Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 19. fejezet 989. nap
Az asszonyt örömmel töltötték el Krisztus szavai. A
csodálatos kinyilatkoztatás szinte ellenállhatatlan erejű volt. Otthagyta a
vizeskorsót, és visszatért a városba, hogy elvigye az üzenetet másoknak. Jézus
tudta, miért ment el. Otthagyta a korsót - ez félreérthetetlenül az Ő szavainak
hatásáról tanúskodott. A nő lelkének legőszintébb vágya volt, hogy élő vizet
kapjon; elfelejtette, hogy miért ment a kúthoz, elfelejtette a Megváltó
szomjúságát, amit oltani akart. Örömtől túlcsorduló szívvel sietett útjára,
hogy másokkal is megossza a kapott drága világosságot.
"Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem
mindent, amit cselekedtem - mondta a város lakóinak; Nem ez-é a Jézus?"
(Jn 4:29). Szavai az emberek szívét érintették. Új volt az arckifejezése, egész
megjelenése. Az emberek érdeklődtek Jézus iránt. "Kimenének [...] a
városból, és hozzá menének" (Jn 4:30).
Amint Jézus ült a kútnál, az előtte elterülő gabonaföldekre
tekintett - kellemes zöldjüket bearanyozta a napfény. Tanítványai figyelmét
erre a képre terelte, a mezőt jelképnek használta: "Ti nem azt
mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljön az aratás? Ímé, mondom néktek:
Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az
aratásra" (Jn 4: 35). Beszéd közben látta a kút felé közeledő csoportokat.
Négy hónap volt még a gabona aratásáig, de a termés már beérett.
Így szólt: "Aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre
gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen. Mert
ebben az a mondás igaz, hogy más a vető, más az arató" (Jn 4:36). Itt
Krisztus arra a szent szolgálatra mutat, amellyel Istennek tartoznak azok, akik
befogadják az evangéliumot. Ők Isten élő eszközei. Ő személyes szolgálatot vár
el tőlük. Akár vetünk, akár aratunk, Istenért munkálkodunk. Az egyik szórja a
magot, a másik begyűjti a termést, és mindegyikük - a vető és az arató is -
jutalmat kap. Együtt örvendeznek munkájuk jutalmának.
Jézus így szólt a tanítványokhoz: "Én annak az
aratására küldtelek titeket, amit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a
mások munkájába állottatok" (Jn 4:38). Az Üdvözítő itt a pünkösdi nagy
betakarításra tekintett előre. A tanítványoknak nem volt szabad ezt saját erőfeszítéseik
eredményeként elkönyvelni. Ők mások munkájába álltak be. Krisztus Ádám bukása
óta választott szolgáira bízta az ige magvát, hogy elvessék az emberi szívekbe.
Egy láthatatlan hatóerő, egy mindenható hatalom csendben, de eredménnyel
munkálkodott az aratás előkészítésén. Isten kegyelmének harmatját, esőjét,
napsugarait küldte az igazság magvának zsendítésére. Krisztus kész volt
tulajdon vérével öntözni a magot. A tanítványoknak abban a kiváltságban volt
részük, hogy Istennel munkálkodhattak. Krisztus és a hajdani idők szent
embereinek munkatársai voltak. Amikor pünkösdkor kitöltetett a Szentlélek,
egyetlen napon ezrek tértek meg. Ez volt Krisztus vetésének eredménye,
munkájának gyümölcse.
Az asszonyhoz szóló szavak a kútnál a jó mag vetését
jelentették, és milyen gyorsan bekövetkezett az aratás! A samaritánusok
eljöttek, meghallgatták Jézust, és hittek benne. Köré tömörültek a kútnál,
elhalmozták kérdésekkel, szomjasan fogadták magyarázatait sok olyan dologról,
ami addig nem volt világos előttük. Amint hallgatták Őt, a zavar oszladozni
kezdett bennük. Olyanok voltak, mint a nagy sötétségben ülő nép, amelyre
hirtelen felragyog a fénysugár, míg teljes dél lesz. Ez a rövid beszélgetés
azonban nem elégítette ki őket. Többet akartak hallani, vágytak rá, hogy
barátaik is hallhassák ezt a csodálatos tanítót. Meghívták Őt városukba,
kérték, maradjon velük. Jézus két napot időzött Samáriában, és sokan hittek
Benne.
A farizeusok lenézték Jézus egyszerűségét. Nem akarták
tudomásul venni csodáit, jelet követeltek Tőle, hogy Ő Isten Fia. A
samaritánusok viszont nem kértek jelet, Jézus nem tett csodát közöttük, kivéve,
hogy feltárta az asszonynak élete titkait a kútnál. Mégis sokan befogadták Őt.
Frissen ébredt örömükben így szóltak az asszonyhoz: "Nem a te beszédedért
hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ
üdvözítője, a Krisztus" (Jn 4:42).
A samaritánusok hitték, hogy az eljövendő Messiás nemcsak a
zsidók, hanem a világ Üdvözítője is. A Szentlélek Mózes által jövendölt Róla,
mint Istentől küldött prófétáról. Jákób által kijelentette, hogy hozzá gyűlnek
a népek, Ábrahámon keresztül pedig, hogy benne áldatnak meg a földnek minden
nemzetségei. Ezekre a szövegekre alapozta Samária népe a Messiásba vetett
hitét. Az, hogy a zsidók félremagyarázták a későbbi prófétákat, és Krisztus
második eljövetelének dicsőségét az első adventhez kötötték, a samaritánusokat
a szent iratok elutasítására késztette, Mózes könyveinek kivételével. Viszont
amint a Megváltó elsöpörte mindezeket a hamis értelmezéseket, sokan elfogadták
a későbbi próféciákat, és magának Krisztusnak az Isten országára vonatkozó
szavait.
Mai Bibliai szakasz: Lukács
18
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Feltetted-e már valaha
magadnak a kérdést: „Miért kell folyamatosan könyörögnöm Istenhez azért, hogy
imáimat meghallgassa?” Jákobhoz hasonlóan, aki az angyallal küzdött, mi is
aggódunk: „Ki tudok tartani a győzelemig?" Nem csoda, hogy az általános
tanács, ami így hangzik: „csak imádkozz érte” olyan értelmetlennek tűnik. Első
olvasásra a kitartó özvegy példázata Lukács 18-ban látszólag megerősíti azt a
véleményt, hogy imáink meghallgattatása érdekében kitartóan kell imádkoznunk,
hogy Istent válaszra kényszerítsük. Mondta-e Jézus egyáltalán, hogy a kitartó
özvegy esedezése a hamis bírónak példa a mi imaéletünkre?
Szerencsére Jézus jobb
magyarázattal szolgál: „Monda pedig az
Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!” (6. vers). Jézus azt mondja, hogy az
ellentétet keressük és ne a hasonlóságot Isten és a hamis bíró között. Isten
törődik velünk. Az egész megváltási terv arról szól, hogy Isten megment
bennünket a hamis bírótól, Sátántól. Jézus ezt a következtetést vonja le: „Mondom néktek, hogy bosszút áll értük
hamar” (8. vers). Sátán támadásaival szemben Isten gyorsan cselekszik.
Jézus azt mondja, hogy tartsunk ki az imádkozásban és nem azt, hogy
kétségbeesetten könyörögjünk és próbáljuk meg Isten figyelmét felkelteni. Mi
nem a kéregető özvegyasszony vagyunk és Isten nem a hamis bíró! Jézus azt
mondja nekünk hívőknek, hogy tartsunk ki az imában, amikor Isten ígéreteire
hivatkozunk.
Isten igazságot tesz, Ő
nem akar lerázni engem. Fontos neki, hogy igazságszolgáltatásban részesüljek,
és Ő ezt hamar megteszi.
Tarts ki az imában, de
ne azért mintha koldulnod kellene az Istentől, hogy segítsen rajtad! Tarts ki
az imában azért, mert hiszed, hogy Isten kész cselekedni az érdekedben! Tarts
ki az imában azért, hogy megmaradjon az Istenben való hited, még akkor is,
amikor a Sátán kételkedésre késztet!
Jézus egy olyan
kérdéssel fejezi be a példázatot Lukács 18:8-ban, ami első pillantásra
furcsának tűnik: „Mindazáltal az embernek
Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” Hogyan kapcsolódik ez a
kérdés az özvegy kéréseihez?
Jézus arra hív, hogy
tartsunk ki az imában azért, hogy ne veszítsük el az Ő második eljövetelébe
vetett hitünket. Megvan annak a veszélye, hogy a túlélésért vívott küzdelem a
hívőt kétkedővé formálja. Megkísértethetünk, hogy kételkedjünk eljövetelének
ígéretében. Az ima, a türelmes, kitartó ima, amely nem hátrál meg, az egyetlen
módja annak, kitartsunk Jézus közeli eljövetébe vetett hitünkben.
Douglas Jacobs, D. Min.
138. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
19-20. fejezetEIhez
(március 25 –31.).
János 4:42 így szól:
„És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár:
mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a
Krisztus.”
A saját tapasztalatuk
volt az, ami a változást hozta a szamaritánusok számára. Volt már valaha
tapasztalatod a Megváltóval? Olyan erős tapasztalat, amely meggyőzött a
szeretetéről és a hatalmáról? Talán már ellustultunk, megelégedve az évekkel
ezelőtti keresztelkedés élményével. Vagy talán azt gondoljuk, hogy az élő
vízből egyetlen korty is elegendő egy életre. Azonban nem így van!
Amikor Krisztus azt
mondta, hogy többé meg nem szomjazunk, azt értette ezen, hogy ha valaha
megízleljük őt, elveszítjük a sóvárgást, ízérzékelést minden másra. A világunk
élvezetei iránt való szomjúságot felváltja az a szomjúság, hogy egyre több élő
vizet fogyasszunk, ami ingyen van, és bőségesen rendelkezésre áll. Naponta kell
igyuk azt a vizet, megízleljük és tapasztaljuk saját magunk számára.
Máté 7:21-ben az áll,
hogy nem elég Jézust „Uramnak” szólítani; nem elég kereszténynek vallani
magunkat. Amikor Jézus kijelenti, hogy „Sohasem ismertelek titeket”, nem csak
értelmi ismerést ért alatta. A Biblia az „ismerni” szót rendkívül bensőséges
értelemben használja. Jézus úgy érti, hogy sohasem volt kapcsolatban velük.
Te és én tapasztaltuk-e
már Őt? Vagy az ismeretünk róla csak értelmi és nem tapasztalati? Olyanok
vagyunk-e, mint az asszony a kútnál, aki, amikor először találkozott Jézussal,
közel volt hozzá bizonyos értelemben, és távol tőle más értelemben?
Joshua Cinsnangmang,
Mianmar
(a Kelet-ázsiai Oktatási
Intézet hallgatója)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése