2016. október 3., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 3 - HÉTFŐ - Jób 14

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 58. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 58. fejezet 449. nap

Sámuel idejében két ilyen iskola volt Izraelben. Az egyik Rámában, a próféta otthonában, a másik pedig Kirjáth-Jeárimban, ahol akkor a frigyládát őrizték. De később még több iskolát is alapítottak.

A tanulók földműveléssel vagy kézművességgel keresték meg kenyerüket. Mert Izraelben nem tartották a munkát megalázónak, még csak különösnek sem. Ellenkezőleg, bűnnek tartották felnevelni a gyermekeket valamilyen hasznos foglalkozás nélkül. Egyébként Isten rendelte el úgy, hogy a gyermekek - még a szent tisztség betöltésére készülők is, - valamilyen foglalkozást tanuljanak. A vallásoktatók nagy része is kétkezi munkával tartotta fenn magát. Még az apostolok idejében sem vetették meg Pált és Akvilát, akik sátorszövéssel gondoskodtak megélhetésükről.

A prófétaiskolák főtantárgya Isten törvénye volt. Emellett a mózesi szabályokat és a szent történelmet tanulták, továbbá a szent zenét és költészetet. A tanítás módja igen különbözött a mai teológia tanítás módszerétől, amelyek végzős hallgatói kevesebb ige- és istenismerettel bírnak, mint belépésükkor. Ezek a régi iskolák a legelső és legnagyobb cél Isten akaratának és az ember Isten iránti kötelességének tanulmányozása volt. A régi szent történetekben Isten nyomait keresték. Megmagyarázták a hasonlatok példázta nagy igazságokat, és hitben elfogadták az egész hasonlatrendszer lényegét - Isten Bárányát - aki elveszi a világ bűneit.

Az ima lelkületét kiváltképpen ápolták. De a tanulókat nem csak arra tanították, hogy az imádkozás kötelesség, hanem arra is, hogy miképp imádkozzanak, hogyan közeledjenek Teremtőjükhöz; miképpen tegyenek bizonyságot hitükről; hogyan értsék meg a Lélek szavát és hogyan teljesítsék annak utasításait. A megszentelt értelem állandóan "régit és újat" hozott elő számukra az Úr kincstárából és Isten Lelke a prófétálásban és szent énekben nyilatkozott meg.

A zene külön, szent célt szolgált. Feladata volt, hogy az emberek gondolatait tiszta, nemes és felemelő dolgokra irányítsa és hogy a lelkekben Isten iránti hálát és tiszteletet ébresszen. Mennyire különbözik az ősi szokás és alkalmazás attól, amit ma a zene szolgál. Hányan használják fel zenei képességüket a maguk és nem Isten dicsőítésére! A meggondolatlanokat a zene szeretete sokszor olyan helyek látogatására csábítja, amelyek felkeresése Isten gyermekeinek tilos, mert ott összekeverednek azokkal, akik e világot szeretik. És így az, ami helyesen alkalmazva áldások forrása lehetne, Sátán leghathatósabb eszközévé válik, hogy az emberek gondolatait az örökkévaló dolgoktól elvonja.

A zene a mennyei hajlékokban folyó istentiszteletnek egy részét alkotja. Törekednünk kell azért arra, hogy dicsénekeinkben, menynyire csak lehet, megközelítsük a mennyei karok harmóniáját. A nevelésben a hang helyes képzése igen fontos tényező, s ezért azt nem szabad elhanyagolnunk. Mert az ének éppen úgy szerves része az istentiszteletnek, mint az ima. Az emberi szívnek át kell éreznie az ének szent üzenetét, hogy helyesen tudja azt tolmácsolni.

Milyen nagy különbség van az Isten prófétáinak iskolái és a ma tanintézetei között! És milyen kevés iskola van ma, amelyet nem a világ elvárásai és szokásai uralnak! A legtöbb helyen, sajnálatos módon még a nevelésre alkalmas korlátozások és az értelmes fegyelem is hiányzik. Az Isten Igéje felőli tájékozatlanság pedig megdöbbentő, még a magukat kereszténynek valló népek között is. Mert az erkölcs- és vallásnevelésben felületes beszéd és üres érzelgősség viszi a főszerepet.

Mai Bibliai szakasz: Jób 14

A 14. fejezetben Jób arra összpontosít, hogy mit jelent embernek lenni. Az ember meghatározása, hogy megszületik, élete rövid és vesződséggel teli. (1. vers). Ez pontosan az ellentéte annak, ami az Édenkertben volt, ahová Isten arra teremtette az embereket, hogy örökké éljenek és békében járjanak Teremtőjükkel. De ahogy a rózsák elhervadnak, és az árnyékok eltűnnek, az embereknek sincs maradásuk (2. vers).

„Uram” – mondja Jób –, „ráadásul az eltorzulásra, amit a Teremtés könyvében leírtak szerint örököltem, most még Te is rám emeled a szemed, és engem is törvényed elé állítasz? (3. vers). A halál csírájával testünkben, ami Ádám és Éva bűnének következménye „Ki hozhat elő tisztát, a tisztátalanból? Senki.” (4. vers). Az ember napjai behatároltak és hónapjainak „határt szabtál, amit nem léphet át” (5. vers – új prot. ford.) . „Vedd le róla tekinteted, hogy nyugalma legyen” (6. vers).

Ezután Jób összehasonlítja egy fa és az ember új életének reményét. Ha egy fát kivágnak, úgy tűnik, hogy meghalt, de ha megöntözik, újra növekedni kezd (7-9. vers). Ehhez képest, viszont ha egy erős ember legyengül és meghal, megsemmisül, akkor hová lesz? (10. vers) Jób ezután az ember halál utáni állapotát ecseteli: az emberek lefekszenek és nem kelnek fel többé, amíg az egek el nem múlnak. Csak akkor kelnek fel, amikor felébresztik őket alvásukból. Jób nem hisz a lélek halhatatlanságában, abban, hogy az embernek az a része – a lelke – tovább létezne a halála után. A középkor folyamán a rabbik hallgattak erről a versről, de hosszan boncolgatták a 22. verset, hogy alátámasszák a lélek halál utáni életének elméletét. Mezudath David (a XVII. században) volt a kivétel, aki az adventista értelmezéshez hasonló következtetésre jutott. Jób így szól:  „Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám." (13. vers – új prot. ford.).

Nem is lehetne világosabb egy jövőbeni feltámadás reménysége, mint itt, Jóbnál. Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat. (14. vers - új prot. ford.). Jób ismeri Istent, és ha Isten előhívja a sírból, ő válaszolni fog neki, mert Isten szereti az embereket, akiket Ő alkotott (15. vers). Ugyanakkor az Úr figyeli Jób lépteit, de ő tudja, hogy Istennél van a megbocsátás és Ő nem fogja felhozni a bűneit, mert azok lepecsételve egy zsákban vannak (16. vers).

Jób azt is tudja, hogy Isten le tudja győzni az embert, annyira, hogy megváltozott arccal kell eltávoznia (20. vers). A fiai virulnak és tisztességben élnek, de ő nem tud róla, vagy elszegényednek és ő arról sem tud (21. vers.). Ha az ember mindezeket tudná, fájdalomban élne, és mindig csak keseregne (22.vers).

Drága Istenünk! 
Jób szavainak szépsége minket is mélyen érint. Kérünk, emlékezz meg rólunk, amikor eljössz a Te királyságoddal! Ámen!

Koot van Wyk

62. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 58. fejezeteihez (okt. 2-8).

„A nevelés igazi célja Isten képmásának helyreállítása a lélekben.”

Mostanra már régóta tart a közoktatásnak az a válsága, mely szerint a tanulókat nem segítik igazán az életben boldogulni. A magas lemorzsolódási arányok szilárdan arra mutatnak, hogy többről is szólhatna az oktatás, mint olvasás, írás és számtan. A jellem igenis számít, és már több iskolában megváltoztatták a tanmeneteket, hogy megpróbálják kialakítani az alábbi jellemvonásokat: „rugalmasság, lelkiismeretesség, derűlátás, önuralom és határozottság”. (The Atlantic, 2016. június, 58. o.) Azok a tanulók, akik elsajátítják ezeket a jellemvonásokról szóló készségeket, amelyeket nemkognitív készségeknek nevezünk, jobban teljesítenek a fejlődésük kognitív oldalán is. A jellemet mégsem lehet légüres térben fejleszteni. Hajlandó-e a társadalom megfizetni az árát annak, hogy jó jellemet építsünk?

James Hunter azt írja A jellem halála: Erkölcsi oktatás egy jó és rossz nélküli korban című könyvében: „Azt mondjuk, hogy a jellem megújítását szeretnénk napjainkban, de nem tudjuk, valójában mit is kérünk. A jellemet megújítani azt is jelenti, hogy megújítjuk a hitvallásunk rendszerét, amely megszorít, korlátoz, megköt, kötelez és kényszerít. Ez az ár túl magas nekünk, hogy megfizessük. Jellemet akarunk szilárd meggyőződés nélkül. Erős erkölcsi érzéket akarunk, de a szégyenérzet és bűntudat érzelmi terhe nélkül. Erkölcsi tisztaságot akarunk erkölcsi alap nélkül, ami elkerülhetetlenül megütköztet bennünket. A jót akarjuk anélkül, hogy meg kellene neveznünk a gonoszt. Tisztességet akarunk, tekintély nélkül, amely ragaszkodna hozzá. Közösséget akarunk, a személyes szabadság bárminemű korlátozása nélkül. Röviden, olyat akarunk, amit nem kaphatunk meg azokkal a feltételekkel, amelyekkel akarjuk.”

Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union Conference of Seventh day Adventists, USA
Fordította: Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése