Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezet 55. nap
Még a gyülekezet is -
amelynek pedig az igazság oszlopának és bázisának kellene lennie - néha önző
élvezetekre bátorítja tagjait. Milyen eszközökhöz folyamodik számos gyülekezet,
amikor vallásos céljaihoz pénzre van szüksége? Bazárokat állítanak fel,
vacsorákat, jótékony célú kiállításokat rendeznek, sőt még sorsolnak is.
Sokszor megszentségtelenítik az istentiszteletre elkülönített helyet
eszem-iszommal, adásvétellel és szórakozással. Az ifjúság lelkében pedig
alábbhagy az Isten háza és az istentiszteletek iránti tisztelet. Az
önmérséklésre késztető korlátok megrendülnek. Az önzés, a hivalkodás és a
szenvedélyek tápot kapnak, és egyre jobban elmélyülnek.
Az élvezetek és
szórakozások hajszolása a nagyvárosokban összpontosul. Számos szülő csalódik,
aki a nagyvárost választja családja otthonául, hogy gyermekei számára
előnyösebb helyzetet teremtsen. Túl késő már, amikor súlyos tévedését megbánja.
A ma nagyvárosai rohamosan Sodomává és Gomorává válnak. A sok ünnep tétlenségre
ösztönöz. Az izgalmas szórakozások - a színház, a lóverseny, a
szerencsejátékok, az italozás és dorbézolás - minden szenvedélyt
felkorbácsolnak. Az ifjúságot elsodorják a népszerű áramlatok. Akik magáért a
szórakozásért keresik a kikapcsolódást, azok kísértések özöne előtt tárnak
kaput. Átadják magukat a közös mulatozás és felelőtlen nevetgélés élvezetének.
A szórakozni vágyókkal való kapcsolatuk bódító hatással van lelkükre. Egyik
tivornyát követi a másik, és már nem vágynak és nem is képesek hasznos életre.
Vallásos törekvéseik megfakulnak, lelki életük beszűkül. Lelkük minden nemes
képessége, minden láncszem, amely az embert a lelki világhoz kapcsolja,
elkorcsosul.
Igaz, hogy egyesek
oktalanságukat belátva megtérnek, és Isten megbocsát nekik. De sebet ejtettek
saját lelkükön, és a veszély, amelynek kitették magukat, egy életen át elkíséri
őket. Ítélőképességük meggyengül, amelynek élességére és érzékenységére pedig
nagyon kell vigyázniuk, hogy különbséget tudjanak tenni jó és rossz között. Nem
ismerik fel azonnal a Szentlélek eligazító hangját, sem pedig Sátán
cselfogásait. A veszélyben, a kísértésekben elesnek, és eltávolodnak Istentől.
Szórakozásra szomjas életük végül tönkrejut, és elvesztik az eljövendő életet
is.
A gondokat, a
gazdagságot, az élvezeteket Sátán mind felhasználja az emberi lélekért
folytatott játszmában. A figyelmeztetés így hangzik: "Ne szeressétek a
világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs
meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága,
és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a
világból" (1 Jn 2:15-16). Aki úgy olvas az emberi szívben, mint nyitott
könyvben, így szól: "Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne
nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta"
(Lk 21:34). Pál apostol a Szentlélek indítására ezt mondja: "Akik pedig
meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros
kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert
minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván, némelyek
eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal" ( 1 Tim
6:9-10).
A talaj előkészítése
Krisztus a magvetőről
szóló példázatában azt szemlélteti, hogy a magvetés különböző eredményei a
talajon múlnak. A magvető és a mag mindegyik példában ugyanaz. Krisztus e
példákkal azt tanítja, hogy ha Isten Igéje nem ér el eredményt szívünkben és
életünkben, annak okát magunkban kell keresnünk. Az eredmény nem független
akaratunktól. Az igaz, hogy nem tudjuk önmagunkat megváltoztatni, de tudunk
dönteni, és tőlünk függ, hogy mivé akarunk válni. Nem kell megmaradnunk útszéli
vagy köves talajú, sem pedig tövisekkel körülvett hallgatóknak. Isten Lelke
állandóan azon munkálkodik, hogy megtörje azt az elvakító varázst, amely az
embert a világ fogságában tartja. Megpróbálja felébreszteni benne a maradandó
kincsek utáni vágyat. Az ember azért válik közömbössé, nemtörődömmé Isten
szavával szemben, mert ellenáll a Szentléleknek. Az ember maga felelős szíve
keménységéért, ami miatt a jó mag nem ver gyökeret; és gonoszsága
növekedéséért, amely meggátolja a jó mag kifejlődését.
Szívünk kertjét
művelnünk kell. Mélységes bűnbánatnak kell felszántania a talajt. A mérgező,
sátáni hajtásokat ki kell irtani. Azt a talajt, amelyet egyszer már belepett a
tövis, csak szorgalmas munka árán lehet termővé tenni. Az emberi szív bűnös
hajlamait is csak buzgó igyekezettel, Jézus nevében és erejével lehet
leküzdeni. Az Úr erre szólít prófétája által: "Szántsatok magatoknak új
ugart, és ne vessetek tövisek közé!" (Jer 4:3.) "Vessetek magatoknak
igazságra; arassatok kegyelem szerint!" (Hós 10:12.) Ezt a munkát Jézus
akarja elvégezni értünk, és arra kér, hogy legyünk ebben munkatársai.
A magvetőnek el kell
készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok prédikációval
hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az elveszettekért
személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel keressünk meg minden
egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az örök élet nagyszerű
dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt országút, és
látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De míg logikával
nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a kőszívet, a
személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán meglágyítja, és az
igazság magva gyökeret ver.
A magvetőnek is
tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne
pusztuljon el a talaj sekély volta miatt. Minden hívőnek keresztény élete
indulásakor meg kell ismernie a krisztusi élet alapelveit. Meg kell tanulnia,
hogy üdvösségéhez nemcsak Krisztus áldozatára van szükség, hanem arra is, hogy
az ő életében is megmutatkozzék Krisztus élete és jellemében Krisztus jelleme.
Tanítsunk meg mindenkit arra, hogy terheket kell hordozniuk, és velük született
hajlamaikon úrrá kell lenniük! Ismerjék meg a Krisztusért való szolgálat áldott
voltát, miközben követik Őt az önmegtagadásban, jó vitézként elviselve a
nehézségeket! Tanuljanak meg bízni szeretetében, és tanulják meg reá vetni
gondjaikat! Ízleljék meg a lélekmentés örömét! Az elvesztettek iránti
szeretetük elfeledteti velük saját énjüket. Az evilági örömök nem vonzzák őket,
és az élet terhei miatt nem csüggednek. Az igazság ekéje elvégzi munkáját.
Felszántja az ugart. A töviseknek nemcsak a hegyét vágja le, hanem gyökerestől
kitépi őket.
Mai bibliai szakasz: 2 Mózes 5. fejezete
„Ekkor Mózes az Úrhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért
engeded, hogy rosszul bánjanak ezzel a néppel? Miért is küldtél ide
engem?! Mert amióta bementem a fáraóhoz,
hogy beszéljek vele a nevedben, rosszabb a sora ennek a népnek, te pedig semmit
sem tettél néped megszabadításáért.”
(2Móz 5:22-23 – új prot. ford.)
Egy ebből az időből származó
bőrtekercs elmondja, hogyan kellett a munkásoknak napi 2000 téglát
előállítaniuk. (Némelyik egyiptomi piramis felépítéséhez 24,5 millió téglára
volt szükség!) A napi előírást csak ritkán sikerült teljesíteni, ez pedig
büntetést vont maga után. Ahelyett, hogy
megszabadította volna népét fáradságos szenvedésétől, Mózes most csak még egy
lapáttal rátett.
Ez az egyik leginkább zavarba ejtő
tapasztalat, amit átélhetünk. Biztosak vagyunk benne, hogy Isten egy bizonyos
úton vezet bennünket – de aztán ez az út zsákutcának bizonyul. Ez megrázza a
hitünket és kimeríti a lelkünket.
A „szalma nélküli téglakészítés”
tapasztalata a hit igazi próbája. Amikor úgy tűnik, minden értelmetlen,
egyetlen központi kérdés marad: Bízunk-e továbbra is Istenben? Mellette
maradunk-e addig, míg hallhatjuk, amint ezt mondja: „Majd meglátod, mit cselekszem…” (2Móz 6:1)? Engedjük-e, hogy a
lehangoló és aggasztó ötödik fejezetet egy erőteljes hatodikká formálja?
Andy Nash
7. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 2.
fejezetéhez (augusztus 30 - szeptember 5.
Jézus a magvető, aki otthagyta a mennyet,
hogy elhozza a magot, Isten Igéjét az emberiségnek. Ellen White azt írja, hogy
az "Ő szolgáinak hasonlóképpen ki kell menni magot vetni." Gyakran
megfeledkezünk arról, hogy a Nagy
misszióparancs arra hív bennünket, hogy legyünk magvetők. Termőföldet kell
találnunk, ahova a magot elvethetjük
Továbbá, amikor elfogadjuk a hívást, hogy
magvetők legyünk, sokszor csak prédikálunk és reméljük a legjobbakat.
Imádkozunk azért, hogy legyen egy kis termőtalaj a sziklák és a tövisek között.
De ezt olvassuk: "A magvetőnek el
kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok
prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az
elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel
keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az
örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt
országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De
míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a
kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán
meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver. A magvetőnek is tennie kell
tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el
a talaj sekély volta miatt."
Nekünk, mint magvetőknek nem csak az a
feladatunk, hogy szórjuk a magot, hanem a talajjal is foglalkoznunk kell.
Emlékezzünk arra, hogy amint Krisztus megérintette a szívünket, másokét is
megérintheti a mi munkánk által.
Randy Ban
Adminisztrátor, Light
Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org
Egyesült Államok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése