2018. július 21., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 21 - SZOMBAT - Filippi 3


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 50. fejezet 1104. nap

Jézus egy pillanatra körbenézett a helyszínen - a szégyenében remegő áldozaton, a kemény tekintetű, emberi együttérzést nélkülöző méltóságokon.

Szeplőtlen tisztaságú lelke visszarettent a látottaktól. Jól tudta, miért hozták eléje ezt az ügyet. Olvasott a szívekben, a jelenlévők mindegyikének ismerte jellemét és életútját. Az igazságnak ezek az úgynevezett őrei maguk vitték áldozatukat a bűnbe, hogy tőrbe csalhassák Jézust. Jézus úgy tett, mintha nem hallotta volna kérdésüket, lehajolt, a földre szegezte tekintetét, és írni kezdett a porba.

Látván késlekedését és látszólagos közömbösségét, közelebb húzódtak, hogy felhívják figyelmét az ügyre. Ám amint tekintetük a Jézusét követve a földre esett, ábrázatuk elváltozott. Ott látták leírva saját életük bűnös titkait. Az emberek figyeltek, látták az arckifejezések megváltozását és odatolakodtak, hogy meglessék, mi az, amit oly meghökkenten és szégyenkezve néznek.

Ezek a rabbik azzal együtt, hogy szavaikkal tisztelték a törvényt, az asszony bevádolásával megszegték annak előírásait. A férj kötelessége volt, hogy eljárást indítson felesége ellen, és a bűnös feleket egyformán kellett büntetni. A vádlók eljárása teljesen jogtalan volt. Jézus azonban saját térfelükön fogadta őket. A törvény előírta, hogy a megkövezés végrehajtásakor a tanúknak kell az első követ elvetniük. Jézus most felemelkedett, szemét az összeesküvő vénekre szegezte, és így szólt: "Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ" (Jn 8:7). Azután lehajolt, és tovább írt a földre.

Nem tette félre a mózesi törvényt, és nem sértette meg a római fennhatóságot sem. A vádolók vereséget szenvedtek. Színlelt szentségük köpenye lehullt róluk, bűnösen, ítélet alatt álltak a Végtelen Tisztaság előtt. Reszkettek, hogy életük rejtett bűnei a sokaság elé kerülnek, s egyenként, lehajtott fővel és lesütött szemmel oldalogtak el, áldozatukat otthagyták az irgalmas Megváltóval.

Jézus felemelkedett, az asszonyra tekintett, és így szólt: "Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged? Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!" (Jn 8:10-11)

Az asszony reszketett a félelemtől Jézus előtt. A szavak: "aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ" (Jn 8 :7), halálos ítéletként hangzottak fülében. Nem merte a Megváltóra emelni szemét, hanem csöndben várta elítélését. Döbbenten nézte, ahogy vádlói szótlanul és zavartan távoznak, azután a remény szavai hangzanak el: "Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!" (Jn 8:11) Szíve felolvadt, Jézus lábához vetette magát, zokogással fejezte ki hálás szeretetét, keserű könnyek között vallotta meg bűneit.

Ez számára új élet kezdetét jelentette, a tisztaság és béke Isten szolgálatának szentelt életét. Ennek az elbukott léleknek a felemelésével Jézus nagyobb csodát művelt, mint a legsúlyosabb testi betegség meggyógyításával, mert halálos lelki kórt űzött el. Ez a bűnbánó asszony az egyik legállhatatosabb követő lett. Önfeláldozó szeretettel és odaszentelődéssel hálálta meg a megbocsátó kegyelmet.

Jézus jelleme a tökéletes igazság szépségében ragyog fel ezzel a tettel: megbocsátott ennek a nőnek, és jobb életre bátorította. Nem enyhíti a bűnt, nem csökkenti a bűnösség érzetét, nem elítélni, hanem megmenteni akar. A világ csak lenézni és megvetni tudta ezt a tévelygő asszonyt, Jézus azonban a vigasz és remény szavait szólja. A Bűntelen Lény szánja a bűnös gyöngeségét, segítő kezét nyújtja neki. Míg a képmutató farizeusok megbélyegzik, Jézus megparancsolja neki: "Eredj el és többé ne vétkezzél!" (Jn 8:11)

Nem Krisztus követője, aki lesüti a szemét, elfordul a tévelygőtől, s hagyja akadálytalanul lezuhanni a lejtőn. Akik elől járnak mások bevádolásában, buzgón a törvény elé vonják őket, azoknak élete gyakran bűnösebb a meghurcoltakénál. Az emberek gyűlölik a bűnöst, de szeretik a bűnt. Krisztus gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. Ez a lelkület jellemzi minden követőjét is. A keresztény szeretet késedelmes a bírálatban, gyorsan észreveszi a megbánást, kész megbocsátani, bátorítani, a vándort a szentség ösvényére állítani, és lépteit ott megerősíteni.

Mai Bibliai szakasz: Filippi 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ez a fejezet igazán megérdemli az „összehasonlítások fejezete” címet. Pál vívmányai, amelyeket rengeteg zsidó elsődlegesnek tekintett abban az időben, mint a körülmetélés, a nemzeti büszkeség, lelki vezetői kiváltságok, törvény szerinti igazság, tökéletesek voltak test szerint (4-6. vers). Azonban amikor Pál ezeket a dolgokat Krisztus kimagasló értékéhez hasonlítja, az emberi eredmények értéktelennek bizonyulnak (7. vers). Fontos, hogy lecseréljük a mások által értékesnek tekintett értékeinket a Krisztus szerinti értékekre, miközben a saját eredményeinket és veszteségeinket szemétnek ítéljük.

Legtöbben fontosnak tartjuk a kapcsolatokat – egészséges kapcsolat a családdal és szeretteinkkel, és erős kapcsolat Istennel. Igenis ezek azok a kapcsolatok, amelyekre halálos ágyunkon minden ember vágyik.

A 14. versben megtalálhatjuk az összehasonlítások értékét. Igaz, hogy az összehasonlítás megöli az elégedettséget, de az is igaz, hogy sohasem tudhatunk meg dolgokat, ha nem hasonlítgatunk. Pál saját életének arra a jelenetére összpontosít, amikor Saulból Pállá változott. Ezután felszólítja a gyülekezetet, hogy felejtsék el a múltat, mivel az rabbá tehet minket. Arra kéri az olvasóit, hogy inkább a jövőre figyeljenek, mivel ott van minden reményük. Sohasem szabad elfelednünk, hogy honnan jöttünk, és milyen események formáltak minket, de nem  szabad engednünk, hogy a múltra figyeljünk az állampolgárságunk helyett – mely a mennybe szól (20. vers). Ez azt is jelenti, hogy Jézus Krisztusban igyekezzünk elérni a célunkat.

Adja az Úr, hogy elérjük ezt a célt, bárhol is dolgozunk Istenért ma!


Edward A. Appollis

153. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  49-50. fejezeteihez (július 15-21).

Legtöbben azt reméljük, hogy jobb hellyé tehetjük a világot – mégis olyan dolgokat üldözünk nap mint nap mint a pénz, a hatalom, az élvezetek, a megbecsültség, azt gondolván, hogy ezek beteljesedést hoznak, és általuk megtalálhatjuk az élet értelmét. Sajnos ezeknek a dolgoknak az üldözése a legtöbb esetben mohósághoz, kapzsisághoz, büszkeséghez és legfőképpen ürességhez vezet.

Ez nem jelent újat. A sátoros ünnep vége felé közeledve az emberek elfáradtak. Ezt megelőzően elkápráztatta őket a fény, a zene és az ünnepi hangulat, de semmi sem volt ezekben a ceremóniákban, ami az ő nagyobb szomjukat kielégítette volna az értelem és a remény után.

„Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék.” Jézus átvágta a formaságokat, a megváltás reményét kínálva a bűn megkötözöttségétől való szabadulással együtt. Az embereket magához vonzotta, akik alig várták, hogy találkozhassanak a könyörületességgel, megbocsátással és igazsággal, amit csak Isten tud biztosítani. Sátán ugyanakkor nem adja meg magát harc nélkül.

Isten ajándéka annyira lenyűgöző volt, hogy Sátán egyetlen reménye az maradt, hogy elvakítsa az emberek szemét, nehogy meglássák azt. Azzal a kísértéssel jött, hogy arra bátorítsa az embereket, hogy a hagyományokba és a gonosz vágyaikba kapaszkodjanak, és ne keressenek valami jobbat. Ha az emberek imádságban tanulmányozták volna a Szentírást maguknak, könnyedén közel kerülhettek volna Jézushoz.

Ugyanez a kísértés zajlik napjainkban is. A Bibliák a polcokon porosodnak, miközben az emberek dolgoznak és kikapcsolódnak, szüntelenül keresve azt a békét, amit csak Isten adhat.

Válasszuk hát ehelyett inkább azt, hogy kinyitjuk Bibliánkat és egy lépéssel közelebb lépünk az örökkévaló boldogsághoz!

Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba


1 megjegyzés: