Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 2. fejezet 907. nap
2.
A választott nép
Több mint ezer éven át várta a zsidó nép az Üdvözítő
eljövetelét. Erre az eseményre összpontosultak legszebb reményeik.
Belefoglalták nevét énekeikbe, jövendöléseikbe, templomi szertartásaikba és
családi áhítataikba. S amikor eljött, mégsem ismerték fel Őt. A menny Kincse
számukra "gyökér" volt "a száraz földből ", "nem volt
[...] alakja és ékessége" (Ésa 53:2), és nem láttak benne semmi szépséget,
ami felkeltette volna vonzalmukat. "Az övéi közé jőve, és az övéi nem
fogadták be Őt" (Jn 1:11).
Mégis Isten választotta ki Izraelt. Ő hívta el, hogy
megőrizze törvényének ismeretét az emberek között, valamint azokat a
szimbólumokat és jövendöléseket, amelyek az Üdvözítőre mutattak. Isten azt
akarta, hogy ez a nép az üdvösség kútfeje legyen a világ számára. Ami Ábrahám
volt vándorlásai földjén, ami József volt Egyiptomban és Dániel Babilónia
királyi udvarában, azzá kellett volna válnia a zsidó népnek is a nemzetek
között. Istent kellett volna kinyilatkoztatniuk az embereknek.
Amikor Isten elhívta Ábrahámot, így szólt "Megáldalak
téged [...] és áldás leszesz [... ] és megáldatnak tebenned a föld minden
nemzetségei" (1Móz 12:2-3). Ezt a tanítást ismételte meg az Úr a próféták
által is. Izraelt közben háború és fogság pusztította, mégis nekik szólt az
ígéret: "És a Jákóbnak maradéka olyan lészen a sok nép között, mint az
Úrtól való harmat, mint a zápor a fűnek, mely nem emberben reménykedik, és nem
bízik embernek fiaiban" (Mik 5:7). A jeruzsálemi templomról az Úr
kijelentette Ésaiás által: "Házam imádság házának hivatik minden népek
számára" (Ésa 56:7).
Az izraeliták reménysége azonban világi nagyságra irányult.
Kánaánba való bemenetelük óta eltávolodtak Isten parancsolataitól, s a pogányok
útjain jártak. Isten hiába figyelmeztette őket prófétái által; a pogány
elnyomás büntetését is hiába szenvedték el. Minden egyes vallási ébredést még
mélyebb hitehagyás követett.
Ha Izrael hű maradt volna Istenhez, akkor Isten úgy
valósíthatta volna meg szándékát, hogy megtisztelő helyet biztosít nekik. Ha az
engedelmesség útján járnak, akkor az Úr "minden nemzetnél"
"feljebbvalóvá" teszi őket "dicséretben, névben és
dicsőségben" (5Móz 26:19). "És megérti majd a földnek minden népe -
mondja Mózes -, hogy az Úrnak nevéről neveztetel, és félnek tőled" (5Móz
28:10). "A népek [...], akik meghallják majd mind e rendeléseket, [...]
ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!" (5Móz 4:6)
Hűtlenségük miatt azonban Isten terve csak folytonos csapások és megaláztatások
árán valósulhatott meg.
Izrael népét babilóniai fogságba hurcolták, szétszórattak
pogány országokba. A szenvedések súlya alatt közülük sokan megújították a
szövetség iránti hűségüket. Miközben hárfáikat a fűzfákra függesztették, s a
lerombolt szent templomot siratták, az igazság világossága terjedt általuk, és
Isten ismerete eljutott a nemzetekhez. A pogány áldozati rendszerek az Isten
által elrendelt áldozatok eltorzult változatai voltak. E pogány szertartások
őszinte követői közül sokan megtudták a héberektől, hogy mi a jelentőségük
azoknak a rendtartásoknak, amelyeket Isten adott népének. Ezek az emberek
hitben megragadták az eljövendő Üdvözítőről szóló ígéretet.
A száműzöttek közül sokan üldöztetést szenvedtek. Sokan
életükkel fizettek azért, mert ragaszkodtak a szombathoz, és nem vettek részt a
pogány ünnepeken. Amikor a bálványimádók el akarták fojtani az igazságot, az Úr
királyok és uralkodók elé állította szolgáit, hogy ők és alattvalóik megismerhessék
világosságát. Időről időre a héber foglyok a legnagyobb uralkodókat ösztönözték
arra, hogy hirdessék annak az Istennek a felsőbbségét, akit ők imádtak.
A babiloni fogság alaposan kigyógyította a zsidókat a
faragott képek imádásából. Századokon át szenvedtek a különböző pogány ellenség
elnyomásától, míg megszilárdult bennük az a meggyőződés, hogy jólétük az Isten
törvénye iránti engedelmességüktől függ. De nagyon sokan nem szeretetből, hanem
önző okok késztetésére engedelmeskedtek. Formailag szolgálták ugyan Istent,
hogy rangos helyhez jussanak a nemzetek közt, de nem váltak a világ
világosságává. Elzárkóztak a világtól, hogy ne essenek a bálványimádás
kísértésébe. A Mózes által adott isteni utasítások határt szabtak a pogányokkal
való érintkezésüknek, de ezeket a tanításokat helytelenül értelmezték. E
tilalmakkal Isten meg akarta őket óvni a pogány szokásokhoz való
alkalmazkodástól. Ők azonban válaszfalat emeltek ezekből a korlátozásokból,
amelyek elszigetelték Izraelt az összes többi nemzettől. A zsidók úgy
tekintettek Jeruzsálemre, mint a saját mennyországukra, és féltek attól, hogy
az Úr kegyelmet ad a pogányoknak is.
Mai Bibliai szakasz: Sofóniás
3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A harmadik fejezetben a
próféta arról ír, hogy Isten haragja a környező népekről visszafordul
Jeruzsálemre. Isten elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor felvázolja az ősi Izrael
és a mi életünk legnagyobb problémáját: nem hallgatunk Istenre. Nem fogadjuk
el, ha kijavít valamiben, nem bízunk Benne, és nem megyünk annyira közel Hozzá,
mint amennyire kellene. Minden rossz következmény annak tünete, hogy nem akarunk
közeli kapcsolatot Istennel. Az ötödik fejezet leírása alapján mindez éles
ellentétben áll Isten jellemével: változatlan igazságosságával és napról-napra,
minden reggel kiáradó szeretetével.
A hatodik verstől
kezdve Isten nagyon személyes hangnemben, egyes szám első személyben szól
hozzánk. Valószínűleg megértjük Isten csalódottságát, amikor Júda népe annak
ellenére sem tisztelte Őt, és nem fogadta el helyreigazítását, hogy látta az Úr
ítéletét a szomszédos népeken. Ugyanezt a következtetést tudjuk levonni abból
is, ami napjainkban történik. A sátánnak igen nagy gyakorlata van abban, hogy
hétköznapi problémáinkkal teljesen lefoglaljon, így ne lássuk meg az összképet.
A kilencedik vers csodálatos fordulópontra utal: Isten megtisztítja népét, és összegyűjti őket. A megtisztulás nem könnyű feladat, talán fáj is, de nélküle a nyílt seb nem fog begyógyulni. Újra felismerhetjük, hogy nem mi hozzuk el a változást, hanem Isten közbeavatkozása: megtisztítja az ajkainkat, hogy igazán tudjuk Őt szolgálni, egymással vállvetve. Az egyetlen dolog, amit tennünk kell, hogy hozzátesszük a saját részünket is válaszként Isten közbelépésére, és Ő tovább fog munkálkodni bennünk és rajtunk keresztül másokon. Ezért lesz igaz, amit ígért: Izrael maradéka megbízik az Úr nevében.
A 14-től 20-ig terjedő
versek ékkövek a Bibliában: Isten hív minket, hogy énekeljünk, ünnepeljünk,
mivel értünk dolgozik, és Ő maga is velünk ünnepel. El tudjuk képzelni, hogy
mit jelent egy gyermek számára, ha látja, hogy az édesapja és édesanyja örül
neki, és persze vele együtt is. Így talán mi is érezhetjük amint az Úr velünk együtt
örül. Természetesen nincs okunk ezzel kérkedni, de élvezzük Istenünk, a
Teremtőnk szeretetét. A 17. vers azt írja: „örül te rajtad örömmel, hallgat
az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.”
Milyen szemléletes kép! Isten énekelve örvend nekünk! Erről az jut eszembe, mikor a vőlegény felöltözteti a menyasszonyát gyönyörű ruhába és örömmel tekint a szépségére. Isten gyönyörű és csodálatos módon bánik velünk. Dicsérjük Őt, mert Ő az Úr!
Norbert Zens
126. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
1-2. fejezeteihez
(december 31- január 6.).
Pszichológusként sok
éven keresztül dolgoztam e tudományág azon szemlélete alapján, aminek fő célja
az, hogy az önbecsülést minden áron felépítse. Egy napon azonban szíven talált
egy gondolat: „A bűn az önző érdekek keresésével vette kezdetét.” Isten
jellemét és törvényét azonban az énről lemondó szeretet jellemzi. Sátán
kijelenti, hogy számunkra lehetetlen Isten törvényének engedelmeskedni. Jézus
magára vette a mi természetünket és nemcsak meghalt értünk, hanem élt is értünk.
Ő volt a a szívből származó engedelmesség példája. Hogyan lehetséges ez? Ha Ő a
mi példaképünk, akkor ez azt jelenti, hogy hozzá hasonló engedelmes életet
élhetünk. A csodálatos dolog az, hogy Ő nem használt fel olyan hatalmat, amely
ne állna rendelkezésre ingyenesen számunkra. „Mint ember Fia, példát adott az
engedelmességre, mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk.” (Jézus élete, 16. oldal)
A zsidó nép több mint
ezer évig várt a Megváltó eljövetelére. Amikor viszont eljött, nem csak az
történt, hogy nem ismerték fel, hanem meg is ölték. Isten akkor egy
kiválasztott embercsoportot hívott, és egy népet hív el ma, hogy ismét egy
népet készítsen az Ő eljövetelére. Izrael lázadó lelkülete miatt minden
reformációt még mélyebb hitehagyás követett. Elcsodálkozunk a zsidó nép
vakságán és elborzaszt bennünket az a lehetőség, hogy a történelem meg fogja
ismételni önmagát. (Préd 1:9; 3:15)
Judi Hanson
Hermiston hetednapi
adventista gyülekezet
Oregon, USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése