2018. december 5., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 5 - SZERDA - 2 Mózes 4


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 81. fejezet 1241. nap

Krisztus feltámadt a halottak közül első gyümölcseként azoknak, akik elaludtak. Előképe volt a kévelengetésnek. Feltámadása éppen azon a napon következett be, mikor a kévelengetést kellett bemutatni az Úr előtt. Több mint ezer évig hajtották végre ezt a jelképes ceremóniát.

A szántóföldekről az első megérett, magvas gabonakalászokat összegyűjtötték. Amikor az emberek felmentek Jeruzsálembe, akkor az első termésből kötött kévéket lengették hálaáldozatként az Úr előtt. Amíg ez a felajánlás meg nem történt, a sarlóval nem érinthették meg a gabonaszálakat, nem gyűjthették és köthették azokat kévékbe. Az Istennek felajánlott kévék ábrázolták azt a nagy lelki aratást, amelynek a kalászait és kévéit be kellett takarítani Isten országa számára. Krisztus feltámadása az előképe és a záloga az igazak feltámadásának. "Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ővele együtt" (lThess 4:14).

Mikor Krisztus feltámadott, a foglyok sokaságát hozta elő a sírjaikból. A halálakor bekövetkezett földrengés megnyitotta sírjaikat, és amikor feltámadt, akkor vele együtt előjöttek ezekben a megnyílt sírokban nyugvó halottak is. Ezek olyan halottak voltak, akik míg éltek, Isten munkatársai voltak, és akik életük árán is bizonyságot tettek az igazságról. Most Krisztus mellett kellett nekik bizonyságot tenniük, aki feltámasztotta őket a halálból.
Földi szolgálata alatt Jézus életre hívott néhány halottat. Feltámasztotta a naini özvegyasszony fiát, és egy főembernek, név szerint Jairusnak a leányát és Lázárt. Ezeket azonban nem ruházta fel halhatatlansággal. Feltámadásuk után is még mindig alá voltak vetve a halálnak. Azok azonban, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő a sírjukból, már az örök életre támadtak fel. Vele együtt emelkedtek fel a halál felett aratott győzelmének bizonyságaiként, diadalemlékeiként. Ezek - mondotta Krisztus -, többé nem foglyai a Sátánnak, mert megváltottam őket. Hatalmam első gyümölcseiként kihoztam őket sírjukból, hogy velem legyenek ott, ahol én vagyok, és hogy soha többé ne lássanak halált, és ne tapasztaljanak szomorúságot.

Ezek a Krisztussal együtt feltámadott halottak mentek be a városba, és jelentek meg sokaknak és mondották el mindenkinek, hogy Krisztus feltámadott a halottak közül, és mi is vele együtt támadtunk fel. Így vált letagadhatatlanná a feltámadás igazsága. A feltámadott szentek tettek tanúbizonyságot a próféta szavainak igazsága mellett. "Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek" (Ésa 26:19). Feltámadásuk szemléltette a prófécia beteljesedését: "Serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata és visszaadja a föld az árnyakat!" (Ésa 26:19).

A hívő emberek számára Krisztus a feltámadás és az élet. Üdvözítőnknél Isten helyreállította azt az életet, amely a bűn által elveszett. Mivel az életet önmagában hordozza, azért meg tudja eleveníteni azokat, akiket akar. Isten felruházta őt a halhatatlanság adásának a jogával. Azt az életet, amelyet letett ember voltában, ismét felveszi és az emberiségnek adja. "Én azért jöttem - mondta -, hogy életük legyen és bővölködjenek" (Jn 10:10). "Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne" (Jn 4:14). "Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon" (Jn 6:54).

A hívő emberek számára a halál csak egy röpke pillanat és nincs nagy jelentősége. "Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké [...] nem kóstol halált örökké" (Jn 8:51-52). A keresztények számára a halál csak elalvás, egy pillanatnyi csendesség és sötétség. A Krisztussal való élet Istenben elrejtett élet.

"Mikor a Krisztus, a mi életünk megjelen, akkor majd ti is Ővele együtt, megjelentek dicsőségben" (Kol 3:4).
Azt a hangot, amely a keresztről ezt kiáltotta: "Elvégeztetett!" (Jn 19:30) - a halottak is meghallották. Ez a hang átütötte a sírok falait és megparancsolta az alvóknak, hogy keljenek fel. Így lesz majd, mikor Krisztus hangja felharsan az égből. Ez a hang behatol majd a sírokba, kinyitja a sírboltokat és a Krisztusban meghaltak feltámadnak. Üdvözítőnk feltámadásakor csak néhány sír tárult fel. Második eljövetelekor azonban minden drága halottunk meghallja majd az Ő hangját és előjönnek a dicsőséges és halhatatlan életre. Ugyanaz a hatalom, amely feltámasztotta Krisztust a halottak közül, feltámasztja majd az Ő egyházát is, és megdicsőíti azt Vele, minden fejedelemségek, minden hatalmasságok és minden más név felett, amely adatott, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is.

Mai Bibliai szakasz: 2 Mózes 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A Mózes és Isten közötti párbeszéd azt szemléltetni, hogy mennyire vágyik Isten arra, hogy megismerjük az Ő munkáját: Ő embereket készít fel az örök életre, köztük minket is.

Szüksége volt Istennek Mózesre ahhoz, hogy a zsidókat kiszabadítsa Egyiptomból? Nem volt szüksége. Még akkor is, amikor elhív, hogy eszközök legyünk megváltó munkájában, lehetetlen lenne számunkra, bűnös emberek számára az, hogy bárkit is megváltsunk. Isten mégis kiválasztott bennünket arra, hogy Vele dolgozzunk emberek megmentésén. Amint Isten ismételten válaszol Mózes ellenkezéseire, biztosítja őt arról, hogy segítségére lesz.  Isten képes rá és hajlandó is arra, hogy gondoskodjon bármilyen gyengeségünkről, amellyel rendelkezünk. Isten munkásaiként tud használni bennünket gyengeségeink ellenére is, ha készek vagyunk arra, hogy az Ő partnerei legyünk.

„Nagy és szent az a feladat, amelyet az Úr reánk bízott. Az elkövetkezendő életben azok kapják a legnagyobb örökséget, akik ebben az életben a leghívebben és legkészségesebben szolgáltak. Az Úr maga választja ki eszközeit... Azokat választja ki, akik szívük őszinteségével törekszenek tervét véghezvinni. Nem azért választja ki őket, mert tökéletesek, hanem mert a vele való közösség útján tökéletesek lehetnek” (Krisztus példázatai, 226. oldal)   

Julianna Dunn

174. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  81-82. fejezeteihez (december 2-8.).

A könnyektől áztatott szemek és a bánattól sújtott szív gyakran megakadályozzák, hogy Krisztus bensőséges jelenlétét érzékeljük.

A felházba bezárva a tanítványok a feltámadás vasárnapjának nagy részét bánattal, aggodalommal és félelemben töltötték. A megsemmisítő fájdalom megakadályozta, hogy Krisztus ígéreteire emlékezzenek, vagy hogy higgyenek az asszony szavának, hogy Uruk feltámadt.

Krisztus tudta, hogy a tanítványok lelkét, különösen Péterét, elborította a gyász és a sajnálkozás. Meg akarta erősíteni barátait, ezért a feltámadás után Krisztus első könyörületes feladata az volt, hogy bemutassa az Ő feltétel nélküli, gyengéd szeretetét. Mielőtt a mennybe emelkedett, kétszer is meghagyta üzenetben Máriának és a többi asszonynak, hogy mondják meg a tanítványoknak, hogy hamarosan Galileában találkoznak. Miután az Atyával találkozott, Krisztus egy újabb, reményteli üzenetet hagyott. A tanítványok mindazonáltal nem tudtak hinni az üzeneteknek. Az öröm a sírba temetve maradt.

Mi másmilyenek vagyunk vajon? Milyen gyakran fordul elő, hogy a múltbeli hibáink, a felderengő veszélytől való félelem vagy a különböző veszteségek miatti fájdalom elvakít minket, és nem látjuk a jelenlévő, feltámadott Urunk valóságát? A fájdalomba beburkolózva elmulasztjuk az örömöt, mert azt hisszük, Krisztus nincs jelen a mi körülményeinkben. A félelem elvakít minket, és elfelejtjük Isten ígéreteit, hogy Ő soha, de soha el nem hagy minket. Épp úgy, mint a tanítványok, jobban bízunk az érzéseinkben, mint az Ő szavában.

Jézus mégis gyengéden bánik velünk. Újra meg újra megpróbál áttörni a fájdalmunkon és felnyitni a szemünket, hogy lássuk az Ő jelenlétét. Sóvárogva vágyja, hogy megbízzunk a kiapadhatatlan szeretetében, és higgyünk megismételt üzeneteinek.

Higgy, barátom. Örvendezz!

Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

3 megjegyzés: