2018. július 15., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 15 - VASÁRNAP - Efézus 3


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 49. fejezet 1098. nap

49. A sátoros ünnepen

A zsidóknak évente háromszor Jeruzsálemben kellett összegyűlniük, vallási célzattal. Izrael felhőoszlopba öltözött láthatatlan Vezetője adott utasításokat az ilyen gyűlésekre vonatkozóan. Fogságuk alatt a zsidók nem tarthatták meg ezeket, de amikor a nép visszatért otthonába, újra elkezdődött az emlékünnepek megtartása. Isten terve az volt, hogy ezek az évfordulók idézzék Őt a nép emlékezetébe. Kevés kivétellel azonban a nemzet papjai és vezetői szem elől tévesztették ezt a célt. Aki ezeket a nemzeti ünnepeket elrendelte, és ismerte jelentőségüket, most látta elferdítésüket.

A sátoros ünnep az év záró összejövetele volt. Isten terve szerint ekkor a népnek az Ő jóságára, kegyelmére kellett gondolnia. Az egész ország az oltalma alatt állt, áldásaiban részesült. Gondviselése őrködött felettük éjjel-nappal. A nap és az eső megérlelte a föld gyümölcseit. Palesztina völgyeiben, síkságain learatták a termést. Az olajbogyót leszedték, a drága olajat edényekben tárolták. A pálmafák is átadták termésüket. A szőlő vörös gerezdjeit kipréselték a borsajtóban.

Az ünnep hét napon át tartott, Palesztina és más országok lakói is elhagyták otthonukat, és Jeruzsálembe jöttek, hogy részt vegyenek rajta. Közelről, távolról özönlött a nép, hozták az öröm jeleit. Öreg és fiatal, gazdag és szegény egyaránt elhozta a hálaadás ajándékát Neki, aki jóságával koronázta meg az esztendőt, s akinek nyomdokán kövérség fakadt. Mindent elhoztak az erdőből, ami csak kedves volt a szemnek, és kifejezhette az általános örömet, s a város gyönyörű ligetnek tűnt.

Ez az ünnep nemcsak aratási hálaadás volt, hanem emlékeztetett Isten oltalmazó gondoskodására a pusztában Izrael iránt. Sátoros életük emlékére az ünnep alatt az izraeliták zöld gallyakból formált sátrakban, hajlékokban laktak. Ezeket az utcákon, a templomudvarban vagy háztetőkön állították föl. Jeruzsálem körül a hegyeken, völgyekben is számtalan ilyen lombos hajlék volt, melyeket élettel töltöttek be az emberek.

A hívek szent énekekkel, hálaadásokkal ünnepelték meg ezt az alkalmat. Kevéssel az ünnep előtt volt a nagy engesztelési nap, amikor a nép megvallotta bűneit, és békességet szerzett a mennyel. Így készítettek utat az ünnep örömének. "Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az Ő kegyelme" (Zsolt 106:1) - hangzott diadalmasan, miközben sokféle zeneszó hozsánnakiáltásokkal együtt kísérte a közös éneklést. Az általános öröm központja a templom volt. Itt zajlottak a pompás áldozati szertartások. A szent épület fehér márvány lépcsőinek mindkét oldalán sorakozott fel a léviták kara, ők énekükkel szolgáltak. A hívek hada pálma és mirtuszágakat lengetve vette át a dallamot, s visszhangozta a kórust. Mind távolabbi és távolabbi hangok kapcsolódtak be, míg a környező hegyek is zengték a dicséretet.

Éjjel a templom és udvara fényben ragyogott. A zene, a lengő pálmaágak, a boldog hozsannák, a nép nagy felvonulása, fölöttük a függő lámpákból sugárzó fény, a papok öltözete és a szertartások magasztossága olyan képet alakítottak ki, amely nagy hatással volt a szemlélőre. Az ünnep legmeghatóbb szertartása - ami a legnagyobb örvendezést váltotta ki - a visszaemlékezés volt a pusztai vándorlás egyik eseményére.

Hajnalhasadáskor felharsant a papok ezüst kürtjének hosszú, átható hangja. A válaszoló kürtök, s a lombsátrakban lakozó emberek üdvrivalgása visszhangzott hegyen-völgyön - köszöntötték az ünnepnapot. Azután a pap merített egy korsó vizet a Kidron patakjának folyóvizéből, magasra emelte, s a kürtök zengésének közepette felvitte a templom széles lépcsőin, lassú, kimért léptekkel követte a zene ritmusát, s közben énekelt: "Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, ó Jeruzsálem!" (Zsolt 122:2).

A korsót a papok udvarának közepén levő oltárhoz vitte. Két ezüst medence volt itt, mindegyiknél egy pap állt. Az egyikbe beleöntötte a korsó vizet, a másikba a korsó bort. Mindkét medence tartalma egy csövön át a Kidronba, onnan a Holt-tengerbe jutott. A szentelt víz bemutatása jelképezte a kútfőt, mely Isten parancsára fakadt a sziklából, hogy oltsa Izrael gyermekeinek szomját. Ekkor felcsendült az ünnepi ének: "Erősségem és énekem az Úr, az Úr, [...] s örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből" (Ésa 12:2-3).

Mai Bibliai szakasz: Efézus 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Mindig bátorítóan hat rám, ha a gyülekezeti tagok pozitív dolgokat mondanak az egyházról. Ugyanakkor közülünk a leglelkesebb is csak árnyéka lehet Pál Efézus 3-ban leírt kiemelkedő bizonyságtevésének az egyházról.

Pál kezdésként az efézusi hívekért mondott imáiról ír (1. vers, vö. 1:15-23), de mielőtt ezt befejezné (14-21. vers) kitérőt tesz, hogy Isten csodájáról tudósítson, amivel létrehozta az egyházat (2-13. vers). Útközben fontos dolgokat érthetünk meg Isten tervéből, és misztériumából.
Istennél öröktől fogva megvolt az egyház terve és titka (3-5,9,11 v.)
Jézus élete és halála által ez a sokáig rejtett terv végbe ment (11. v. vö. 2:11-22)

Kijelentés által Pál megérthette az egyház misztériumát és a lenyűgöző tényt, hogy a pogányok az egyház teljes értékű tagjai lehetnek (3-6.v.).
Pál mint prédikátor hirdeti a pogányoknak „Isten mérhetetlen gazdagságát” (8-9. vers).

A Krisztusnak megnyert lelkekkel az egyház, zsidó és pogány tagjaival együtt, „Isten sokféle bölcsességét” jelenti ki a „mennyei fejedelemségek és hatalmasságok” számára (10. vers) eléjük tárva a rájuk váró ítéletet (vö. 6:10-20). A Krisztusban való egység terve (1:10) teljesedőben van, és az idejük rövid.

Ez a megértés az egyházról Pált buzgó imára készteti a régi hívők iránt. Miért ne vonatkoztathatnád a 14-21. versekben leírt szívbéli imáját magadra? Azért is imádkozott, hogy Te „teljességre juthass, az Isten mindent átfogó teljességéig” (19. vers), és részese lehess az egységes egyház csodálatos, kibontakozó misztériumának.

John McVay

153. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  49-50. fejezeteihez (július 15-21).

Legtöbben azt reméljük, hogy jobb hellyé tehetjük a világot – mégis olyan dolgokat üldözünk nap mint nap mint a pénz, a hatalom, az élvezetek, a megbecsültség, azt gondolván, hogy ezek beteljesedést hoznak, és általuk megtalálhatjuk az élet értelmét. Sajnos ezeknek a dolgoknak az üldözése a legtöbb esetben mohósághoz, kapzsisághoz, büszkeséghez és legfőképpen ürességhez vezet.

Ez nem jelent újat. A sátoros ünnep vége felé közeledve az emberek elfáradtak. Ezt megelőzően elkápráztatta őket a fény, a zene és az ünnepi hangulat, de semmi sem volt ezekben a ceremóniákban, ami az ő nagyobb szomjukat kielégítette volna az értelem és a remény után.

„Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék.” Jézus átvágta a formaságokat, a megváltás reményét kínálva a bűn megkötözöttségétől való szabadulással együtt. Az embereket magához vonzotta, akik alig várták, hogy találkozhassanak a könyörületességgel, megbocsátással és igazsággal, amit csak Isten tud biztosítani. Sátán ugyanakkor nem adja meg magát harc nélkül.

Isten ajándéka annyira lenyűgöző volt, hogy Sátán egyetlen reménye az maradt, hogy elvakítsa az emberek szemét, nehogy meglássák azt. Azzal a kísértéssel jött, hogy arra bátorítsa az embereket, hogy a hagyományokba és a gonosz vágyaikba kapaszkodjanak, és ne keressenek valami jobbat. Ha az emberek imádságban tanulmányozták volna a Szentírást maguknak, könnyedén közel kerülhettek volna Jézushoz.

Ugyanez a kísértés zajlik napjainkban is. A Bibliák a polcokon porosodnak, miközben az emberek dolgoznak és kikapcsolódnak, szüntelenül keresve azt a békét, amit csak Isten adhat.

Válasszuk hát ehelyett inkább azt, hogy kinyitjuk Bibliánkat és egy lépéssel közelebb lépünk az örökkévaló boldogsághoz!

Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: