Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 58. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 58. fejezet 449. nap
Sámuel
idejében két ilyen iskola volt Izraelben. Az egyik Rámában, a próféta
otthonában, a másik pedig Kirjáth-Jeárimban, ahol akkor a frigyládát őrizték. De
később még több iskolát is alapítottak.
A
tanulók földműveléssel vagy kézművességgel keresték meg kenyerüket. Mert
Izraelben nem tartották a munkát megalázónak, még csak különösnek sem.
Ellenkezőleg, bűnnek tartották felnevelni a gyermekeket valamilyen hasznos
foglalkozás nélkül. Egyébként Isten rendelte el úgy, hogy a gyermekek - még a
szent tisztség betöltésére készülők is, - valamilyen foglalkozást tanuljanak. A
vallásoktatók nagy része is kétkezi munkával tartotta fenn magát. Még az
apostolok idejében sem vetették meg Pált és Akvilát, akik sátorszövéssel
gondoskodtak megélhetésükről.
A
prófétaiskolák főtantárgya Isten törvénye volt. Emellett a mózesi szabályokat
és a szent történelmet tanulták, továbbá a szent zenét és költészetet. A
tanítás módja igen különbözött a mai teológia tanítás módszerétől, amelyek
végzős hallgatói kevesebb ige- és istenismerettel bírnak, mint belépésükkor.
Ezek a régi iskolák a legelső és legnagyobb cél Isten akaratának és az ember
Isten iránti kötelességének tanulmányozása volt. A régi szent történetekben
Isten nyomait keresték. Megmagyarázták a hasonlatok példázta nagy igazságokat,
és hitben elfogadták az egész hasonlatrendszer lényegét - Isten Bárányát - aki
elveszi a világ bűneit.
Az ima
lelkületét kiváltképpen ápolták. De a tanulókat nem csak arra tanították, hogy
az imádkozás kötelesség, hanem arra is, hogy miképp imádkozzanak, hogyan
közeledjenek Teremtőjükhöz; miképpen tegyenek bizonyságot hitükről; hogyan
értsék meg a Lélek szavát és hogyan teljesítsék annak utasításait. A
megszentelt értelem állandóan "régit és újat" hozott elő számukra az
Úr kincstárából és Isten Lelke a prófétálásban és szent énekben nyilatkozott
meg.
A zene
külön, szent célt szolgált. Feladata volt, hogy az emberek gondolatait tiszta,
nemes és felemelő dolgokra irányítsa és hogy a lelkekben Isten iránti hálát és
tiszteletet ébresszen. Mennyire különbözik az ősi szokás és alkalmazás attól,
amit ma a zene szolgál. Hányan használják fel zenei képességüket a maguk és nem
Isten dicsőítésére! A meggondolatlanokat a zene szeretete sokszor olyan helyek
látogatására csábítja, amelyek felkeresése Isten gyermekeinek tilos, mert ott
összekeverednek azokkal, akik e világot szeretik. És így az, ami helyesen
alkalmazva áldások forrása lehetne, Sátán leghathatósabb eszközévé válik, hogy
az emberek gondolatait az örökkévaló dolgoktól elvonja.
A zene a
mennyei hajlékokban folyó istentiszteletnek egy részét alkotja. Törekednünk
kell azért arra, hogy dicsénekeinkben, menynyire csak lehet, megközelítsük a
mennyei karok harmóniáját. A nevelésben a hang helyes képzése igen fontos
tényező, s ezért azt nem szabad elhanyagolnunk. Mert az ének éppen úgy szerves
része az istentiszteletnek, mint az ima. Az emberi szívnek át kell éreznie az
ének szent üzenetét, hogy helyesen tudja azt tolmácsolni.
Milyen
nagy különbség van az Isten prófétáinak iskolái és a ma tanintézetei között! És
milyen kevés iskola van ma, amelyet nem a világ elvárásai és szokásai uralnak!
A legtöbb helyen, sajnálatos módon még a nevelésre alkalmas korlátozások és az
értelmes fegyelem is hiányzik. Az Isten Igéje felőli tájékozatlanság pedig
megdöbbentő, még a magukat kereszténynek valló népek között is. Mert az
erkölcs- és vallásnevelésben felületes beszéd és üres érzelgősség viszi a
főszerepet.
Mai Bibliai szakasz: Jób 14
A 14. fejezetben Jób arra összpontosít, hogy
mit jelent embernek lenni. Az ember meghatározása, hogy megszületik, élete
rövid és vesződséggel teli. (1. vers). Ez pontosan az ellentéte annak, ami az
Édenkertben volt, ahová Isten arra teremtette az embereket, hogy örökké éljenek
és békében járjanak Teremtőjükkel. De ahogy a rózsák elhervadnak, és az
árnyékok eltűnnek, az embereknek sincs maradásuk (2. vers).
„Uram” – mondja Jób –, „ráadásul az
eltorzulásra, amit a Teremtés könyvében leírtak szerint örököltem, most még Te
is rám emeled a szemed, és engem is törvényed elé állítasz? (3. vers). A halál
csírájával testünkben, ami Ádám és Éva bűnének következménye „Ki hozhat elő
tisztát, a tisztátalanból? Senki.” (4. vers). Az ember napjai behatároltak és
hónapjainak „határt szabtál, amit nem
léphet át” (5. vers – új prot. ford.) . „Vedd le róla tekinteted, hogy
nyugalma legyen” (6. vers).
Ezután Jób összehasonlítja egy fa és az ember
új életének reményét. Ha egy fát kivágnak, úgy tűnik, hogy meghalt, de ha
megöntözik, újra növekedni kezd (7-9. vers). Ehhez képest, viszont ha egy erős
ember legyengül és meghal, megsemmisül, akkor hová lesz? (10. vers) Jób ezután
az ember halál utáni állapotát ecseteli: az emberek lefekszenek és nem kelnek fel
többé, amíg az egek el nem múlnak. Csak akkor kelnek fel, amikor felébresztik
őket alvásukból. Jób nem hisz a lélek halhatatlanságában, abban, hogy az
embernek az a része – a lelke – tovább létezne a halála után. A középkor
folyamán a rabbik hallgattak erről a versről, de hosszan boncolgatták a 22.
verset, hogy alátámasszák a lélek halál utáni életének elméletét. Mezudath
David (a XVII. században) volt a kivétel, aki az adventista értelmezéshez
hasonló következtetésre jutott. Jób így szól: „Bárcsak elrejtenél
a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután
újra gondolnál rám." (13. vers –
új prot. ford.).
Nem is lehetne világosabb egy jövőbeni
feltámadás reménysége, mint itt, Jóbnál. „Ha meghal a férfiú,
életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak
be nem következik a fordulat.” (14. vers - új prot. ford.). Jób
ismeri Istent, és ha Isten előhívja a sírból, ő válaszolni fog neki, mert Isten
szereti az embereket, akiket Ő alkotott (15. vers). Ugyanakkor az Úr figyeli
Jób lépteit, de ő tudja, hogy Istennél van a megbocsátás és Ő nem fogja
felhozni a bűneit, mert azok lepecsételve egy zsákban vannak (16. vers).
Jób azt is tudja, hogy Isten le tudja győzni
az embert, annyira, hogy megváltozott arccal kell eltávoznia (20. vers). A fiai
virulnak és tisztességben élnek, de ő nem tud róla, vagy elszegényednek és ő
arról sem tud (21. vers.). Ha az ember mindezeket tudná, fájdalomban élne, és
mindig csak keseregne (22.vers).
Drága
Istenünk!
Jób szavainak
szépsége minket is mélyen érint. Kérünk, emlékezz meg rólunk, amikor eljössz a
Te királyságoddal! Ámen!
Koot van Wyk
62. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 58. fejezeteihez
(okt. 2-8).
„A nevelés igazi célja Isten képmásának helyreállítása
a lélekben.”
Mostanra már régóta tart a közoktatásnak az a
válsága, mely szerint a tanulókat nem segítik igazán az életben boldogulni. A
magas lemorzsolódási arányok szilárdan arra mutatnak, hogy többről is szólhatna
az oktatás, mint olvasás, írás és számtan. A jellem igenis számít, és már több
iskolában megváltoztatták a tanmeneteket, hogy megpróbálják kialakítani az
alábbi jellemvonásokat: „rugalmasság, lelkiismeretesség, derűlátás, önuralom és
határozottság”. (The Atlantic, 2016. június, 58. o.) Azok a tanulók, akik
elsajátítják ezeket a jellemvonásokról szóló készségeket, amelyeket nemkognitív
készségeknek nevezünk, jobban teljesítenek a fejlődésük kognitív oldalán is. A
jellemet mégsem lehet légüres térben fejleszteni. Hajlandó-e a társadalom
megfizetni az árát annak, hogy jó jellemet építsünk?
James Hunter azt írja A jellem halála: Erkölcsi oktatás egy jó és rossz nélküli korban
című könyvében: „Azt mondjuk, hogy a jellem megújítását szeretnénk napjainkban,
de nem tudjuk, valójában mit is kérünk. A jellemet megújítani azt is jelenti,
hogy megújítjuk a hitvallásunk rendszerét, amely megszorít, korlátoz, megköt,
kötelez és kényszerít. Ez az ár túl magas nekünk, hogy megfizessük. Jellemet
akarunk szilárd meggyőződés nélkül. Erős erkölcsi érzéket akarunk, de a
szégyenérzet és bűntudat érzelmi terhe nélkül. Erkölcsi tisztaságot akarunk erkölcsi
alap nélkül, ami elkerülhetetlenül megütköztet bennünket. A jót akarjuk
anélkül, hogy meg kellene neveznünk a gonoszt.
Tisztességet akarunk, tekintély nélkül, amely ragaszkodna hozzá. Közösséget
akarunk, a személyes szabadság bárminemű korlátozása nélkül. Röviden, olyat
akarunk, amit nem kaphatunk meg azokkal a feltételekkel, amelyekkel akarjuk.”
Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union
Conference of Seventh day Adventists, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése