Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 57. fejezet 879. nap
Nehémiás erőfeszítéseit kísérő eredmények mutatják, hogy
mit lehet elérni imával, hittel és bölcs, határozott cselekvéssel. Nehémiás nem
volt pap. Próféta sem volt. Nem tartott igényt rangos címre. Nehémiás
reformátor volt, akit Isten e fontos időre támasztott. Nehémiás azt akarta,
hogy a nép megbéküljön Istennel. Nemes céltól lelkesítve, minden energiáját
ennek megvalósítására összpontosította. Igyekezetét mély és töretlen
becsületesség jellemezte. Amikor a bűnnel és az igazság ellenzésével
találkozott, olyan határozottan foglalt állást, hogy a nép új hévvel és
lelkesedéssel látott munkához. Látva hűségét, Istene és hazája iránti mélységes
szeretetét, készek voltak elfogadni vezetését.
Az isteni megbízatásban a kötelesség hitvallásunk fontos
része. Isten eszközeiként fel kell használnunk azokat a körülményeket,
amelyekkel végrehajthatjuk akaratát. A gyors és határozott cselekvés a megfelelő
időben fényes győzelmet arat; a késlekedés és hanyagság következménye kudarc és
Isten meggyalázása. Ha az igazság ügyének vezetői közömbösek és céltalanok,
akkor az egyház nemtörődöm, tétlen és szórakozni vágyó lesz; ha azonban az a
szent cél tölti be lelküket, hogy Istennek és csakis Neki szolgáljanak, akkor a
nép egységes, bizakodó és lelkes lesz.
Isten Igéje bővölködik meglepő és éles ellentétekben.
Egymás mellett található a bűn és a szentség, ezeket látva, az előbbitől
őrizkedjünk, az utóbbit pedig tegyük magunkévá. Azok az oldalak, amelyek
leírják Szanballat és Tóbiás gyűlölködését, álnokságát és árulását, leírják
Ezsdrás és Nehémiás emelkedettségét, odaszentelődését és önfeláldozását. Mi
döntjük el, hogy melyik példát választjuk. Isten parancsai áthágásának félelmes
következményeit a Szentírás szembeállítja az engedelmességből származó
áldásokkal. Mi magunk döntjük el, hogy a büntetést vagy az örömet választjuk.
Az a helyreállítási munka és reformáció, amelyet a hazatért
foglyok Zorobábel, Ezsdrás és Nehémiás vezetésével végeztek, a lelki
helyreállításnak olyan példáját tárja elénk, amit a föld történelmének záró
napjaiban kell véghezvinni. Izráel maradéka gyenge, esendő nép volt, kitéve
ellenségei rontásának. Isten azonban velük akarta megőriztetni a földön a maga
és törvénye ismeretét. Ők voltak az igazi istentisztelet és szent
kinyilatkoztatások őrei. Különböző tapasztalatokban volt részük Jeruzsálem
falai és a templom építése közben. Heves támadásokat kellett kivédeniük.
Súlyos terhet hordtak a munka vezetői, de megingathatatlan
bizalommal és alázatos lélekkel mentek előre. Szilárdan bíztak Istenben és
hitték, hogy diadalra viszi igazságának ügyét. Ezékiás királyhoz hasonlóan
Nehémiás is "ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta
parancsolatait... ezért vele volt az Úr" (2Kir 18:6-7)..
Mai Bibliai szakasz: Ámos
2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Isten Ámos próféta
által figyelmezeti Moábot és a többi nemzetet (1-3. vers); felfedi Júda bűneit
(4-5. vers); és hosszasan sorolja az Izrael ellenei vádakat. Figyeljük meg a
következőket: 1) belebonyolódtak az igazságtalanságba, elnyomásba és erkölcstelenségbe
(6-8. vers); 2) háládatlanok voltak Istennel szemben, annak ellenére, hogy
fizikai és lelki javakkal látta el őket (9-12. vers); 3) Isten szembeszáll
bűnös életmódjukkal (13. vers) és figyelmezteti őket romlásukra és annak
lehetetlenségére, hogy elkerüljék azt (14-16. vers).
Három, sőt négy bűne
miatt – bűneinek sokaságára utal –, főleg azért mert elégette Edom királyának
(Ézsau leszármazottja) a csontjait, Isten úgy döntött, hogy tüzet bocsát
Moábra, hogy megeméssze Kerijjoth palotáit. Moáb a királyaival és hercegeivel
együtt pusztul el (1-3. vers). Júda semmibe vette az Úr törvényét, ezért
palotáit tűz emészti meg (4-5. vers). Ez a jövendölés Jeruzsálem pusztulásában
teljesedett be, amikor a babiloniak Kr. e. 586-ban Nabukodonozor vezetése alatt
bevették a várost (2Kir 25:8-9; Jer 17:27; Hós 8:14). Mivel Júda ismerte Isten
törvényét, Isten előtti felelőssége összemérhetetlenül nagyobb volt, mint a
többi nemzeté. A hazugság és bálványimádás élete, amelyet az egyik nemzedék
gyakorolt, követendő példa lett a következő nemzedék számára. A Júda elleni
ítélet Isten pártatlanságáról tanúskodik. Isten nem személyválogató: aki
vétkezik, annak kell bűnhődni.
Most az üzenetek
csúcspontján Ámos ítéletet mond Izraelre az igazságtalanság, kegyetlenség,
bujálkodás, fényűzés és bálványimádás miatt. Az isteni ítélethirdetés – a
leghosszabb jövendölés, amely Izrael számára lett elkülönítve (6-16. vers) –
teljes erővel zúdul rá. Izrael nem tanult Júda ítéletéből amit az a társadalmi
igazságtalanságok miatt kapott – rabszolgának adták el az igazat ezüstért, a
szegényt pedig egy pár saruért. A pénzsóvár vezetők elnyomták a szegényeket. Az
„áhítják” kifejezés (7. vers) az elnyomónak azt a vágyát fejezi ki, hogy a
szegényt földre tiporva akarja látni, és annyi szenvedést okozni neki, hogy
azok porral borítsák be fejüket.
Az igazság útját
elferdítették. Az egyszerű, békés, szerény és kegyes emberek büszke, öntelt
lényekké váltak, akik nem érezték szükségesnek Isten jelenlétét az életükben.
Isten szent nevét beszennyezték azokkal a gonoszságokkal, amelyeket a pogányok
között elkövettek. Isten megdorgálta Izraelt a hálátlanságáért, hiszen nem
értékelték Isten jóindulatát és jóságát, amelyet az által mutatott meg, hogy
kivezette őket az egyiptomi rabságból, nekik adta a Kánaán földjét és
gyermekeiket prófétákká és nazírokká hívta el. Ezért, amikor a büntetés jön,
akkor senki sem tud majd megállni, még a legerősebb és a legbátrabb sem, hogy
önmagát megmentse.
Emlékeznünk kell arra,
hogy az Isten Szava iránti engedetlenséggel az ember elzárja az utat, amelyen a
Szentlélek a szívünkhöz férne.
Deepati Vara Prasad
122. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 57. fejezetéhez (december 3-9.).
Gondolkoztunk már azon,
hogy mit is jelent valójában a reformáció? Úgy tűnik, hogy a világban lévő
dolgok beszivárogtak az életünkbe és az egyházunkba, csak úgy, mint Nehémiás
idején.
Volt idő, amikor úgy
gondoltam, nem kell nagy ügyet csinálni a különböző hitűek közti
összeházasodásból. Azonban a személyes tapasztalatomat követően ma már
elmondhatom, hogy tökéletesen értem, hogy miért reagált úgy Nehémiás, ahogyan
tette.
A néhai férjem
elkezdett ugyan gyülekezetbe járni, de ahogy telt az idő, felhagyott vele, és
aztán lassacskán visszahátrált a világba. Azon kaptam magam, hogy
tulajdonképpen egyedülálló szülőként vagyok jelen a gyermekeimmel a
gyülekezetben. Mindazonáltal úgy döntöttem, hogy hűségesen ragaszkodom Isten
igéjéhez, csak úgy mint Nehémiás idején Isten népének a tagjai. Ugyanakkor
láttam más barátokat is, akik azt választották, hogy a párjuk világi életét
követik, és végül elhagyták az egyházat is.
Isten ismeri azokat az
embereket, akiket hitvesünknek választunk, azokat a dolgokat, amiket nézünk és
hallgatunk, és ezek mind hatnak ránk lelkileg. Ezek a fejezetek éppen időben
találtak meg engem, mivel azért imádkoztam Istenhez, hogy tisztítsa meg, ami
rosszat csak talál az életemben, és teljes reformációt adjon a szívemben.
Nehémiáshoz hasonlóan
emlékezzünk, miért is vagyunk itt, és végezzük el a munkát!
Jill Simpson Palffy
Westminster hetednapi
adventista gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése