Higgyeztek az Ő prófétáinak - május 5 - VASÁRNAP - Józsué 18

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 26. fejezet 1392. nap

26. Apollós Korinthusban

Miután Pál elhagyta Korinthust, Efézust választotta legközelebbi munkaterületéül. Mivel azonban útban volt Jeruzsálem felé, hogy a közelgő ünnepen részt vegyen, efézusi tartózkodását természetszerűen rövidre szabta. A zsidókkal megbeszéléseket tartott a zsinagógában, s ez oly kedvező hatással volt rájuk, hogy arra kérték, folytassa munkáját közöttük. Miután azonban Jeruzsálem meglátogatására irányuló szándéka nem tűrt halasztást, megígérte nekik, hogy amennyiben Isten megengedi, visszatér majd hozzájuk. Akvillát és Priscillát pedig, akik elkísérték Efézusba, otthagyta, hogy folytassák az általa elkezdett munkát.

Ebben az időben "érkezék pedig Efézusba egy Apollós nevű zsidó, alexandriai származású, ékesen szóló férfiú, ki az írásokban tudós vala." Keresztelő János prédikációit hallgatta, megkeresztelkedett és tanúként bizonyította, hogy a próféta munkája nem volt hiábavaló. Az Írás közli Apollósról, hogy "ékesen szóló férfiú, ki az írásokban tudós vala. Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és lélekben buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmasan az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét tudja vala."

Mialatt Apollós Efézusban tartózkodott, elkezdett "nagy bátorsággal szólni a zsinagógában". Hallgatói között volt Akvilla és Priscilla is. Amikor ezek hallották, hogy még nem ismerte meg az evangélium teljes világosságát, "magok mellé vevék őt, és nyíltabban kifejtették előtte az Istennek útát". Az általuk nyert tanítás világosabban megértette vele az Írásokat és így lett a keresztyén hit egyik legkiválóbb védelmezője.

Miután Apollós Akhájába szándékozott menni, az efézusi atyafiak "írának a tanítványoknak, hogy fogadják be őt" mint tanítót, aki Krisztus gyülekezetével teljesen egyetért. Azután Korinthusba ment, ahol úgy nyilvános igehirdetésével, valamint házról házra végzett munkálkodásával meggyőzte a zsidókat, "bebizonyítván az írásokból, hogy Jézus a Krisztus." Pál az igazság magvát elhintette, Apollós pedig megöntözte. Az evangélium prédikálásával elért eredménye néhány hívőt arra indított, hogy munkáját többre értékeljék, mint Pálét. Ez az összehasonlítás embert emberrel, a gyülekezetben pártoskodást idézett elő, mely az evangélium terjedését akadályokkal fenyegette.

A Korinthusban eltöltött másfél év folyamán Pál az evangéliumot szándékosan hirdette teljes egyszerűségében. A korinthusinkhoz "nem jött nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel, hanem félelem és nagy rettegés közt." ,.A léleknek és erőnek megmutatásában" hirdette "az Isten bizonyságtételét", hogy hitük "ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék." (1. Kor. 2, 1. 4. 5.)

Pál, tanítási módszereiben mindig a gyülekezethez alkalmazkodott. Később megmagyarázta nekik: "Én nem szóltam néktek atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg." (1. Kor. 3, 1. 2.) A korinthusi hívők közül sokan csak igen lassan tudták azokat a tanokat felfogni, amelyeket Pál hirdetett. A lelki dolgok ismeretében való előmenetelük nem állt helyes arányban kiváltságukkal és alkalmaikkal. Abban az időpontban, amikor a keresztényi tapasztalatokban már előrehaladottaknak kellett volna lenniük, a képzettség olyan fokán, hogy az Ige mélyebb igazságait is megértsék és kiéljék, még mindig azon a ponton álltak, ahol a tanítványok állottak, amikor Krisztus így szólt hozzájuk: "Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok." (Ján. 16, 12.) Féltékenység, bizalmatlanság és rosszindulat zárta el sok hívő szívét a Szentlélek szabad munkálkodása elől, aki "mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is." (1. Kor. 2, 10.) Bármilyen bölcsek voltak is a világ dolgainak ismeretében, mégis csak gyermekek voltak Krisztus megismerésében.

Pál abban látta feladatát, hogy a korinthusi megtérteket bevezesse a keresztény hit ábécé-jébe és kioktassa őket annak elemi ismereteire. Úgy kellett oktatnia őket, mint akik mit sem tudnak az isteni erőnek az emberi szívben végzett munkájáról. Akkor még nem tudták felfogni az üdvösség titkát, mert az "érzéki ember nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait, mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg". (1. Kor. 2,14) Pál igyekezett a magot elhinteni, amelyet másoknak kellett megöntözni. Utódai ott folytatták művét, ahol ő abbahagyta; alkalmas időben terjesztették a lelki világosságot és ismeretet aszerint, ahogy a gyülekezet elviselhette.

Mai Bibliai szakasz: Józsué 18

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9+18&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9+18&version=NT-HU

Miután Kánaánt bevették, még mindig volt hét törzs, amely nem kapta meg örökségét. Józsué azt javasolta, hogy Izrael fiai válasszanak három-három embert a hét törzs mindegyikéből, akik bejárják a földet és beszámolót hoznak. Le kellett írniuk, hogy mit láttak, és javaslatot kellett tenniük a nagy terület felosztásáról, amit teljesítettek is. A léviták azonban nem kaptak törzsi földterületet, mert nekik a nép között kellett lakniuk, és a nép lelki szükségleteit kellett szolgálniuk. Aztán Józsué sorsot vetett Silóban az Úr előtt, és a földet aszerint osztotta szét. Nem ő döntött arról, hogy az egyes törzsek hol lakjanak, és nem is beszélt össze Eleázár pappal, hogy ketten döntsék el a föld felosztását, hanem mindent az Úrra bízott.

Ez hasonlít ahhoz, amit a tanítványok tettek, amikor egy tanítványt kellett találniuk Júdás helyett (ApCsel 1:15-26). Abban az időben Péter felállt a 120 hívő között, akik imádkozásra jöttek össze, és ezt mondta: „Júdás közülünk való volt, de elárulta az Urat, aztán felakasztotta magát. Találnunk kell valakit, aki velünk volt kezdettől fogva, aki tanúja volt Jézus feltámadásának, és aki Júdás helyét elfoglalja.” A csoport megállapodott két névben: József, akit Justusnak is hívtak és Mátyás. Aztán imádkoztak: „Urunk, aki minden ember szívét ismered, mutasd meg, hogy e két ember közül melyiket választottad az apostoli szolgálatra.” Aztán sorsot vetettek  és a sors Mátyásra esett, aki a tizenkét apostol egyike lett.

A sorsvetés nem olyan dolog, amit minden fontos döntésnél gyakorolnunk kellene, még akkor sem, ha egyházi vezetésre választunk meg valakit, de buzgón kell imádkoznunk, hogy az Úr akarata legyen meg, és az eljárást nem egy vagy két embernek kell lebonyolítani. Hinnünk kell az Úr vezetésében, aki vezetni és irányítani fogja az Ő egyházát úgy, miként a múltban is tette.

Ralph Neall  

 

196. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  26-27. fejezeteihez (május 5-11.).

Apollós és Pál között verseny kerekedett, és ez ártalmas hatással bírt a korinthusi gyülekezet egészséges növekedésére. Sem Pál, sem Apollós nem támogatta a kivételezést, valójában Pál szenvedélyesen szólt is ellene. De a gonosz feltételezése és a féltékenység megtették a munkájukat, nehézzé téve Pál számára, hogy a korinthusi megtérteknek a megváltás mélyebb titkait tanítsa.

Ezt a szituációt könnyen alkalmazhatjuk a mi időnkre is. Ha Pál a mi gyülekezetünkben tanítana, nyitottak lennénk-e, hogy megértsük, és megtanuljuk a Szentlélek mélyebb dolgait, vagy túlságosan is el lennénk veszve a helyi és globális egyházpolitikában ahhoz, hogy teljes szívvel válaszoljunk a Lélek késztetésére, hogy hasson a szívünkre az Írás mélyebb megértésével?

Mindannyiunk számára van munka, amire Isten elhívott minket. "Ne legyen barátságtalan bírálat, sem más munkájának lebecsülése, sem pártokra szakadás! … Egyik se akarjon bíróként felülkerekedni, tiszteletlenül beszélve munkatársairól, de ne bánjon velük alárendelt személyekként sem! Isten vezetésével mindenki végezze a reá bízott feladatot, a többiek pedig tiszteljék, szeressék és bátorítsák!”

Isten kegyelméből és az ő Szentlelke irányítása alatt egységes mozgalomként dolgozhatunk az Ő királyságáért!

Cindy Tutsch

nyugalmazott igazgatóhelyettes

Ellen G. White Intézet

Fordította: Gősi Csaba