadott Ige megmutatkozik jó cselekedeteikben. Hatása látható lesz a krisztusi jellemben és életben. Krisztus ezt mondta önmagáról: "Hogy teljesítsem a Te akaratodat: ezt kedvelem, én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van." "Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét" (Zsolt 40:9; Jn 5:30). A Szentírás ezt tanítja: "Aki azt mondja, hogy Őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt" (1 Jn 2:6).

Isten Igéje gyakran összeütközik az ember öröklött és melengetett jellemvonásaival és szokásaival. A jó talajjal jelképezett hallgató azonban, hallva az Igét, elfogadja minden feltételét és kívánalmát. Minden szokását, tettét és egész életét Isten Igéjéhez igazítja. A véges, tévedő ember parancsai semmivé válnak előtte a végtelen Isten Igéje mellett. Teljes szívével és minden erejével igyekszik az örök életre. Veszteségek, üldözés vagy akár a halál árán is követi az igazságot.

És gyümölcsöt terem "béketűréssel". A nehézségtől és próbáktól senki sem mentes, aki elfogadja Isten Igéjét. Az igaz keresztény azonban nem nyugtalankodik, amikor megpróbáltatás éri; nem veszti el bizalmát, és nem csügged el. Jóllehet nem tudjuk hogyan alakulnak ügyeink, és nem énjük Isten intézkedéseinek célját, de ne dobjuk el bizodalmunkat! Gondoljunk az Úr jótéteményeire, gondunkat vessük reá, és várjuk türelemmel szabadítását!

Lelki életünk erősödik a küzdelemben. A helyesen viselt próbák szilárd jellemet és lelki értékeket alakítanak ki bennünk. A hit, szelídség és szeretet tökéletes gyümölcse sokszor viharfelhők és sötétség közepette érik a legjobban.

"A szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap" (Jak 5:7). A keresztény is türelemmel várja, hogy Isten Igéje gyümölcsöt teremjen életében. Amikor könyörgünk a Lélek ajándékaiért, Isten sokszor úgy válaszol imánkra, hogy e gyümölcsök megéréséhez alkalmas körülmények közé helyez. Mi pedig, nem értve szándékát, csodálkozunk és kétségbeesünk. A kegyelmi ajándékok azonban csak úgy fejlődhetnek ki, ha követik a növekedés és gyümölcstermés menetét. A mi feladatunk elfogadni Isten szavát, és szilárdan ragaszkodni hozzá, teljesen alávetve magunkat irányításának, és akkor szándéka valóra válik bennünk.

"Ha valaki szeret engem - mondta Krisztus -, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk" (Jn 14: 23). Amikor élő kapcsolatba lépünk a legnagyobb erőforrással, egy magasabb intelligencia, a tökéletes akarat foglyai leszünk. Erről a fogságról - Krisztus fogságáról - tanúskodik hitéletünk. Nem éljük többé megszokott, önző életünket, hanem Krisztus él bennünk. Jellemét tükrözi jellemünk. A Szentlélek gyümölcseit teremjük - "némely harmincannyit, némely hatvanannyit, némely százannyit".

Mai bibliai szakasz: 2 Mózes 6. fejezete

Miért vár az Úr a megmentéseddel addig, amikor már úgy tűnik, hogy minden lehetetlen? Ezt kérdezi Mózes az 5. fejezet 22. versében. Az Úr válasza nagyszerű! „Most megmutatom neked, mit teszek a fáraóval." Isten világossá akarja tenni a zsidók ÉS az egyiptomiak előtt, hogy az „Ő jobbja és karja” (Zsolt 44:3-4) által szabadultak meg. Minden dicsőség az Istené és semmi sem az emberé. A 6. versben elmondja Mózesnek, hogy megszabadítja őket „kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel”. Mózesnek szüksége volt lelkesítésre. Szüksége volt bátorításra. Nézz fel Istenre, amikor a lehetetlen kilátások hegyei magasra emelkednek előtted. Isten hatalma az, ami megment téged a bajoktól.

A származás fontos Istennek és a zsidó nemzetnek. Mózes és Áron NEM egyiptomiak voltak. Héberek voltak és a Lévi nemzetségéből kiválasztva, hogy kivezessék a népet Egyiptomból. Lévi törzse volt az, amelyik hűséget mutatott Isten iránt az aranyborús esemény után, és aki az Úr oldalára állt. Mindezen bátorítások ellenére Mózes még mindig alkalmatlannak tartja magát arra, hogy a fáraóval beszéljen. Miért hallgatna a fáraó rám?

Kenneth Mathews, Jr.

a régészeti bizottság tagja

Southern Adventist University

7. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezetéhez (augusztus  30 - szeptember 5.

Jézus a magvető, aki otthagyta a mennyet, hogy elhozza a magot, Isten Igéjét az emberiségnek. Ellen White azt írja, hogy az "Ő szolgáinak hasonlóképpen ki kell menni magot vetni." Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a Nagy misszióparancs arra hív bennünket, hogy legyünk magvetők. Termőföldet kell találnunk, ahova a magot elvethetjük

Továbbá, amikor elfogadjuk a hívást, hogy magvetők legyünk, sokszor csak prédikálunk és reméljük a legjobbakat. Imádkozunk azért, hogy legyen egy kis termőtalaj a sziklák és a tövisek között. De ezt olvassuk: "A magvetőnek el kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver. A magvetőnek is tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el a talaj sekély volta miatt."

Nekünk, mint magvetőknek nem csak az a feladatunk, hogy szórjuk a magot, hanem a talajjal is foglalkoznunk kell. Emlékezzünk arra, hogy amint Krisztus megérintette a szívünket, másokét is megérintheti a mi munkánk által.

Randy Ban

Adminisztrátor, Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 

Egyesült Államok

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 4, PÉNTEK - 2 Mózes 5

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezet 55. nap

Még a gyülekezet is - amelynek pedig az igazság oszlopának és bázisának kellene lennie - néha önző élvezetekre bátorítja tagjait. Milyen eszközökhöz folyamodik számos gyülekezet, amikor vallásos céljaihoz pénzre van szüksége? Bazárokat állítanak fel, vacsorákat, jótékony célú kiállításokat rendeznek, sőt még sorsolnak is. Sokszor megszentségtelenítik az istentiszteletre elkülönített helyet eszem-iszommal, adásvétellel és szórakozással. Az ifjúság lelkében pedig alábbhagy az Isten háza és az istentiszteletek iránti tisztelet. Az önmérséklésre késztető korlátok megrendülnek. Az önzés, a hivalkodás és a szenvedélyek tápot kapnak, és egyre jobban elmélyülnek.

Az élvezetek és szórakozások hajszolása a nagyvárosokban összpontosul. Számos szülő csalódik, aki a nagyvárost választja családja otthonául, hogy gyermekei számára előnyösebb helyzetet teremtsen. Túl késő már, amikor súlyos tévedését megbánja. A ma nagyvárosai rohamosan Sodomává és Gomorává válnak. A sok ünnep tétlenségre ösztönöz. Az izgalmas szórakozások - a színház, a lóverseny, a szerencsejátékok, az italozás és dorbézolás - minden szenvedélyt felkorbácsolnak. Az ifjúságot elsodorják a népszerű áramlatok. Akik magáért a szórakozásért keresik a kikapcsolódást, azok kísértések özöne előtt tárnak kaput. Átadják magukat a közös mulatozás és felelőtlen nevetgélés élvezetének. A szórakozni vágyókkal való kapcsolatuk bódító hatással van lelkükre. Egyik tivornyát követi a másik, és már nem vágynak és nem is képesek hasznos életre. Vallásos törekvéseik megfakulnak, lelki életük beszűkül. Lelkük minden nemes képessége, minden láncszem, amely az embert a lelki világhoz kapcsolja, elkorcsosul.

Igaz, hogy egyesek oktalanságukat belátva megtérnek, és Isten megbocsát nekik. De sebet ejtettek saját lelkükön, és a veszély, amelynek kitették magukat, egy életen át elkíséri őket. Ítélőképességük meggyengül, amelynek élességére és érzékenységére pedig nagyon kell vigyázniuk, hogy különbséget tudjanak tenni jó és rossz között. Nem ismerik fel azonnal a Szentlélek eligazító hangját, sem pedig Sátán cselfogásait. A veszélyben, a kísértésekben elesnek, és eltávolodnak Istentől. Szórakozásra szomjas életük végül tönkrejut, és elvesztik az eljövendő életet is.

A gondokat, a gazdagságot, az élvezeteket Sátán mind felhasználja az emberi lélekért folytatott játszmában. A figyelmeztetés így hangzik: "Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból" (1 Jn 2:15-16). Aki úgy olvas az emberi szívben, mint nyitott könyvben, így szól: "Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta" (Lk 21:34). Pál apostol a Szentlélek indítására ezt mondja: "Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván, némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal" ( 1 Tim 6:9-10).

A talaj előkészítése

Krisztus a magvetőről szóló példázatában azt szemlélteti, hogy a magvetés különböző eredményei a talajon múlnak. A magvető és a mag mindegyik példában ugyanaz. Krisztus e példákkal azt tanítja, hogy ha Isten Igéje nem ér el eredményt szívünkben és életünkben, annak okát magunkban kell keresnünk. Az eredmény nem független akaratunktól. Az igaz, hogy nem tudjuk önmagunkat megváltoztatni, de tudunk dönteni, és tőlünk függ, hogy mivé akarunk válni. Nem kell megmaradnunk útszéli vagy köves talajú, sem pedig tövisekkel körülvett hallgatóknak. Isten Lelke állandóan azon munkálkodik, hogy megtörje azt az elvakító varázst, amely az embert a világ fogságában tartja. Megpróbálja felébreszteni benne a maradandó kincsek utáni vágyat. Az ember azért válik közömbössé, nemtörődömmé Isten szavával szemben, mert ellenáll a Szentléleknek. Az ember maga felelős szíve keménységéért, ami miatt a jó mag nem ver gyökeret; és gonoszsága növekedéséért, amely meggátolja a jó mag kifejlődését.

Szívünk kertjét művelnünk kell. Mélységes bűnbánatnak kell felszántania a talajt. A mérgező, sátáni hajtásokat ki kell irtani. Azt a talajt, amelyet egyszer már belepett a tövis, csak szorgalmas munka árán lehet termővé tenni. Az emberi szív bűnös hajlamait is csak buzgó igyekezettel, Jézus nevében és erejével lehet leküzdeni. Az Úr erre szólít prófétája által: "Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé!" (Jer 4:3.) "Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint!" (Hós 10:12.) Ezt a munkát Jézus akarja elvégezni értünk, és arra kér, hogy legyünk ebben munkatársai.

A magvetőnek el kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver.

A magvetőnek is tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el a talaj sekély volta miatt. Minden hívőnek keresztény élete indulásakor meg kell ismernie a krisztusi élet alapelveit. Meg kell tanulnia, hogy üdvösségéhez nemcsak Krisztus áldozatára van szükség, hanem arra is, hogy az ő életében is megmutatkozzék Krisztus élete és jellemében Krisztus jelleme. Tanítsunk meg mindenkit arra, hogy terheket kell hordozniuk, és velük született hajlamaikon úrrá kell lenniük! Ismerjék meg a Krisztusért való szolgálat áldott voltát, miközben követik Őt az önmegtagadásban, jó vitézként elviselve a nehézségeket! Tanuljanak meg bízni szeretetében, és tanulják meg reá vetni gondjaikat! Ízleljék meg a lélekmentés örömét! Az elvesztettek iránti szeretetük elfeledteti velük saját énjüket. Az evilági örömök nem vonzzák őket, és az élet terhei miatt nem csüggednek. Az igazság ekéje elvégzi munkáját. Felszántja az ugart. A töviseknek nemcsak a hegyét vágja le, hanem gyökerestől kitépi őket.

Mai bibliai szakasz: 2 Mózes 5. fejezete

„Ekkor Mózes az Úrhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért engeded, hogy rosszul bánjanak ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?!  Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben, rosszabb a sora ennek a népnek, te pedig semmit sem tettél néped megszabadításáért.” (2Móz 5:22-23 – új prot. ford.)

Egy ebből az időből származó bőrtekercs elmondja, hogyan kellett a munkásoknak napi 2000 téglát előállítaniuk. (Némelyik egyiptomi piramis felépítéséhez 24,5 millió téglára volt szükség!) A napi előírást csak ritkán sikerült teljesíteni, ez pedig büntetést vont maga után.  Ahelyett, hogy megszabadította volna népét fáradságos szenvedésétől, Mózes most csak még egy lapáttal rátett.

Ez az egyik leginkább zavarba ejtő tapasztalat, amit átélhetünk. Biztosak vagyunk benne, hogy Isten egy bizonyos úton vezet bennünket – de aztán ez az út zsákutcának bizonyul. Ez megrázza a hitünket és kimeríti a lelkünket.

A „szalma nélküli téglakészítés” tapasztalata a hit igazi próbája. Amikor úgy tűnik, minden értelmetlen, egyetlen központi kérdés marad: Bízunk-e továbbra is Istenben? Mellette maradunk-e addig, míg hallhatjuk, amint ezt mondja: „Majd meglátod, mit cselekszem…” (2Móz 6:1)? Engedjük-e, hogy a lehangoló és aggasztó ötödik fejezetet egy erőteljes hatodikká formálja?

Andy Nash

7. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezetéhez (augusztus  30 - szeptember 5.

Jézus a magvető, aki otthagyta a mennyet, hogy elhozza a magot, Isten Igéjét az emberiségnek. Ellen White azt írja, hogy az "Ő szolgáinak hasonlóképpen ki kell menni magot vetni." Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a Nagy misszióparancs arra hív bennünket, hogy legyünk magvetők. Termőföldet kell találnunk, ahova a magot elvethetjük

Továbbá, amikor elfogadjuk a hívást, hogy magvetők legyünk, sokszor csak prédikálunk és reméljük a legjobbakat. Imádkozunk azért, hogy legyen egy kis termőtalaj a sziklák és a tövisek között. De ezt olvassuk: "A magvetőnek el kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver. A magvetőnek is tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el a talaj sekély volta miatt."

Nekünk, mint magvetőknek nem csak az a feladatunk, hogy szórjuk a magot, hanem a talajjal is foglalkoznunk kell. Emlékezzünk arra, hogy amint Krisztus megérintette a szívünket, másokét is megérintheti a mi munkánk által.

Randy Ban

Adminisztrátor, Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 

Egyesült Államok

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 3, CSÜTÖRTÖK - 2 Mózes 4

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezet 54. nap

Tövisek között

"Amely pedig a tövisek közé esett, ez az, aki hallja az igét, de a világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem."

Az evangélium magva sokszor tövisek és kártevő gyomnövények közé hull. Ha nem történik erkölcsi átalakulás az ember szívében, ha régi szokásait, életformáját és bűnös életét nem hagyja el, ha a sátáni tulajdonságokat nem távolítja el lelkéből, azok elfojtják a termést. Megterem a tövis, és elnyomja a búzát.

Isten hatalma csak abban a szívben tud eredményes munkát végezni, amely állandóan jó talajt képez az igazság drága magvai számára. A bűn tövisei minden talajban megteremnek. Nem kell művelni őket. De a jellem szép vonásait gondosan ápolni kell. A tüske és a tövis mindig elő akar bújni. A tisztogatást tehát soha nem szabad abbahagyni. Ha szívünket nem tesszük ki állandóan mennyei hatásoknak, ha a Szentlélek nem csiszolja és nemesíti szüntelenül jellemünket, akkor a régi szokások újra jelentkeznek életünkben. Hiába mondjuk, hogy hisszük az evangéliumot. Ha az evangélium nem szentel meg bennünket, hitvallásunk semmit sem ér. Ha nem győzzük le bűneinket, akkor bűneink győznek le minket. A tövisek, amelyeket levágtunk, de nem téptünk ki gyökerestől, rohamosan nőnek, mígnem elárasztják lelkünket.

Krisztus megnevezte a lélek veszélyeit. Márk feljegyzése szerint a világi gondokat, a gazdagság csalárdságát és egyéb dolgok kívánását említette. Lukács az élet gondjait, gazdagságát és gyönyöreit jegyzi meg. Ezek fojtják el az igét, a fejlődő lelki magot. Ha az ember nem Krisztusból táplálkozik, lelki élete elpusztul.

"A világi gondok." Az emberiségnek nincs egyetlen olyan osztálya sem, amelyet ne kísértenének az evilági gondok. A szegényeket a nehéz munka, a nélkülözés, a nyomortól való rettegés nyugtalanítja és terheli. A gazdagok a veszteségektől félnek, és tele vannak aggodalmaskodással. Krisztus azt mondja, hogy tanuljunk a mező virágaitól. Számos követője azonban nem gondol a virágok tanítására, és nem bízik abban, hogy a Megváltó szüntelenül gondot visel róla. Krisztus nem hordozhatja e bizalmatlanok terhét, mert nem vetik reá. Így az élet gondjai, amelyek miatt vigaszt és segítséget kellene nála keresniük, elválasztják őket tőle.

Sokan, akik gyümölcsözően szolgálhatnák Istent, inkább a vagyonszerzéssel törődnek. Minden energiájukat üzleti vállalkozások kötik le. Ezért a lelki dolgokat elhanyagolják, és elszakadnak Istentől. A Szentírás óv a lustaságtól. "Az igyekezetben ne legyetek restek" (Róm 12:11) - mondja. Szorgalmasan kell dolgoznunk, hogy segíthessük a nélkülözőket. A hivőknek is szükséges dolgozniuk, eladniuk és venniük, de lehet vétkezés nélkül is kereskedni. Sok embert azonban annyira leköt az üzlet, hogy nincs ideje imádkozni, nincs ideje a Bibliát kutatni, nincs ideje Istent keresni és szolgálni. Szívükben néha vágy támad a szentség és a menny után; de nincs idejük, hogy a zajgó világtól elvonulva, Isten Lelke magasztos és parancsoló kijelentéseire figyeljenek. A világ dolgai az első helyre kerülnek, míg az örökkévalóság mellékessé válik. Az Ige magva nem tud termést hozni, mert a lélek a világiasság töviseit táplálja.

Sokan - akik egészen más célokért küzdenek - hasonló hibába esnek. Mások javát keresik. Feladataik sürgősek. Sok a kötelezettségük, és a munka kiszorítja az imát. Nem ápolják az Istennel való közösséget ima és igetanulmányozás útján. Elfelejtik Krisztus szavait: "Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15:5). Nem Krisztus útját járják, és életükben, amelyet nem hat át Krisztus hatalma, az önző "én" jellemvonásai mutatkoznak meg. Szolgálatukat az uralomvágy és a megtéretlen szív durva, csúf vonásai rontják meg. Ez a keresztény szolgálat eredménytelenségének egyik fő oka.

"A gazdagság csalárdsága." A gazdagság szeretetének elvakító, megtévesztő hatalma van. A világ kincseiben bővölködők igen gyakran elfelejtik, hogy Isten ad erőt a gazdagság megszerzéséhez. Ezt mondják: "Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nekem e gazdagságot!" (5 Móz 8:17.) A gazdagság Isten iránti hála helyett öndicsőítésre készteti őket. Elfelejtik, hogy Istentől függnek, és hogy kötelességeik vannak embertársaik iránt. A vagyont, az Isten megdicsőítésére és az emberiség felemelésére kapott "talentumot" saját céljaikra használják. Az öncélúan kezelt javak isteni tulajdonságok helyett sátáni vonásokat alakítanak ki az emberben. A tövisek elfojtják az Ige magvát.

"Ez élet gyönyörűségei." Minden olyan időtöltés veszélyes, amely csak az "én"-t szolgálja. Az ember fizikai képességeit gyöngítő, értelmét tompító, lelki érzékenységét csökkentő élvezetek: "testi kívánságok, amelyek a lélek ellen vitézkednek" ( 1 Pt 2 :11 ).

"És egyéb dolgok kívánása." Ezek az Isten országa elé helyezett dolgok. Jóllehet önmagában nem mindegyik bűnös dolog. Mindaz, ami eltereli figyelmünket Istenről, és elvonja szeretetünket Krisztustól, lelkünk ellensége.

Ha az emberi értelem fiatalos, élénk és fejlődőképes, akkor a becsvágy és öncélúság nagy kísértést jelent neki. Ha földies elgondolásai valóra válnak, akkor kedvet kap olyan életpályára, ahol lelkiismerete eltompul, és nem tudja megítélni, mi teszi igazán széppé a jellemet. Ha a körülmények is elősegítik ezt, fejlődése olyan irányt vesz, amelyet Isten Igéje tilt.

Abban az időszakban, amikor a gyermekek egyénisége formálódik, a szülők felelőssége igen nagy. Igyekezzenek a fiatalokat jó hatásoknak kitenni, hogy helyes fogalmat alkothassanak az életről és az igazi boldogságról! Számos szülő azonban elsősorban evilági sikereket akar biztosítani gyermekeinek. Társaikat is e szempont szerint választja meg. Sok szülő nagyvárosban telepszik le, és divatos társaságba vezeti be gyermekeit. Olyan hatásoknak teszi ki őket, amelyek földiességre és hivalkodásra ösztönöznek. Ilyen légkörben értelmük és lelkük elkorcsosul. Szem elől tévesztik az élet magasztos és nemes céljait. Kiváltságukat, hogy Isten gyermekei és az örök élet örökösei lehetnek, felcserélik a világ kínálta előnyökkel.

Számos szülő úgy próbálja elősegíteni gyermekei boldogságát, hogy kielégíti szórakozás utáni vágyukat. Megengedi, hogy szórakozzanak, mulassanak. Arról is gondoskodik, hogy bőven legyen pénzük hivalkodásra és vágyaik kielégítésére. Minél többet szórakoznak, annál inkább vágyakoznak rá. Érdeklődésüket egyre jobban leköti a mulatozás, míg végül ezt tartják az élet legfőbb céljának. Szokásukká lesz a semmittevés, és semmit sem tagadnak meg maguktól. Szinte lehetetlenné válik, hogy valaha is hűséges hívők legyenek.

Mai bibliai szakasz: 2 Mózes 4. fejezete

Miután Isten elhívta, hogy szabadítsa meg népét Egyiptomból, Mózes épp úton volt vissza Egyiptomba Cippórával és az újszülött fiukkal. És akkor ez a meglepő eset: „Útközben történt az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az ÚR, és meg akarta ölni. De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, lába elé vetette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy! Akkor békét hagyott neki az ÚR.” (24-26. vers - új prot. ford.)

Micsoda hangnemváltás! Hát nem Mózes volt Isten kiválasztott edénye az izraeliták Egyiptomból való kivezetésére? Ha Mózes meghalt volna, miként szabadította volna meg Isten az Ő népét?

Egy hívő kétféle imát szokott mondani: „Uram, ments meg engem, annak ellenére, ami vagyok!” Ez az ima áll az evangélium középpontjában. Mindegy, milyen jók vagy rosszak vagyunk, mind bűnösök vagyunk, mind híjával találtatunk, és mindnyájunknak önmagunkon kívüli megmentőre van szükségünk.

A másik ima, amit a hívők mondanak, ez: „Uram, használj fel engem, annak ellenére, ami vagyok!” Mindig is Istenre leszünk utalva, hogy a mi szerény erőfeszítéseinket az Ő áldásával támogassa. Azonban néha, amikor így imádkozunk, azzal a hozzáállással tesszük, hogy noha nem fektettem bele sok erőfeszítést, nem engedelmeskedtem, mégis az szeretném, hogy Isten megáldja a fáradozásaimat. Ez olyan, mintha így imádkoznánk: „Segíts jól teljesítenem a vizsgán úgy, hogy egyáltalán nem is tanultam rá!”

Ahhoz, hogy Isten megmentsen bennünket, mindössze annyit kell tennünk, hogy megvalljuk, Megmentőre van szükségünk. Ahhoz azonban, hogy Isten mások áldására használjon fel bennünket – a családunkat is beleértve –, hajlandónak kell lennünk Istennel együtt munkálkodni. Hajlandónak kell lennünk kiüríteni a szemetet és a figyelmet elterelő dolgokat az életünkből – vagyis üres edényekké válni.

Istennek nem volt szüksége Mózesre tervei véghezviteléhez. Ránk sincs szüksége. Mialatt Isten mindenkit az Ő akaratának teljesítésére hív, Ő nincs ráutalva senkire – még a nagy Mózesre sem. Csak tűnődhetünk azon, hány Mózes-vezető vallott kudarcot az elhívásában az idők során.

Andy Nash

7. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezetéhez (augusztus  30 - szeptember 5.

Jézus a magvető, aki otthagyta a mennyet, hogy elhozza a magot, Isten Igéjét az emberiségnek. Ellen White azt írja, hogy az "Ő szolgáinak hasonlóképpen ki kell menni magot vetni." Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a Nagy misszióparancs arra hív bennünket, hogy legyünk magvetők. Termőföldet kell találnunk, ahova a magot elvethetjük

Továbbá, amikor elfogadjuk a hívást, hogy magvetők legyünk, sokszor csak prédikálunk és reméljük a legjobbakat. Imádkozunk azért, hogy legyen egy kis termőtalaj a sziklák és a tövisek között. De ezt olvassuk: "A magvetőnek el kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver. A magvetőnek is tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el a talaj sekély volta miatt."

Nekünk, mint magvetőknek nem csak az a feladatunk, hogy szórjuk a magot, hanem a talajjal is foglalkoznunk kell. Emlékezzünk arra, hogy amint Krisztus megérintette a szívünket, másokét is megérintheti a mi munkánk által.

Randy Ban

Adminisztrátor, Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 

Egyesült Államok

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 2, SZERDA - 2 Mózes 3

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezet 53. nap

A köves talaj

"Amely pedig a köves helyre esett, ez az, aki hallgatja az igét, és mindjárt örömmel fogadja; de nincs gyökere benne, hanem csak ideig való, mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal megbotránkozik."

A köves helyre vetett mag nem juthat elég mélyre. A növény gyorsan kikel, de gyökere nem tudja áttörni a sziklát, hogy táplálékot kapva növekedjék; és csakhamar kipusztul. Sokan, akiknek van hitbeli állásfoglalásuk, köves talajú hallgatók. Mint a földréteg alatt húzódó szikla, a szív mélyén, a helyes vágyak és a jóra való törekvések talaja alatt húzódik az emberi önzés, a legyőzetlen önszeretet. Nem látják, hogy milyen rettenetes dolog a bűn. Szívüket nem alázta meg a bűntudat. Ez az embercsoport könnyen meggyőzhető, és tagjai nagyszerű hivőknek látszanak, de vallásosságuk csak felszínes.

Bukásuknak nem az az oka, hogy azonnal befogadták az Igét; sem pedig az, hogy örömmel fogadták. Máté, mihelyt meghallotta a Megváltó hívó szavát, azonnal felkelt, és mindent otthagyva követte Őt. Isten szeretné, ha Igéjét befogadnánk, mihelyt szívünkhöz szól; és az a helyes, ha örömmel fogadjuk. "Öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön" (Lk 15 : 7). Öröm van abban a szívben is, amely hisz Krisztusban. De azok, akik a példázat szerint azonnal befogadták az Igét, nem számoltak az árral. Nem fontolták meg, hogy Isten Igéje mit kíván tőlük. Nem mérték fel, hogy mennyiben érinti megszokott életformájukat, és nem rendelték alá magukat mindenben vezetésének.

A gyökerek mélyen befúródnak a talajba, és láthatatlanul táplálják, éltetik a növényt. Ez áll a hivő emberre is, aki hit által a Krisztussal való láthatatlan közösségből táplálkozik. A köves talajjal jelképezett hallgatók azonban Krisztus helyett önmagukra támaszkodnak. Jó cselekedeteikben és jó indítékaikban bíznak. Nem az Úr, sem hatalmának ereje az erősségük, hanem saját igazságuk. Az ilyeneknek "nincs gyökerük", mert nincsenek kapcsolatban Krisztussal.

A forró nyári napsütés, amely erősíti és érleli a szívós gabonaszemet, elpusztít minden növényt, amelynek nincs mélyen a gyökere. Akiknek "nincs gyökerük", azok csak "ideig valók", és "ha nyomorúság vagy háborúság támad az Ige miatt, azonnal megbotránkoznak". Sokan csak azért fogadják el az evangéliumot, hogy megmeneküljenek a szenvedéstől, nem pedig azért, hogy megszabaduljanak a bűntől. Egy ideig örvendenek, mert úgy vélik, hogy a vallás megóvja őket a nehézségektől és próbáktól. Amikor életük felhőtlen, talán állhatatos keresztényeknek látszanak. A kísértések pergőtüzében azonban elbuknak. Gyalázatot nem tudnak elviselni Krisztusért.

Ha Isten Igéje rámutat valamilyen dédelgetett bűnükre, vagy önmegtagadást és áldozatot kíván, háborognak. Életük gyökeres megváltoztatása túl sok erőfeszítésbe kerülne. A pillanatnyi nehézségeket nézik, és megfeledkeznek az örök valóságokról. A Jézustól elfordult tanítványokhoz hasonlóan mondják: "Kemény beszéd ez; ki hallgathatja Őt?" (Jn 6:60).

Nagyon sokan csak állítják, hogy Istent szolgálják, de tapasztalatból nem ismerik. Nem azért akarnak Istennek szolgálni, mert a Szentlélek érintette szívüket, hanem csupán hangulatból. Életüket nem hozták összhangba Isten törvényével. Vallják, hogy elfogadták Krisztust Megváltójuknak, de nem hiszik, hogy erőt ad bűneik leküzdésére. Nincs személyes kapcsolatuk az élő Megváltóval. Jellemük öröklött és szerzett hibákról árulkodik.

Más dolog nagy általánosságban helyeselni a Szentlélek munkáját, és más elfogadni, amikor dorgál és megtérésre szólít. Sokan érzik, hogy elidegenedtek Istentől: belátják, hogy saját énjük és bűneik foglyai. Törekszenek ugyan életük megreformálására, de énjüket nem feszítik keresztre. Nem adják át magukat teljesen Krisztusnak, hogy mennyei erőt kérve cselekedjék akaratát. Nem akarnak Isten képmására átformálódni. Általánosságban elismerik fogyatékosságaikat, de nem mondanak le dédelgetett bűneikről. Minden egyes helytelen cselekedettel régi önző természetük kap tápot.

Csak akkor lehet reménységünk, ha magunkra vonatkoztatjuk azt az igazságot, amelyet Krisztus Nikodémusnak mondott: "Szükség néktek újonnan születnetek." "Ha valaki nem születik felülről,* nem láthatja az Isten országát" (Jn 3:7.3).

* Az eredeti szövegben használt szó kettős értelmű: újonnan és felülről

Krisztus teljes odaszentelődést, osztatlan szolgálatot kíván. Szívünket, értelmünket, lelkünket és erőnket igényli. Ez az igazi keresztény élet, a szentség feltétele. Ne dédelgessük énünket. Aki önmagának él, az nem hivő keresztény.

Kövessük eljárásunkban a szeretet elvét. Isten kormányzata mennyen és földön a szeretet elvére épül. Határozza meg a keresztény ember jellemét is a szeretet! Csak így lehet állhatatos. Csak így tudja elviselni a próbát és leküzdeni a kísértést.

A szeretet áldozatokban mutatkozik meg. A megváltás terve áldozatra épült - áldozatra, amely olyan széles, mély és magas, hogy nem lehet megmérni. Krisztus mindent odaadott értünk, és akiben Ő lakik, az kész mindent feláldozni Megváltójáért. Az Ő megdicsőítését minden másnál fontosabbnak tartja.

Ha szeretjük Jézust, akkor érte akarunk élni, neki szolgálni és hálával áldozni. A fárasztó munkát is könnyűnek találjuk. Érte kívánunk dolgozni és áldozni. Vele együtt vágyakozunk lelkek megmentésére. Ugyanolyan mélységes szeretettel sóvárogjuk üdvösségüket, mint Ő.

Ez Krisztus vallása. Ha nem ütjük meg ezt a mértéket, magunkat csapjuk be. Sem az elméleti igazság, sem pedig a tanítványság színlelése nem ment meg egyetlen lelket sem. Nem tartozunk Krisztushoz, ha nem vagyunk teljesen az övé. A lágymeleg keresztény nem tudja céljait következetesen megvalósítani, és törekvéseiben állhatatlan. Köves talajjal jelképezett hallgató az, aki megpróbál önmagának is és Krisztusnak is szolgálni. És amikor jön a próba, elbukik.

Mai bibliai szakasz: 2 Mózes 3. fejezete

Kétféle módon válaszolhatsz egy pusztai tapasztalatra: vagy azt engeded meg, hogy tönkretegyen; vagy azt, hogy megtisztítson.

Mózes második könyvének 2. fejezetében Mózes egy negyven éves koronaherceg, akinek az élet minden jót megadott.  A harmadik fejezet elején pedig úgy jelenik meg, mint egy szelíd nyolcvan éves ember, aki a semmi kellős közepén olyan munkát végez, amit egy büszke egyiptomi soha nem tenne meg: juhokat legeltet. És még csak nem is a saját juhait; hanem felesége apjának juhait. Egy semmirekellő vő, aki arra sem képes, hogy saját munkát találjon.  

Miközben az egykori herceg élete ebben a pillanatban kényelmetlennek tűnhet saját mércénk szerint, mégis van két dolog, amit Mózes helyesen tesz. Elsősorban alázatos. Már nem egy büszke egyiptomi. Másodszor: elfoglalt. Amikor pusztai tapasztalatokon mész át, pontosan ezt kell tenned: maradj alázatos, és találj magadnak elfoglaltságot.

Mózes, aki most abban az állapotban van, hogy Isten használni tudja, találkozik az Úrral a Sínai-hegyen, aki egy rejtélyes angyal formájában jelenik meg. Az „Úrnak angyala” szószerinti fordításban „az angyal, aki Jahve”. Ez azt jelenti, hogy Jahve egy angyal? Nem. Isten mindenütt jelenvaló, Akit nem korlátoz semmilyen fizikai tér. Nekünk egy olyan Isten kell, aki mindenütt jelen tud lenni.

De van olyan idő, amikor Isten, aki mindenütt jelen van, egyszer csak úgy dönt, hogy másként fogja kinyilatkoztatni magát. Itt egy angyal képében jelenik meg, hogy kijelentse magát Mózesnek. Figyeljük meg a negyedik versben, hogy Isten, aki jelen van mindenütt, most egyszerre egy konkrét helyen is megjelenik: „Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből.” Olyan Isten Ő, aki mindenütt ott van – itt és most is – ugyanabban az időben.

Vannak-e olyan dolgok a szívedben, amikről tudod, hogy visszatartanak attól, hogy Isten teljes mértékben használjon téged? Annak alapján, amit mások mondtak neked (nem a saját megérzésed szerint), mit gondolsz, Isten milyen feladatot készít számodra?

Andy Nash

7. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezetéhez (augusztus  30 - szeptember 5.

Jézus a magvető, aki otthagyta a mennyet, hogy elhozza a magot, Isten Igéjét az emberiségnek. Ellen White azt írja, hogy az "Ő szolgáinak hasonlóképpen ki kell menni magot vetni." Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a Nagy misszióparancs arra hív bennünket, hogy legyünk magvetők. Termőföldet kell találnunk, ahova a magot elvethetjük

Továbbá, amikor elfogadjuk a hívást, hogy magvetők legyünk, sokszor csak prédikálunk és reméljük a legjobbakat. Imádkozunk azért, hogy legyen egy kis termőtalaj a sziklák és a tövisek között. De ezt olvassuk: "A magvetőnek el kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver. A magvetőnek is tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el a talaj sekély volta miatt."

Nekünk, mint magvetőknek nem csak az a feladatunk, hogy szórjuk a magot, hanem a talajjal is foglalkoznunk kell. Emlékezzünk arra, hogy amint Krisztus megérintette a szívünket, másokét is megérintheti a mi munkánk által.

Randy Ban

Adminisztrátor, Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 

Egyesült Államok

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 1, KEDD - 2 Mózes 2

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezet 52. nap

Téves elméletek vitatása és az evangélium ellenfeleivel való győzködés helyett kövessük Krisztus példáját! Hadd ragyogjanak elő Isten kincsestárából új igazságok, és váljanak élővé! "Hirdesd az Igét!" Vessetek "minden vizek mellett!" "Állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben!" "Akinél az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr." "Az Istennek teljes beszéde igen tiszta ... Ne tégy az Ő beszédéhez; hogy meg ne feddjen téged és hazug ne légy" (2Tim. 4: 2; Ésa 32 : 20; Jer 23:28; Péld 30:5-6).

"A magvető az igét hinti." Benne mutatkozik meg az a nagyszerű elv, amely a nevelés minden ágának alapját képezi. "A mag az Isten beszéde." Korunk nagyon sok iskolájában azonban mellőzik Isten beszédét. Más tárgykörökkel foglalkoznak. Hitetlen írók művei tág teret kaptak a nevelési rendszerben. A tankönyvek tartalmába kételyt hintő gondolatok szövődnek. A tudományos kutatómunka a megtévesztés eszközévé válik, mert felfedezéseit félremagyarázzák és kiforgatják. Isten Igéjét összevetik az állítólagos tudományossággal, és a Bibliát bizonytalannak és megbízhatatlannak tüntetik fel. Ezzel elhintik az ifjúság lelkében a kétely magvát, amely a megkísértés idején kikel. Ha elveszítjük Isten Igéjébe vetett hitünket, lelkünknek nincs vezére, őrizője. Az ifjúság olyan utakra téved, amely elvezet Istentől és az örök élettől.

Nagyrészben ennek tulajdonítható a korunkban elharapózott romlottság. Ha félretesszük Isten Igéjét, nem tartunk igényt az emberi szív bűnös szenvedélyeit megfékező erejére sem. Az ember a testnek vet, és a testből arat romlottságot.

Ez az értelmi képességek gyengülésének is egyik súlyos oka. Ha Isten Igéjétől elfordulunk, és csakis Isten Lelkét nélkülöző emberek írásait olvassuk, akkor értelmünk nem fejlődik; nem fogja fel az örök igazságok mélységes, átfogó elveit, és csupán a megszokott dolgok megértésére válik alkalmassá, a végtelen dolgok utáni vágya csökken, képességei beszűkülnek, és egy bizonyos idő után képtelenek tágulni. Mindez hamis műveltség. Az ifjúság figyelmét minden tanárnak az ihletett Ige igazságaira kellene összpontosítania. Ez a műveltség a jelen és eljövendő életünkhöz nélkülözhetetlen.

Ne gondoljuk azonban azt, hogy ez a művelődés a tudományok tanulmányozásának útjába áll, vagy a műveltség alacsonyabb szintjén tartja az embert! Isten ismerete magas, mint az ég és széles, mint a világegyetem. Semminek sincs olyan nemesítő és élénkítő hatása, mint az örök életünket érintő nagyszerű kérdések tanulmányozásának. Az ifjúság igyekezzék megérteni ezeket az Istentől kapott igazságokat! E törekvése közben értelme tágul és erősödik. Akik ezen az úton élik is az Igét, azok nagyszerű dolgokhoz jutnak, és örökkévaló ismereteket szereznek.

A Szentírás kutatásából fakadó műveltség a megváltás tervének tapasztalatból való megismerése. Az ilyen műveltség helyreállítja Isten képmását az emberben; erőt és védelmet nyújt a kísértések ellen, és alkalmassá tesz arra, hogy Krisztus munkatársaiként a kegyelem üzenetét vigyük a világnak; a mennyei család tagjaivá, a szentek örököstársaivá alakít.

A szent igazságok tanítói azonban csak azt plántálhatják át tanítványaikba, amit tapasztalatból ismernek. A magvető "az ő magvát" (Luk 8 : 5) vetette. Krisztus az igazságot tanította, mert Ő maga volt az igazság. Saját gondolatait, jellemét, tapasztalatait magukban hordozták tanításai. Szolgáinak is, akik az Igét tanítják, élniük kell az Igét. Tudniuk kell, mit jelent, hogy Krisztus a bölcsességük, igazságuk, szentségük és váltságuk. Ne bizonytalankodva hirdessék Isten Igéjét, hanem mondják Péter apostollal együtt: "Nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az Ő nagyságának" (2 Pt 1:16). Krisztus minden szolgája és minden tanító mondja együtt Jánossal, a szeretett tanítvánnyal: "Az élet megjelent és láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál vala és megjelent nékünk" (1 Jn 1:2).

Az útszéli talaj

A magvetőről szóló példázat legfontosabb tanulsága a talajnak a mag növekedésére gyakorolt hatása. Krisztus ezzel a példázattal tudtul adta hallgatóinak, hogy veszélyes dolog bírálni tetteit, vagy azért siránkozni, hogy azok nem felelnek meg elképzeléseiknek. A legfontosabb kérdés, hogy miként értékelik tanítását. Elfogadásán vagy elvetésén örök életük múlik.

Az útfélre esett magot Jézus így magyarázta: "Ha valaki hallja az igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, ami annak szívébe vettetett vala. Ez az, amely az útfélre esett."

Az útfélre vetett mag Istennek a figyelmetlen hallgató szívébe hulló igéjét példázza. Emberek és állatok által keményre taposott ösvényhez hasonlít az a szív, amely a világ kufárkodásának, élvezeteinek és bűneinek országútjává lett. Az önző céloktól és bűnös szenvedélyektől átitatott szívet megkeményíti "a bűnnek csalárdsága" (Zsid 3 :13). A lelki képességek megbénulnak. Az ember hallja az igét, de nem érti. Nem ébred rá, hogy neki szól. Nem látja meg, hogy mire van szüksége, és hogy milyen veszély fenyegeti. Nem fogja fel Krisztus szeretetét, és nem veszi figyelembe kegyelmi üzenetét, mintha reá nem is vonatkozna.

Miként a madarak lesik, hogy mikor kaphatják el az útfélre hullott magot, Sátán is készenlétben vár, hogy kikapja Isten igazságának magvát a lélekből. Attól fél, hogy Isten Igéje felébreszti a közönyösöket, és érinti a megkeményedett szívűeket. Sátán és angyalai jelen vannak az evangélizáló összejöveteleken. Miközben a menny angyalai igyekeznek Isten Igéjével hatni a szívekre, az ellenség is résen áll, hogy az Igét hatástalanítsa. Sátán buzgó igyekezettel, amellyel csak rosszindulata ér fel, próbálja Isten Lelkének munkáját meghiúsítani. Miközben Krisztus vonzza az embert szeretetével, Sátán megkísérli annak a figyelmét elterelni, akiben vágy ébredt a Megváltó után. Evilági elképzelésekkel köti le gondolatvilágát. Bírálgatásra készteti, vagy kétséget és hitetlenséget sugall. A hallgatók talán kifogásolják a szónok stílusát vagy gesztusait, és ezekkel a hibákkal foglalkoznak. Az igazság, amelyre pedig szükségük lenne, és amelyet Isten könyörületből küldött nekik, nem kelt bennük tartós benyomást.

Sátánnak számos segítőtársa van. Sokan, akik kereszténynek vallják magukat, segítenek a kísértőnek mások szívéből kilopni az igazság magvait. Isten Igéjének hallgatói közül sokan bírálgatják otthon a prédikációt. Ítéletet mondanak róla, mint valamilyen oktató vagy politikai tárgyú előadásról. A tanítást, amelyet Istennek hozzájuk szóló beszédeként kellene fogadniuk, komolytalan, gúnyos megjegyzésekkel illetik. A lelkész jellemét, indítékait, tetteit és hittestvéreik magatartását alaposan megtárgyalják. Pletykák, rágalmak és szigorú bírálatok hangzanak el, mégpedig megtéretlen emberek előtt. Gyakran a szülők saját gyermekeik füle hallatára is így beszélnek. Így aláássák az Isten követei és üzenetük iránti tiszteletet. Sok embert arra tanítanak, hogy ne tulajdonítsanak fontosságot még Isten Igéjének sem.

Így nevelődik sok fiatal hitetlenné olyan családban, amelynek tagjai kereszténynek vallják magukat. A szülők azt kérdezik, hogy miért nem érdekli gyermekeiket az evangélium, és miért kérdőjelezik meg a Biblia igazságait. Csodálkoznak azon, hogy olyan nehéz erkölcsi és vallási dolgokkal hatni rájuk. Nem látják, hogy saját példájuk keményítette meg gyermekeik szívét. A jó mag nem talált olyan helyet, ahol gyökeret verhetett volna, és Sátán elragadta.

Mai bibliai szakasz: 2 Mózes 2. fejezete

Miután az egyiptomi udvarban felnevelkedett, Mózes saját erejével kísérelte meg Izrael népének szabadítását. Jó indítékai voltak, de rossz módszerrel próbálta megvalósítani. Tetteit a fáraó trónjának fenyegetéseként értékelhette, ezért Mózesnek nem volt más választása, mint elmenekülni Egyiptomból. Élete örökre megváltozott.  

Mózes tudatában van annak, hogy Isten szabadítónak hívta el – mondja Jon Rydal teológus –, de túlságosan sürgeti az eseményeket, és saját megoldásokat keres. Isten nem mondta neki, hogy szabadítsa meg a népet és/vagy, kezdjen el megölni egyiptomiakat. Mind az időzítés, mind a módszer Mózes döntése volt, nem pedig Istené. Az ószövetségi történetekben Isten választott népe megpróbálta siettetni Isten ígéreteinek teljesedését, és saját erőből megvalósítani azokat. Ábrahám megpróbál Istennek segíteni abban, hogy egy ígéret fiút adjon neki: feleségül veszi Hágárt. Jákób csalással és ármánykodással próbálja megszerezni az elsőszülöttséggel járó jogokat. Gedeon megpróbálja legyőzni Midiánt azzal, hogy egy hatalmas hadsereget toboroz. Minden esetben bukás az eredmény, annak ellenére, hogy Isten kiválasztottairól van szó. Várniuk kell Isten menetrendjére és módszerére. A szabadulást az ÚR hozza, nem emberi eszközök. Mózesnek – a katonai vezetőnek, az egyiptomiakat ölőnek – szelíd pásztorrá kell válnia. Csak ezután tud Isten cselekedni általa, és megvalósítani a kivonulást.

Amit Mózes Egyiptomban cselekedett, örökre megváltoztatta életét; talán arra gondolhatott, hogy itt véget ér az élete. De ez volt csak az igazi kezdet!

Gondolj olyan időre, amikor Isten előtt rohantál terveddel! Mit tennél másként – tudva azt, amit most tudsz?

Andy Nash

7. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezetéhez (augusztus  30 - szeptember 5.

Jézus a magvető, aki otthagyta a mennyet, hogy elhozza a magot, Isten Igéjét az emberiségnek. Ellen White azt írja, hogy az "Ő szolgáinak hasonlóképpen ki kell menni magot vetni." Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a Nagy misszióparancs arra hív bennünket, hogy legyünk magvetők. Termőföldet kell találnunk, ahova a magot elvethetjük

Továbbá, amikor elfogadjuk a hívást, hogy magvetők legyünk, sokszor csak prédikálunk és reméljük a legjobbakat. Imádkozunk azért, hogy legyen egy kis termőtalaj a sziklák és a tövisek között. De ezt olvassuk: "A magvetőnek el kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver. A magvetőnek is tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el a talaj sekély volta miatt."

Nekünk, mint magvetőknek nem csak az a feladatunk, hogy szórjuk a magot, hanem a talajjal is foglalkoznunk kell. Emlékezzünk arra, hogy amint Krisztus megérintette a szívünket, másokét is megérintheti a mi munkánk által.

Randy Ban

Adminisztrátor, Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 

Egyesült Államok