2018. december 9., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 9 - VASÁRNAP - 2 Mózes 8


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 83. fejezet 1245. nap

83. Útban Emmaus felé a feltámadottal

A feltámadás napjának késő délutánján két tanítvány útban volt Emmaus felé. Emmaus kis város volt, mintegy tizenkét kilométer távolságra Jeruzsálemtől. Ezeknek a tanítványoknak nem volt kiemelkedő szerepük Krisztus munkájában, de komolyan hittek Benne. Azért mentek fel Jeruzsálembe, hogy megtartsák a húsvétot, és nagyon zavarba ejtették őket azok az események, amelyek nemrég következtek be a szent városban. Reggel hallották a híreket Krisztus testének a sírboltból való elviteléről, és az asszonyok beszámolóját is arról, hogy angyalokat láttak, és találkoztak Jézussal. Most visszatérőben voltak otthonukba, hogy elmélkedjenek és imádkozzanak. Az estébe hajló órában szomorúan mentek az úton. Jézus kihallgatásának és keresztre feszítésének az eseményeiről beszélgettek. Még sohasem vesztették el annyira bátorságukat, mint most. Reménytelenül és tehetetlenül haladtak az úton a kereszt árnyékában.

Nem jutottak messzire útjukon, mikor egy idegen csatlakozott hozzájuk. Annyira erőt vett azonban rajtuk bánatuk és csalódottságuk, hogy nem nézték meg útitársukat tüzetesen. Folytatták beszélgetésüket és kifejezték szívük gondolatait. Megbeszélték azokat a tanításokat, amelyeket Krisztus közölt velük; amelyeket úgy látszik, hogy nem voltak képesek felfogni és megérteni. Miközben a megtörtént eseményekről beszélgettek, Jézus szerette volna megvigasztalni őket. Jézus látta bánatukat és fájdalmukat. Megértette azokat az ellentmondásos és zavarba hozó gondolatokat, elképzeléseket, amelyek következtében az a kérdés fogalmazódott meg elméjükben, hogy vajon Krisztus lehet-e az az ember, aki eltűrte, hogy ennyire megalázzák? Bánatukat nem tudták visszafojtani, és sírtak. Jézus, tudta, hogy szívüket a szeretet kötelékei kötözték személyéhez, és le akarta törölni könnyeiket; örömmel és boldogsággal akarta betölteni szívüket. Először azonban olyan tanításokat kellett nekik adnia, amelyeket sohasem felejtenek majd el.

"Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban; és miért vagytok szomorú ábrázattal? Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben és nem tudod, minémű dolgok lettek abban e napokon?" (Lk 24:17-18). Beszéltek azután Néki csalódottságukról, amely Mesterükkel kapcsolatban érte őket: "Ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt", de "a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre" adák "és megfeszíték őt" (Lk 24:19-20). Azután fájó szívvel, csalódottsággal és reszkető ajakkal azt tették még hozzá: "Pedig mi azt reméltük, hogy Ő az, aki meg fogja váltani az Izraelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek" (Lk 24:21).

Különös, hogy a tanítványok nem emlékeztek Krisztus szavaira, és nem fogták fel, hogy Ő előre megmondta nekik azokat az eseményeket, amelyeknek meg kell történniük! Nem fogták fel, hogy jövendölése utolsó részének éppen úgy be kellett teljesednie - mint ahogy első része beteljesedett -, vagyis hogy a harmadik napon feltámadjon. Krisztusnak erre a jövendölésére a tanítványoknak emlékezniük kellett volna. A papok és a főemberek nem felejtették ezt el. "Másnap pedig, amely péntek után következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz, ezt mondván: Uram emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok" (Mt 27:62-63). A tanítványok azonban nem emlékeztek ezekre a szavakra.

Mai Bibliai szakasz: 2 Mózes 8

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Amikor visszatekintünk a fejezetre, megkérdezzük: Mi a közös a békék, a legyek és a tetvek között? Mit jelképezhetnek a mi lelki életünkben?

Annak ellenére, hogy az egyiptomiak nagyra tartották és imádták őket, a békák nagyon hamar átokká váltak számukra. A varázslók megpróbáltak ellenállni Istennek, de a kétéltű problémát még súlyosabbá tették.

A tetvek nagyon rettegett lények voltak. A varázslók megpróbálták szaporítani a tetveket, de kudarcot vallottak – a tetvek mindenütt ott voltak. A probléma az állatokon éppúgy jelentkezett, mint az embereken. A hatalom emberei nem tudtak úrrá lenni egy olyan kicsiny probléma felett, mint egy tetű, el kellett ismerniük Isten felsőbbrendű hatalmát.

A legyek nem csupán egy kis kellemetlenséget jelentettek. Szárnyaik voltak és csíptek. Rajaikkal együtt jött a szenny és a szenvedés. Nem volt menekülés a kártékony állatoktól – sem bent, sem kint a szabadban.

Békák, tetvek, legyek. Atyánk, kérünk, tüntesd el őket lelki életünkből és segíts, hogy szívünk alázatos és tanítható legyen, amely alárendeli magát a te akaratodnak. Ámen.          

Alexandra Talev

175. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  83-84. fejezeteihez (december 9-15.).

A tanítványok a kövekben botladozva és időnként a sötétben eltévedve visszamentek a nyolcmérföldes úton Jeruzsálembe. Lángra lobbant szívükkel alig várták, hogy elmondhassák a tanítványoknak: „Láttuk a feltámadt Urunkat!”

Jeruzsálemből Emmauszba tartva a fel nem ismert Úr arra vágyott, hogy megvigasztalja az összezavarodott tanítványokat. El akarta törölni a könnyeket az arcukról, és örömmel helyettesíteni, de elsőként felejthetetlen leckéket kellett adnia nekik. Krisztusnak meg kellett mutatnia, hogy ami valamennyi reményük elvesztését jelentette, valójában valamennyi reményük bibliai alapja. A kereszt árnyéka a kereszt dicsőségévé fog válni.

Krisztus figyelmesen sétált a köves út mentén, társainak járásához igazodott, időnként megállt pihenni; nagyon szerette volna felemelni a zavarodottság fátylát a szeretett tanítványai elméjéről. Isten ma is tiszteletben tartja a mi tempónkat. Soha sem visz minket gyorsabban, mint ahogy el tudjuk viselni. Gyengéden és figyelmesen fedi fel az igazságokat magáról és a saját szívünkről, úgy, hogy emlékezetesek legyenek, és életünk szerves részévé váljanak.

Gyakran összezavar minket a fájdalom és vigasztalódásra vágyunk, de Krisztus tudja, mire van szükségünk, hogy sziklaszilárd hitünk alakuljon ki. Így aztán Ő türelmesen sétál velünk, tanít és kalauzol minket. És igen, vigasztal.

A Krisztussal járás időnként lehet, hogy a zavarodottság, a könnyek és a tanulás útját jelenti. Végül azonban, amikor megismerjük útitársunkat, akivel sétáltunk, eljön az örömünnep ideje. Bízz az Ő időzítésében! Ő tudja, mire van szüksége a szíveknek.


Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése