2017. december 1., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 01 - PÉNTEK - Hóseás 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 56. fejezet 871. nap

Másnap tovább olvasták és magyarázták a törvényt. A kitűzött napon pedig - a hetedik hónap tizedik napján - az Úr parancsa szerint megtartották az engesztelésnapi ünnepélyes istentiszteletet.

E hónap tizenötödik napjától huszonkettedik napjáig a nép - vezetőivel együtt - megtartotta a sátoros ünnepet. "Kihirdették... minden városban és Jeruzsálemben is: Menjetek ki a hegyekbe, és hozzatok olajfa-, vadolajfa-, mirtusz- és pálmaágakat, meg más sűrű lombú faágakat, és készítsetek lombsátrakat, ahogyan meg van írva. Kiment azért az egész nép, ágakat hoztak és lombsátrakat készítettek maguknak, mindenki a háza tetején vagy az udvarán, és az Isten háza udvarán... Igen nagy volt az öröm. Nap-nap után olvasták az Isten törvénykönyvét, az első naptól az utolsó napig."

A nép napról napra hallgatta a törvény igéit, és meggyőződött saját és a letűnt nemzedékek bűnösségéről. Tudatára ébredt, hogy Isten elpártolásuk miatt vonta vissza oltalmazó gondviselését, és Ábrahám fiai ezért szóródtak szét idegen országokba. Elhatározták, hogy kegyelemért könyörögnek Istenhez, és kötelezik magukat a törvény megtartására. A sátoros ünnepet követő második napon, az ünnepélyes istentisztelet megkezdése előtt, elkülönítették magukat a köztük levő pogányoktól.

Az Úr előtt leboruló, bűneit megvalló és bocsánatért esedező népet vezetői bátorították: higgyenek az Úr ígéretében, Ő meghallgatja imájukat. Nemcsak bánkódni és sírni kell, nemcsak bűnbánatot kell tartani, hanem hinni is kell, hogy Isten megbocsát. Jótéteményei számbavételével és jósága dicsőítésével mutassák meg hitüket. "Jöjjetek, áldjátok Isteneteket, az Urat örökkön örökké!" - mondták a tanítók.

Ekkor a menny felé tárt karokkal álló tömegből felhangzott az ének:

"Áldják dicső nevedet,
amely magasztosabb minden áldásnál és dicséretnél!
Uram, te vagy egyedül!
Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket,
a földet és mindent, ami rajta van,
a tengereket és mindent ami bennük van.
Te adsz életet mindnyájunknak.
Előtted borul le az ég serege."

Mai Bibliai szakasz: Hóseás 12

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Isten szemében Észak Izrael értelmetlenül vesztegeti erejét, naphosszat kergeti a keleti szelet, idegenekkel keresve szövetséget. Izráel nem ismerte fel, hogy milyen hiábavaló ezekkel a hatalmakkal függő viszonyban lenni. Még olajat is vittek az egyiptomiaknak, hogy elnyerjék kegyeiket. Ahelyett, hogy megvallották volna bűneiket, és visszatértek volna Istenhez, csak szaporították a hazugságot és az erőszakot (12:1). Istennek Júda ellen is panasza volt. Azt mondta, hogy megbünteti a népet, ahogy megérdemli, megfizet nekik tetteik szerint (12:2).

A következő két versben (3-4. vers), Isten tanácsa Izraelnek, hogy térjen vissza korábbi lelkiségéhez, amikor őszintén megvallotta, hogy becsapta bátyját, Ézsaut. Szülei tanácsára Jákób elhagyta otthonát, hogy nagybátyjához menjen. Az úton álmot látott, és amikor felébredt megesküdött Béthelben, hogy hűséges lesz Istenhez (1 Móz 28:16-22). Sok évvel később, amikor visszatért, bátyja 400 ember kíséretében várt rá. Ekkor Jákób Isten védelméért esedezett. (1 Móz 32:9-11). Jákób kitartott, és az angyal megáldotta őt, és nevét Jákóbról Izráelre változtatta. Új neve az jelentette, hogy Istennel és emberekkel küzdött és győzött. Ha mi is átéljük a „bétheli” tapasztalatot, és megfogadjuk, hogy hűségesek leszünk Istenhez, akkor Ő megszólít és megáld bennünket.

Hóseás leírja Izrael népének Istenhez fűződő viszonyát. Jahve („Ő Aki Létezik”) a Seregek Istene. Ellen White beazonosítja a héber „sereg” szót „a Seregek Istene” kifejezésben, ami így azt jelenti, hogy „A Tizenkét Törzs Istene”, beleértve Izráel északi törzseit is (12:5). Mivel a seregek Istene szerető Isten és állhatatos, ezért nem szűnik meg sürgetni Izráelt: „Jöjj hát vissza Istenedhez! Őrizd meg a hűséges szeretetet, az igaz ítéletet, és Istenedben bízz szüntelen!” (12:6 – ERV-HU).

Jónás próféciája szerint, Izráelt Isten megáldotta, és meggazdagodott (2Kir 14:23-27). Izráel azt gondolhatta, hogy „Milyen gazdag lettem, vagyonra tettem szert! Nem találhatnak bennem bűnt, semmit sem szereztem vétkesen” (Hós 12:8 – új prot. ford.). De Isten ezt feleli neki: „Én vagyok Istened, az Örökkévaló, Egyiptomtól kezdve! Ismét sátorok lakójává teszlek titeket, mint őseiteket egykor a pusztában!” (9. vers – ERV-HU).

Isten bűnbánatra hívó üzeneteket intézett Izráelhez prófétáin keresztül. Egy helyen kellet volna Izráelnek istentiszteletre gyűlnie, és ez a hely Jeruzsálem volt (1Kir 8:29). Isten rendelése ellenére volt, hogy különböző helyeken készítettek templomokat. Ha Izrael továbbra is vétkezik Isten ellen, a népet Asszíriába hurcolják, és ott olyan nehézségeket kell megtapasztalnia, mint amilyeneket Jákób élt át Padan-Arám-ban, Mezopotámiában (12:12).

Yoshitaka Kobayashi

121. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 55-56. fejezeteihez (november 26-december 2.).

Isten ellenségei mindent megtettek, hogy elbátortalanítsák és összezavarják Nehémiást, illetve kárt okozzanak neki, miközben egész idő alatt a barátainak adták ki magukat. Azonban Nehémiás lelkiismeretes imáira válasz érkezett: a Szentlélek felfedte a „barátok” valódi célját. Nehémiás nem volt hajlandó megijedni, ragaszkodott a fal felépítéséhez, és így a munka folytatódott. Az ő bátor magatartása megerősítette a munkatársainak és az ő családjaiknak a hitét.

Miután a falat felépítették, Ezsdrás összehívta a népet, hogy felolvasson és magyarázzon Isten Igéjéből, amelyet oly sokáig mellőztek. A délelőttöt imádsággal és vallásos tanulással töltötték, délután pedig Isten jóságát ünnepelték, lakomával, Isten jóságáról tett bizonyságtételekkel és azzal, hogy mindezeket a szegényekkel osztották meg.

Miután a nép a törvény szavait megismerte a tanulás során, meggyőződtek arról, hogy mennyire messze is kerültek attól az ideáltól, amivé az Isten szerette volna, hogy az Ő népe váljon. Bűnbánattal telt szívükkel leborultak az Úr előtt, megvallották bűneiket, és bocsánatért esedeztek. Azonban – és ezt valóban gondolatébresztőnek találom – nem csak siránkoztak, sírtak és bűnbánatot gyakoroltak, hanem örvendeztek is, hiszen Isten megbocsátott nekik!

Néha azon tűnődöm, hogy nem vagyunk-e túl higgadtak és előírásszerűek, amikor a hálánkat kifejezzük Isten felé az Ő tündöklő kegyelméért. Az 56. fejezetben Ellen White úgy írja, hogy az emberek karjaikat a menny felé nyújtva álltak, dicsőítő éneket zengve ajkukon!

A „szabadtéri istentiszteletük” (a sátoros ünnep) lezárásaképpen a nép fogadalmat tett: nem fognak hitetlenekkel házasságra lépni, megszentségteleníteni a Szombatot, sem a tizedet és adományaikat visszatartani. És „a menny alászállt, és az Úrnak dicsősége töltötte be a lelküket!”

Cindy Tutsch
nyugalmazott igazgatóhelyettes
Ellen G. White Intézet

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése