2016. október 20., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 20 - CSÜTÖRTÖK - Jób 31

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 60. fejezet 466. nap

A fegyverhordozó, aki ugyancsak istenfélő ember volt, jónak találta a tervet, s így együtt hagyták el a tábort, de titokban, nehogy valaki feltartóztassa őket. Minekutána komoly imában atyáik Istenéhez járultak, megegyeztek egy jelben, amely által tudni fogják, hogy miként folytassák tervüket. Azután csendben leereszkedtek a két tábort elválasztó szakadékba, és a kiálló sziklák árnyékában óvatosan előrehaladtak. De ahogy a filiszteusok táborát megközelítették, azok mégis meglátták őket, és így gúnyolódtak velük. "Ímé a zsidók kijődögélnek a barlangokból, ahova rejtőzének. Jertek fel mihozzánk" - mondták csúfondárosan - "és valamit mondunk néktek" (1Sám 14:11-12). Ezzel természetesen azt gondolták, hogy megleckéztetik a vakmerőket. Ámde éppen ez a beszéd volt az előre megbeszélt jel arra, hogy Isten velük lesz. Most tudták, hogy vállalkozásuk kedves Isten előtt. Elvonultak a filiszteusok látóköréből és felkapaszkodtak egy elfoglalhatatlannak tartott szikla tetejére, amelyet éppen hozzáférhetetlensége miatt alig őriztek. Innen azután a táborba lopództak, ahol a meglepetésükben védekezni sem tudó őröket levágták.

Jonathánt és kísérőjét mennyei angyalok védelmezték. ők hadakoztak mellettük és hullottak a filiszteusok fegyvereik alatt. A föld megremegett, mintha harcosok ezrei közeledtek volna. Jonathán tudatára ébredt az isteni segítségnek, de a filiszteusok is észrevették, hogy Izrael Istene hadakozik népéért. És félelem szállta meg a sereget mind a síkon, mind a táborban. A nagy ijedelemben és zűrzavarban a filiszteusok már saját embereiket is ellenségnek vélték, s így dühösen öldökölni kezdték egymást.

A csatazajt nemsokára meghallották Izrael táborában is. A király őrei jelentették, hogy a filiszteusok táborában nagy a zavargás, és számuk szemmel láthatóan fogy. Az izraeliták táborából azonban - úgy tudták - nem hiányzott senki sem, s a táborszemle is csak azt derítette ki, hogy Jonathán és fegyverhordozója nincsenek jelen. Azt azonban Saul is látta, hogy a filiszteusok az ellenséggel viaskodnak, ezért seregét ő is ellenük vezette. A filiszteusokhoz pártolt héberek most az ellenség ellen fordultak, de előjöttek a sziklák hasadékaiban rejtőzködők is, s így a filiszteusok igen nagy vereséget szenvedtek azon a napon.

Mai Bibliai szakasz: Jób 31

Jób a feddhetetlenségével szeretne foglalkozni. „Szövetséget kötött” a szemeivel, hogy ne nézzenek a lányokra (1. vers). Ennek a szövegnek a fordításai mindig csak másod-forrásai Isten igéjének. Ám ha alapvetően helyesen akarunk eljárni, akkor a legjobb, ha ragaszkodunk az eredeti, változatlan és vitathatatlan irodalmi szöveghez.

Jób azt kérdezi, hogy milyen természetfeletti következményei vannak az ember e világi cselekedeteinek. Hogyan reagál Isten, ha valaki megtartja, vagy megrontja az Ő parancsolatait? (2. vers) „Hát nem az istentelennek jár-e a romlás, és a gonosztevőnek a veszedelem?” (3. vers – új prot. ford.). Jób azt kérdezi, hogy nincsen-e ideje az elszámoltatásnak, cselekedeteink megítélésének. Tudni szeretné, hogy Isten ismeri-e mindenkinek az útjait, és számon tartja-e minden lépésünket (4. vers)

Az 5. verstől kezdődően Jób mintegy tizenötször alkalmazza a fordulatot, amit így írhatnánk le: a rossz cselekedeteknek átok a következménye.  Isten az Ő igazságának mérlegével mér bennünket, hogy vajon csalárdan járunk-e és lábunk álnokságra siet-e; és megtudja, hogy feddhetetlenek vagyunk-e (5-6. vers).

Jób azzal folytatja, hogy ha léptei letértek az útról és a szíve a szemeit követte, vagy ha kezéhez szenny tapadt, akkor azt átok kövesse: akkor más egye meg azt, amit ő vetett és a terményeit gyökerestül tépjék ki. Ha a szívét egy asszony csábította volna el, vagy ha a szomszédja ajtajánál leselkedett volna, akkor a következő átok jöjjön rá: másnak őröljön a felesége, és más hajoljon rá.

A 11. versben Jób azt akarja kihangsúlyozni, hogy ő teljesen tudatában van annak, hogy a gonosztettek megfelelő büntetést vonnak maguk után. Azzal érvel, hogy a büntetésnek arányban kell állnia a bűnnel.  „Olyan tűz volna ez, amely a pusztulás helyéig emésztene…”(12. vers). Ha megtagadta volna szolgája, vagy szolgálóleánya igazát, az átok az lenne, hogy nem tudná, mitévő legyen a vizsgálati ítélet után, és amikor az Úr meglátogatja (Jézus második eljövetelekor – 14. vers) Ahogy a munkaadót, úgy a munkásokat is a Teremtő alkotta (15. vers). Ha megtagadta a szegények kívánságát, és sóvárogni engedte az özvegy szemét, ha egyedül evett és nem osztotta meg ételét az árvákkal, akkor azt Isten megjegyzi (16-17. vers).

A következő versben Jób szünetet tart, hogy kitérjen neveltetésére, édesanyja tanításaira. Mózest is édesanyja tanította otthon, mielőtt Hatsepszut udvarába került volna. Jézus is édesanyjától tanult gyermekkorában. Jób kihangsúlyozza, hogy tökéletes képzést kapott az otthoni iskolában.

Jób így folytatja: ha a szükségben lévő ruhátlanon nem segített, miközben ő juhainak gyapjával melengette magát, ha felemelte a kezét egy árva lélek ellen, akkor essen le a válla és törjön el a karja (21-22. vers). Ezután Jób feltárja ártatlanságának okát: Isten félelmetes számára, és nem bírja ennek terhét elviselni (23. vers). Ha Jób aranyba, ékszerekbe és a tulajdonában lévő nagy gazdagságba vetette volna bizalmát, ha annak örült volna, hogy milliárdos, ha az égbolt szépségeit – mint például a holdfényt – nézte volna, ha szíve titokban elcsábult volna, és kezével csókot intett volna felé (a hold-imádat és a bálványimádás jeleként), akkor elviseli a büntetést, mert mindezek bűnök, amikkel megtagadta volna Istent odafönt (24-28. vers).

Ha Jób örült volna ellenségei balszerencséjének, káromolta volna őket, vagy átkot mondott volna fejükre, ha sátrának vendégei elégedetlenek lettek volna a hússal, amivel jóllakatta őket, ha a jövevényeket az utcán hagyta volna, és nem fogadta volna őket vendégszeretettel (29-32. vers); akkor – ahogyan barátai állították – titkon vétkezett volna. Jób összegzi a végeredményt: ha emberi módon eltitkolta volna a bűnét, akkor joggal tarthatna a tömegektől és retteghetne a nemzetségek megvetésétől, akkor csendben maradna és még a házból sem lépne ki (33-34. vers).

A 35-37. igeversekben Jób körvonalazza, hogy mennyei védőügyvédre, közbenjáróra van szüksége a vizsgálati ítéletben. „Ó, bárcsak volna valaki, aki meghallgatna engem!” (35. vers.) Ó, bárcsak válaszolna neki Krisztus, aki a mi közbenjárónk a vizsgálati ítéletben! Nem választhatjuk el Mózes és Jób felfogását a vizsgálati ítéletről Dániel könyvének 7. fejezetétől. Mózes is próféta volt és ismerte Krisztust, mint közbenjárót (Zsid 11:27). Jób azt mondja, hogy a vállán fogja vinni a könyvet és elmondja a Mindenhatónak lépteinek számát, és úgy közeledik hozzá, ahogyan Krisztus, a fejedelem (36-37. vers). Lásd még Dániel 9:24-27 verseit!

Jób ezután visszatér a körülményeinek és az átkoknak az ecseteléséhez. Ha a földje ellene kiáltott és a barázdái miatta siránkoztak (38. v.), ha termését fizetés nélkül fogyasztotta, és fájdalmat okozott a föld tulajdonosának, akkor az átok a következő: búza helyett tövis teremjen, és árpa helyett konkoly. Így végződtek Jób beszédei.

Drága Istenünk! Mennyei közbenjárónk legyen számunkra a béke fejedelme is! Mindig a Szentháromság közelében kell lennünk. Arra kérünk, tartsd számon a mi lépteinket, ismerd a mi útjainkat is, és írd be abba a könyvbe, amit rólunk vezetsz! Nem akarjuk, hogy bármi is közénk és közbenjárónk közé álljon. Ámen.

Koot van Wyk

64. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 60. fejezetéhez (okt. 16-22).

A zsoltáros így imádkozott: „Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet. Tartsd távol a te szolgádat a szándékosoktól; ne uralkodjanak rajtam” (Zsoltárok 19:12–13).

Saul király szerencsétlenségére ezt a klasszikus versszakot nem ő írta. Dávid írta e verset, az „Isten szíve szerinti ember”. Jóllehet néhányan azt kérdezik most: „Hát nem azután követte el óriási bűnét Dávid király, hogy megírta ezt a klasszikus zsoltárt?” De igen, csakhogy Dávid és Saul különböztek abban, hogy Dávid képes volt megbánni bűnét, miután szembesítette Istennel az Ő prófétája. Dávid bűnvallomása alapján született az 51. zsoltár. A Szentírás nem tartalmaz feljegyzést Saulról, hogy valaha is ilyen bűnmegbánást tanúsított volna, vagy hogy egyáltalán imádkozó ember lett volna. Saul büszkesége távol tartotta őt Isten prófétáitól. Ahelyett, hogy hagyta volna, hogy a dorgálás bűnbánatot hozzon és Isten megbocsátását eredményezze, Saul évtizedeken át megbánás nélkül saját maga igazolására törekedett. Ez a folyamat csak akkor ért véget, amikor meglátogatta az endori boszorkányt, és másnap öngyilkosságot követett el.

A 60. fejezet szépségét az adja, ahogyan Isten a népét a mindössze két őt követő ember, Jonatán és a fegyverhordozója által vezeti győzelemre. A nap végén Isten embereit úgy késztette Jonatán életének megmentésére, hogy nem hagyták Saulnak elhamarkodott fogadkozását véghez vinni.

Hogyan kerülhetjük el az elbizakodottságot? A Zsoltárok 119:11 szerint „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” Jézus azt mondta, hogy „… imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.”, valamint „térj meg, hogy ne mozdítsam ki a gyertyatartódat a helyéről” (Jelenések 2:5).

David Pershall
a Woodlands gyülekezet vezető presbitere
Woodlands, Texas

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése