Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 19. fejezet 990. nap
Jézus kezdte lerombolni a zsidók és a pogányok közötti
válaszfalat, s az üdvösséget hirdetni az egész világnak. Noha zsidó volt, mégis
szabadon elvegyült a samaritánusok között, mit sem törődött népe farizeusi
szokásaival. Az előítéletekkel szemben elfogadta e megvetett emberek
vendégszeretetét. Házaikban aludt, asztaluknál velük együtt evett,
elfogyasztotta az ő kezük által készített és felszolgált ételt, utcáikon tanított,
a legmesszebbmenőkig nyájas, udvarias volt velük.
A jeruzsálemi templomban alacsony fal választotta el a
külső udvart a szent épület egyéb részeitől. Ezen a falon feliratok hirdették
különböző nyelveken, hogy zsidókon kívül senki más nem lépheti át ezt a határt.
Ha pogány merészelt volna belépni a belső udvarba, megszentségtelenítette volna
a templomot, és életével fizet érte. Jézus viszont - a templomnak és
szolgálatainak szerzője - az emberi együttérzés kötelékeivel vonta magához a
pogányokat, isteni kegyelme pedig a zsidók által elutasított üdvösséget hozta
nekik.
Jézus samáriai tartózkodását áldásnak szánta tanítványai
számára, akik még mindig a zsidó vakhit befolyása alatt álltak. Úgy érezték,
hogy a nemzetük iránti hűség kötelezi őket ellenségeskedés táplálására a
samaritánusok irányában. Csodálkoztak Jézus magatartásán. Nem tudták nem
követni példáját, és bár a Samáriában töltött két nap során a Jézus iránti
hűségük féken tartotta előítéleteiket, szívük azonban hajthatatlan maradt.
Időbe telt, amíg megtanulták, hogy megvetésük és gyűlöletük helyét
irgalmasságnak és együttérzésnek kell elfoglalnia. Az Úr mennybemenetele után
viszont tanításai új jelentést nyertek a tanítványok számára. A Szentlélek
kitöltetése után visszaemlékeztek a Megváltó tekintetére, szavaira,
tiszteletteljes, nyájas viselkedésére ezekkel a megvetett idegenekkel szemben.
Amikor Péter Samáriába ment prédikálni, ugyanezzel a lelkülettel munkálkodott.
Amikor Jánost Efézusba és Szmirnába hívták, visszaemlékezett a sékhemi tapasztalatra,
és szíve hálával telt el az isteni Tanító iránt, aki előre látta a rájuk váró
nehézségeket, és saját példájával nyújtott segítséget.
Az Üdvözítő ma is ugyanazt a munkát végzi, mint Samáriában,
amikor az élet vizét nyújtotta az asszonynak. Akik az Ő követőinek nevezik
magukat, lehet, hogy lenézik, elutasítják a kivetetteket, viszont Jézus
szeretetét sem születési, sem nemzetiségi körülmények, sem semmilyen
életviszonyok nem fordíthatják el az ember fiaitól. Ő így szól minden lélekhez,
bármily bűnös is: Ha kérted volna tőlem, élő vizet adtam volna néked.
Az evangéliumi hívást nem szabad leszűkíteni, néhány
kiváltságosnak átadni, akikről úgy hisszük, bennünket tisztelnek meg, ha
elfogadják. Az üzenetet mindenkinek át kell adni. Valahol csak szívek nyílnak
meg, hogy elfogadják az igazságot, Krisztus készen áll a tanításukra.
Kinyilatkoztatja nekik az Atyát, aki a szíveket vizsgálja, és elmondja, hogy
milyen a Hozzá méltó imádás. Az ilyeneknek nem beszél példázatokban. Nekik,
mint az asszonynak a kútnál, ezt mondja: "Én vagyok az, aki veled
beszélek" (Jn 4:26).
Amikor Jézus leült pihenni Jákób kútjánál, Judeából jött,
ahol szolgálata kevés gyümölcsöt termett. Elutasították a papok, az írástudók,
még a magát tanítványainak valló nép sem ismerte fel isteni jellemét.
Erőtlenül, kimerülten sem tagadta meg a beszélgetés lehetőségét egy asszonytól,
bár az idegen volt, elszakadt Izraeltől, és nyílt bűnben élt.
Az Üdvözítő nem várta, hogy sokaság seregeljen össze.
Tanítását gyakran csak egy pár köréje gyűlő embernek kezdte mondani, de az arra
járók sorban megálltak, hogy hallgassák Őt, amíg egész tömeg hallgatta csodálattal
és tisztelettel Isten szavait a mennyből küldött Tanítótól. A Krisztusért
munkálkodó ne érezze, hogy néhány hallgatónak nem tud ugyanolyan odaadóan
beszélni, mint nagyobb csoportnak. Lehet, hogy csak egyvalaki hallja az
üzenetet, de ki mondhatja meg, hogy hatása milyen messze fog elérni? Még a
tanítványok szemében sem tűnt indokoltnak, hogy a Megváltó egy samáriai
asszonyra vesztegesse az idejét. Jézus azonban komolyabban és magasabb szinten
beszélgetett vele, mint királyokkal, tanácsosokkal vagy főpapokkal. A
tanításokat, melyeket átadott ennek az asszonynak, a föld legvégső határáig
vitték tovább.
Mihelyt megtalálta a Megváltót, a samáriai asszony másokat
is elhozott hozzá. Jobb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai. Ők
ugyanis egyáltalán nem látták ígéretes munkaterületnek Samáriát. Gondolataik a
nagy munka felé irányultak, amelyet a jövőben kell elvégezniük. Nem látták,
hogy éppen körülöttük van az aratnivaló, amit be kell gyűjteni. A lenézett
asszony viszont egy egész várost hozott el, hogy hallhassák a Megváltót.
Azonnal elvitte a világosságot embertársainak.
Ez az asszony a Krisztusban való gyakorlati hit
munkálkodását jeleníti meg. Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik
Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. Krisztus
kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a pusztának: azért buzog, hogy
mindenkit felüdítsen, és vágyat ébresszen az elveszendőben az élet vize után.
Mai Bibliai szakasz: Lukács
19
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Zákeus alacsony ember
volt. Nem csupán fizikailag volt alacsony, hanem erkölcsileg is;
megrövidítetett másokat azzal, hogy túl sok adót hajtott be. Jerikó városának
fő vámszedőjeként, vámot szedett mindenkitől, aki átkelt a Jordán folyón.
Miközben nem volt híjával a pénznek, híjával volt a becsületességnek. Zsidó
honfitársai a nevét is gyűlölték, mert a Zákeus név azt jelentette, hogy
„tiszta”. Micsoda ellentmondás, hogy valakit, akinek a vagyona becstelenségből
származik, „tisztának” nevezzenek!
Zákeus azonban nem volt
teljesen híjával a tisztaságnak. Hallott Jézusról, a rabbiról, aki
tulajdonképpen szerette a vámszedőket. Amikor tudomást szerzett arról, hogy
Jézus Jerikóba jön, Zákeus eldöntötte, hogy látni fogja őt, de túl alacsony
volt ahhoz, hogy az emberek fölött ellásson. „Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert
arra kellett elmennie” (4. vers).
Nemsokára Jézus
elhaladt a fa alatt és feltekintett. Visszafojtott nevetés hullámzott át a
tömegen, amint rájöttek, hogy Jézus kit lát ülni a fán, de Zákeus csak Jézus
szavait hallotta: „Zákeus, szállj le
hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve leszállt, és
örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös
embernél szállt meg«” (5-7. vers). Nem kétség, hogy Zákeus a tömegből sok
embert becsapott és megrövidített, hiszen elvette keményen szerzett pénzüket.
Tolvajnak tartották őt.
Mielőtt túlságosan
elítélnénk a tömeget, gondoljunk arra, milyen morgolódás támad a gyülekezetben,
amikor bizonyos bűnösök belépnek! A nép azonban elhallgatott, amikor Zákeus
felállt és meglepő fogadalmat tett: Négyszeresen kárpótolja azt, akit
becstelenül megrövidített, és vagyonának a felét a szegényeknek adja. Ki
vonhatná kétségbe egy ilyen megtérés őszinteségét?
Amikor Jézushoz jössz,
talán neked is helyre kell hoznod dolgokat. Ne foglalkozz azzal, amit a tömeg
mond vagy gondol. Jézus jóváhagyása számít egyedül. A hírneved vagy a vagyonod
mérete meg fog változni, de Isten ki tudja nyitni a menny csatornáit, és
nagyobb lelki gazdagságot adhat, mint amennyit elképzelhetsz. És mit kapott
Zákeus Jézustól? Ezt a biztosítékot: „Ma
lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia” (9. vers).
Az üdvösség nem csupán
a mennyei feljegyzésekben történő változás. Az üdvösség Jézus személyében
érkezik el hozzánk. Ő meghívatja magát otthonunkba, hogy velünk étkezzen és
velünk lakjon. Azt akarja tenni velünk, amiről kijelentette, hogy az Ő
küldetése: „az Emberfia azért jött, hogy
megkeresse és megtartsa az elveszettet” (10. vers). Zákeushoz hasonlóan
fogadjuk mi is örömmel, és engedjük át neki az uralmat életünk és mindenünk
fölött, amivel rendelkezünk!
Douglas Jacobs, D. Min.
138. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
19-20. fejezetEIhez
(március 25 –31.).
János 4:42 így szól:
„És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár:
mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a
Krisztus.”
A saját tapasztalatuk
volt az, ami a változást hozta a szamaritánusok számára. Volt már valaha
tapasztalatod a Megváltóval? Olyan erős tapasztalat, amely meggyőzött a
szeretetéről és a hatalmáról? Talán már ellustultunk, megelégedve az évekkel
ezelőtti keresztelkedés élményével. Vagy talán azt gondoljuk, hogy az élő
vízből egyetlen korty is elegendő egy életre. Azonban nem így van!
Amikor Krisztus azt
mondta, hogy többé meg nem szomjazunk, azt értette ezen, hogy ha valaha
megízleljük őt, elveszítjük a sóvárgást, ízérzékelést minden másra. A világunk
élvezetei iránt való szomjúságot felváltja az a szomjúság, hogy egyre több élő
vizet fogyasszunk, ami ingyen van, és bőségesen rendelkezésre áll. Naponta kell
igyuk azt a vizet, megízleljük és tapasztaljuk saját magunk számára.
Máté 7:21-ben az áll,
hogy nem elég Jézust „Uramnak” szólítani; nem elég kereszténynek vallani
magunkat. Amikor Jézus kijelenti, hogy „Sohasem ismertelek titeket”, nem csak
értelmi ismerést ért alatta. A Biblia az „ismerni” szót rendkívül bensőséges
értelemben használja. Jézus úgy érti, hogy sohasem volt kapcsolatban velük.
Te és én tapasztaltuk-e
már Őt? Vagy az ismeretünk róla csak értelmi és nem tapasztalati? Olyanok
vagyunk-e, mint az asszony a kútnál, aki, amikor először találkozott Jézussal,
közel volt hozzá bizonyos értelemben, és távol tőle más értelemben?
Joshua Cinsnangmang,
Mianmar
(a Kelet-ázsiai
Oktatási Intézet hallgatója)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése