Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 31. fejezet 1040. nap
Igaz, van egy olyan méltatlankodás, mely Krisztus
követőinek esetében is jogos. Ha azt látják, hogy Istent nem tisztelik,
szolgálatát megvetik, ha azt látják, hogy az ártatlant elnyomják, akkor jogos
felháborodás kavarja fel lelküket. Az ilyen, érzékeny erkölcsiség szülte harag
nem bűn. De aki úgy érzi, hogy minden képzelt sértés miatt haragra gerjedhet,
neheztelhet, az szívét Sátánnak nyitja meg. A keserűséget, ellenségeskedést ki
kell űzni a lélekből, ha összhangban akarunk maradni a mennyel.
A Megváltó még ennél is tovább megy. Ezt mondja: "Ha a
te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te
atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te
ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén,
vidd fel a te ajándékodat" (Mt 5:23-24). Sokan buzgók a vallási
szolgálatok terén, miközben testvéreikkel sajnálatos nézeteltéréseik vannak,
melyeket el kellene simítaniuk. Isten azt kívánja, hogy tegyenek meg minden
tőlük telhetőt az összhang helyreállítására. Míg ezt meg nem teszik, nem
fogadhatja el szolgálatukat. A keresztény kötelessége itt világosan kitűnik.
Isten mindenkire árasztja áldásait. "Felhozza az ő
napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a
hamisaknak" (Mt 5:45). "Ő jóltévő a háládatlanokkal és
gonoszokkal" (Lk 6:35). Megparancsolja, hogy Hozzá hasonlóak legyünk.
"Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, - mondotta Jézus - jót tegyetek
azokkal, akik titeket gyűlölnek, [...] hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak
fiai" (Mt 5 : 44-45). Ezek a törvény alapelvei, ez az élet forrása.
Isten magasabb eszményképet tűzött gyermekei elé, mint amit
a legmagasabb röptű emberi gondolat is elérhetne. "Legyetek azért ti
tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5:48). Ez a
parancs egyben ígéret is. A megváltási terv Sátán hatalmából történő teljes
szabadulásunkat tűzi ki. Krisztus mindig különbséget tesz a megtört lélek és a
bűn között. Azért jött, hogy lerombolja a gonosz munkáit, s a Szentlélek
kiáradhasson minden bűnbánó lélekre, megőrizhesse őket a bűntől.
A kísértő ténykedését nem hozhatjuk fel mentségül helytelen
cselekedeteinkre. Sátán ujjong, amikor hallja, hogy Krisztus állítólagos
követői kifogásokat keresnek jellemhibáikra. Mentegetőzésük viszi őket bűnbe. A
bűnre nincs mentség. A szent lelkület, a krisztusi élet Isten minden bűnbánó,
hívő gyermeke számára elérhető.
A keresztény jellemideál a Krisztushoz való hasonlatosság.
Ahogyan az ember Fia tökéletes volt életében, úgy kell követőinek is
tökéleteseknek lenniük a saját életükben. Jézus minden tekintetben hasonlatos
volt felebarátaihoz. Testté lett, amilyenek mi vagyunk. Éhezett, megszomjazott,
elfáradt. Az étel megerősítette, az alvás felfrissítette. Osztozott az emberi
sorsban, mégis Isten szeplőtlen Fia volt, testében Isten. Jelleme legyen a
miénk is! Az Úr így szól a Benne hivőkről: "Lakozom bennük és közöttük
járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek" (2Kor 6:16).
Krisztus a létra, melyet Jákób látott, melynek alja a
földön állt, teteje pedig egészen a menny kapujáig ért, a dicsőség küszöbéig.
Ha a létrából csak egyetlen lépcsőfok is hiányzott volna a föld felett,
elvesztünk volna. Krisztus azonban elér bennünket, bárhol vagyunk is. Magára
öltötte emberi természetünket, és győzött, s ha mi felvesszük az Ő jellemét, mi
is győzhetünk. Bűntelen életet élt "a bűn testének hasonlatosságában"
(Róm 8:3). Most Istenként rendíthetetlenül áll a mennyei trónon, míg emberként
elér hozzánk. Int, hogy a Benne való hit által tegyünk szert Isten jellemének
dicsőségére. Legyünk azért tökéletesek, amiképpen a mi mennyei Atyánk "is
tökéletes".
Jézus bemutatta az igazságot, és Istenre, az igazság
forrására irányította a figyelmet. Most a gyakorlati kötelességekre tért át. Az
alamizsnaosztogatásban, az imádkozásban, a böjtölésben, ne legyen semmi, ami az
énre terelné a figyelmet vagy az emberek dicséretét. Adj őszintén a szenvedő
szegények megsegítésére! A lélek imában lépjen közösségre Istennel! Böjtöléskor
ne csüggesszük le fejünket, szívünket ne töltsék be önző gondolatok. A
farizeusi szív kietlen, terméketlen talaj, az istenes élet magvai nem
hajthatnak ki benne. Aki maradéktalanul aláveti magát Istennek, az hozta Neki a
legelfogadhatóbb szolgálatot. Ha az emberek közösségre lépnek Istennel, akkor
együttmunkálkodhatnak Vele, és bemutathatják jellemét az emberi életben.
Az őszinte szívvel végzett szolgálatnak nagy jutalma van.
"A te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván" (Mt 6:18). A
Krisztus kegyelme által irányított életmódban formálódik jellemünk. Kezd
visszatérni a lélek eredeti szépsége. Krisztus jellemvonásaiban részesülünk, és
az Istenség képmása ragyogni kezd bennünk. Az Istennel együtt járó és együtt
munkálkodó férfiak és nők arca mennyei békességet fejez ki. A menny légköre
veszi őket körül. Az ilyen lelkek számára már eljött Isten országa. Krisztusban
örvendenek mivel áldásává lehetnek az emberiségnek. Megtisztelő számukra, hogy
a Mester felhasználja őket: megbízása alapján az Ő nevében végzik munkáját.
Mai Bibliai szakasz: Az
apostolok cselekedetei 24
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Amikor a parancsnoknak,
Klaudiusz Liziásznak tudomására jutott, hogy negyven zsidó kitervelte Pál
megölését, intézkedéseket tett, hogy megvédje a foglyát, aki római polgár volt.
Elküldte őt Félix kormányzóhoz Cézáreába. Félix felszabadított rabszolgából
lett kormányzó a bátyja segítségével, aki Néró császár kedvence volt. Félix a
gátlástalan viselkedéséről és kegyetlenségéről volt ismert. Mégis úgy döntött,
meghallgatja Pál ügyét, és magához hívatta vádlóit Jeruzsálemből. A két beszéd
ebben a fejezetben teljesen ellentmond egymásnak. Tertullusz, a ravasz ügyvéd
egyik hazugságot mondta a másik után, – néhány merész, kissé tarkított –
hízelgéssel fordult a kormányzóhoz. Pál saját védelmében a teljes igazságot
mondta el az ügyben. Félix is átlátott Tertullusz hazugságain, és úgy ítélt, a
zsidók nem derítettek mindenre fényt a vizsgálatban. Felfüggesztette az
eljárást, és azt mondta, hogy az üggyel kapcsolatban személyes jelentést vár
Klaudiusz Liziásztól, a parancsnoktól. Így a zsidók kénytelenek voltak távozni.
Félix, egy régi
cselszövő és önmeghazudtoló személy volt, mégis érdekesnek találta Pált.
Felesége Druszilla zsidó származású volt, Heródes Agrippa lánya. Úgy döntött, magánkihallgatáson
beszél Pállal. Félix jól ismerte a zsidók tanítását és életmódját, de
érdekesnek találta a „Krisztus Jézusba
vetett hitet” (24. vers). Pál boldogan beszélt a fenséges párnak az Atya
igazságáról, a helyes viselkedésről és az emberek Isten előtti végső
ítéletéről. Félix közismert volt könyörtelen gonoszságáról, és csak kevesen
mertek volna szembeszállni a római helytartóval az igazság nevében. Pál azonban
nem félt az emberektől, és látta a lehetőséget arra, hogy Félixet az Úr felé
vezesse. „Megmutatta [Félixnek], hogy ez az élet az ember előkészületének ideje
az örök életnek”. Aztán Pál rámutatott „a nagy bűnáldozatra” és a tényre, hogy
Krisztus miként tett eleget a törvénynek (Az
apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 279. oldal).
Félixet meggyőzte Pál
érvelése, de Druszillát nem. Ő félt az isteni ítélettől (25. vers). Pált
folyamatos őrizetben tartotta, és a következő két évbe többször is beszélgetett
vele ezekről a kérdésekről, ám sosem adta át magát Istennek. Végül Róma
felelősségre vonta Félixet, amiért több ezer zsidót megölt, és megengedte a
gazdagok fosztogatását; végül eltávolították a posztjáról. Pált továbbra is
börtönben tartotta, így próbált néhány zsidónak kedveskedni, de többé már nem
hallott intést, hogy tartson bűnbánatot. Milyen tragikus véget érnek azok, akik
folyton csak halogatják a bűnbánatot!
Ron E. M. Clouzet
145. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
31. fejezeteihez
(május 13–19.).
Képzeletemben egy
napsütéses napot látok Kapernaum poros városában. Miközben Jézus és a
tanítványai lassan haladnak az utcákon, körbeveszi őket a helyiek tömege, akik
azért jöttek elő házaikból, hogy üdvözöljék őt, és kérésekkel forduljanak
hozzá. Hamarosan azonban vallási vezetők érkeznek a városból csoszogva és
idegesen Jézushoz. Zavartan árulják el, hogy a helyi százados küldte őket, hogy
Jézustól azt kérjék, járjon el a százados beteg szolgája ügyében. Ezt a zavart
próbálják levetkőzni magukról, amikor elmagyarázzák Jézusnak, hogy bár római
küldte őket, de ez a százados méltó rá. „Mert szereti a mi nemzetünket, és a
zsinagógát is ő építtette nékünk.” (Lukács 7:5)
Jézus azonban felfedi
számunkra, hogy a vallási vezetők tévedtek az indoklásukkal, hogy miért
érdemelte ki ez a pogány ember a segítséget. Megérdemelte a kegyelmet, mert
volt hite abban, hogy meg fogja kapni. Ennyi volt az egész. Nem azért, mert
jótékonyságból zsinagógát építtetett, vagy azért, mert csodálta a zsidó
kultúrát és vallást, hanem azért, mert hitte, hogy Jézus biztosítani fogja
számára a legerőteljesebb vágyát és szükségletét.
Erre a részre kitérve
Ellen White azt írja: „…Isten kegyelmére az egyetlen jogalapunk az, hogy
mennyire szükségünk van rá.” Nem a származás, a gyülekezeti pozíció, a
jótékonykodó tettek, az önfeláldozó böjtölések vagy a fennkölt imák azok, amik
elérhetővé teszik számunkra, hogy Krisztus kegyelméből részesülhessünk.
Hasonlóképpen, nem zár ki bennünket abból, hogy Krisztus tiszta jelleméből
részesüljünk sem a szégyenteljes múlt, sem felmenőink vétkei, sem
számkivetettségünk, sem pedig az, ha szemernyi bibliai tudással sem
rendelkezünk. Éreznünk kell szükségletünket, és hinnünk kell, hogy Krisztus
örömmel betölti ezt a szükségletet.
Harley Southwell
Avondale főiskolai
hallgató, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése