2019. május 6., hétfő

Higgyeztek az Ő prófétáinak - május 6 - HÉTFŐ - Józsué 19


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 26. fejezet 1393. nap

Amikor az apostol Korinthusban megkezdte munkáját, úgy határozott, hogy igen óvatosan fogja feltárni a tanítani kívánt fontos igazságokat. Tudta, hogy hallgatói között sokan lesznek, akik emberi elméletek és hamis vallási rendszerek hívei. Akik elvakultan tapogatózva, a természet könyvében keresnek olyan támpontokat, amelyek ellentmondanak a lelki és örök élet létezésének - ellentétben a Szentírás kinyilatkoztatásaival. Azt is tudta, hogy a kritikusok is igyekeznek majd az írott kinyilatkoztatások keresztényi értelmezését megcáfolni. Sőt arra is számíthat, hogy a hitetlenek Krisztus evangéliumát gúnyolni fogják és megcsúfolják.

Pál, igyekezetében, hogy lelkeket a kereszthez vezessen, nem akarta a kicsapongókat egyszerűen megfeddni, vagy eléjük tárni, hogy bűneik menynyire utálatosak a szent Isten előtt. Inkább arra törekedett, hogy az élet valóságos célját világítsa meg előttük és lelkükbe vésse az isteni Mester oktatásait, amelyeket, ha megszívlelnek, kiemeli őket világias lelkületükből és a bűnből, a tisztaságra és az életszentség magaslatára. Különösen az üdvösség és a megszentelődés kérdésével szeretett foglalkozni, amelyre mindenkinek el kell jutnia, akit Isten méltónak talál majd országa számára. Arra vágyott, hogy Krisztus evangéliumának világossága hassa át lelkük sötétségét, ami által megláthatják, mennyire utálatosak erkölcstelen szokásaik Isten szemében. Tanításainak súlypontja ezért Krisztus volt - a Megfeszített. Igyekezett megértetni velük, hogy legmagasabb céljuk és legnagyobb örömük az üdvösség csodálatos igazsága legyen; bűnbánat és az Úr Jézus Krisztusban való hit által.

A világi bölcs elfordul az üdvösség világosságától, mert romba dönti büszke elméleteit. A világias gondolkozású ember viszont azért nem fogadja el, mert földi bálványaitól választaná el. Pál felismerte annak szükségét, hogy az embereknek előbb meg kell érteniük Krisztus jellemét, mielőtt Őt megszeretnék, vagy hitszemeikkel tudnák szemlélni a keresztet. Már itt meg kell kezdeni, már itt kell foglalkozni azzal ami az örökkévalóságban a megváltottak tudománya és éneke lesz. Egyedül a kereszt fényében értékelhető az emberi lélek, tényleges értéke szerint. Az isteni kegyelem nemesítő hatása megváltoztatja az ember természetes lényét. A testies gondolkozású ember számára a menny nem kívánatos hely. Érzéki, megszenteletlen szíve nem vonzódik azon magasztos hely felé. Na pedig sikerülne oda bejutnia, az sem nyújtana kellemes érzést számára. Azokat a hajlamokat, melyek a megtéretlen ember szívét uralják, Krisztus erejével le kell győzni, még mielőtt az elesett ember számára a menny kapuja megnyílhatna, hogy örvendezhessen a tiszta, szent angyalok társaságának. Ha azonban az ember meghal a bűnnek és Krisztusban új életre ébred, akkor isteni szeretet tölti be a szívét és értelme megszentelődik. Iszik az öröm és ismeret kiapadhatatlan forrásából és az örök nap világossága sugározza be ösvényét, mert állandóan az Élet világossága van vele.

Pál igyekezett a korinthusi hittestvéreket meggyőzni afelől, hogy ő és a vele együttműködő prédikátorok is csak emberek, akiket azonban Isten bízott meg az igazság tanításával. Megbízta őket, hogy művében mindannyian együtt munkálkodjanak; munkájuk eredménye pedig szintén Istentől függ. A vitás kérdés, ami a különböző prédikátorok érdemei felől a gyülekezetben felmerült, nem Isten akarata, hanem annak következménye, hogy a megtéretlen szív tulajdonságai felülkerekedtek. "Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé, - nem testiek vagytok-é? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött, de az Úr adja vala a növekedést. Azért sem aki plántál, nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten." (1. Kor. 3, 4-7.)

Pál volt az első, aki Korinthusban az evangéliumot prédikálta; ő szervezte meg a gyülekezetet is. Ezt a munkát az Úr bízta rá. Isten utasítására később más munkások kerültek oda, akik Pál örökségébe léptek és helyét betöltötték. A magot öntözni kellett; ezt Apollós végezte. Ő lépett Pál munkájának nyomába, hogy oktasson és segítsen az elhintett mag fejlesztésében. Megnyerte az emberek szívét, azonban Isten adta a fejlődés lehetőségét. Nem emberi erő, hanem Isten ereje hozza létre a jellem átalakulását. Sem a magvetők, sem az cintőzők nem növeszthetik a magot. Csupán Isten veretése alatt munkálkodnak, mint Általa elrendelt eszközök, mint művének munkatársai. Az elért eredményért egyedül csak a Mestert illeti a tisztelet és dicséret.

Mai Bibliai szakasz: Józsué 19

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Józsué Isten embere, erőskezű katonai vezető és a nép bölcs kormányzója volt. Mindemellett egy alázatos szívű ember is, aki az elfoglalt ország őt illető részét csak mindenki után, utolsóként kérte el. Választhatott volna földet és követelhette volna azt elsőként is, és senki nem tiltakozott volna. Ő azonban szolgáló vezető volt, és követendő példát mutatott a többieknek.

Ahogy az előző fejezetben láttuk, a föld elosztását Józsué és Eleázár, valamint „az izráeli törzsek családfői sorsvetéssel Silóban, az ÚR színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál” végezték. Mindez azt bizonyítja, hogy a föld eredeti és jogos tulajdonosa maga az Úr volt.

Ez ugyanúgy igaz a mai Magyarországra is. Ha visszavezetjük a föld tulajdonjogát az avarokon, a hunokon át azokig, akik előttük voltak a Kárpát-medencében, végül Istenhez jutunk. Mi nem tulajdonosok, csupán bérlők vagyunk, és az Úr meg fog minket kérdezni, hogyan és milyen célra használtuk az Ő tulajdonát.

Neall Ralph  
 
196. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  26-27. fejezeteihez (május 5-11.).

Apollós és Pál között verseny kerekedett, és ez ártalmas hatással bírt a korinthusi gyülekezet egészséges növekedésére. Sem Pál, sem Apollós nem támogatta a kivételezést, valójában Pál szenvedélyesen szólt is ellene. De a gonosz feltételezése és a féltékenység megtették a munkájukat, nehézzé téve Pál számára, hogy a korinthusi megtérteknek a megváltás mélyebb titkait tanítsa.

Ezt a szituációt könnyen alkalmazhatjuk a mi időnkre is. Ha Pál a mi gyülekezetünkben tanítana, nyitottak lennénk-e, hogy megértsük, és megtanuljuk a Szentlélek mélyebb dolgait, vagy túlságosan is el lennénk veszve a helyi és globális egyházpolitikában ahhoz, hogy teljes szívvel válaszoljunk a Lélek késztetésére, hogy hasson a szívünkre az Írás mélyebb megértésével?

Mindannyiunk számára van munka, amire Isten elhívott minket. "Ne legyen barátságtalan bírálat, sem más munkájának lebecsülése, sem pártokra szakadás! … Egyik se akarjon bíróként felülkerekedni, tiszteletlenül beszélve munkatársairól, de ne bánjon velük alárendelt személyekként sem! Isten vezetésével mindenki végezze a reá bízott feladatot, a többiek pedig tiszteljék, szeressék és bátorítsák!”

Isten kegyelméből és az ő Szentlelke irányítása alatt egységes mozgalomként dolgozhatunk az Ő királyságáért!

Cindy Tutsch
nyugalmazott igazgatóhelyettes
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba

2019. május 5., vasárnap

Higgyeztek az Ő prófétáinak - május 5 - VASÁRNAP - Józsué 18


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 26. fejezet 1392. nap

26. Apollós Korinthusban

Miután Pál elhagyta Korinthust, Efézust választotta legközelebbi munkaterületéül. Mivel azonban útban volt Jeruzsálem felé, hogy a közelgő ünnepen részt vegyen, efézusi tartózkodását természetszerűen rövidre szabta. A zsidókkal megbeszéléseket tartott a zsinagógában, s ez oly kedvező hatással volt rájuk, hogy arra kérték, folytassa munkáját közöttük. Miután azonban Jeruzsálem meglátogatására irányuló szándéka nem tűrt halasztást, megígérte nekik, hogy amennyiben Isten megengedi, visszatér majd hozzájuk. Akvillát és Priscillát pedig, akik elkísérték Efézusba, otthagyta, hogy folytassák az általa elkezdett munkát.

Ebben az időben "érkezék pedig Efézusba egy Apollós nevű zsidó, alexandriai származású, ékesen szóló férfiú, ki az írásokban tudós vala." Keresztelő János prédikációit hallgatta, megkeresztelkedett és tanúként bizonyította, hogy a próféta munkája nem volt hiábavaló. Az Írás közli Apollósról, hogy "ékesen szóló férfiú, ki az írásokban tudós vala. Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és lélekben buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmasan az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét tudja vala."

Mialatt Apollós Efézusban tartózkodott, elkezdett "nagy bátorsággal szólni a zsinagógában". Hallgatói között volt Akvilla és Priscilla is. Amikor ezek hallották, hogy még nem ismerte meg az evangélium teljes világosságát, "magok mellé vevék őt, és nyíltabban kifejtették előtte az Istennek útát". Az általuk nyert tanítás világosabban megértette vele az Írásokat és így lett a keresztyén hit egyik legkiválóbb védelmezője.

Miután Apollós Akhájába szándékozott menni, az efézusi atyafiak "írának a tanítványoknak, hogy fogadják be őt" mint tanítót, aki Krisztus gyülekezetével teljesen egyetért. Azután Korinthusba ment, ahol úgy nyilvános igehirdetésével, valamint házról házra végzett munkálkodásával meggyőzte a zsidókat, "bebizonyítván az írásokból, hogy Jézus a Krisztus." Pál az igazság magvát elhintette, Apollós pedig megöntözte. Az evangélium prédikálásával elért eredménye néhány hívőt arra indított, hogy munkáját többre értékeljék, mint Pálét. Ez az összehasonlítás embert emberrel, a gyülekezetben pártoskodást idézett elő, mely az evangélium terjedését akadályokkal fenyegette.

A Korinthusban eltöltött másfél év folyamán Pál az evangéliumot szándékosan hirdette teljes egyszerűségében. A korinthusinkhoz "nem jött nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel, hanem félelem és nagy rettegés közt." ,.A léleknek és erőnek megmutatásában" hirdette "az Isten bizonyságtételét", hogy hitük "ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék." (1. Kor. 2, 1. 4. 5.)

Pál, tanítási módszereiben mindig a gyülekezethez alkalmazkodott. Később megmagyarázta nekik: "Én nem szóltam néktek atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg." (1. Kor. 3, 1. 2.) A korinthusi hívők közül sokan csak igen lassan tudták azokat a tanokat felfogni, amelyeket Pál hirdetett. A lelki dolgok ismeretében való előmenetelük nem állt helyes arányban kiváltságukkal és alkalmaikkal. Abban az időpontban, amikor a keresztényi tapasztalatokban már előrehaladottaknak kellett volna lenniük, a képzettség olyan fokán, hogy az Ige mélyebb igazságait is megértsék és kiéljék, még mindig azon a ponton álltak, ahol a tanítványok állottak, amikor Krisztus így szólt hozzájuk: "Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok." (Ján. 16, 12.) Féltékenység, bizalmatlanság és rosszindulat zárta el sok hívő szívét a Szentlélek szabad munkálkodása elől, aki "mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is." (1. Kor. 2, 10.) Bármilyen bölcsek voltak is a világ dolgainak ismeretében, mégis csak gyermekek voltak Krisztus megismerésében.

Pál abban látta feladatát, hogy a korinthusi megtérteket bevezesse a keresztény hit ábécé-jébe és kioktassa őket annak elemi ismereteire. Úgy kellett oktatnia őket, mint akik mit sem tudnak az isteni erőnek az emberi szívben végzett munkájáról. Akkor még nem tudták felfogni az üdvösség titkát, mert az "érzéki ember nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait, mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg". (1. Kor. 2,14) Pál igyekezett a magot elhinteni, amelyet másoknak kellett megöntözni. Utódai ott folytatták művét, ahol ő abbahagyta; alkalmas időben terjesztették a lelki világosságot és ismeretet aszerint, ahogy a gyülekezet elviselhette.

Mai Bibliai szakasz: Józsué 18

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Miután Kánaánt bevették, még mindig volt hét törzs, amely nem kapta meg örökségét. Józsué azt javasolta, hogy Izrael fiai válasszanak három-három embert a hét törzs mindegyikéből, akik bejárják a földet és beszámolót hoznak. Le kellett írniuk, hogy mit láttak, és javaslatot kellett tenniük a nagy terület felosztásáról, amit teljesítettek is. A léviták azonban nem kaptak törzsi földterületet, mert nekik a nép között kellett lakniuk, és a nép lelki szükségleteit kellett szolgálniuk. Aztán Józsué sorsot vetett Silóban az Úr előtt, és a földet aszerint osztotta szét. Nem ő döntött arról, hogy az egyes törzsek hol lakjanak, és nem is beszélt össze Eleázár pappal, hogy ketten döntsék el a föld felosztását, hanem mindent az Úrra bízott.

Ez hasonlít ahhoz, amit a tanítványok tettek, amikor egy tanítványt kellett találniuk Júdás helyett (ApCsel 1:15-26). Abban az időben Péter felállt a 120 hívő között, akik imádkozásra jöttek össze, és ezt mondta: „Júdás közülünk való volt, de elárulta az Urat, aztán felakasztotta magát. Találnunk kell valakit, aki velünk volt kezdettől fogva, aki tanúja volt Jézus feltámadásának, és aki Júdás helyét elfoglalja.” A csoport megállapodott két névben: József, akit Justusnak is hívtak és Mátyás. Aztán imádkoztak: „Urunk, aki minden ember szívét ismered, mutasd meg, hogy e két ember közül melyiket választottad az apostoli szolgálatra.” Aztán sorsot vetettek  és a sors Mátyásra esett, aki a tizenkét apostol egyike lett.

A sorsvetés nem olyan dolog, amit minden fontos döntésnél gyakorolnunk kellene, még akkor sem, ha egyházi vezetésre választunk meg valakit, de buzgón kell imádkoznunk, hogy az Úr akarata legyen meg, és az eljárást nem egy vagy két embernek kell lebonyolítani. Hinnünk kell az Úr vezetésében, aki vezetni és irányítani fogja az Ő egyházát úgy, miként a múltban is tette.

Ralph Neall  
 
196. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  26-27. fejezeteihez (május 5-11.).

Apollós és Pál között verseny kerekedett, és ez ártalmas hatással bírt a korinthusi gyülekezet egészséges növekedésére. Sem Pál, sem Apollós nem támogatta a kivételezést, valójában Pál szenvedélyesen szólt is ellene. De a gonosz feltételezése és a féltékenység megtették a munkájukat, nehézzé téve Pál számára, hogy a korinthusi megtérteknek a megváltás mélyebb titkait tanítsa.

Ezt a szituációt könnyen alkalmazhatjuk a mi időnkre is. Ha Pál a mi gyülekezetünkben tanítana, nyitottak lennénk-e, hogy megértsük, és megtanuljuk a Szentlélek mélyebb dolgait, vagy túlságosan is el lennénk veszve a helyi és globális egyházpolitikában ahhoz, hogy teljes szívvel válaszoljunk a Lélek késztetésére, hogy hasson a szívünkre az Írás mélyebb megértésével?

Mindannyiunk számára van munka, amire Isten elhívott minket. "Ne legyen barátságtalan bírálat, sem más munkájának lebecsülése, sem pártokra szakadás! … Egyik se akarjon bíróként felülkerekedni, tiszteletlenül beszélve munkatársairól, de ne bánjon velük alárendelt személyekként sem! Isten vezetésével mindenki végezze a reá bízott feladatot, a többiek pedig tiszteljék, szeressék és bátorítsák!”

Isten kegyelméből és az ő Szentlelke irányítása alatt egységes mozgalomként dolgozhatunk az Ő királyságáért!

Cindy Tutsch
nyugalmazott igazgatóhelyettes
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba

2019. május 4., szombat

Higgyeztek az Ő prófétáinak - május 4 - SZOMBAT - Józsué 17


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 25. fejezet 1391. nap

Így írta le tehát Pál a gonosz hatalom ádáz munkálkodását, amely Krisztus eljövetele előtt a sötétség és üldöztetés hosszú évszázadain át folytatódik. A thessalonikai hívők mielőbbi szabadulást reméltek; most azonban intette őket az apostol, hogy bátran és Isten félelmében végezzék a rájuk váró munkát. Felszólította őket, hogy ne hanyagolják el kötelességeik teljesítését tétlen várakozásban. Az azonnali szabadulás izzó vágyakozását a mindennapi élet állandó lekötöttsége és az ellenállás, melybe ütköznek, csak annál fájdalmasabbá teszi. Pál ezért felhívta őket, hogy a hitben állhatatosak legyenek.

"Miért is atyámfiai legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, amelyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok, Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, aki szeretett minket és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben." "De hű az Úr, aki megerősít titeket és megőriz a gonosztól. Bízunk is az Úrban reátok nézve, hogy megteszitek és meg is fogjátok tenni azokat, amiket parancsolunk. Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra."

A hívők Istentől kapták feladatukat. Hűségesen kitartva az igazságban, közöljék másokkal is azt a világosságot, amelyet nyertek. Az apostol intette őket, hogy a jó cselekedetekben meg ne restüljenek. Utalt saját szorgalmára, földi dolgaiban, mialatt fáradhatatlanul munkálkodott Krisztus ügyéért. Megfeddte azokat, akik rest és céltalan semmittevésnek adták át magukat és elrendelte, hogy "csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék". Kötelességévé tette azonkívül a gyülekezetnek, hogy zárja ki mindazokat a közösségből, akik állandóan fitymálják az Isten szolgái által adott utasításokat. De hozzáfűzte: "Azonban ne tartsátok ellenségnek, hanem intsétek mint atyafit."

Pál ezt a levelét is azzal a könyörgéssel fejezte be, hogy az élet nehézségei és kísértései közepette, Isten békéje és az Úr Jézus Krisztus kegyelme vigasztalja és bátorítsa őket.

Mai Bibliai szakasz: Józsué 17

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ez a fejezet Mákirral, Manassé fiával kezdődik, akinek öt lánya volt, de fia egy sem. Ez azt jelentette, hogy örökölhették apjuk vagyonát azzal a feltétellel, hogy a törzsön belül mentek férjhez, amit meg is tettek. Tehát Isten Mózes által adott parancsolata szerint Eliézer a pap, kiutalta nekik az örökséget.  

Manassé többi fiának Gileád földjét osztották, de ők nem űzték ki a városok lakóit és a kánaániták továbbra is ott éltek. Amikor Manassé leszármazottai megerősödtek, ahelyett, hogy kiűzték volna őket, a kívánságuk erőt vett rajtuk, és úgy döntötték, hagyják, hogy ott maradjanak, és adót szedtek tőlük. Manassé leszármazottait a pénz jobban érdekelte, mint az Úrnak való engedelmesség és a helyes tettek.

Történt azután, hogy József fiai több földet kértek és Józsué arra bátorította őket, hogy nyomuljanak előre a hegyvidékre és irtsanak maguknak földet. Vonakodva ezt mondták: „De ott laknak a kananaeusok és vasszekereik vannak.” Józsué így válaszolt: „Erős nép vagytok, és földre van szükségetek, tiétek a hegyvidék, és ha vasszekerei vannak a kananeusoknak, az Úr segítségével ki tudjátok űzni őket.”

Isten népe ma is gyakran tekint így az elvégzendő feladatra, arra, hogy elvigyék az evangéliumot a világnak, és vonakodnak hittel előre lépni; pedig biztosan tudhatják azt, hogy a Szentlélek utat nyit és lehetőségeket teremt az utolsó üzenet számára, hogy legyőzzön minden akadályt és mindenhová eljusson.

Ralph Neall  
 
195. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  25. fejezetéhez (április 28 – május 4.).

A thesszalonikaiak azonnali megszabadulást reméltek bűnös természetüktől, mihelyt eljutott hozzájuk Krisztus üzenete. Nem akartak abba belegondolni, hogy istenfélő életet kell folytatniuk egész életük során, soha nem választva vágyaik azonnali kielégítését a Jézus szolgálata melletti tudatos döntés helyett.

Pál azt akarta, hogy a thesszalonikaiak megértsék, hogy Jézus nem rögtön jön el. A bűn emberét előbb le kell leplezni. Minden mai kereszténynek azt mondják, hogy az Úr hamarosan el fog jönni. Mégis, a thesszalonikaiknak lényegében véve azt mondták, hogy ne várják Jézus visszajövetelét az életük során. Néhányunk számára lehet, hogy Jézus nem fog eljönni az életünk során. Talán az a jellem valódi próbája, hogy minden egyes napot Jézusért éljünk, még akkor is, ha nem tudhatjuk, mikor fog visszatérni.

Amíg várjuk Jézus visszatérését, nem engedhetünk a lustaságnak vagy e világ élvezeteinek. Ehelyett összpontosítsunk arra, hogy milyen példák lehetünk mások számára.

Lacey Butler
Parkview Adventista Akadémia
Lacombe, Alberta, Kanada
Fordította: Gősi Csaba

2019. május 3., péntek

Higgyeztek az Ő prófétáinak - május 3 - PÉNTEK - Józsué 16


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 25. fejezet 1390. nap

Krisztus eljövetele előtt azonban a vallási életben fontos, a próféták által előre megjövendölt fejlemények mennek végbe. Az apostol figyelmezteti őket: "Ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jő az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek, vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát."

Az apostol kéri őket, hogy szavait ne magyarázzák félre. Ne tanítsák azt, hogy ő külön kinyilatkoztatás által figyelmeztette a thessalonikaiakat Krisztus azonnali visszajövetelére. Az ilyen állítás alkalmas arra, hogy hitbeli zavart idézzen elő, mert a csalódás igen gyakran teljes hitetlenségre vezet. Pál azért intette a testvéreket, hogy az ilyen üzenetet ne fogadják úgy, mintha tőle származna. Határozottan megállapítja, hogy előbb egy lelki hatalom - melyet Dániel próféta oly világosan leír - lép fel, és az Isten népe ellen folytat harcot. Amíg ez a hatalom romlást hozó, istenkáromló munkáját ki nem fejtette, a gyülekezet hiába várja Urának eljövetelét. "Nem emlékeztek-é, hogy megmondottam néktek ezeket, amikor még ti nálatok valék?" - kérdezte tőlük Pál.

Rettenetes kísértések jönnek Isten igaz gyülekezetére. Már abban az időben, amikor az apostol levelét írta, kezdett működni "a törvényszegés titkos bűne". A további fejleményeket, melyeket még a jövő rejt, így írja le: "akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek."

Különösen ünnepélyesen hangzik az apostol kijelentése azokról, akik nem akarják befogadni "az igazság szeretetét". Azokról, akik az igazság üzenetét tudatosan elvetik, ezt hirdeti: "Ezért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy hegyjenek a hazugságnak, hogy kárhoztassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban." Az emberek nem mellőzhetik büntetlenül a figyelmeztetéseket, melyeket Isten kegyelemből küld nekik. Akik állhatatosan elzárkóznak ezen figyelmeztetések elől, azoktól Isten elvonja Lelkét és átengedni őket a csalásnak, melyet annyira kedvelnek.

Mai Bibliai szakasz: Józsué 16

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Amint azt már az előző fejezetben is láthattuk, és most, Józsué könyve 16. fejezetében szintén, Józsué és Káleb voltak az egyetlenek azon felnőttek közül, akik egykor megszabadultak Egyiptomból, átkeltek a Vörös-tengeren, és negyven éven keresztül vándoroltak Izrael népével a pusztában. Józsué most Kálebnek adta Hebront, azt a várost, amelytől annak idején oly’ nagyon megrettentek a kémek, hiszen Anák hatalmas fiai éltek ott. A 85 éves Káleb – Istenben bízva – kiűzte onnan az óriásokat, majd felvonult Kirjáth-Széfer ellen. A várost Othniél, unokaöccse foglalta el, és ezért a hőstettéért Káleb leányát, Akszát kérte feleségül.

Sajnos Izraelben sokan voltak, akiknek szívében nem élt ott Káleb hite. Júda fiai nem tudták kiűzni Jeruzsálemből a jebuzeusokat; a 16. fejezet 10. verse pedig megemlíti, hogy Efraim fiai sem űzték ki földjükről a kananeusokat. Azzal, hogy meghagyták maguk között ezeket az idegeneket, az efraimiták önmagukat sodorták lelki veszélybe. Jövőbeni történelmük azt mutatja, hogy bálványimádásba süllyedtek, mégpedig olyan mértékben, hogy az Úr ezt kellett, hogy mondja prófétáján keresztül: „Bálványokkal szövetkezett Efraim; hagyd hát magára!” (Hós 4:17). A következő fejezetekben azt olvassuk, hogy Manassé fiai sem tudták elfoglalni néhány városukat, és „sikerült a Kananeusoknak ott maradni azon a földön” (17:12); valamint Dán nemzetségének is sok nehézsége támadt a kapott földterület elfoglalása során.

Ha hittek volna, és hitüket tettekkel is bizonyították volna, az Úr ugyanúgy megadta volna nekik is a győzelmet, mint ahogy Kálebnek megadta. Így kövezték ki a jövendő hitehagyás útját. Vajon a mi hitünk ellenáll a bennünket körülvevő világ nyomásának?

Ralph Neall  
 
195. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  25. fejezetéhez (április 28 – május 4.).

A thesszalonikaiak azonnali megszabadulást reméltek bűnös természetüktől, mihelyt eljutott hozzájuk Krisztus üzenete. Nem akartak abba belegondolni, hogy istenfélő életet kell folytatniuk egész életük során, soha nem választva vágyaik azonnali kielégítését a Jézus szolgálata melletti tudatos döntés helyett.

Pál azt akarta, hogy a thesszalonikaiak megértsék, hogy Jézus nem rögtön jön el. A bűn emberét előbb le kell leplezni. Minden mai kereszténynek azt mondják, hogy az Úr hamarosan el fog jönni. Mégis, a thesszalonikaiknak lényegében véve azt mondták, hogy ne várják Jézus visszajövetelét az életük során. Néhányunk számára lehet, hogy Jézus nem fog eljönni az életünk során. Talán az a jellem valódi próbája, hogy minden egyes napot Jézusért éljünk, még akkor is, ha nem tudhatjuk, mikor fog visszatérni.

Amíg várjuk Jézus visszatérését, nem engedhetünk a lustaságnak vagy e világ élvezeteinek. Ehelyett összpontosítsunk arra, hogy milyen példák lehetünk mások számára.

Lacey Butler
Parkview Adventista Akadémia
Lacombe, Alberta, Kanada
Fordította: Gősi Csaba

2019. május 2., csütörtök

Higgyeztek az Ő prófétáinak - május 2 - CSÜTÖRTÖK - Józsué 15


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 25. fejezet 1389. nap

Az apostol figyelmeztette a thessalonikaiakat, hogy ne vessék meg a jövendőmondás adományát; a legnagyobb óvatosságot ajánlotta, mellyel az igazat a hamistól megkülönböztessék. "A Lelket meg ne oltsátok. A prófétálást meg ne vessétek. Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok!" Kérte, hogy kerüljenek minden gonosz látszatot. Végül is azzal az imával fejezte be levelét, hogy Isten mindenestől szentelje meg őket, hogy "mind lelketek, mint testetek feddhetetlenül megőriztessék a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére". "Hű az, aki elhívott titeket, és ő meg is cselekszi azt."

Az apostolnak a thessalonikaiakhoz írott első levelében Krisztus visszajöveteléről szóló tanítása teljesen összhangban állt előbbi oktatásaival. Mindazáltal néhányan félreértették szavait, amennyiben állításuk szerint Pál azt a reménységét fejezte ki, hogy még ő maga megéri az Üdvözítő visszajövetelét. Ez a hit arra szolgált, hogy növelje lelkesedésüket és izgalmukat. Akik azelőtt hanyagok voltak kötelességeik és felelősségeik teljesítésében, most annál nagyobb kitartással igyekeztek téves nézeteiket másokra ráerőszakolni.

Pál tehát második levelében igyekezett tanításainak ezt a hamis értelmezését helyreigazítani és igazi álláspontját megvilágítani. Ismételten kifejezte őszinteségükbe vetett bizalmát. Háláját tolmácsolta, hogy hitük erős; hogy oly nagy szeretettel viseltetnek egymás és Mesterük műve iránt. Közölte velük azt is, hogy nagy türelmük és állhatatosságuk a hitben, lehetővé tette, hogy minden üldözésnek és kísértésnek oly bátran ellenállottak, amit például állított más gyülekezetek elé. Most azután figyelmüket ráirányította Krisztus visszajövetelének időpontjára és utalt arra, hogy Isten népe akkor majd megpihen minden gondjától és nehézségeitől.

"...Mi magunk dicsekszünk veletek az Isten gyülekezeteiben, a ti kitartástok és hitetek felől, minden ti üldöztetéstek és szorongattatástok között, amelyeket szenvedtek. ...Néktek pedig, akik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival; tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának; akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától és az Ő hatalmának dicsőségétől... Mivégből imádkozunk is mindenkor ti érettetek, hogy a mi Istenünk méltóknak tartson titeket az elhívásra és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával. Hogy dicsőíttessék meg a mi Urunk Jézus Krisztusnak neve ti bennetek, és ti is ő benne, a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelméből."

Mai Bibliai szakasz: Józsué 15

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Izrael már elég területet hódított meg Kánaán földjéből ahhoz, hogy Józsué fel tudja osztani a többi kilenc és fél törzs között. Ruben, Gád és Manassé fél törzse már megkapta jussát a Jordántól keletre. Józsué a föld szétosztását szent feladatnak tekintette, mert abban Isten Ábrahámnak tett ígéretének a teljesedését látta, amely 430 évvel korábban hangzott el (1Móz 12:3).

Ábrahám, Izsák és Jákób azt várták, hogy örökölni fogják Kánaánt az Egyiptom folyójától egészen az Eufráteszig, de 1 Móz 13:14-17 azt jelzi, hogy Istennek sokkal nagyobb terve volt velük. Azt mondta Ábrahámnak, hogy tekintsen északra, délre, keletre és nyugatra, mert neki adja mindazt, amit lát. Ábrahámnak gondot jelentett volna kerítéssel körbevenni a területet, mivel bármely irányba indult volna el addig míg ellátott, egyre tovább látott volna el! Pál azt mondta (Róm 4:13), hogy Isten terve az volt, hogy az egész világ örököse legyen.

Nekünk is szól az ígéret: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal 3:29). Köszönet Istennek ígéretéért!

Ralph Neall  
 
195. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  25. fejezetéhez (április 28 – május 4.).

A thesszalonikaiak azonnali megszabadulást reméltek bűnös természetüktől, mihelyt eljutott hozzájuk Krisztus üzenete. Nem akartak abba belegondolni, hogy istenfélő életet kell folytatniuk egész életük során, soha nem választva vágyaik azonnali kielégítését a Jézus szolgálata melletti tudatos döntés helyett.

Pál azt akarta, hogy a thesszalonikaiak megértsék, hogy Jézus nem rögtön jön el. A bűn emberét előbb le kell leplezni. Minden mai kereszténynek azt mondják, hogy az Úr hamarosan el fog jönni. Mégis, a thesszalonikaiknak lényegében véve azt mondták, hogy ne várják Jézus visszajövetelét az életük során. Néhányunk számára lehet, hogy Jézus nem fog eljönni az életünk során. Talán az a jellem valódi próbája, hogy minden egyes napot Jézusért éljünk, még akkor is, ha nem tudhatjuk, mikor fog visszatérni.

Amíg várjuk Jézus visszatérését, nem engedhetünk a lustaságnak vagy e világ élvezeteinek. Ehelyett összpontosítsunk arra, hogy milyen példák lehetünk mások számára.

Lacey Butler
Parkview Adventista Akadémia
Lacombe, Alberta, Kanada
Fordította: Gősi Csaba

2019. május 1., szerda

Higgyeztek az Ő prófétáinak - május 1 - SZERDA - Józsué 14


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 25. fejezet 1388. nap

A thessalonikai hívőket nagymértékben zavarták olyan emberek, akik fanatikus eszmékkel és tanokkal léptek fel közöttük. Némelyek "rendetlenek voltak és nem dolgoztak". A gyülekezetet rendszeresen megszervezték; tisztviselőket választottak a prédikátorok és diakónusok személyében. Volt azonban néhány önfejű és rendetlenkedő tag, aki nem akart engedelmeskedni azoknak, akik felelős tisztséget viseltek a gyülekezetben. Nemcsak jogot formáltak saját véleményük nyilvánítására, hanem arra is, hogy nézeteiket nyíltan ráerőszakolják a gyülekezetre. Ezért irányította Pál a thessalonikabeliek figyelmét arra a tiszteletre és becsülésre, mely megilleti azokat, akikre a gyülekezet vezető tisztséget bízott.

Az apostolnak gondja volt arra, hogy a thessalonikai hívek Isten félelmében járjanak; ezért feltárta előttük annak szükséges voltát, hogy ezt mindennapi életükben bizonyítsák be. "Továbbá pedig kérünk titeket atyámfiai, és intünk az Úr Jézusban, aszerint, amint tőlünk tanultátok, mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek; mindinkább gyarapodjatok. Mert tudjátok, milyen parancsolatokat adtunk néktek az Úr Jézus által. Mert ez az Isten akaratja, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok". "Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten."

Az apostol tudatában volt felelősségének azok lelki fejlődéséért, akiket az igazságra oktatott. Vágya az volt, hogy ismeretük növekedjék az egyedül igaz Istenben és az Ő Küldöttében: Jézus Krisztusban. Gyakran, midőn Jézust szerető férfiak és nők csoportja gyűlt köréje, letérdelt velük és imában kérte Istent, hogy oktassa ki őket, miként maradhatnak Vele élő összeköttetésben. Gyakran tanácskozott is velük, hogy melyik út volna a legeredményesebb az evangélium terjesztésére. Sokszor pedig, amikor távol volt tőlük, Istenhez könyörgött érettük, hogy óvja meg őket minden bajtól és legyen segítségükre, hogy tevékeny misszionáriusokká váljanak.

Az őszinte megtérés legfőbb bizonyítéka: Isten és emberek iránti szeretet. Aki Jézust elfogadta Üdvözítőjének, az mélységes és őszinte szeretetet érez mindazok iránt, akik vele egy hitet vallanak. Így történt ez a thessalonikai hívőknél is. Az apostol írja: "Az atyafiúi szeretetről pedig nem is szükség írnom nektek; mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek. Sőt gyakoroljátok is azt minden atyafiak iránt, akik egész Maczedóniában vannak. Kérünk azonban titeket atyámfiai, hogy mindinkább gyarapodjatok. És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, amiként rendeltük néktek, hogy a kívülvalók iránt tisztességesen viselkedjetek és semmi szükséget ne érezzetek."

"Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, amilyenek vagyunk mi is ti irántatok. Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk előtt, amikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szemeivel egyetemben."

"Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőtleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt. Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek, úgy egymás iránt, mint mindenki iránt. Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok."

Mai Bibliai szakasz: Józsué 14

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Józsué és a törzsek vezetői sorsvetéssel szétosztották a földet, ahogyan Isten Mózest utasította – kilenc és fél törzs a Jordántól nyugatra, két és fél törzs pedig a Jordántól keletre helyezkedett el. Káleb emlékeztette Józsuét, hogy negyvenöt évvel korábban ők ketten követték Istent és álltak ki a tíz kém ellenében, és ezek alatt az évek alatt az Úr életben tartotta őket. Ennyi ideig várt Isten, hogy beteljesíthesse ígéretét Izraellel kapcsolatban, és nekik adhassa Kánaánt.

Ezután Káleb, aki Júda törzséhez tartozott, Hebront kérte örökségül. Ez volt az a hely ahol Ábrahám, Izsák és Jákób is éltek egy bizonyos ideig, évekkel korábban, és amely az anákok főhadiszállása volt, az óriásoké, akik annyira megrémítették az izraelitákat, amikor először közelítették meg Kánaánt. Káleb még 85 évesen is egészséges és erős volt. Korából, tapasztalataiból és a nép tiszteletéből nem kovácsolt előnyt magának, nem használta ki azokat önző érdekei hajszolására. Hite pontosan olyan volt, mint amikor szembeszállt a kémek csüggesztő beszámolóival. Káleb nem telepedett le, hogy élvezze örökségét, hanem a bátor öreg harcos eldöntötte, hogy olyan példát ad a népnek, amely felmagasztalja Istent és bátorítja a törzseket, hogy hitben lépjenek előre és elfoglalják a megmaradt területeket Izrael javára és Isten dicsőségére (lásd Pátriárkák és Próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 476. oldal).

Gyakran úgy tűnik, hogy az álmok megvalósítására egy örökkévalóságig kell várnunk, de Isten ígéretei soha nem maradnak teljesületlenül, még akkor sem, ha várnunk kell Isten időzítésére.

Willie Edward Hucks II 
 
195. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  25. fejezetéhez (április 28 – május 4.).

A thesszalonikaiak azonnali megszabadulást reméltek bűnös természetüktől, mihelyt eljutott hozzájuk Krisztus üzenete. Nem akartak abba belegondolni, hogy istenfélő életet kell folytatniuk egész életük során, soha nem választva vágyaik azonnali kielégítését a Jézus szolgálata melletti tudatos döntés helyett.

Pál azt akarta, hogy a thesszalonikaiak megértsék, hogy Jézus nem rögtön jön el. A bűn emberét előbb le kell leplezni. Minden mai kereszténynek azt mondják, hogy az Úr hamarosan el fog jönni. Mégis, a thesszalonikaiknak lényegében véve azt mondták, hogy ne várják Jézus visszajövetelét az életük során. Néhányunk számára lehet, hogy Jézus nem fog eljönni az életünk során. Talán az a jellem valódi próbája, hogy minden egyes napot Jézusért éljünk, még akkor is, ha nem tudhatjuk, mikor fog visszatérni.

Amíg várjuk Jézus visszatérését, nem engedhetünk a lustaságnak vagy e világ élvezeteinek. Ehelyett összpontosítsunk arra, hogy milyen példák lehetünk mások számára.

Lacey Butler
Parkview Adventista Akadémia
Lacombe, Alberta, Kanada
Fordította: Gősi Csaba