Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezet 473. nap
Sault
azonban beképzeltté tette a magas méltóság; hitetlenségével és
engedetlenségével megrövidítette Istent az ő dicsőségében. Bár elhivatása
idején alázatos és szerény volt, de az eredmények elbizakodottá tették. Legelső
győzelme már életre keltette benne azt a kevély magabízást, ami azután veszte
is lett. A jábes-gileádbelieket felszabadító háborúban tanúsított vitézsége és
katonai tehetsége lelkesedéssel töltötte el népét, amely megkülönböztetett
tisztelettel adózott neki és elfeledte, hogy ő is csak eszköz volt Isten
kezében. Saul pedig, bár kezdetben Istennek tulajdonította a dicsőséget, később
magának követelte azt. Így szem elől tévesztette Istentől való függőségét és
máris eltért szívében az Úrtól. A Gilgálban elkövetett vakmerőségnek és
szentségtörésnek maga készítette el az útját. Ez a vak elbizakodottság
utasíttatta vissza vele Sámuel feddését is. Istentől küldött prófétának ismerte
el Sámuelt, tehát a dorgálást még akkor is elfogadhatta volna, ha nem is látja
be vétkességét. Ha pedig hajlandó lett volna bűnét meglátni és beismerni, ez a
keserű tapasztalat támasza lett volna a jövőben.
Ha az Úr
egészen elfordult volna Saultól, nem beszélt volna vele prófétája által, nem
adott volna neki új konkrét megbízatást, amelynek végzése közben jóvá tehette
volna múltbeli hibáját. Így van ez mindenkivel. Ha valaki vétkezik Isten ellen,
nem ragaszkodik hűségesen parancsolataihoz és ezáltal másokat is megtéveszt,
bűnbocsánatot kap, ha őszinte bűnbánattal fordul Hozzá. A legyőzetés okozta
megalázás áldássá is lehet, mert rávezet bennünket, hogy onnan felülről való
erő nélkül nem vagyunk képesek engedelmeskedni Isten parancsának.
Amikor
Saul az Isten Lelke által küldött feddést visszautasította, kitartott konok
önigazolásában és elvetette az utolsó eszközt is, amellyel megszabadulhatott
volna önmagától. Önként szakadt el Istentől, s így isteni segítségben és
vezetésben nem is lehet része, amíg bűnét beismerve vissza nem tér az Úrhoz.
Gilgálban
a lelkiismeretesség látszatát mutatta Saul, amikor az Úr előtt áldozott. Ez a
kegyesség azonban nem volt valóságos. Az Isten kifejezett parancsával szembeni
szolgálat megfosztotta őt attól a segítségtől, amelyet Isten oly készségesen
megadott volna neki.
Az
amálekiták elleni hadjáratban Saul azt hitte, hogy mindent megtett, amit Isten
parancsolt neki: ám az Úr nem elégedett meg részleges engedelmességével, sem
pedig önző okokkal alátámasztott hanyagságát nem nézte el. Isten nem engedi
meg, hogy valaki önhatalmúlag megmásítsa rendelkezéseit. Izraelnek már Mózes
által megparancsolta: "Ne cselekedjetek ott [...] mindenik azt, ami jónak
látszik néki", hanem "vigyázz és hallgasd meg mindezeket az igéket,
amelyeket én parancsolok néked" (5Móz 12:8.28). Ha az ember valamire elhatározza
magát, nem azt kell néznie, hogy kellemes-e az reá nézve, hanem hogy az
megfelel-e Isten akaratának. Mert "van olyan út, mely helyesnek látszik az
ember előtt, és vége a halálra menő út" (Péld 14:12).
Mai Bibliai szakasz: Jób 38
A 37. fejezet végéhez érve rájöttünk arra,
hogy Elihu és barátai nemcsak egyszerűen Jób barátai, hanem egy magasabb
hatalom eszközei. Az álarc lekerül, és sátán, a „mennyei lázadó” teljesen
leplezetlenül jelenik meg Elihu utolsó szavaiban. A küzdőtérre most Isten lép,
és mint mindig, felveszi a harcot sátánnal. Igen, Istennek van mondanivalója
saját gyermekeihez, a maradékhoz, a hívőkhöz, akik hűségesen megmaradtak
Krisztusban.
Az Úr válaszolt Jóbnak a minhaseorah
szóval a forgószél közepéből (1. vers). Nemcsak felhők és vihar léteznek,
amelyekben Ő megjelenik és nemcsak egy képzeletbeli szó hallatszik. Isten
érthető hangon szól, és egyaránt válaszol Jóbnak és Jób barátainak. A barátok
nem felelnek meg Isten elvárásainak, de
Jób megfelel. A barátoktól Isten megkérdezi: „Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal?”
(2. vers - új prot. ford.). A válasz az, hogy Jób barátai. Ezek után Isten
Jóbhoz fordul: „Övezd hát föl derekadat
férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem!” (3. vers - új prot.
ford.).
Hol voltál amikor? (Egy sorozat kérdés
következik). A válasz: te nem voltál ott, tehát honnan tudod? Ha mint férfi
akarsz velem beszélni szemtől-szembe, tedd meg most, de először tisztázd, hogy
kivel beszélsz. Hol volt Jób, amikor Isten a Földnek alapot vetett? (4. vers).
Ki mérte meg azt? Milyen alapra lett helyezve? Isten építészeti
szakkifejezéseket használ azért, hogy leegyszerűsítse a teremtés ismeretlen,
összetett folyamatát. komplexitását. És hol voltál akkor, amikor a
hajnalcsillagok együtt énekeltek és Isten fiai ujjongtak az örömtől? (7. vers).
A világ teremtésekor az angyalok, mint nézőközönség ámulattal szemlélték a
végbemenő folyamatokat. Amikor a mélyből vízözön fakadt, ki zárta be a tenger
ajtókkal? Ma tudunk a szökőárakról, amelyek akkor keletkeznek, amikor a tenger
kitör a korlátaiból. Ez sátán műve, mert Isten ajtókkal korlátozta a tengert
(4-8. vers).
Ezután Isten az asszonyok konyhájából
kölcsönöz hasonlatokat, hogy az időjárás néhány törvényszerűségét
megmagyarázza: a felhőket felöltöztette és beburkolta (9. vers). A fizikai
törvények a felhők ruhái és csomagolóanyaga, és ezeket a törvényeket Isten
alkotta. Minden elem és jelenség egyensúlya Isten teremtési rendjétől függ. Isten
fizikai törvényei határt szabnak, sorompók és ajtók a felhők számára (ismét
férfias, építkezéssel kapcsolatos kép). A természetet Isten korlátok közé
helyezi. A teremtés reggelét Isten határozta meg, éppúgy mint azt, hogy milyen
hosszú legyen a nap egészen estig. Este a nap „szélénél fogva megragadja a
földet”, ami azt jelenti, hogy az este kezdetének meghatározott ideje van.
Isten folytatja a beszédét a változásokról a nappalokban és az éjszakákban: „a
pecsét megváltozik (beállítja az időt a
nappalnak és az éjszakának) és a világosság a gonoszoktól elvétetik” (9-13.
vers). Isten így folytatja: „Formálódik,
mint az agyag a pecsét alatt, és előtűnik a föld, mintha fel volna öltöztetve.
Így veszi el a bűnösöktől a világosságot [napot, holdat és a csillagokat], és összetöri a fölemelt kart” (14-15.
vers – új prot. ford.).
A maszorétáktól származó héber kézirat,
amelyből Károli is fordított, Isten megbízható szava. Minden ősi változat csak
másodlagos és függvénye a héber normának.
Isten megkérdezte: „Eljutottál-e a tenger forrásáig? Bejártad-e a mélység alját?
Föltárultak-e előtted a halál kapui? A halál árnyékának kapuit láttad-e?”
(16-17. vers – új prot. ford.). Ismered-e a föld nagy kiterjedéseit ahol a
világosság és a sötétség lakik, ismered-e a határait és a házát? Ismered-e,
mert ott születtél (18-21. vers). „Eljutottál-e
a hó raktárához? A jégeső raktárát láttad-e? A nyomorúság idejére tartogatom
ezt, a harc és a háború napjára” (22-23. vers). Egyesek azon töprengenek,
hogy vajon az Északi- és Déli-sark valóban a hó és a jég tárháza-e, és a
nyomorúság ideje közel van-e. A napkeltét és napnyugtát is Isten határozza meg
(24. vers).
„Ki
hasított nyílást a záporesőnek?” vagyis, ki gondoskodik az esőről a megfelelő
időben és a boldog madárdalról? Ki ad esőt a távoli területeken, ahol ember nem
él, hogy megitassa az elhagyatott földet, és füvet sarjasszon? Az esőnek nincs
apja és a harmatnak nincs anyja. Van anyja a jégnek és a dérnek? Összesűrűsödnek
a vizek, a felszíne megfagy, megkeményedik és olyan lesz mint a kő (25-30.
vers).
A 32. és 32. versekben Isten csillagászattal
kapcsolatos kérdéseket tesz fel. Honnan tudott Mózes a Fiastyúkról (Plejádok)
és a Kaszáscsillagról (Orion), hogy megértse azt, amit Isten mond, amikor a
Lélek arra indította őt, hogy megírja Jób könyvét? Mózes tanult csillagászatot
Egyiptomban és röviddel az ő ideje előtt a babiloniak már beszéltek a
Jupiterről. 1972-ben a régészek az ősi Ninive területén találtak egy lencsét,
ami talán egy teleszkópból származik. Honnan tudta Mózes, hogy egy
csillagképben csak bizonyos csillagok vannak kapcsolatban egymással, amit a
tudósok csak modern teleszkópokkal láthatnak?
Aztán Isten megkérdezi Jóbot: Ismered-e az ég
szabályait? Talán te határozod meg uralmát a földön? Tudod-e irányítani a felhőket
a hangoddal? A villámok a te szolgálatodban állnak-e? Ki ültetett bölcsességet
és értelmet az emberbe? Ki tud esőt préselni a felhőkből, amikor a föld
megkeményedik, mint az öntvény és egymáshoz tapadnak a göröngyök? (33-38.
vers). Ki tölti meg az oroszlán gyomrát? Amikor búvóhelyén fekszik és lesi a
prédáját, ki adja neki az ösztönt? (39-40. vers). A holló zsákmányt keres, és
visszatér éhes kicsinyeihez (41. vers). Feltehetjük a kérdést: „Ki állapította meg a táplálkozási láncot a
bűneset utáni ellenséges környezetben?”
Drága Istenünk! Most,
hogy megszólaltál, fellélegezhetünk, mert tudjuk, hogy Te teremtetted az egész
világot a maga hihetetlen összetettségében az egyensúly és ellenőrzés
harmonikus szabályaival. A torzulások nem Tőled vannak. Tarts biztonságban a Te
kezedben! Szükségünk van rád! Ámen!
Koot van Wyk
65. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 61. fejezetéhez
(okt. 23-29).
Mi történik, ha elbukjuk a hit próbáját?
Isten könyörületesen magához ragadja a
kezdeményezést, és egy újabb lehetőséget biztosít nekünk a tanuláshoz. Ez akkor
azt jelenti, hogy annyira könnyű lesz, mint egy vizsga, amit addig
ismételhetünk, amíg jól nem sikerül? Nem egészen. Minden egyes alkalommal,
amikor a hitünket újra meg kell próbálni, a tét egyre magasabb, és az esélyünk
egyre kedvezőtlenebb, mert egyre távolabb és távolabb kerültünk Istentől.
Sajnos túl gyakran az történik, amikor az igazsággal szembesülünk az Ő Igéjén
vagy a prófétáin keresztül, hogy Saul király rossz példáját követjük, és
elutasítjuk Isten útját, azzal, hogy inkább a saját fejünk után megyünk.
A lefelé tartó spirál egyszerűen csak azzal
kezdődik, hogy visszautasítjuk az Ő Igéjét és prófétáit. Nem olvassuk a
Bibliát, elmaradozunk a gyülekezetből. Saul elkerülte Sámuelt, amennyire csak
lehetséges volt (lásd: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993,
Advent Kiadó, 583. o.) Megpróbálta kirekeszteni életéből a próféta feddését.
Isten továbbra is megpróbált eljutni Saulhoz
üzenetével. „Sámuel nyomatékosan kijelentette, hogy Isten küldte”, amikor utasításokat
adott az amálekitákkal kapcsolatban. (i.m.) Mintha csak azt mondta volna Isten:
„Ezúttal újra megpróbáljuk, és most nem szeretném, ha figyelmen kívül hagynád
az üzenetet.” Amikor Saul ismét azt választotta, hogy a saját feje után megy,
megpecsételte az Isten iránti visszautasítását. Isten nem tudta többé használni
őt népének vezetőjeként. Saul már nem hallgatott Istenre.
Urunk, segíts nekünk hallgatni a szavadra és
akaratodra, amelyet Igéden és prófétáidon keresztül adsz nekünk! Segíts, hogy
felismerjük a hit próbáját, és téged válasszunk! Ámen.
Karen Lifshay
Hermiston SDA Church,
Oregon, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése