2016. október 26., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 26 - SZERDA - Jób 37

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezet 472. nap

Amikor a király meghallotta ezt a félelmetes ítéletet, így kiáltott fel: "Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát, és a te beszédedet; de mivel féltem a néptől, azért hallgattam szavokra" (1Sám 15:24). Most már belátta ballépését, amelyet eddig makacsul védelmezett, de a felelősséget még most is a népre hárította, mert azt állította, hogy csak félelemből engedelmeskedett nekik.

Azután nem a bűn felett érzett bánatában, hanem a büntetéstől való félelem miatt így könyörgött Sámuelnek: "Most azért bocsásd meg az én vétkemet, és térj vissza velem, hogy könyörögjek az Úrnak" (1Sám 15:25). Ha igazán megbánta volna bűnét, akkor azt nyilvánosan beismerte volna: de legnagyobb gondja még most is saját tekintélyének megtartása és a nép kegyének biztosítása volt. Sámuel megtisztelő jelenlétét arra akarta felhasználni, hogy saját tekintélyét megerősítse a nép előtt.

De a próféta így válaszolt neki: "Nem térek vissza veled, mert megvetetted az Úrnak beszédét és az Úr is megvetett téged, hogy ne légy király Izrael felett" (1Sám 15:26). És amikor elfordult, hogy eltávozzék, Saul félelmében megragadta felsőruhájának szárnyát, és az leszakadt. Erre Sámuel megjegyezte: "Elszakítá tőled az Úr a mai napon Izráelnek királyságát, és adta azt felebarátodnak, aki jobb náladnál" (1Sám 15:28).

Sault a Sámuellel való szakítás jobban nyugtalanította, mint Isten rosszallása, mert tudta, hogy a nép inkább bízik a prófétában, mint benne. Belátta, ha Isten rendeletére más valakit kennek királlyá, ő hatalmát már nem tarthatja meg. Attól tartott, hogyha Sámuel teljesen elhagyja őt, a nép azonnal fellázad ellene. Most már csak arra kérte, térjen vissza vele a nép közé, közös istentiszteletre, hogy tekintélye csorbát ne szenvedjen a vének és főemberek előtt. Isten pedig utasította Sámuelt, engedjen a kérésnek, nehogy lázadás legyen a dologból; ezért Sámuel Isten utasítására visszatért vele, de csak mint néma tanú vett részt az istentiszteleten.

Ám még egy szigorú és rettenetes dologban kellett igazságot szolgáltatnia Sámuelnek: nyilvánosan elégtételt kellett szereznie Istennek, és kárhoztatnia Saul eljárását. Ezért megparancsolta azért, hogy hozzák elébe az amálekiták királyát. Agág a legbűnösebb volt Izrael ellenségei közül, mert gyűlölte és el akarta pusztítani Isten népét, és védelme alatt terjedt legjobban a bálványimádás. Agág azzal a gondolattal jelent meg a próféta előtt, hogy megmenekült a halálos veszedelemtől. De Sámuel ilyen szavakkal fogadta őt: "Miként a te kardod asszonyokat tett gyermektelenekké, úgy legyen gyermektelenné minden asszonyok felett a te anyád! És darabokra vagdalá Sámuel Agágot az Úr előtt Gilgálban" (1Sám 15:33). Ezek után hazament Sámuel Rámába és Saul is elment házához Gibeába. Már csak egyszer találkoztak egymással.

Amikor Saul király lett, igen szerény véleménye volt önmagáról, és szívesen vette az oktatást. Abban az időben még sem ismerettel, sem tapasztalattal nem rendelkezett, ellenben igen komoly jellemhibái voltak. De Isten Szentlelkét adta neki tanácsosul, és vezetőül, emellett olyan körülményeket teremtett számára, amelyek között megszerezhette volna az uralkodáshoz szükséges képességeket. Ha alázatos szívvel az isteni bölcsesség által vezettette volna magát, akkor tisztességgel és sikerrel tölthette volna be a számára kijelölt magas méltóságot, mert az isteni dicsőség befogadása által adottságainak gyarapodása mellett rossz hajlamai mindinkább megfogyatkoztak volna. Ezt egyébként Isten mindenkivel kész megtenni, aki magát neki szenteli. Sokakat hívott már művébe azért, mert alázatos és tanulni vágyó lélek volt bennük. Az ilyeneket azután olyan utakon vezette, ahol igazán tanulhattak; ahol bár jellemhibáik kiütköztek, de az ő erejével és segítségével legyőzhették azokat.

Mai Bibliai szakasz: Jób 37

Elihu végre elérkezik hosszú szónoklatának a végéhez. Ez a fejezet az utolsó és az agya üres lesz. Egy majdnem panteista szemszögből tekinti Istent, mint esőt és vihart a 36. fejezetben. Első pillantásra úgy tűnik, hogy csak jelzi ezeknek az esővel kapcsolatos jelenségeknek a megteremtését, de ebben a fejezetben az álláspontja pontosan olyan, amilyen Dr. Kellogg álláspontja volt Ellen White idejében, amikor Istent egyenlővé tette a természettel. Emiatt Ellen White figyelmeztette őt.

Elihu megrendül a vihartól és benne Isten jelenlététől. Ezt mondja: „Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, mely szájából jön ki” (2. vers – új prot. ford.). Az Ő fénye, vagy villámlása a világ végéig terjed, és addig hallatszik az Ő hangja is. Nagy és csodálatos dolgokat tesz, amelyeket mi nem ismerünk, de hangja mégis hallható (1-5. vers). Elihu azt mondja, hogy amikor az eső esik, az mindig Isten utasítására történik. Ha havazik, Isten küldte azt (1-6. vers). Egyesek (akiket deistáknak neveznek) azt hiszik, hogy felhúzta a természeti törvények óráját, aztán hagyta, hogy a föld magától működjön. A panteizmus azt mondja, hogy még a mennydörgés is Isten hangja. Úgy tűnik, hogy ez Elihu nézete is, amikor ezt mondja: „Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve” (6. vers).

Minden ember kezében ott van a lehetőség, hogy megtudja, létezik egy Teremtő. A tagadás ostobaság. Elihunak itt igaza van. „A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik” (8. vers – új prot. ford). Elihu valószínűleg azt akarja mondani, hogy visszatérnek alvóhelyükre, mert Isten oda kényszerítette őket. Valószínűleg oda próbál kilyukadni, hogy Jóbra is Isten kényszerítette rá a betegséget.

A 8. versnek többféle fordítása is van. A leghelyesebb az, hogy úgy lássuk ezt a verset, ahogy Mózes értette, és ahogyan leírta. A metsző, hideg szél északról jön, a forgószél meg délről. „Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncél lesz” (10. vers – új prot. ford.). Ő tölti meg a sűrű felhőt vízzel, és Ő szórja szét a villámokat is a föld fölött (10-12. vers). Ebben a szakaszban Elihu egy óceánról beszél, amelyből Isten hideget és árvizet hoz elő. A felhő másik oldalán egy jégbevonat van azért, hogy Isten szekere, amely ide-oda kanyarog és körös-körül forog, ne törje át a felhőt és ne szórja a fényét. Elihu igyekszik összehangolni a mennyei történéseket (meteorológia) az egyiptomi kultusszal és a panteizmusnál köt ki, egyenlővé téve Istent a természettel. Mózes és Jób nem értenek egyet ezzel a nézettel.

Elihu azt akarja, hogy Jób figyeljen Isten csodáira (13. vers). Ez egy új téma kezdete, amelyet a következőkben akar kidolgozni és megkérdezi: Ismered Isten tetteit? Tudod-e, hogy villám fénye hogyan cikázik a felhőben? Tudod-e, hogy mit tanítanak a felhők? Ismered-e annak a csodáit, Akinek tökéletes a tudása? Tudod-e, hogy hogyan marad a föld meleg, és miért van szükség téli ruhára? Te terjesztetted ki az eget? Hol voltál Jób, amikor Isten mindezeket cselekedte? (14-17. vers).

Elihu most gúnyos hangra vált. Nem törődik azzal, hogy mit mond: „Mondd meg nekünk, mit mondjunk Neki?” „Mi nem tudunk beszélni az Istennel a sötétség miatt.” „Kell-e szólni Neki, ha beszélni akarunk?” „El kell-e mondani az embernek a titkokat?” „Nem látják a fényt, hiszen a fényes égboltra sem tudnak felnézni, miután a szél elkergette a felhőket” (18-20. vers). Ám aztán valamilyen oknál fogva Elihu abbahagyja a gúnyolódást, és összehasonlítja Istent az arannyal és kijelenti, hogy Isten egy félelmetes ragyogás (21. vers).

Végül Elihu néhány nagyon cinikus megjegyzést tesz: „A Mindenhatót nem tudjuk megtalálni, hatalma fenséges. A jogot és a teljes igazságot mégsem nyomja el” (23. vers - új prot. ford.). Nem tehetjük, hogy ne Sátán hangját halljuk itt. Ez már nem Elihu. Ez már a mennyei lázadás története, amely megismétlődik itt a földön. Megjegyzése cinikus: "ezért félik Őt az emberek" (23. vers). Elihu utolsó cinikus megjegyzése azonos Lucifer mennyei, és sátán későbbi, földi kijelentésével: Isten nem tekint azokra, akik bölcsszívűek. Ez nem biblikus. Sátán felhasználta ugyan eszközként Jób barátait, de most leveszi álarcát, és ez arra készteti Istent, hogy belépjen a párbeszédbe.

Drága Istenünk! Néha hirtelen rájövünk arra, hogy barátaink nem egyebek, mint sátán eszközei. De keserű tapasztalataink leleplezik sátánt, és szemtől szembe láthatjuk őt, úgy amilyen. Szeretjük a barátainkat, de nem közösködünk sátánnal. Mi Téged keresünk. Ámen!

Koot van Wyk

65. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezetéhez (okt. 23-29).

Mi történik, ha elbukjuk a hit próbáját?

Isten könyörületesen magához ragadja a kezdeményezést, és egy újabb lehetőséget biztosít nekünk a tanuláshoz. Ez akkor azt jelenti, hogy annyira könnyű lesz, mint egy vizsga, amit addig ismételhetünk, amíg jól nem sikerül? Nem egészen. Minden egyes alkalommal, amikor a hitünket újra meg kell próbálni, a tét egyre magasabb, és az esélyünk egyre kedvezőtlenebb, mert egyre távolabb és távolabb kerültünk Istentől. Sajnos túl gyakran az történik, amikor az igazsággal szembesülünk az Ő Igéjén vagy a prófétáin keresztül, hogy Saul király rossz példáját követjük, és elutasítjuk Isten útját, azzal, hogy inkább a saját fejünk után megyünk.

A lefelé tartó spirál egyszerűen csak azzal kezdődik, hogy visszautasítjuk az Ő Igéjét és prófétáit. Nem olvassuk a Bibliát, elmaradozunk a gyülekezetből. Saul elkerülte Sámuelt, amennyire csak lehetséges volt (lásd: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 583. o.) Megpróbálta kirekeszteni életéből a próféta feddését.

Isten továbbra is megpróbált eljutni Saulhoz üzenetével. „Sámuel nyomatékosan kijelentette, hogy Isten küldte”, amikor utasításokat adott az amálekitákkal kapcsolatban. (i.m.) Mintha csak azt mondta volna Isten: „Ezúttal újra megpróbáljuk, és most nem szeretném, ha figyelmen kívül hagynád az üzenetet.” Amikor Saul ismét azt választotta, hogy a saját feje után megy, megpecsételte az Isten iránti visszautasítását. Isten nem tudta többé használni őt népének vezetőjeként. Saul már nem hallgatott Istenre.

Urunk, segíts nekünk hallgatni a szavadra és akaratodra, amelyet Igéden és prófétáidon keresztül adsz nekünk! Segíts, hogy felismerjük a hit próbáját, és téged válasszunk! Ámen.

Karen Lifshay
Hermiston SDA Church, Oregon, USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése