2018. december 18., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 18 - KEDD - 2 Mózes 17


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 85. fejezet 1254. nap

Jézus így egészen nyilvánvalóvá tette Péter számára halálának a módját. Sőt még kezeinek a kereszten való kiterjesztését is megjövendölte neki. Jézus ismét azt parancsolta tanítványának: "Kövess engem!" (Jn 21:19). Pétert nem bátortalanította el halála módjának a kinyilatkoztatása. Felkészültnek érezte magát arra, hogy Uráért bármiféle halált elszenvedjen.
Hajdan Péter test szerint ismerte Krisztust úgy, mint ma is sokan ismerik. Többé azonban nem kellett neki egy ilyen korlátozott ismerettel megelégednie. Péter többé nem úgy ismerte Krisztust, mint ahogy akkor ismerte, mikor emberi, földi közösségben volt Vele. Akkor és ott Péter emberként, mennyből küldött tanítóként szerette Jézust. Most azonban már Istenként szerette. Péter megtanulta a leckét, hogy számára Krisztus volt "minden mindenben" (lKor 15:28). Péter most már kész volt arra, hogy részt vegyen Ura szolgálatában, amelyhez az áldozat is hozzátartozott. Mikor végül keresztre feszítették, akkor saját kérésére fejével lefelé függesztették, mert azt gondolta, hogy túl nagy megtiszteltetés lenne számára, ha ugyanazon a módon szenvedné el a halált, mint Mestere.

Péter számára ezek a szavak: "Kövess engem!" (Jn 21:19) tele voltak tanítással. Krisztus nemcsak halálára vonatkozólag, hanem élete minden lépésére nézve is leckét adott neki ezzel a két szóval. Eddig Péter hajlott arra, hogy függetlenül cselekedjék. Megpróbálta megtervezni Isten munkáját, ahelyett, hogy megvárta volna Isten tervének a kinyilatkoztatását és követte volna azt. Semmit nem nyerhetett azonban azzal, hogy előresietett és nem várta meg, míg Isten közli vele tervét. Jézus ezt parancsolja meg neki: "Kövess engem!" (Jn 21:19). Ne rohanj elém! Ne, mert akkor nem kell majd magányosan, egyedül összetalálkoznod a Sátán seregével. Engedd, hogy én menjek előtted! Engedd, mert akkor nem győz majd le téged az ellenség!

Mikor Péter Jézus mellett lépkedett, észrevette, hogy János követi őket. Elfogta a vágy, hogy megismerje János jövendőjét is. Jézushoz fordult és megkérdezte: " ram, ez pedig mint lészen? - Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon amíg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!" (Jn 21:21-22). Péternek meg kellett volna fontolnia, hogy Ura csak azt jelenti ki neki, aminek a tudása, megismerése a legjobb számára. Mindenkinek az a kötelessége, hogy kövesse Krisztust indokolatlan aggodalmaskodás nélkül azok felől, ami a mások számára kijelölt munkát illeti. Jánosról való kijelentésében: "Ha akarom, hogy ő megmaradjon amíg eljövök" (Jn 21:22) -, Jézus nem adta biztosítékát annak, hogy ez a tanítvány megéri az Úr második eljövetelét. Krisztus egyszerűen kijelentette saját legfőbb hatalmát, és azt; hogyha éppen akarná is, hogy így legyen, az semmiképpen nem érintené Péter munkáját. Mindkettőjük, János és Péter jövője is Uruk kezében volt. Jézus mindegyiküktől annak a kötelességnek a teljesítését követeli csak meg, hogy engedelmesen kövessék Őt.

Ma milyen sokan vannak olyanok, mint Péter! Mások ügyei érdeklik őket, és égnek a vágytól, hogy megismerjék azok kötelességeit, miközben abba a veszélybe kerülnek, hogy saját kötelességük teljesítését elhanyagolják. Mások életében észreveszik a tévedéseket és a jellemükben meglevő hiányosságokat. Emberi természetünket gyengeség fogja körül. Krisztusban azonban megtaláljuk majd a tökéletességet. Miközben Jézusra tekintünk és mindig Őt tartjuk szemünk előtt, életünk átalakul.

János nagyon magas életkort ért meg. Tanúja lett Jeruzsálem pusztulásának és a fenséges templom lerombolásának - a világ végső teljes megsemmisülése jelképének. Legvégső napjáig, haláláig hűségesen követte Urát. Az egyházakhoz intézett bizonyságtételének a terhe, a lényeges tartalma ez volt: "Szeretteim, szeressük egymást [...] aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne" (1Jn 4:7.16).

Krisztus visszahelyezte Pétert apostolságába. Az a tisztelet és tekintély azonban, amit Krisztustól kapott, nem adott neki elsőséget, főhatalmat tanítványtársai fölött. Ezt Krisztus világossá tette, mikor Péter kérdésére: "Uram, ez pedig mint lészen?" ezt válaszolta: "Mi közöd hozzá? Te kövess engem" (Jn 21:22). Pétert nem úgy tartották tiszteletben, mint az egyház fejét. Az a kegy, amelyet Krisztus gyakorolt az Őt megtagadó tanítványa iránt, és az a tény, hogy megbízta őt a nyáj legeltetésével, valamint Péter hűsége Krisztus iránt - visszaadta számára tanítványtársai bizalmát. Péternek nagy befolyása volt az egyházban. Azt a leckét azonban, amelyet Krisztus adott neki a Galileai-tengernél, Péter magával vitte egész életen át. A Szentlélek által írt és a gyülekezetekhez intézett levelében ezt olvashatjuk: "A köztetek levő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese: Legeltessétek az Istennek köztetek levő nyáját, gondot viselvén arra, nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak. És mikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőségnek hervadatlan koronáját" (1Pt 5:1-4).

Mai Bibliai szakasz: 2 Mózes 17

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Az izraeliták még azután is zúgolódtak, hogy Isten a keserű vizet ihatóvá változtatta. Mózes céltáblája lett egy egész nép haragjának, amelynek meg kellett tapasztalni az alapvető létszükségletek hiányát ahhoz, hogy megismerje a legalapvetőbb szükségletet, hogy bízzon Istenben.

Izrael szomja csillapodott és lázadásukat kiengesztelte egy megsújtott szikla. Izraelnek azonban egyéb nehézségeket is el kellett szenvednie ahhoz, hogy növekedni tudjon és érett szent nemzetté váljon. Nem Mózes kezének felemelése adta nekik a győzelmet, hanem az a hit, amely arra késztette őket, hogy engedjenek az „Így szól az Úr”-nak.   

Krisztus az Üdvösség Kősziklája és az Élet Vize! Ő megsebesíttetett azért, hogy mi ingyen kapjuk azt a vizet, amely soha el nem fogy (Jel 22:17). Ahogyan Mózes Istennek engedelmeskedve megütötte a sziklát, így nekünk is az életünket a Sziklára, azaz Krisztusra kell építenünk (Mt 4:24).

És ne feledjük: a Sziklára való építésnek és az Élet Vizéből való ivásnak személyes tapasztalatnak kell lenni.

Rosana Garcia Barros
176. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  85-86. fejezeteihez (december 16-22.).

Pétert nem csak hogy a Krisztus elárulása miatti bűntudat fogta el, de társainak, a többi tanítványnak a bizalmát is elvesztette. Többé már nem bíztak benne. Krisztus tudta, hogy ahhoz, hogy Péter teljes egészében visszaállhasson a szolgálatba, a bizonyítania kell, hogy szíve megújult. Amikor a bizalom darabokra törött, az átalakulásnak mindig meg kell előznie a helyreállítást.

Újra meg újra azt kérdezte Krisztus Pétertől: „Szeretsz engem?”

És Péter több ízben is elkerülte az üres kérkedést, egyszerűen biztosította Krisztust a szeretetéről. Péter többé már nem bízott a saját képességeiben és ösztönös reakcióiban. Megtanulta, hogy ne bízzon magában, és teljes egészében Krisztus felhatalmazására támaszkodjon.

Ó, milyen gyengéd is volt Krisztus kegyelemközpontú helyreállítása! Nem bírált és nem marasztalt el. Pusztán három egyszerű, szívre ható kérdés volt az, ami helyreállította Péter pozícióját, mind a saját, mint a tanítványok szemében.

Ahogyan Krisztus finoman bánt Péter szívével, Péter is együttérző pásztorává vált azoknak, akiket a gondjára bíztak. Ismervén saját szörnyű hibáit, finoman reagált mások hibáira. Krisztus könyörületesen bánt vele, ő pedig továbbvitte ezt a szerető türelmet azokra, akik eltévedtek az útjaikon.

Minél mélyebben és őszntébben bocsátanak meg nekünk, mi annál gyengédebben és finomabban viselkedünk másokkal, akik hibáznak. Minél több kegyelem tisztított meg minket, annál inkább tudatára ébredünk saját hiányosságainknak és annál több kegyelmet gyakorlunk azokkal szemben, akik még mindig a bűntudat fogságában vergődnek. Ha azonban nem hagytuk, hogy Isten körülvegyen minket kegyelmével, kegyelem nélküliek leszünk a másokkal való kapcsolatainkban.

Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: