Higgyetek az Ő prófétáinak - március 12 - SZOMBAT - 1 Sámuel 9

MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 13. fejezet 244. nap

Isten egyrészt Ábrahám lelkébe akarta vésni, hogy az evangélium valóság, másrészt próbára akarta tenni hitét a paranccsal, hogy ölje meg fiát. Azért kellett elviselnie a lelki gyötrelmet e félelmes próba sötét napjaiban, hogy saját tapasztalata által felfogjon valamit abból a hatalmas áldozatból, amelyet a végtelen Isten hoz az ember megváltásáért. Semmi más próba nem gyötörhette volna meg úgy Ábrahám lelkét, mint fia feláldozása. Isten gyötrelmes és gyalázatos halálra adta Fiát. Az angyalok, akik Isten Fia megaláztatásának és lelki gyötrelmének tanúi voltak, nem léphettek közbe, mint ahogy Izsák esetében megtehették. Nem hangzott el ilyen kiáltás: "Elég!" A dicsőség Királya feláldozta életét, hogy megváltsa az elbukott emberiséget. Mivel bizonyíthatná Isten jobban végtelen könyörületét és szeretetét? "Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (Róm 8:32).

Ábrahámnak nemcsak a saját érdekében kellett meghoznia az áldozatot, és nem is kizárólag az utána jövő nemzedékekért, hanem a menny és más világok bűntelen értelmes lényeinek okulásáért is. A Krisztus és Sátán közötti küzdelem csatatere - a föld, ahol a megváltás terve megvalósult - a világegyetem tankönyve. Mivel Ábrahám korábban kételkedett Isten ígéreteiben, Sátán azzal vádolta az angyalok és Isten előtt, hogy nem teljesítette a szövetség feltételeit, és ezért méltatlan annak áldásaira. Isten az egész menny előtt bizonyítani akarta szolgája hűségét; be akarta mutatni, hogy nem fogadhat el kevesebbet, csak a tökéletes engedelmességet, és jobban fel akarta tárni előttük a megváltás tervét.

Ábrahám hitének és Izsák engedelmességének próbájában mennyei lények voltak a szemtanúk. A próba sokkal keményebb volt, mint ami elé Isten Ádámot állította. Az ősszüleinknek szóló tiltó parancs iránti engedelmesség nem járt szenvedéssel, de az Ábrahámnak szóló parancs a legfájdalmasabb áldozatot követelte. Az egész menny csodálkozva és csodálattal figyelte Ábrahám rendíthetetlen engedelmességét. Az egész menny ujjongott Ábrahám hűsége láttán. Sátán vádja hamisnak bizonyult. Isten kijelentette szolgájának: "[...] most már tudom, hogy istenfélő vagy" (Sátán vádjai ellenére) "és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek énérettem" (1Móz 22:12). Isten szövetsége, amelyet más világok értelmes lényei előtt esküvel erősített meg Ábrahámnak, azt tanúsította, hogy az engedelmesség jutalmat kap.

Az angyaloknak is nehéz volt megérteni a megváltás titkát - felfogni, hogy a bűnös emberért a menny Királyának, Isten Fiának meg kell halnia. Az Ábrahámnak szóló parancs, amely fia feláldozását követelte, felkeltette az egész menny érdeklődését. A mennyei lények feszülten figyelték a parancs teljesítésének minden mozzanatát. Amikor Izsák "hol van az égőáldozatra való bárány?" kérdésére Ábrahám így válaszolt: "Az Isten majd gondoskodik [...] bárányról", amikor az angyal visszafogta az atya kezét, amely már-már megölte fiát, és Izsák helyett Isten gondoskodása folytán a kos lett az áldozat - fény derült a megváltás titkára, és az angyalok is jobban megértették azt a csodálatos tervet, amellyel Isten gondoskodott az ember megváltásáról (1Pt 1:12).

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 9

A nép vénei hazatértek, és a hír bejárta az egész országot. De ki lesz a király? Ki lesz az, akinek a személyéről Izrael 12 törzse egyetértésre juthat? Biztosak lehetünk abban, hogy a véneknek, akik királyt kértek, volt javaslatuk arra nézve, hogy ki lenne a legalkalmasabb személy, természetesen a saját törzsükből való férfi. Ahogy Sámuel Isten vezetéséért könyörgött, és várta az Úr útmutatását, hite által már el is fogadta azt a személyt, akit majd Isten kiválaszt.

 
Voltak, akik szerint az egyik lehetséges jelölt Saul volt, aki egy igen tekintélyes családból származott.

Az Úr mindennapi események egymásutánját használta fel arra, hogy létrehozza a találkozást Saul és Sámuel között. Saul egyre több emberrel ismerkedett meg, ahogy szolgájával az elkallódott szamarak után kutatva az országot járta. Hatalmas termete miatt sokan felfigyeltek rá. Jólöltözött volt, derék, nemes, egyenes tartású, és egy szolgája is vele tartott. Mindez arra utalt, hogy fontos ember volt, nem csupán egy egyszerű földműves. Magától értetődő volt, hogy az emberek, akik a külső alapján ítélnek, azt gondolták róla: „Ilyen ember kell nekünk királynak.”

 
Amikor Isten tudtára adta Sámuelnek, hogy a következő napon találkozni fog Izrael jövendőbeli királyával, Saulnak mindez meg sem fordult a fejében. „Csak egyszerűen megtörtént, ami történt.” Isten a leggyakrabban így munkálkodik.

Azt láthatjuk meg mindebben, hogy Isten mindennapi dolgokat használ fel annak érdekében, hogy gondviselése által célját véghezvigye. A hit emberei – ha visszatekintenek a múltba –, felismerik ezt az igazságot. Köszönjük meg az Úrnak, hogy „minden együttmunkálkodik azok javára, akik Istent szeretik, akik azt tűzik ki életük céljául, hogy az Ő akaratát vigyék véghez". Az Őt szeretőknek még a megpróbáltatások is a javukra szolgálnak!

David Manzano

Nyugalmazott lelkipásztor

Fordította: Liebhardt László

32. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 13. fejezetéhez (márc 6-12).

Isten keresi az útját, hogy a hit mélyebb szintjére vigyen minket. Olyan hitre, amely lehetővé teszi, hogy kitartsunk a legkisebb mértékben kapaszkodva is, azokban a percekben, amikor úgy tűnik, az imáink megválaszolatlanok, Isten ígéretei pedig üresek. Olyan hitre, amely lehetővé teszi valahogyan, hogy a köd mögé lássunk.

25 éven keresztül Ábrahám küzdött, hogy elhiggye, hogy Isten valóban teljesíteni fogja ígéretét, és örököst ad neki. Igazán csak akkor hitt Isten ígéretében, amikor Izsákot a karjaiban tartotta. Ábrahám azért hitt, mert látott.

Most Isten arra kéri Ábrahámot, aminek végrehajtása sokkal mélyebb hitet követel meg tőle. A három napos utazás során az otthonától Mórija hegyéig végül Ábrahám eljut oda, ahol Isten akarja, hogy legyen. Most már olyan hite van, amely lehetővé teszi, hogy azt mondja szolgálóinak, hogy ő és a fia vissza fognak térni, Izsáknak pedig, hogy Isten majd gondoskodik áldozatról. Ábrahám végül eljutott oda, ahol azért lát, mert hisz. Mielőtt Isten gondoskodott volna róla, Ábrahám már előre látja, tudja, hogy Isten gondoskodni fog áldozatról.

Mi a helyzet velünk? Olyan hitünk van, amely csak akkor vezet keresztül minket, amikor jól mennek a dolgok, vagy megengedjük Istennek, hogy olyan hitet alakítson ki bennünk, ami átvezet minket a legrosszabb időkön is? Azért hiszünk, mert látunk? Vagy azért látunk, mert hiszünk?

Kenley Hall

Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba