2018. augusztus 5., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 5 - VASÁRNAP - 1 Timóteus 2


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 54. fejezet 1119. nap

54. Az irgalmas samaritánus

Az irgalmas samaritánus történetével Krisztus az igaz vallás természetét szemlélteti. Bemutatja, hogy az nem rendszerekből, hitvallásokból vagy szertartásokból áll, hanem abból, ha a szeretetet tettekkel fejezzük ki, a legnagyobb jót visszük véghez másokért, és igazán jók vagyunk.

Midőn Krisztus tanította a népet, "egy törvénytudó felkele, kísértvén őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?" (Lk 10:25). A hatalmas gyülekezet lélegzetvisszafojtva várta a választ. A papok és vének azt hitték, tőrbe csalják Krisztust a törvénytudónak ezzel a kérdésével. A Megváltó azonban nem szállt vitába. Magától a kérdezőtől érdeklődte meg a választ. "A törvényben mi van megírva? - kérdezte- Mint olvasod?" (Lk 10:26). A zsidók még mindig azzal vádolták Jézust, hogy nem becsüli eléggé a Sínai hegyen adott törvényt. Ő azonban az üdvösség kérdését Isten parancsolatainak megtartásától tette függővé.

A törvénytudó válasza: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat." Jézus megerősítette: "Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz" (Lk 10:27 28).

A törvénytudó nem volt elégedett a farizeusok álláspontjával és eljárásaival. Azzal a szándékkal tanulmányozta az írásokat, hogy megfejtse igazi értelmüket. Életfontosságúnak tartotta a témát, és őszintén kérdezte: "Mit cselekedjem?" (Lk 10:25). Válaszában a törvény előírásaira vonatkozóan mellőzte az összes ceremóniális és rituális előírást. Ezeket nem értékelte, hanem azt a két hatalmas elvet említette, melyektől függ az egész törvény és a próféták. Ez a válasz - mivel Krisztus megdicsérte - előnyös helyzetbe juttatta a Megváltót az írástudók előtt. A törvény magyarázója által tett kijelentés szentesítéséért nem ítélhették el.

"Ezt cselekedd, és élsz" (Lk 10:28) - mondta Jézus. A törvényt isteni egységben tárta elő, ebben a leckében azt tanította, hogy nem lehetséges megtartani az egyik előírást és megszegni a másikat, mert ugyanaz az elv fűzi egybe az összeset. Az ember sorsát az egész törvény iránti engedelmesség határozza meg. A leghőbb szeretet Isten iránt és osztatlan szeretet az ember iránt - ezeknek az elveknek kell kifejezésre jutniuk az életben.

A törvénytudó törvényszegőnek találta saját magát. Meggyőzték Krisztus vizsgáló szavai. Nem gyakorolta a törvény igazságosságát, melyet állítólag megértett. Nem tanúsított szeretetet embertársai iránt. Megtérésre volt szüksége, de megtérés helyett önmagát próbálta igazolni. Hogy ne kelljen elismernie az igazságot, be akarta mutatni, milyen nehéz a parancsolat megtartása. Remélte, hogy ezzel elfedezheti meggyőződését, és megvédheti magát a nép szemében. A Megváltó válaszából kitűnt, hogy a kérdés fölösleges volt, hiszen ő maga is meg tudta válaszolni. Mégis feltett egy másik kérdést: "Ki az én, felebarátom?" (Lk 10:29).

A zsidók körében ez a kérdés vége-hossza nélküli viták tárgya volt. Nem kételkedtek a pogányokat és samaritánusokat illetően: ezeket idegeneknek és ellenségeknek tartották. De hogyan tegyenek különbséget saját honfitársaik között, a társadalom különféle osztályai között? Kit tekintsen a pap, a vén, az írástudó felebarátjának? Életüket megtisztulási ceremóniák sorozata töltötte be. A tudatlan és hanyag sokasággal fenntartott kapcsolat - tanították - tisztátalanná tesz, amit aztán csak fáradságos erőfeszítéssel lehet eltávolítani. Felebarátnak kell-e tekinteniük a "tisztátalanokat"?

Mai Bibliai szakasz: 1 Timóteus 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Pál világossá tette Timóteus számára a gyülekezet lelki szükségleteit. De mit kezdjen Timóteus ezzel? Először is imádkozzon (1. vers). Mindig ez legyen az első számunkra. Nézzük Jézus példáját: Amint kijött a vízből, miután megkeresztelkedett, letérdelt és imádkozott. Aztán kivitetett a pusztába, ahol Istennel lépett közösségre ima és elmélkedés által. Ma, amikor az Antikrisztus erői azon munkálkodnak, hogy uralomra tegyenek szert minden emberi lény fölött, nekünk is imádkoznunk kell. 

Imádkoznunk kell önmagunkért, és azért, hogy akik hatalmon vannak szabadságot és jogot biztosítsanak minden ember számára. Imádkozzunk azért, hogy Isten hasson rájuk. Ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Krisztus az egyetlen közbenjáró. Ő önmagát adta mindenkiért. És ebben benne vannak a hatalmon levők is, akik talán nem megfelelően bánnak a kisebbségekkel. Ha a hatalmon levők ellen beszélünk, lehetetlenné tesszük azt, hogy az evangéliummal megszólíthassuk őket. Azért is imádkoznunk kell, hogy életünk és szavaink tükrözzék a mindenkinek szóló hívást, hogy az igazság ismeretére eljussanak (4. vers).

Pál nőkkel kapcsolatos szavai Diánával, az efézusi nagy istennővel és azzal kapcsolatosak, hogy a prostituált papnők a pogány vallás vonzerejét képezték. A női istenek elősegítették azt, hogy a nők dominánsakká váljanak. Pál nem akarta azt, hogy a keresztény asszonyokat azokkal a nőkkel azonosítsák, akik a pogány templomokban szolgáltak. Az asszonyok képezzék az evangélium hatalmának bizonyítékát. A keresztény asszonyoknak egy különlegesen szent hívatásuk van, mint feleségek, édesanyák és Isten munkatársai. Más írásaiban Pál elismerését fejezi ki a nők irányában, akik segítői voltak az evangélium szolgálatában (Fil 4:3; Róm 16:2; és ApCsel 18:24-26).

A férfiak és nők versengése ellentétes Isten szándékával. A férfiak és nők egymást kiegészítő szolgálata tölti be Isten szándékát.

David Manzano

156. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  54-55. fejezeteihez (augusztus 5-11.).

„Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” János 8:36
 
A szabadság az intuícióval ellentétes. A világ azt tanítja, hogy a szabadság főképp a gazdagok és a kiváltságos helyzetben lévők előjoga. A szegényeknek kevés joguk van. Jézus azt tanítja, hogy a szabadság egy lelki állapot, amelyet bárki elérhet a benne való hit által, a külső körülményeitől függetlenül.
 
Egy törvénytudó arról kérdezősködik, hogy mi a kötelessége az emberiség felé, és Jézus egy példázattal válaszol, hogy ezt a törvénytudó saját maga dönthesse el. Az irgalmas szamaritánus példázatában a büszkeség tartotta vissza a papot és a lévitát is attól, hogy a sebesült vándornak segítsenek. Attól féltek, hogy rituális értelemben tisztátalanok lesznek, illetve, hogy beszennyezik hírnevüket, ezért elmentek Isten egy sérült gyermeke mellett. Börtönbe zárta őket a büszkeség.
 
A szamaritánusnak nem volt ilyen ürügye, sem hírneve, amit védenie kellett volna. Szabadon segíthetett bárkinek, aki szükséget szenvedett, anélkül, hogy saját maga beszennyezésére kellett volna gondolnia. Az ő segítsége nem szégyenítette meg a sebesült utazót, és nem is hagyta szegény embert abban a kényszerhelyzetben, hogy vissza kelljen fizetnie megmentőjének bőkezűségét. A szamaritánus volt az egyetlen, aki egy szükséget szenvedő lelket látott, a felebarátjaként kezelte, és megtette, amit tehetett.
 
Hiszem, hogy Jézus ezért érkezett mindannyiunk szolgájaként. A Filippibeliekhez írt levél 2:7 szerint: „Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl.” Jézus azért jött, hogy önként kockáztasson mindent, hogy megmenthessen minket a bűntől. Ezt teszi, anélkül, hogy megszégyenítene minket, ismervén a teljes érdemtelenségünket és azt, hogy esélyünk sincs visszafizetni neki.
 
Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése