2018. december 22., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 22 - SZOMBAT - 2 Mózes 21


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 86. fejezet 1258. nap

Isten szeretete az ember iránt minden emberi értelmet felülmúl. Az angyalok csodálkoznak azon, hogy mennyire felszínes a hálája azoknak, akikre ez a szeretet árad, és hogy milyen kevéssé értékelik Isten szeretetét. Az egész menny megdöbbenéssel szemléli az emberek közömbösségét. Akarjuk-e tudni, hogy Krisztus mit érez mindezek láttán? Vajon mit érezne egy apa és egy anya, ha tudomást szerezne arról, hogy hidegben és hóban elalélt, és a fagyhalálnak kitett gyermekük mellett úgy mennének el az arra járók, hogy ügyet sem vetnének reá, és hagynák elpusztulni, jóllehet megmenthették volna!? Nem okozna-e nekik szörnyű fájdalmat és nem háborodnának-e fel? Nem vádolnák-e azokat a gyilkosokat olyan haraggal, amely oly forró lenne, mint a könnyeik, és oly heves, mint a szeretetük? Minden ember szenvedése Isten egyik gyermekének a szenvedése. Ezért azok, akik nem nyújtják oda segítő kezüket az elpusztulás szélén álló embertársuknak, kiváltják Isten igazságos haragját. Ez a Bárány haragja. Azoknak, akik igénylik ugyan a Krisztussal való közösséget, de közömbösek lettek szükséget szenvedő embertársaikkal szemben Krisztus ezt jelenti majd ki az ítélet nagy napján: "Nem tudom, honnét valók vagytok ti: Távozzatok el én tőlem mindnyájan, akik hamisságot cselekesztek!" (Lk 13:27).

Tanítványainak adott megbízásában Krisztus nemcsak a munkájukat körvonalazta, hanem a nekik szóló üzenetet is átadta. Tanítsátok meg az embereket - mondotta nekik, "hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek" (Mt 28:20). A tanítványoknak azt kellett tanítaniuk, amit Jézus tanított. S amit Ő mondott, az nemcsak azt foglalta magába, amit személyesen mondott el, hanem azt is, amit az Ótestamentum prófétái és tanítói mondottak el. Az emberi tanítást kizárta. Nincs semmi hely a hagyomány, az emberek elméletei és következtetései vagy az egyházi törvények számára. Krisztus nem foglalta bele tanítványainak adott megbízásába az egyházi tekintélyek által elrendelt törvényeket. Krisztus szolgáinak ezek közül egyiket sem kell tanítaniuk. "A törvény és a próféták" (Mt 22:40) Krisztus szavainak és tetteinek a feljegyzésével képezik azt a kincset, amit rábízott tanítványaira, hogy adják tovább a világnak. Krisztus neve a jelszavuk, megkülönböztető jelvényük, egységük köteléke; tekintély, mintegy háttér eljárásaikban, valamint eredményességük forrása. Semmit sem szabad elismerni királyságában, amely nem viseli magán az Ő nevét.

Az evangéliumot nem csak elméletként, hanem eleven erőként kell közvetíteni, mint ami megváltoztatja az ember életét. Isten azt kívánja, hogy kegyelmének elfogadói tanúi legyenek az Ő hatalmának. Azokat, akik eddigi életútjuk során a legnagyobb ellenségek voltak az Úrnak, Isten készségesen elfogadja. Azokat, akik megbánják bűneiket, Isten megajándékozza Szentlelkével, bizalma legmagasabb helyére emeli és elküldi őket a hűtlenek táborába, hogy hirdessék ott az Ő határtalan irgalmát. Isten szeretné, ha szolgái bizonyságot tennének arról a tényről, hogy az Ő irgalma útján az emberek elnyerhetik a Krisztuséhoz hasonló jellemet, és örvendezhetnek nagy szeretete bizonyosságában. Isten azt akarja, hogy tegyünk tanúbizonyságot arról a tényről, hogy Ő nem elégedhetik meg addig, míg az emberi nemzetség tagjai meg nem térnek, és nem foglalják el újra helyüket szent kiváltságaikban, mint Isten fiai és leányai.

Krisztusban egyesül a pásztor gyengédsége, a szülő szeretete és a könyörületes Üdvözítő páratlan kegyelme. Áldásaival a legvonzóbb formában ajándékoz meg bennünket. Nem elégszik meg azzal, hogy tudtunkra adja áldásait. Oly módon nyújtja felénk azokat, hogy felkeltse bennünk a vágyat irántuk. Így Isten szolgáinak a kibeszélhetetlen ajándék dicsőségét és gazdagságát kell másoknak bemutatniuk. Krisztus csodálatos szeretete megolvasztja és leigázza a szíveket, miközben a tantételek puszta ismételgetésével nem érünk el, és nem végzünk el semmit. "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek [...] Magas helyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! [...] Mondjad Júda városainak: Ímhol Istenetek; Ímé az Úr Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti" (Ésa 40:1.9-11). Mondjátok el az embereknek Róla, hogy Ő "tízezer közül is kitetszik" és "Ő mindenestől fogva kívánatos" (Énekek 5:10.16). Pusztán szavakkal nem tudjuk elmondani azt, hogy ki Ő, ki nékünk Krisztus. Életünk által kell az Ő jellemét kinyilvánítani az emberek előtt. Krisztus láthatóvá kíván lenni minden követője életében. Isten minden gyermekéről eleve azt rendelte el, "hogy azok az ő fia ábrázatához hasonlatosak legyenek" (Róm 8:29). Mindenkiben Krisztus hosszútűrő szeretetének, szentségének, alázatosságának, irgalmának és igazságosságának kell megmutatkoznia, feltárulnia a világ számára.

Az első tanítványok elmentek, hogy prédikálják Isten szavát. Krisztust életükben jelentették ki. Az Úr pedig velük együtt munkálkodott, "megerősítvén az igét a jelek által, amelyek követik vala" (Mk 16:20). Ezek a tanítványok felkészültek munkájukra. Még pünkösd napja előtt összegyülekeztek és minden viszályt félretettek. Egy akarattal voltak együtt. Elhitték Krisztus ígéreteit, hogy megkapják az Ő áldását, és hittel imádkoztak. Nemcsak a maguk számára kérték az áldást. Teherként nehezedett rájuk a lelkek üdvösségéért rájuk váró munkálkodás. Az evangéliumot el kellett vinniük a föld legtávolabbi részéig. Igényt tartottak a hatalomnak, az erőnek arra az ajándékára, amit Krisztus megígért nekik. Ekkor árasztotta reájuk Isten az Ő Szentlelkét és egy nap alatt ezrek tértek meg. Ez ma is megtörténhetne! Az emberi bölcseletek helyett prédikáljuk Isten beszédét! A keresztények hagyják abba egyenetlenkedéseiket, adják át magukat Istennek, és Vele együtt munkálkodjanak az elveszettek megmentéséért! Hittel kérjék Isten áldását, míg meg nem kapják! A Lélek kitöltése csak "a korai eső" volt, és mégis csodálatos volt a hatása és eredménye. "A késői eső" eredménye azonban még bőségesebb lesz (Vö: Jóel 2:23).

Mindazok, akik Istennek szentelik lelküket és testüket, állandóan megkapják majd a Lélek újabb és újabb testi és lelki ajándékát. Kimeríthetetlen mennyei készletek állnak a rendelkezésükre. Krisztus nekik adja saját Lelke leheletét és életét az ő életéből. A Szentlélek legnagyobb energiáit fejti ki és így munkálkodik az emberek szívében és elméjében. Isten kegyelme megnöveli és megsokszorozza tehetségeiket. Az isteni természet tökéletessége jön segítségükre a lelkek megmentéséért végzett munkájukban. Krisztussal való együttmunkálkodásuk útján részesülnek Krisztus teljességében. Emberi gyengeségükben is képesek megcselekedni a Mindenható tetteit.

Az Üdvözítő arra vágyik, hogy kinyilvánítsa kegyelmét, és jellemének pecsétjét rányomja az egész világra. Ez Krisztus megszerzett tulajdona, és Ő szabaddá, tisztává és szentté akarja tenni az embereket. Bár a Sátán azon fáradozik, hogy megakadályozza Krisztus szándékának a megvalósítását, de a világért kiontott vérével az Úr mégis olyan diadalt arat, amely dicsőséget szerez Istennek és a Báránynak. Krisztus nem nyugszik meg addig, míg győzelme nem lesz teljes, és "lelke szenvedése folytán látni fog és megelégszik" (Ésa 53:11). A föld minden népe meghallja majd a Krisztus kegyelméről szóló evangéliumot. Ámbár nem mindenki fogadja el Krisztus kegyelmét, de "őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak" (Zsolt 22:31). "Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének" (Dán 7:27); "[...] mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják" (Ésa 11:9). "És félik napnyugattól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az ő dicsőségét" (Ésa 59:19).

"Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! [...] Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvígasztalá az Úr népét [...] Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását" (Ésa 52:7-10).

Mai Bibliai szakasz: 2 Mózes 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Az 1902-ben felfedezett régészeti lelet, egy kőtábla, amely több mint 300 törvényt tartalmaz, s amelyek Hammurapi uralkodása idején kormányozták Babilóniát, mutat némi hasonlóságot ezzel a bibliai fejezettel. 2Móz 21:16 szerint – csakúgy, mint a Hammurapi törvénykönyvben –, a rabszolga-kereskedelem súlyos bűnnek számított, és halálbüntetést vont maga után. 2Móz 21:23-ban a kioltott emberéletért az elkövetőnek saját életével kellett fizetnie. A babilóniai törvény azt mondja, hogy a bűnös saját maga helyett feláldozhatja lánya életét. A mózesi törvény azonban nem enged meg ilyen igazságtalanságot.
2Móz 21:26 egy olyan példa, ahol a babilóniai törvény értelmében a rabszolga sérülései a gazdája számára jelentenek kárt, nem pedig magának a szolgának. A héber törvény azonban, egyedülálló módon, nem tekinti a szolgát gazdája feltétel nélküli tulajdonának. Általánosságban Mózes második könyvének törvényei az ember egyéni jogait, és az élet szentségét helyezik a középpontba. Bár sok törvény különbözik a Hammurapi-kódexben, mégis találhatunk arra utaló jeleket, hogy a két törvénygyűjtemény közös forrásból építkezik.
Isten a méltányosság és igazságosság gyakorlását kívánta népétől akkor is és most is. Mi hogyan bánunk a körülöttünk élőkkel?
Michael Hasel

176. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  85-86. fejezeteihez (december 16-22.).

Pétert nem csak hogy a Krisztus elárulása miatti bűntudat fogta el, de társainak, a többi tanítványnak a bizalmát is elvesztette. Többé már nem bíztak benne. Krisztus tudta, hogy ahhoz, hogy Péter teljes egészében visszaállhasson a szolgálatba, a bizonyítania kell, hogy szíve megújult. Amikor a bizalom darabokra törött, az átalakulásnak mindig meg kell előznie a helyreállítást.

Újra meg újra azt kérdezte Krisztus Pétertől: „Szeretsz engem?”

És Péter több ízben is elkerülte az üres kérkedést, egyszerűen biztosította Krisztust a szeretetéről. Péter többé már nem bízott a saját képességeiben és ösztönös reakcióiban. Megtanulta, hogy ne bízzon magában, és teljes egészében Krisztus felhatalmazására támaszkodjon.

Ó, milyen gyengéd is volt Krisztus kegyelemközpontú helyreállítása! Nem bírált és nem marasztalt el. Pusztán három egyszerű, szívre ható kérdés volt az, ami helyreállította Péter pozícióját, mind a saját, mint a tanítványok szemében.

Ahogyan Krisztus finoman bánt Péter szívével, Péter is együttérző pásztorává vált azoknak, akiket a gondjára bíztak. Ismervén saját szörnyű hibáit, finoman reagált mások hibáira. Krisztus könyörületesen bánt vele, ő pedig továbbvitte ezt a szerető türelmet azokra, akik eltévedtek az útjaikon.

Minél mélyebben és őszntébben bocsátanak meg nekünk, mi annál gyengédebben és finomabban viselkedünk másokkal, akik hibáznak. Minél több kegyelem tisztított meg minket, annál inkább tudatára ébredünk saját hiányosságainknak és annál több kegyelmet gyakorlunk azokkal szemben, akik még mindig a bűntudat fogságában vergődnek. Ha azonban nem hagytuk, hogy Isten körülvegyen minket kegyelmével, kegyelem nélküliek leszünk a másokkal való kapcsolatainkban.

Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: