2018. március 25., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 25 - VASÁRNAP - Lukács 15


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 19. fejezet 986. nap

19. Jákób kútjánál

Útban Galilea felé Jézus áthaladt Samárián. Déltájban érte el Sékhem gyönyörű völgyét. E völgy bejáratánál volt Jákób kútja. Jézus elfáradt az utazásban, és leült pihenni, míg tanítványai elmentek élelmet vásárolni.

A zsidók és a samaritánusok esküdt ellenségek voltak, és amennyire csak lehetett, minden érintkezést kerültek egymással. Szükség esetén valójában lehetett kereskedelmi kapcsolatot létesíteni a samaritánusokkal - ezt az írástudók törvényesnek ítélték -, de minden társadalmi érintkezést megtiltottak. Zsidó nem kért kölcsön samaritánustól, nem fogadott el szívességet, még egy falat kenyeret vagy egy pohár vizet sem. A tanítványok, amikor élelmet vásároltak, a nemzeti szokásoknak megfelelően cselekedtek. Ezen túl viszont nem mentek. Szívességre kérni egy samaritánust, vagy bárhogyan segíteni neki - ilyesmi még Krisztus tanítványainak sem jutott volna eszébe.

Jézus ült a kút szélén, bágyadt volt az éhségtől és a szomjúságtól. Hosszú volt az út reggel óta, és most tűzött Reá a déli nap. Szomjúsága csak fokozódott, ahogy a hűs, frissítő vízre gondolt, amely oly közel volt hozzá, de mégis elérhetetlen, mivel nem volt sem kötele, sem vizeskorsója, és a kút mély volt. Neki is emberi természete volt, várnia kellett tehát, amíg jön valaki és vizet merít.

Egy samáriai asszony közeledett, és mintha észre sem vette volna Jézust, korsóját megtöltötte vízzel. Megfordult és elindult, ekkor Jézus inni kért tőle. Keleti ember ilyen szívességet nem hárított volna el. Keleten a vizet "Isten ajándékának" nevezték. A szomjazó utasnak vizet adni - ezt olyan szent kötelességnek tartották, amiért a sivatagi arabok képesek voltak útjukról letérni. A zsidók és samaritánusok közti gyűlölet azonban meggátolta az asszonyt abban, hogy szívességet ajánljon fel Jézusnak, a Megváltó viszont kereste a kulcsot szívéhez, és isteni szeretettől vezérelt tapintattal kért, nem pedig ajánlott szívességet. Ha felajánlja segítségét, lehet, hogy az asszony visszautasítja, a bizalom azonban bizalmat ébreszt. A menny Királya jött ehhez a kivetett lélekhez, szolgálatot kért kezéből. Ő, aki az óceánt teremtette, akinek hatalma van a nagy mélységek vizein, aki elindította a forrásokat és a föld csatornáit, fáradtan megpihent Jákób kútjánál, és rá volt utalva egy idegen szívességére még egy korty víz tekintetében is.

Az asszony látta, hogy Jézus zsidó. Meglepetésében elfelejtette a kérést teljesíteni, inkább megpróbálta az okát megfejteni: "Hogy kérhetsz inni zsidó létedre éntőlem, aki samáriai asszony vagyok?" (Jn 4: 9) - kérdezte.
Jézus így felelt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom! te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet" (Jn 4:10). Azon is csodálkozol, hogy oly csekély szívességet kérek tőled, mint egy korty víz a lábunknál levő kútból. Ha te kértél volna engem, az örök élet vizét adtam volna.

Az asszony nem értette meg Krisztus szavait, de érezte ünnepélyes jelentőségüket. Könnyed, kötekedő magatartása kezdett megváltozni. Feltételezte, hogy Jézus az előttük levő kútról beszél, és így szólt: " Uram, nincs mivel merítened és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet? Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, aki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is?" (Jn 4:11-12) Csak egy szomjas, úttól megfáradt, poros vándort látott maga előtt. Gondosan összehasonlította Őt az igen tisztelt Jákób pátriárkával. Valóban úgy érezte - és ez természetes -, hogy nincs olyan kút, amely fölérhetne azzal, amiről még az atyák gondoskodtak. A múltba tekintett, az atyákra, és előre, a Messiás eljövetelére, miközben az atyák Reménye, maga a Messiás mellette volt, s ő nem ismerte fel. Ma is mennyi szomjas lélek áll közel az élő vízhez, és mégis messze tekint az élet kútforrásától! "Ne mondd a te szívedben: Kicsoda megy föl a mennybe? (azaz, hogy Krisztust aláhozza;) Avagy: Kicsoda száll le a mélységbe? (azaz, hogy Krisztust a halálból felhozza.) [. . .) Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: [...] Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol" (Róm 10:6-9).

Mai Bibliai szakasz: Lukács 15

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Hogyan kell a szenteknek a bűnösökhöz viszonyulniuk? Például ha egy nem keresztény kollégád, vagy szomszédod vendégségbe hív? Vagy meghívnak egy teljesen világi rokonod esküvőjére? Sokan kényelmetlenül érezzük magunkat olyan emberek társaságában, akik nem velünk azonos értékeket tisztelnek. Feszélyez, hogy mit együnk, igyunk, miről beszéljünk.
Jézus olyan sok időt töltött a bűnösökkel, hogy a farizeusok felháborodva panaszolták: „Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik” (Lk 15:2 - ÚRK). Jézus három legnagyobb példázatával felelt meg nekik. Az elveszett bárány, az elveszett drachma és a tékozló fiú példázatával. Mindegyik válaszol a kérdésre: „Hogyan bánik Isten az elveszett bűnösökkel?” E példázatokban Jézus megmagyarázza küldetésének célját és bemutatja Isten megváltási tervét. Mindhárom példázat három részre tagolódik: 1.) valami értékes elveszik, 2.) az elveszett holmi keresése és 3.) az elveszett dolog megtalálásának megünneplése.

Jézus mindenkire, férfiakra és nőkre is vonatkoztatja mondanivalóját e példázatokban. „Melyik ember az közületek, …” (4. vers), „Vagy ha valamelyik asszonynak…” (8.vers). Lukács evangéliuma 15. fejezetének olvasása közben képzeljük magunkat az elveszett juhát kereső pásztor, vagy a pusztaságban bolyongó, elveszett bárány helyébe! Érezzük át, ahogy az asszony aggódva keresi elveszett pénzérméjét, és a megkönnyebbülését, amikor megtalálja! Jusson eszünkbe arról, ahogy az apa siet tékozló fia elé, hogy Isten együttérzéssel, elfogadással és örömmel fogadja az elveszett embereket!

Te minek örvendezel? Keresztényként szükséges ezt a kérdést tisztáznunk, hiszen válaszunk a fontossági sorrendünket tükrözi. Örvendezés helyett a tékozló fiú bátyjához hasonlóan mi is felháborodunk, amikor a megérdemelt büntetés helyett a bűnös együttérzést és megbocsátást nyer? Az idősebb fivér reakciójára hajlanánk talán mi is, amikor apja őt is hívta az ünnepségre? „Íme, mennyi esztendeje szolgálok neked, parancsodat soha meg nem szegtem, és nekem sosem adtál még egy kecskegidát sem, hogy a barátaimmal vigadjak. Amikor pedig ez a fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl vagyonodat, levágattad neki a hizlalt borjút” (29-30. vers).

Ha te is úgy állsz a bűnösökhöz, mint a tékozló fiú bátyja, akkor figyelj az Atya irgalmas könyörgésére: „Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd. Vigadnod és örülnöd kellene tehát, hogy a te testvéred meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott” (31-32. vers).

Hogyan viszonyul tehát Isten a bűnösökhöz? Addig keresi őket, amíg rájuk nem lel, megünnepli visszatérésüket és gyermekeivé fogadja őket. Ő értünk is ezt tette, tehetünk-e mi vajon kevesebbet másokért?

Douglas Jacobs, D.Min.

138. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  19-20. fejezetEIhez (március 25 –31.).

János 4:42 így szól: „És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Krisztus.”

A saját tapasztalatuk volt az, ami a változást hozta a szamaritánusok számára. Volt már valaha tapasztalatod a Megváltóval? Olyan erős tapasztalat, amely meggyőzött a szeretetéről és a hatalmáról? Talán már ellustultunk, megelégedve az évekkel ezelőtti keresztelkedés élményével. Vagy talán azt gondoljuk, hogy az élő vízből egyetlen korty is elegendő egy életre. Azonban nem így van!

Amikor Krisztus azt mondta, hogy többé meg nem szomjazunk, azt értette ezen, hogy ha valaha megízleljük őt, elveszítjük a sóvárgást, ízérzékelést minden másra. A világunk élvezetei iránt való szomjúságot felváltja az a szomjúság, hogy egyre több élő vizet fogyasszunk, ami ingyen van, és bőségesen rendelkezésre áll. Naponta kell igyuk azt a vizet, megízleljük és tapasztaljuk saját magunk számára.
                                          
Máté 7:21-ben az áll, hogy nem elég Jézust „Uramnak” szólítani; nem elég kereszténynek vallani magunkat. Amikor Jézus kijelenti, hogy „Sohasem ismertelek titeket”, nem csak értelmi ismerést ért alatta. A Biblia az „ismerni” szót rendkívül bensőséges értelemben használja. Jézus úgy érti, hogy sohasem volt kapcsolatban velük.

Te és én tapasztaltuk-e már Őt? Vagy az ismeretünk róla csak értelmi és nem tapasztalati? Olyanok vagyunk-e, mint az asszony a kútnál, aki, amikor először találkozott Jézussal, közel volt hozzá bizonyos értelemben, és távol tőle más értelemben?

Joshua Cinsnangmang, Mianmar
(a Kelet-ázsiai Oktatási Intézet hallgatója)
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: