2018. augusztus 20., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 20 - HÉTFŐ - Zsidók 3


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 58. fejezet 1134. nap

Bánat ülte meg a békés otthont, ahol Jézus megpihent. Lázárt hirtelen betegség sújtotta, s nővérei e szavakkal üzentek a Megváltónak: "Uram, ímé, akit szeretsz, beteg" (Jn 11:3). Látták, milyen heves betegség támadta meg testvérüket, de tudták, hogy Krisztus megmutatta: képes mindenféle betegséget meggyógyítani. Hitték, hogy együttérez velük fájdalmukban, ezért nem sürgették azonnali eljövetelét, hanem ezt a bízó üzenetet küldték: "Akit szeretsz, beteg." Úgy gondolták, azonnal válaszol az üzenetre, és amint lehet, eljön hozzájuk Bethániába.

Nyugtalanul vártak egy szót Jézustól. Amíg az életnek csak egy szikrája pislogott fivérükben, imádkoztak és figyelték, jön Jézus. A küldött azonban Nélküle tért vissza. Ezt az üzenetet hozta: "Ez a betegség nem halálos" (Jn 11: 4), ezért ragaszkodtak reményükhöz, hogy Lázár élni fog. Szelíden próbálták a remény és bátorítás szavait szólni a szinte öntudatlan szenvedőnek. Keserűen csalódtak, amikor Lázár meghalt, de érezték Krisztus fenntartó kegyelmét, és ez megóvta őket attól, hogy bármivel megvádolják a Megváltót.

Amikor Krisztus meghallotta az üzenetet, a tanítványoknak úgy tűnt, hűvösen fogadta. Nem mutatta ki a bánatot, amit elvártak volna Tőle. Rájuk nézett és így szólt: "Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia" (Jn 11:4). Két napig ott maradt, ahol addig tartózkodott. Ez a késlekedés rejtély volt a tanítványok számára. Micsoda vigaszként hatott volna jelenléte a bánatos családra - gondolták. A tanítványok jól ismerték erős érzelmi kötődését a bethániai családhoz, s meglepődtek, amiért nem válaszolt a szomorú üzenetre: "Akit szeretsz, beteg" (Jn 11: 3).

A két nap során úgy tűnt, Krisztus figyelmen kívül hagyja az üzenetet, nem is beszélt Lázárról. A tanítványok Keresztelő Jánosra, Jézus előfutárára gondoltak. Csodálkoztak, miért engedte Jézus - akinek volt ereje hatalmas csodákat művelni -, hogy János börtönben sínylődjék, és erőszakos halállal haljon meg. Ilyen erő birtokában miért nem mentette meg Krisztus János életét? A kérdést gyakran felvetették a farizeusok, akik ezt megfellebbezhetetlen érvként hozták föl Krisztus Istenfiúságával szemben. A Megváltó figyelmeztette tanítványait a próbákra, veszteségekre, üldöztetésre. Elhagyná őket a próbában? Néhányan megkérdezték, nem hibázta-e el küldetését? Mindannyian mélyen megrendültek.

Két napi várakozás után Jézus így szólt tanítványaihoz: "Menjünk ismét Júdeába" (Jn 11:7). A tanítványok feltették a kérdést, ha Jézus Júdeába akar menni, miért várt két napot? Leginkább azonban az aggódás foglalkoztatta őket Krisztusért és önmagukért. Csak veszélyt láttak azon az úton, melyen épp elindultak. "Mester, - mondták - most akarnak vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra odamégy? Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak?" (Jn 11:8-9). Atyám vezetése alatt állok, amíg az Ő akaratát cselekszem, életem biztonságban van. Az én napom tizenkét órája még nem telt le. Napom utolsó szakaszához érkeztem, de amíg valamennyi időm is hátra van, addig biztonságban vagyok.

"Ha valaki nappal jár, - folytatta - nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát" (Jn 11:9). Aki Isten akaratát cselekszi, az Isten által kijelölt ösvényen jár, az nem botlik meg, nem esik el. Isten vezérlő Lelkének világossága tisztán érzékelteti kötelességét, és egyenesen vezeti munkája végeztéig. "De aki éjjel jár, megbotlik, meri nincsen abban világosság" (Jn 11:10). Aki a maga választotta ösvényen jár, ahová Isten nem hívta, az megbotlik. Számára a nap éjbe fordul, s bárhol jár, nem lesz biztonságban.

Mai Bibliai szakasz: Zsidók 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ahogy a Zsidókhoz írt levél 3. fejezetét olvassuk, és Izrael népének pusztai vándorlására gondolunk, az elvesztegetett hatalmas lehetőségre, hogy beléphettek volna az ígéret földjére, talán megkísért bennünket a gondolat, hogy mi az ő helyükben másként cselekedtünk volna.

A Zsidókhoz írt levél szerzője azt mondja, hogy „ma” pontosan ugyanez a lehetőség áll rendelkezésünkre. Ha akarjuk, akkor beléphetünk az Ő nyugodalmába – ebben a pillanatban.

A hívás két egymással ellentétes példa szövegösszefüggésében rejlik. Az első 6 versben főpapunk, Jézus példájáról olvashatunk, aki hűséges a maga háza felett. Ez a szakasz arra a próféciára utal, amit az „Isten embere” mondott el Élinek, az idős főpapnak, aki hosszú ideig szolgált a bírák korában, Izraelben (1Sám 2:35). A prófécia szerint Éli nem becsülte Istent, mert nem intette és zabolázta meg fiait rossz cselekedeteik miatt, ezért Isten „kivágja” leszármazottait, akik nem örökölhetik a papi szolgálatot, és helyettük egy másik, hűséges főpapot hív el, hogy ő szolgáljon felkentje előtt mindörökké. Ez akkor teljesedett, amikor Salamon elűzte Abjátárt a szolgálatból, és Sádókot nevezte ki a helyére (1Kir 2:26-27). Mindazonáltal, Salamon és Sádók csupán előhírnökei voltak az eljövendő Jézusnak, aki a hűséges és igaz Király és Főpap Isten háza felett.

A másik, ellentétes példa Izráel pusztában vándorló népe. Látták, ahogy Isten megmutatta erős karját, és csapásokkal sújtotta Egyiptomot önteltsége miatt. Száraz lábbal keltek át a Vörös-tengeren, mennyei mannát ettek és sziklából fakadó vizet ittak vándorlásuk 40 esztendeje alatt - s mégis megkeményítették a szívüket.

Miért bukott el Izrael ott, ahol Jézus győzedelmeskedett? Úgy gondolom, hogy a "bűnnek csalárdsága" miatt. A bűn arra csábít, hogy egyetlen dolog számít - a „ma”. Amikor a „ma” biztonsága veszélybe kerül, hajlamossá válunk elfeledni Isten múltbéli gondviselését és jövőre vonatkozó ígéreteit, mert a jelen szorító igényei eltérítik figyelmünket. Isten ugyanakkor a 95. zsoltár szavai szerint arra hív bennünket, hogy ezzel épp ellentétesen cselekedjünk. Arra késztet bennünket, hogy törjük szét a jelen sürgetésének béklyóit, és ne legyünk a jelen rabszolgái, hanem „ma” emlékezzünk a gondviselésre, amit Isten tanúsított a múltban, és hordozzuk elménkben jövőre vonatkozó ígéreteit. És akkor, és csakis akkor, belépünk az Ő nyugodalmába.

Felix H. Cortez

158. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  58. fejezetéhez (augusztus 19-25.).

Mit teszel, amikor meg vagy győződve róla, hogy Isten tévedett? Hogyan kezeled, amikor úgy tűnik, az Ő ígéretei nem válnak valóra? Mi történik, ha a csalódottság lesz úrrá rajtad? Mi történik, ha azt gondolod, Jézus nem volt megfelelő a feladatra?

Mária és Márta üzenetet küldtek Jézusnak, hogy Lázár beteg. Bár valószínűleg nem voltak túl boldogok a reakciójától, hogy nem fordult meg, és indult hozzájuk, bizonyára megnyugodtak a válaszától: „Ez a betegség nem halálos” (János 11:4), pár nappal később viszont összetörtek, amikor Lázár meghalt. Tévedett volna Jézus?

Vigasztal az a tudat, hogy Jézus kijelentette, hogy a halál nem fog győzedelmeskedni, az Ő jelenlétében soha, hiszen Ő a feltámadás és az élet. Ez tartott életben, amikor telefonhívást kaptam: „A gyülekezeti házatokban tűz ütött ki.” Azonnal imádkozni kezdtünk, abban az ígéretben reménykedve, hogy a ház nem fog leégni. Pár órával később jött a hír: „Vége a tűznek, a ház teljesen odaveszett.” Tévedtek volna a tűzoltók?

Amikor kimentem a helyszínre, úgy vélem, Jézus velünk sírt bánatunkban és kételkedésünkben. Aztán a következőt tette. Jézus hívott minket, hogy jöjjünk elő a sírból, és legyünk fények a közösségben az Ő dicsőségére. Lehet, hogy az épület leégett, de a gyülekezet még mindig élő. Azért imádkozok, hogy ezt a lehetőséget felhasználhassuk, hogy másokat hozzá vonzzunk.

Neked is szükséged van a feltámadásra?

Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése