MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Új olvasmány a fejezet végén a
Pátriárkák és próféták 17. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet 259. nap
17.
Jákob menekülése és számkivetése
Jákob
elmenekült az atyai háztól, mert Ézsaú haragja halállal fenyegette. De atyja
áldása kísérte. Izsák megújította neki a szövetségi ígéretet, és
megparancsolta, hogy - annak örököseként - anyja mezopotámiai családjában
keressen feleséget magának. Mégis nagyon zaklatottan, csak egy bottal a kezében
indult el a vad, nomád törzsekkel lakott vidéken át vezető több száz mérföldes,
magányos útjára. Mardosó lelkiismerettel és félénken igyekezett elkerülni az
embereket, nehogy dühös bátyja a nyomára leljen. Félt, hogy örökre elvesztette
azt az áldást, amelyet Isten neki szánt. Sátán leselkedett rá, hogy
megkísértse.
A
második este atyja sátraitól messze találta. Kitaszítottnak érezte magát, és
tudta, hogy mindezt a bajt saját hibás lépésével okozta magának. Kétségbeesés
nehezedett Jákob lelkére. Alig mert imádkozni. De végtelenül magányos volt. Még
soha nem érezte ennyire szükségét Isten oltalmának. Sírva és mély alázattal
vallotta meg bűnét, és könyörögve kért Istentől valamilyen bizonyítékot arra,
hogy nem hagyta el egészen. De ez sem könnyített szívének terhén. Minden
önbizalma elszállt, és attól félt, hogy atyáinak Istene elvetette.
Pedig
Isten nem hagyta el Jákobot. Irgalmát most is kiterjesztette tévedő,
bizalmatlan szolgájára. Az Úr könyörülettel mutatta meg a Megváltót, akire
Jákóbnak szüksége volt. Jákob vétkezett, de szíve megtelt hálával, amikor
meglátta azt az utat, amelyen újra Isten kegyeibe juthat.
A vándor
a hosszú úttól kimerülten lefeküdt a földre. Egy kő volt a párnája. Álmában
csillogó, fénylő létrát látott, amelynek lába a földön állt, a teteje az eget
érte. A létrán angyalok jártak le és fel, felette pedig a dicsőség Ura volt, és
hangja hallatszott az égből: "[...] Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te
atyádnak Istene" (1Móz 28:13).
A
földet, amelyen Jákob mint száműzött és menekült feküdt, neki és ivadékainak
ígérte Isten, és így bátorította: "[...] tebenned és a te magodban
áldatnak meg a föld minden nemzetségei" (1Móz 28:14). Isten ezt az
ígéretet Ábrahámnak és Izsáknak adta, most pedig megújította Jákobnak. Majd
különös tekintettel Jákob magányos és csüggedt voltára, ezek a vigasztaló és
bátorító szavak hangzottak: "Ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged
valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg
be nem teljesítem amit néked mondtam" (1Móz 28:15).
Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 24
Amikor
Saul elment, hogy kiűzze a filiszteus fosztogatókat (ld. 23:27-28), Dávid
menedéket keresett az Engedi oázis közelében levő barlangban, amely félúton van
a Holt-tenger nyugati partjához vezető úton.
Saul
háromezer válogatott harcossal jött Dávidot megkeresni. Mivel szükségét kellett
végeznie, Saul egyedül ment be ugyanabba a barlangba, amelyben Dávid
rejtőzködött, levette ruháit, és a barlang egyik oldalába helyezte. Valaki
Dávid emberei közül ezt súgta: „Itt az alkalom! Az Úr kezedbe adta Sault!”
Dávid odakúszott, ahova Saul a ruháit helyezte, levágta Saul ruhájának az egyik
sarkát, majd visszakúszott. Dávid nem ment közel Saulhoz, és nem engedte meg
senkinek, hogy megtegye. Ezt mondta: „Oltalmazzon
meg engem az Úr attól, hogy ily dolgot cselekedjem az én urammal, az Úrnak
felkentjével” (7. vers - új prot. ford.).
Amikor
Saul felvette ruháját és elhagyta a barlangot, Dávid kijött és megszólította
Sault. Ha ő nem szőtt összeesküvést Saul ellen, akkor Saul miért akarja megölni
őt? Ez megérintette Saul szívét, de Dávid nem bízott Saul ígéretében és az
erősségben maradt.
Ha
Dávid megölte volna Sault, úgy cselekedett volna, mint maga a király, de ő az
Úrra bízta az ügyét, aki neki ígérte Izrael trónját. Úgy döntött, megvárja
Isten időzítését. Ismerte Isten ígéretét: „Enyém
a bosszúállás és megfizetés” (5Móz 32:35). Így Dávid Krisztus lelkületéről
tanúskodott, Aki azt mondta: „Szeressétek
ellenségeiteket... és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek
titeket” (Mt 5:44).
Ralph Neall
35. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 17. fejezetéhez
(márc 27- ápr. 2.).
Jákob jellemének
hibái közül a legfőbb a megtévesztés volt, és ez utolérte őt. Menekülni
kényszerült dühös bátyja elől, aki bosszúra szomjazott; becsapott és elárult
apját kényszerült maga mögött hagyni és fondorlatos anyját, akiket többé nem
látott, Jákob megkezdte fájó száműzetését távol az otthontól. A bűntudat mély
érzésével letaglózva Jákob megkezdi hosszú útját a nagybátyja, Lábán városába.
A szíve megtelt sötét kétségbeeséssel, amelyet a magányosság kísér. A bűnei
óriásiak előtte, olyan bűnök, amelyek darabokra zúzták az életét és az
otthonát. Semmi sem lesz már többé ugyanolyan.
Egy éjszaka az útja során egy különös
„titokzatos létráról” álmodik. A létrán angyalokat lát fel- és lejárni a föld
és a menny között. A létra jelképes ábrázolása megerősítette, hogy a föld, amely
nagyapjának, Ábrahámnak és apjának, Izsáknak adatott, Isten ajándéka, és Jákob
és a leszármazottjai is örökösei lesznek. Ez az álom felfedte, hogy Jákob bűnei
és megtévesztései ellenére Isten elfogadta a bűnbánatát és ígéretet tett arra,
hogy megőrzi őt. Egy napon majd hazatérhet szülőföldjére.
Jákob tapasztalata gyakran a miénk is egyben.
A bűn által becsapva cél nélkül kódorgunk, magányosan és kétségbeesve. De akik
Istenhez fordulnak segítségért, megkapják a megváltás ígéretét. Isten hű és
igaz, és megőrzi gyermekeit. Jézus marad az a létra, amely lehetővé teszi, hogy
Isten áldásai kiáradjanak az emberekre.
Denis Fortin
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése