Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 32. fejezet 2022. nap
AZ
OTTHON
Az élet gyakorlóiskola, amelyből szülőknek és gyermekeknek úgy kell vizsgázniuk, hogy beléphessenek a felsőbb – a mennyei iskolába
32. fejezet (3. rész) – A gyermek
A beteg gyermek gondozása
A gyermekek betegsége sok esetben hibás bánásmódhoz
vezethető vissza. Rendszertelen étkezés, hűvös estéken hiányos öltözék, az
egészséges vérkeringést biztosító élénk mozgás, vagy a vért frissítő elegendő
levegő hiánya lehet a baj oka. Keressék meg a szülők a betegség okait, és
amilyen hamar csak lehet, orvosolják a helytelen körülményeket!
Minden szülő sokat megtudhat a betegség elhárításáról és
megelőzéséről, sőt arról is, hogy miként kezelje azt. Különösen az anyának kell
tudnia, mit tegyen, ha családjában közönséges betegség fordul elő. Tudnia kell,
hogyan lássa el beteg gyermekét. Szeretete és ráérzése alkalmassá teszi őt
olyan szolgálat teljesítésére, ami nem bízható idegenre.
Az élettan tanulmányozása
A szülők idejekorán keltsék fel a gyermekek érdeklődését az
élettan tanulmányozása iránt, és tanítsák meg őket egyszerűbb alapelveire!
Tanítsák meg őket arra, hogyan őrizhetik meg a legjobban testi, szellemi és
lelki képességeiket, és hogyan használják fel adottságaikat egymás áldására és
Isten dicsőségére. Ez az ismeret felbecsülhetetlen érték az ifjúság számára. Az
életet és egészséget érintő dolgok megismerése sokkal fontosabb, mint sok olyan
tudomány, amit az iskolákban tanítanak.
Fordítsanak a szülők több időt gyermekeikre és kevesebbet a
vendégeskedésre! Tanulmányozzátok az egészség kérdéseit, és gyakoroljátok azt,
amit megtanultatok! Tanítsátok meg a gyermekeket arra, hogyan következtessenek
az okból az okozatra! Tanítsátok meg őket arra, hogy ha egészségesek és
boldogok akarnak lenni, engedelmeskedniük kell a természet törvényeinek! Ne
csüggedjetek, ha nem láttok olyan gyors javulást, amilyet szeretnétek, hanem
türelmesen és kitartóan munkálkodjatok tovább!
A bölcsőtől kezdve tanítsátok gyermekeiteket az
önmegtagadás és önuralom gyakorlására! Tanítsátok meg őket élvezni a természet
szépségeit, és hasznos elfoglaltsággal módszeresen edzeni testük és értelmük
minden képességét! Neveljétek őket egészséges szervezetű és jó erkölcsű,
jókedvű és kedves emberekké! Véssétek zsenge lelkükbe és értelmükbe ezt az
igazságot: Isten nem akarja, hogy csupán a jelen örömeiért éljünk, hanem
tartsuk szem előtt a végső célt. Tanítsátok meg őket arra, hogy gyáva és gonosz
dolog a kísértésnek engedni; ellenállni viszont nemes és bátor tett. Ezek a
leckék jó talajba vetett magként olyan termést fognak hozni, amelyek boldoggá
teszik szíveteket.
A szülők mindenekelőtt vegyék körül gyermekeiket a
vidámság, udvariasság és szeretet légkörével! Abban a családban, ahol szeretet
honol, és ahol az kifejezésre jut pillantásban, szavakban és tettekben, az
angyalok is örömmel éreztetik jelenlétüket.
Szülők, fogadjátok be szívetekbe a szeretet, a jókedv, a boldog megelégedettség napsugarát; és ennek a fénynek kedves, bátorító hatása világítsa be otthonotokat! Legyetek kedvesek és türelmesek; tanítsátok meg erre gyermekeiteket is, és ápoljátok a család életét derűssé tevő összes kegyelmi ajándékot! Az így megteremtett légkör olyan lesz a gyermekeknek, mint a levegő és a napfény a növényvilágnak: testi-lelki egészség forrása.
Mai Bibliai szakasz: Ezékiel 36
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel%2036&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel%2036&version=NT-HU
Akárcsak más prófétai könyvek, Ezékiel könyve is három részre tagolódik. Az első részben elérkezik a büntetés Izraelre, mert kitartott bűnei mellett (1-24. fejezet). A második részben az Izrael körül élő népeket is utoléri az ítélet (25-32. fejezet). Végül a harmadik részben Isten helyreállítást ígér népének. (33-48. fejezet).
A 36. fejezet Isten népének helyreállításával foglalkozik. Megmagyarázza a harmadik rész legfontosabb elveit és segít teológiai mondanivalójának megragadásában. A lényeg, hogy Izrael bűne és az azt követő ítélet nemcsak a nemzetet pusztította el, hanem mivel Jahve Izrael Istene, az Ő nevére is szégyent hoztak és megszentségtelenítették a többi nemzet előtt. Pontosabban, Izrael nemcsak abban bűnös, hogy szégyent hozott a nemzetre, de Isten nevére is szégyent hozott. Isten tehát el fogja távolítani ezt a szégyent. Megáldja és megújítja Izraelt, hogy a környező népek is lássák: „Én vagyok az Úr” (23. vers).
Isten visszaviszi Izraelt a saját földjére, tisztára mossa, új szívet és új lelket ad neki (26. vers). És ami csodálatos, Ezékiel szerint Isten ezt nem azért teszi, mert Izrael megbánást mutatott, hanem az Ő könyörületes tettei fogják Izraelt bűnbánatra vezetni. Isten azért teszi mindezt, mert azt szeretné, hogy népe megtudja, valójában ki is Ő, és hogy mindent meg tud tenni értük.
Ez a Római levél 5. fejezetének 6. versét juttatja eszembe: „Mert Krisztus, amikor még erőtlenek voltunk, a maga idejében meghalt az istentelenekért.” Tudatában vagy Isten irántad való nagy kegyelmének? Hagyod, hogy kegyelme közelebb vonzzon, és megengeded, hogy Ő elvegye életed bűneit?
Jon Dybdahl
286. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN 32-33. fejezeteihez (január 24-30.).
A koragyermekkori ráhatások nagyon fontosak a
kezdetektől fogva! Ismertem egy családot, akik azt mondták, hogy a gyerekük
képzését akkor fogják elkezdeni, amikor eléri az iskolás kort – valójában a
nevelés az első perctől fogva elkezdődik, akár beismerjük, akár nem. A gyerekek
rengeteget tanulnak csupán a körülöttük lévő környezet által. Továbbá ahogyan
öltözködnek, az étrend, amit kínálnak nekik és a tevékenységek, amelyek
rendelkezésükre állnak, hogy az idejüket eltöltsék velük, mind formálják a
jövőbeli egészségüket és jellemüket. Időnként majdhogynem megdöbbentő
felismerni, hogy szülőként a saját életmódunkkal kapcsolatos döntéseinknek
hihetetlen hatása van a kicsinyeinkre.
Mindkét szülő fontos a családban és a nevelési folyamatban. Míg általában az anyuka az apró-cseprő dolgokkal foglalatoskodik egész nap, az apuka épp olyan fontos a jellem formálásában. Egyénileg és együtt is, a szülők feladata, hogy olyan környezetet teremtsenek, ahol a gyerek szeretve és biztonságban érzi magát. A gyerekeimet megelőzően én egészen biztos voltam benne, hogy a szülőség gyerekjáték lesz. Négy gyerekkel később naponta felismerem a teljes alkalmatlanságomat és hogy percről percre szükségem van segítségre, hogy megüssem a szintet, ami ezeken az oldalakon elő van írva. Micsoda áldás tudni, hogy az angyalok segítenek a gyerekeink nevelésében!
Stephanie Gladden Livergood
Fordította Gősi Csaba
Ámedn!
VálaszTörlésÁmen ✝️🛐🙏🕊
VálaszTörlés