2018. július 19., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 19 - CSÜTÖRTÖK - Filippi 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 50. fejezet 1102. nap

Krisztus hallgatói közül sok jeruzsálemi lakos előtt nem volt ismeretlen a vének Ellene irányuló összeesküvése, s úgy érezték, ellenállhatatlan erővel vonzódnak Hozzá. Nőtt bennük a meggyőződés, hogy Ő Isten Fia. Sátán azonban kész volt kételyt ébreszteni, az utat ehhez saját téves elgondolásaik képezték a Messiásról és eljöveteléről. Általánosan hitték, hogy Krisztusnak Bethlehemben kell megszületnie, de egy idő múlva eltűnik és másodszori megjelenésekor senki sem tudja, honnan jött. Nem kevesen úgy tartották, hogy a Messiás nem lesz természetes rokonságban az emberiséggel. A Messiás dicsőségéről alkotott népszerű elképzelés nem egyezett meg a Názáreti Jézussal, sokan helyt adtak a megállapításnak: "De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, senki sem tudja, honnan való" (Jn 7: 27).

Miközben kétség és hit között ingadoztak, Jézus folytatta gondolataikat, és válaszolt nekik: "Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, aki engem elküldött, akit ti nem ismertek" (Jn 7:28). Állításuk szerint ismerték Krisztus származását, valójában azonban teljesen tudatlanok voltak Felőle. Ha összhangban éltek volna Isten akaratával, felismerték volna Fiát, amikor megnyilatkozott nekik.
Krisztus szavait nem lehetett nem megérteni. Világosan ismétlődött az állítás, melyet hónapokkal azelőtt tett a Magas Tanács színe előtt: Isten Fiának jelentette ki magát. Ahogyan a vének akkor is megpróbálták halálra adni Őt, úgy most is el akarták ragadni. Egy láthatatlan erő azonban megakadályozta őket, határt szabott haragjuknak, és így szólt: eddig és ne tovább!

A nép közül sokan hittek Benne, s ezt mondták: "A Krisztus mikor eljő, tehet-é majd több csodát azoknál, amelyeket ez tett?" A farizeusok vezetői nyugtalanul figyelték az események folyását, észrevették a rokonszenv kifejezéseit a tömegben. Siettek a főpapokhoz, megtervezték Jézus elfogatását. Jobbnak látták akkor elfogni, amikor egyedül van, nem mertek kezet vetni rá a nép színe előtt. Jézus újra kinyilvánította, hogy ismeri szándékukat: "Egy kevés ideig még veletek vagyok, - mondta - és majd ahhoz megyek, aki elküldött engem. Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és ahol én vagyok, ti nem jöhettek oda" (Jn 7:31-34). Hamarosan olyan menedéket talál, ahol megvetésük, gyűlöletük nem éri Őt utol. Felemelkedik az Atyához, ismét az angyalok imádottja lesz, oda gyilkosai sohasem mehetnek.

Az írástudók gúnyolódva kérdezték: "Hová akar ez menni, hogy mi majd nem találjuk meg őt? Vajon a görögök közé szóródottakhoz akar-é menni, és a görögöket tanítani?" (Jn 7:35) Az áskálódók nem is álmodtak róla, hogy csúfolódó szavaikkal Krisztus küldetését rajzolják meg! Egész nap kiterjesztette kezét egy engedetlen és ellentmondó nép felé, mégis azok találják meg, akik nem keresték, olyan nép között lett nyilvánvalóvá, akik nem kérdezősködtek felőle (Vö. Róm 10:20-21!).

Sokakat félrevezetett a papok és vének hamis okoskodása, akik meg voltak róla győződve, hogy Jézus Isten Fia. Ezek a tanítók nagy erővel ismételgették a Messiásra vonatkozó próféciákat, hogy Ő "uralkodik Sion hegyén és Jeruzsálemben: s vénei előtt dicsőség lészen" (Ésa 24:23), és uralkodik "egyik tengertől a másik tengerig, és a nagy folyamtól a föld határáig" (Zsolt 72:8). Azután megvető összehasonlítást tettek az itt vázolt dicsőség és Jézus szerény megjelenése közti különbségre. A prófécia igéit is úgy ferdítették el, hogy szentesítse a tévedést. Ha a nép őszintén, önmaga tanulmányozta volna az Igét, nem vezethették volna félre. Ésaiás könyvének hatvanegyedik fejezete szerint Krisztusnak pontosan azt kellett csinálnia, amit végzett. Az ötvenharmadik fejezet leírja elvettetését és szenvedéseit a világban, az ötvenkilencedik pedig a papok és írástudók jellemét ismerteti.

Isten nem kényszeríti az embert, hogy hagyjon fel a hitetlenséggel. Előttük áll a világosság és a sötétség, az igazság és a tévelygés. Maguknak kell eldönteniük, mit fogadnak el. Az emberi értelemnek megadatott a képesség, hogy különbséget tegyen jó és rossz között. Isten terve szerint az embernek nem indulatai alapján kell döntenie, hanem a bizonyítékok súlya szerint: vessen össze gondosan írást írással. Ha a zsidók félreteszik előítéletüket és az írott jövendölést összehasonlítják a Jézus életét jellemző tényekkel, felismerték volna a próféciák és beteljesedésük közti összhangot a szerény galileai életében és szolgálatában.

Ma is sokan ugyanolyan csalás áldozatai, mint egykor a zsidók. A vallási tanítók saját felfogásuk, hagyományaik fényében olvassák a Bibliát, az emberek nem maguk kutatják az Írásokat, nem maguk döntik el, mi az igazság, hanem ítéletüket alávetik, lelküket rábízzák vezetőikre. Az Ige tanítása és prédikálása a világosság terjesztésének egyik Istentől rendelt útja, de bárki tanítását alá kell vetnünk az Írások próbájának. Aki imádkozó szívvel tanulmányozza a Bibliát, vágyik az igazság ismeretére és engedelmeskedni kíván annak, az megkapja az isteni világosságot. Meg fogja érteni az Írásokat: "Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról" (Jn 7:17).

Mai Bibliai szakasz: Filippi 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A Filippibeliekhez írott levelében Pál missziós beszámolót tart munkája előmeneteléről, és megköszöni a gyülekezetnek azt, hogy befogadták az evangéliumot, és hogy aktívan támogatták szolgálatát (5. vers).

Pál először Kr. u. 49-ben, második missziós útja alkalmából prédikált Filippiben. Ezt a levelét viszont akkor írta, amikor Kr.u. 60-ban vagy 61-ben Rómában börtönben volt, és arra várt, hogy megjelenjen a császár előtt. Házi fogságában szabadsága volt arra, hogy megossza az evangéliumot mindenkivel, aki meglátogatta őt (14. vers).

Annak ellenére, hogy börtönben íródott, az egész Filippi levél az örömre összpontosít. Az „öröm” kifejezés különböző formában 16-szor szerepel a levélben. Figyeljük meg különösképpen a 18. verset, ahol Pál kifejezi örömét abban, hogy az evangélium hirdettetik sanyarú körülményei ellenére is.

Tudok-e örülni akkor, amikor a körülményeim nem a legkedvezőbbek, vagy ami ennél is rosszabb, életveszélyesek? Mi történik az örömömmel, amikor hamisan megvádolnak, vagy üldöznek Jézusért, vagy az evangéliumért szenvedek? Tudsz-e örülni ilyen körülmények között? Egyeseknek közülünk könnyebb beszélni erről, mint megvalósítani. Miközben a boldogságnak lehet egy külső dimenziója, amely a külső körülményektől függ, belső örömet tudunk megtapasztalni akkor is, amikor a körülményeink kellemetlenek. 

Pál azt üzeni a gyülekezetnek, hogy ne engedjék meg, hogy ezt az örömet bárki is ellopja. Abban is bizonyosak lehetünk, hogy bármivel is szembe kell nézzünk ma, Isten hűséges. Jézus Krisztus be fogja fejezni bennünk a megváltás munkáját, amelyet Isten elkezdett (6. vers). Nem vagyunk egyedül keresztény vándorutunkon. Micsoda bizonyosság!!!

Bárcsak elmondhatnánk Pállal együtt: „Nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség” (21. vers). Krisztus volt Pál állandó örömének a titka és forrása. Legyen Jézus a mi örömünk forrása is a mai napon!

Edward A. Appollis

153. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  49-50. fejezeteihez (július 15-21).

Legtöbben azt reméljük, hogy jobb hellyé tehetjük a világot – mégis olyan dolgokat üldözünk nap mint nap mint a pénz, a hatalom, az élvezetek, a megbecsültség, azt gondolván, hogy ezek beteljesedést hoznak, és általuk megtalálhatjuk az élet értelmét. Sajnos ezeknek a dolgoknak az üldözése a legtöbb esetben mohósághoz, kapzsisághoz, büszkeséghez és legfőképpen ürességhez vezet.

Ez nem jelent újat. A sátoros ünnep vége felé közeledve az emberek elfáradtak. Ezt megelőzően elkápráztatta őket a fény, a zene és az ünnepi hangulat, de semmi sem volt ezekben a ceremóniákban, ami az ő nagyobb szomjukat kielégítette volna az értelem és a remény után.

„Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék.” Jézus átvágta a formaságokat, a megváltás reményét kínálva a bűn megkötözöttségétől való szabadulással együtt. Az embereket magához vonzotta, akik alig várták, hogy találkozhassanak a könyörületességgel, megbocsátással és igazsággal, amit csak Isten tud biztosítani. Sátán ugyanakkor nem adja meg magát harc nélkül.

Isten ajándéka annyira lenyűgöző volt, hogy Sátán egyetlen reménye az maradt, hogy elvakítsa az emberek szemét, nehogy meglássák azt. Azzal a kísértéssel jött, hogy arra bátorítsa az embereket, hogy a hagyományokba és a gonosz vágyaikba kapaszkodjanak, és ne keressenek valami jobbat. Ha az emberek imádságban tanulmányozták volna a Szentírást maguknak, könnyedén közel kerülhettek volna Jézushoz.

Ugyanez a kísértés zajlik napjainkban is. A Bibliák a polcokon porosodnak, miközben az emberek dolgoznak és kikapcsolódnak, szüntelenül keresve azt a békét, amit csak Isten adhat.

Válasszuk hát ehelyett inkább azt, hogy kinyitjuk Bibliánkat és egy lépéssel közelebb lépünk az örökkévaló boldogsághoz!

Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba


1 megjegyzés: