Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 1. fejezet 904. nap
Lucifer ezt mondta: "az Isten csillagai fölé helyezem
ülőszékemet [...] és hasonló leszek a Magasságoshoz" (Ésa 14:13-14).
Krisztus azonban "mikor Istennek formájában vala, nem tekintette
zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai
formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén" (Fil 2:6-7).
Ez önkéntes áldozat volt. Jézus Atyja mellett maradhatott
volna, megtarthatta volna mennyei dicsőségét s az angyalok hódolatát. Mégis
elhatározta, hogy leteszi jogarát Atyja kezébe, elhagyja a mindenség trónját,
hogy világosságot hozzon a sötétségben ülőknek és életet adjon az
elveszendőknek.
Mintegy kétezer évvel ezelőtt titkot hordozó szózat
hangzott a mennyben Isten trónjáról: "Ímé jövök!" (Zsolt 40:8).
"Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem [...] Ímé
itt vagyok (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem, óh Isten
a te akaratodat" (Zsid 10:5-7). Ezek a szavak hirdették meg annak a
tervnek a beteljesedését, amely örök időktől fogva rejtve volt. Elérkezett az
ideje, hogy Krisztus világunkba jöjjön és testet öltsön. Ő mondta: "testet
alkottál nekem" (Zsid 10:5). Ha abban a dicsőségben jelenik meg, amely az
Övé volt Atyja oldalán a világ létezése előtt, nem viselhettük volna el
jelenlétének fényét. Hogy szemlélhessük Őt, és ne semmisüljünk meg, eltakarta
dicsőségét. Istenségét emberi természet fedte, - láthatatlan dicsőségét látható
emberi formába rejtette.
E nagyszerű tervnek voltak előrevetített árnyékai: a
jelképek és a szimbólumok. Az égő csipkebokor, amelyben Krisztus Mózesnek
megjelent, Istent nyilatkoztatta ki. Az Istenség bemutatására választott
szimbólum csak egyszerű bokor volt, amin látszólag nem volt semmi figyelemre
méltó, - mégis magába rejtette a Végtelent. Az örök irgalmú Isten a
legszerényebb jelképbe burkolta dicsőségét, hogy Mózes meg ne haljon, amikor
rátekint. Ugyanígy érintkezett Isten Izraellel nappal felhőoszlopban, éjjel
tűzoszlopban; kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, és megismertette velük
kegyelmét. Isten elrejtette dicsőségét, eltakarta fenséges ragyogását, hogy a
véges ember gyönge szemével rátekinthessen. Krisztusnak "a mi nyomorúságos
testünk"-ben (Fil 3:21) kellett eljönnie, "emberekhez hasonlóvá
lévén" (Fil 2:7). A világ szemében nem volt ékessége, ami miatt vonzódtak
volna hozzá, mégis Ő volt a testet öltött Isten, a menny és a föld világossága.
Dicsőségét eltakarta, nagyságát és fenségét elrejtette, hogy közelébe juthasson
a szomorú, megkísértett embernek.
Isten Mózes által parancsot adott Izraelnek:
"készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam" (2Móz
25:8), és a szentélyben, népe között lakozott. A pusztában, fáradságos
vándorlásuk egész ideje alatt velük volt jelenlétének szimbóluma. Hasonlóképpen
állította fel szentélyét Krisztus az emberiség táborának közepén. Sátorát az
emberek sátrai mellé helyezte, hogy közöttük lakhasson, s hogy megismertesse
velük isteni jellemét és életét. "És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk
(és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki tejes
vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14). (A görög szövegben: "És az
Ige testté lett és közöttünk sátorozék" olvasható. Erre épül a bibliai
idézetet megelőző mondat - a ford.)
Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy
Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám
minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja.
Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden
szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje
azt hirdeti, hogy "velünk az Isten" (Mt 1:23).
Mai Bibliai szakasz:
Habakuk 3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Miután kérdéseket tett
fel Isten látszólagos tétlenségével kapcsolatosan és meghallgatta Isten
válaszát, Habakuk imával válaszol. Könyörgése a 2. versben található, amelyben
kifejezi Isten iránti csodálatát és megújulásért imádkozik. Ezek után egy
zsoltár-dicséretben kinyilvánítja Isten iránti hitét és bizalmát. Dicsőítését
Isten vezetésére való visszaemlékezés keretében adja elő, ahogyan a népét a
múltban vezette. Ez egy általános költői módszer, amelyet a bibliai próféták és
költők alkalmaztak.
A 7. versben például
Habakuk a környező népek reakciójára utal, amikor Izrael az egyiptomi rabságból
megszabadult (2Móz 15:14-16). A 11. versben szereplő egy helyben álló Nap és
Hold valószínűleg Józsué Gibeonnál aratott győzelmére utal (Józs 10:12-13). Ez
arra emlékezteti az olvasót, hogy amikor Isten cselekszik, úgy ahogy a 2.
fejezetben megígérte, a győzelem még nagyobb és teljesebb lesz.
A fejezet egy
csodálatos hitvallással fejeződik be. Miután feltette kérdéseit és meghallgatta
Isten válaszait, Habakuk megerősíti, hogy a körülményektől függetlenül kész
bízni Istenben. Időnkét szenvedésben lehet része, de Istenben, mint Megváltóban
való hite megingathatatlan.
Habakuk üzenete a mai
embernek is szól. Olyan kérdéseket vet fel, amelyeket sokan ma is felvetnek:
Miért nem cselekszik Isten? Hogyan engedhet meg az igaz Isten ilyen borzasztó
dolgokat? Isten biztos ígérete, hogy minden a hatalmában van, ma is éppoly
igaz, mint Habakuk idejében volt.
A gonoszság minden
oldalról körülvesz bennünket és szomorúan tesszük fel a kérdést: „Meddig még?”
De legyen az ő imája a mi imánk is! Amikor arra emlékezünk, hogy Isten hogyan
vezette az Ő népét és bennünket is személyesen, erőt kapunk arra, hogy bízzunk
benne a nehéz időkben is. Habakukhoz hasonlóan mi is dicsőítő imában
válaszolunk, és megvalljuk hitünket abba az Istenben, aki sohasem vall
kudarcot.
Audrey Andersson
126. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
1-2. fejezeteihez
(december 31- január 6.).
Pszichológusként sok
éven keresztül dolgoztam e tudományág azon szemlélete alapján, aminek fő célja
az, hogy az önbecsülést minden áron felépítse. Egy napon azonban szíven talált
egy gondolat: „A bűn az önző érdekek keresésével vette kezdetét.” Isten
jellemét és törvényét azonban az énről lemondó szeretet jellemzi. Sátán
kijelenti, hogy számunkra lehetetlen Isten törvényének engedelmeskedni. Jézus
magára vette a mi természetünket és nemcsak meghalt értünk, hanem élt is értünk.
Ő volt a a szívből származó engedelmesség példája. Hogyan lehetséges ez? Ha Ő a
mi példaképünk, akkor ez azt jelenti, hogy hozzá hasonló engedelmes életet
élhetünk. A csodálatos dolog az, hogy Ő nem használt fel olyan hatalmat, amely
ne állna rendelkezésre ingyenesen számunkra. „Mint ember Fia, példát adott az
engedelmességre, mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk.” (Jézus élete, 16. oldal)
A zsidó nép több mint
ezer évig várt a Megváltó eljövetelére. Amikor viszont eljött, nem csak az
történt, hogy nem ismerték fel, hanem meg is ölték. Isten akkor egy
kiválasztott embercsoportot hívott, és egy népet hív el ma, hogy ismét egy
népet készítsen az Ő eljövetelére. Izrael lázadó lelkülete miatt minden
reformációt még mélyebb hitehagyás követett. Elcsodálkozunk a zsidó nép
vakságán és elborzaszt bennünket az a lehetőség, hogy a történelem meg fogja
ismételni önmagát. (Préd 1:9; 3:15)
Judi Hanson
Hermiston hetednapi
adventista gyülekezet
Oregon, USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése