Higgyeztek az Ő prófétáinak - május 6 - HÉTFŐ - Józsué 19

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 26. fejezet 1393. nap

Amikor az apostol Korinthusban megkezdte munkáját, úgy határozott, hogy igen óvatosan fogja feltárni a tanítani kívánt fontos igazságokat. Tudta, hogy hallgatói között sokan lesznek, akik emberi elméletek és hamis vallási rendszerek hívei. Akik elvakultan tapogatózva, a természet könyvében keresnek olyan támpontokat, amelyek ellentmondanak a lelki és örök élet létezésének - ellentétben a Szentírás kinyilatkoztatásaival. Azt is tudta, hogy a kritikusok is igyekeznek majd az írott kinyilatkoztatások keresztényi értelmezését megcáfolni. Sőt arra is számíthat, hogy a hitetlenek Krisztus evangéliumát gúnyolni fogják és megcsúfolják.

Pál, igyekezetében, hogy lelkeket a kereszthez vezessen, nem akarta a kicsapongókat egyszerűen megfeddni, vagy eléjük tárni, hogy bűneik menynyire utálatosak a szent Isten előtt. Inkább arra törekedett, hogy az élet valóságos célját világítsa meg előttük és lelkükbe vésse az isteni Mester oktatásait, amelyeket, ha megszívlelnek, kiemeli őket világias lelkületükből és a bűnből, a tisztaságra és az életszentség magaslatára. Különösen az üdvösség és a megszentelődés kérdésével szeretett foglalkozni, amelyre mindenkinek el kell jutnia, akit Isten méltónak talál majd országa számára. Arra vágyott, hogy Krisztus evangéliumának világossága hassa át lelkük sötétségét, ami által megláthatják, mennyire utálatosak erkölcstelen szokásaik Isten szemében. Tanításainak súlypontja ezért Krisztus volt - a Megfeszített. Igyekezett megértetni velük, hogy legmagasabb céljuk és legnagyobb örömük az üdvösség csodálatos igazsága legyen; bűnbánat és az Úr Jézus Krisztusban való hit által.

A világi bölcs elfordul az üdvösség világosságától, mert romba dönti büszke elméleteit. A világias gondolkozású ember viszont azért nem fogadja el, mert földi bálványaitól választaná el. Pál felismerte annak szükségét, hogy az embereknek előbb meg kell érteniük Krisztus jellemét, mielőtt Őt megszeretnék, vagy hitszemeikkel tudnák szemlélni a keresztet. Már itt meg kell kezdeni, már itt kell foglalkozni azzal ami az örökkévalóságban a megváltottak tudománya és éneke lesz. Egyedül a kereszt fényében értékelhető az emberi lélek, tényleges értéke szerint. Az isteni kegyelem nemesítő hatása megváltoztatja az ember természetes lényét. A testies gondolkozású ember számára a menny nem kívánatos hely. Érzéki, megszenteletlen szíve nem vonzódik azon magasztos hely felé. Na pedig sikerülne oda bejutnia, az sem nyújtana kellemes érzést számára. Azokat a hajlamokat, melyek a megtéretlen ember szívét uralják, Krisztus erejével le kell győzni, még mielőtt az elesett ember számára a menny kapuja megnyílhatna, hogy örvendezhessen a tiszta, szent angyalok társaságának. Ha azonban az ember meghal a bűnnek és Krisztusban új életre ébred, akkor isteni szeretet tölti be a szívét és értelme megszentelődik. Iszik az öröm és ismeret kiapadhatatlan forrásából és az örök nap világossága sugározza be ösvényét, mert állandóan az Élet világossága van vele.

Pál igyekezett a korinthusi hittestvéreket meggyőzni afelől, hogy ő és a vele együttműködő prédikátorok is csak emberek, akiket azonban Isten bízott meg az igazság tanításával. Megbízta őket, hogy művében mindannyian együtt munkálkodjanak; munkájuk eredménye pedig szintén Istentől függ. A vitás kérdés, ami a különböző prédikátorok érdemei felől a gyülekezetben felmerült, nem Isten akarata, hanem annak következménye, hogy a megtéretlen szív tulajdonságai felülkerekedtek. "Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé, - nem testiek vagytok-é? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött, de az Úr adja vala a növekedést. Azért sem aki plántál, nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten." (1. Kor. 3, 4-7.)

Pál volt az első, aki Korinthusban az evangéliumot prédikálta; ő szervezte meg a gyülekezetet is. Ezt a munkát az Úr bízta rá. Isten utasítására később más munkások kerültek oda, akik Pál örökségébe léptek és helyét betöltötték. A magot öntözni kellett; ezt Apollós végezte. Ő lépett Pál munkájának nyomába, hogy oktasson és segítsen az elhintett mag fejlesztésében. Megnyerte az emberek szívét, azonban Isten adta a fejlődés lehetőségét. Nem emberi erő, hanem Isten ereje hozza létre a jellem átalakulását. Sem a magvetők, sem az cintőzők nem növeszthetik a magot. Csupán Isten veretése alatt munkálkodnak, mint Általa elrendelt eszközök, mint művének munkatársai. Az elért eredményért egyedül csak a Mestert illeti a tisztelet és dicséret.

Mai Bibliai szakasz: Józsué 19

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9+19&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9+19&version=NT-HU

Józsué Isten embere, erőskezű katonai vezető és a nép bölcs kormányzója volt. Mindemellett egy alázatos szívű ember is, aki az elfoglalt ország őt illető részét csak mindenki után, utolsóként kérte el. Választhatott volna földet és követelhette volna azt elsőként is, és senki nem tiltakozott volna. Ő azonban szolgáló vezető volt, és követendő példát mutatott a többieknek.

Ahogy az előző fejezetben láttuk, a föld elosztását Józsué és Eleázár, valamint „az izráeli törzsek családfői sorsvetéssel Silóban, az ÚR színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál” végezték. Mindez azt bizonyítja, hogy a föld eredeti és jogos tulajdonosa maga az Úr volt.

Ez ugyanúgy igaz a mai Magyarországra is. Ha visszavezetjük a föld tulajdonjogát az avarokon, a hunokon át azokig, akik előttük voltak a Kárpát-medencében, végül Istenhez jutunk. Mi nem tulajdonosok, csupán bérlők vagyunk, és az Úr meg fog minket kérdezni, hogyan és milyen célra használtuk az Ő tulajdonát.

Neall Ralph  

 

196. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  26-27. fejezeteihez (május 5-11.).

Apollós és Pál között verseny kerekedett, és ez ártalmas hatással bírt a korinthusi gyülekezet egészséges növekedésére. Sem Pál, sem Apollós nem támogatta a kivételezést, valójában Pál szenvedélyesen szólt is ellene. De a gonosz feltételezése és a féltékenység megtették a munkájukat, nehézzé téve Pál számára, hogy a korinthusi megtérteknek a megváltás mélyebb titkait tanítsa.

Ezt a szituációt könnyen alkalmazhatjuk a mi időnkre is. Ha Pál a mi gyülekezetünkben tanítana, nyitottak lennénk-e, hogy megértsük, és megtanuljuk a Szentlélek mélyebb dolgait, vagy túlságosan is el lennénk veszve a helyi és globális egyházpolitikában ahhoz, hogy teljes szívvel válaszoljunk a Lélek késztetésére, hogy hasson a szívünkre az Írás mélyebb megértésével?

Mindannyiunk számára van munka, amire Isten elhívott minket. "Ne legyen barátságtalan bírálat, sem más munkájának lebecsülése, sem pártokra szakadás! … Egyik se akarjon bíróként felülkerekedni, tiszteletlenül beszélve munkatársairól, de ne bánjon velük alárendelt személyekként sem! Isten vezetésével mindenki végezze a reá bízott feladatot, a többiek pedig tiszteljék, szeressék és bátorítsák!”

Isten kegyelméből és az ő Szentlelke irányítása alatt egységes mozgalomként dolgozhatunk az Ő királyságáért!

Cindy Tutsch

nyugalmazott igazgatóhelyettes

Ellen G. White Intézet

Fordította: Gősi Csaba