Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezet 53. nap
A köves talaj
"Amely pedig a
köves helyre esett, ez az, aki hallgatja az igét, és mindjárt örömmel fogadja;
de nincs gyökere benne, hanem csak ideig való, mihelyt pedig nyomorgatás vagy
üldözés támad az ige miatt, azonnal megbotránkozik."
A köves helyre vetett
mag nem juthat elég mélyre. A növény gyorsan kikel, de gyökere nem tudja
áttörni a sziklát, hogy táplálékot kapva növekedjék; és csakhamar kipusztul.
Sokan, akiknek van hitbeli állásfoglalásuk, köves talajú hallgatók. Mint a
földréteg alatt húzódó szikla, a szív mélyén, a helyes vágyak és a jóra való
törekvések talaja alatt húzódik az emberi önzés, a legyőzetlen önszeretet. Nem
látják, hogy milyen rettenetes dolog a bűn. Szívüket nem alázta meg a bűntudat.
Ez az embercsoport könnyen meggyőzhető, és tagjai nagyszerű hivőknek látszanak,
de vallásosságuk csak felszínes.
Bukásuknak nem az az
oka, hogy azonnal befogadták az Igét; sem pedig az, hogy örömmel fogadták.
Máté, mihelyt meghallotta a Megváltó hívó szavát, azonnal felkelt, és mindent
otthagyva követte Őt. Isten szeretné, ha Igéjét befogadnánk, mihelyt szívünkhöz
szól; és az a helyes, ha örömmel fogadjuk. "Öröm lesz a mennyben egy
megtérő bűnösön" (Lk 15 : 7). Öröm van abban a szívben is, amely hisz
Krisztusban. De azok, akik a példázat szerint azonnal befogadták az Igét, nem
számoltak az árral. Nem fontolták meg, hogy Isten Igéje mit kíván tőlük. Nem
mérték fel, hogy mennyiben érinti megszokott életformájukat, és nem rendelték
alá magukat mindenben vezetésének.
A gyökerek mélyen befúródnak
a talajba, és láthatatlanul táplálják, éltetik a növényt. Ez áll a hivő emberre
is, aki hit által a Krisztussal való láthatatlan közösségből táplálkozik. A
köves talajjal jelképezett hallgatók azonban Krisztus helyett önmagukra
támaszkodnak. Jó cselekedeteikben és jó indítékaikban bíznak. Nem az Úr, sem
hatalmának ereje az erősségük, hanem saját igazságuk. Az ilyeneknek "nincs
gyökerük", mert nincsenek kapcsolatban Krisztussal.
A forró nyári
napsütés, amely erősíti és érleli a szívós gabonaszemet, elpusztít minden
növényt, amelynek nincs mélyen a gyökere. Akiknek "nincs gyökerük",
azok csak "ideig valók", és "ha nyomorúság vagy háborúság támad
az Ige miatt, azonnal megbotránkoznak". Sokan csak azért fogadják el az
evangéliumot, hogy megmeneküljenek a szenvedéstől, nem pedig azért, hogy
megszabaduljanak a bűntől. Egy ideig örvendenek, mert úgy vélik, hogy a vallás
megóvja őket a nehézségektől és próbáktól. Amikor életük felhőtlen, talán
állhatatos keresztényeknek látszanak. A kísértések pergőtüzében azonban
elbuknak. Gyalázatot nem tudnak elviselni Krisztusért.
Ha Isten Igéje
rámutat valamilyen dédelgetett bűnükre, vagy önmegtagadást és áldozatot kíván,
háborognak. Életük gyökeres megváltoztatása túl sok erőfeszítésbe kerülne. A
pillanatnyi nehézségeket nézik, és megfeledkeznek az örök valóságokról. A
Jézustól elfordult tanítványokhoz hasonlóan mondják: "Kemény beszéd ez; ki
hallgathatja Őt?" (Jn 6:60).
Nagyon sokan csak
állítják, hogy Istent szolgálják, de tapasztalatból nem ismerik. Nem azért
akarnak Istennek szolgálni, mert a Szentlélek érintette szívüket, hanem csupán
hangulatból. Életüket nem hozták összhangba Isten törvényével. Vallják, hogy
elfogadták Krisztust Megváltójuknak, de nem hiszik, hogy erőt ad bűneik
leküzdésére. Nincs személyes kapcsolatuk az élő Megváltóval. Jellemük öröklött
és szerzett hibákról árulkodik.
Más dolog nagy
általánosságban helyeselni a Szentlélek munkáját, és más elfogadni, amikor
dorgál és megtérésre szólít. Sokan érzik, hogy elidegenedtek Istentől:
belátják, hogy saját énjük és bűneik foglyai. Törekszenek ugyan életük
megreformálására, de énjüket nem feszítik keresztre. Nem adják át magukat
teljesen Krisztusnak, hogy mennyei erőt kérve cselekedjék akaratát. Nem akarnak
Isten képmására átformálódni. Általánosságban elismerik fogyatékosságaikat, de
nem mondanak le dédelgetett bűneikről. Minden egyes helytelen cselekedettel
régi önző természetük kap tápot.
Csak akkor lehet
reménységünk, ha magunkra vonatkoztatjuk azt az igazságot, amelyet Krisztus
Nikodémusnak mondott: "Szükség néktek újonnan születnetek." "Ha
valaki nem születik felülről,* nem láthatja az Isten országát" (Jn 3:7.3).
* Az eredeti
szövegben használt szó kettős értelmű: újonnan és felülről
Krisztus teljes
odaszentelődést, osztatlan szolgálatot kíván. Szívünket, értelmünket, lelkünket
és erőnket igényli. Ez az igazi keresztény élet, a szentség feltétele. Ne
dédelgessük énünket. Aki önmagának él, az nem hivő keresztény.
Kövessük
eljárásunkban a szeretet elvét. Isten kormányzata mennyen és földön a szeretet
elvére épül. Határozza meg a keresztény ember jellemét is a szeretet! Csak így
lehet állhatatos. Csak így tudja elviselni a próbát és leküzdeni a kísértést.
A szeretet
áldozatokban mutatkozik meg. A megváltás terve áldozatra épült - áldozatra,
amely olyan széles, mély és magas, hogy nem lehet megmérni. Krisztus mindent
odaadott értünk, és akiben Ő lakik, az kész mindent feláldozni Megváltójáért.
Az Ő megdicsőítését minden másnál fontosabbnak tartja.
Ha szeretjük Jézust,
akkor érte akarunk élni, neki szolgálni és hálával áldozni. A fárasztó munkát
is könnyűnek találjuk. Érte kívánunk dolgozni és áldozni. Vele együtt
vágyakozunk lelkek megmentésére. Ugyanolyan mélységes szeretettel sóvárogjuk
üdvösségüket, mint Ő.
Ez Krisztus vallása.
Ha nem ütjük meg ezt a mértéket, magunkat csapjuk be. Sem az elméleti igazság,
sem pedig a tanítványság színlelése nem ment meg egyetlen lelket sem. Nem
tartozunk Krisztushoz, ha nem vagyunk teljesen az övé. A lágymeleg keresztény
nem tudja céljait következetesen megvalósítani, és törekvéseiben állhatatlan.
Köves talajjal jelképezett hallgató az, aki megpróbál önmagának is és
Krisztusnak is szolgálni. És amikor jön a próba, elbukik.
Mai bibliai szakasz: 2 Mózes 3. fejezete
Kétféle módon válaszolhatsz egy pusztai
tapasztalatra: vagy azt engeded meg, hogy tönkretegyen; vagy azt, hogy
megtisztítson.
Mózes második könyvének 2. fejezetében Mózes
egy negyven éves koronaherceg, akinek az élet minden jót megadott. A harmadik fejezet elején pedig úgy jelenik
meg, mint egy szelíd nyolcvan éves ember, aki a semmi kellős közepén olyan
munkát végez, amit egy büszke egyiptomi soha nem tenne meg: juhokat legeltet.
És még csak nem is a saját juhait; hanem felesége apjának juhait. Egy semmirekellő
vő, aki arra sem képes, hogy saját munkát találjon.
Miközben az egykori herceg élete ebben a
pillanatban kényelmetlennek tűnhet saját mércénk szerint, mégis van két dolog,
amit Mózes helyesen tesz. Elsősorban alázatos. Már nem egy büszke egyiptomi.
Másodszor: elfoglalt. Amikor pusztai tapasztalatokon mész át, pontosan ezt kell
tenned: maradj alázatos, és találj magadnak elfoglaltságot.
Mózes, aki most abban az állapotban van, hogy
Isten használni tudja, találkozik az Úrral a Sínai-hegyen, aki egy rejtélyes
angyal formájában jelenik meg. Az „Úrnak
angyala” szószerinti fordításban „az angyal, aki Jahve”. Ez azt jelenti,
hogy Jahve egy angyal? Nem. Isten mindenütt jelenvaló, Akit nem korlátoz
semmilyen fizikai tér. Nekünk egy olyan Isten kell, aki mindenütt jelen tud
lenni.
De van olyan idő, amikor Isten, aki mindenütt
jelen van, egyszer csak úgy dönt, hogy másként fogja kinyilatkoztatni magát.
Itt egy angyal képében jelenik meg, hogy kijelentse magát Mózesnek. Figyeljük
meg a negyedik versben, hogy Isten, aki jelen van mindenütt, most egyszerre egy
konkrét helyen is megjelenik: „Amikor az
Úr látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből.” Olyan
Isten Ő, aki mindenütt ott van – itt
és most is – ugyanabban az időben.
Vannak-e olyan dolgok a szívedben, amikről
tudod, hogy visszatartanak attól, hogy Isten teljes mértékben használjon téged?
Annak alapján, amit mások mondtak neked (nem a saját megérzésed szerint), mit
gondolsz, Isten milyen feladatot készít számodra?
Andy
Nash
7. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 2.
fejezetéhez (augusztus 30 - szeptember 5.
Jézus a magvető, aki otthagyta a mennyet,
hogy elhozza a magot, Isten Igéjét az emberiségnek. Ellen White azt írja, hogy
az "Ő szolgáinak hasonlóképpen ki kell menni magot vetni." Gyakran
megfeledkezünk arról, hogy a Nagy
misszióparancs arra hív bennünket, hogy legyünk magvetők. Termőföldet kell
találnunk, ahova a magot elvethetjük
Továbbá, amikor elfogadjuk a hívást, hogy
magvetők legyünk, sokszor csak prédikálunk és reméljük a legjobbakat.
Imádkozunk azért, hogy legyen egy kis termőtalaj a sziklák és a tövisek között.
De ezt olvassuk: "A magvetőnek el
kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok
prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az
elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel
keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az
örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt
országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De
míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a
kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán
meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver. A magvetőnek is tennie kell
tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el
a talaj sekély volta miatt."
Nekünk, mint magvetőknek nem csak az a
feladatunk, hogy szórjuk a magot, hanem a talajjal is foglalkoznunk kell.
Emlékezzünk arra, hogy amint Krisztus megérintette a szívünket, másokét is megérintheti
a mi munkánk által.
Randy Ban
Adminisztrátor, Light
Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org
Egyesült Államok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése