2018. augusztus 24., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 24 - PÉNTEK - Zsidók 7


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 58. fejezet 1138. nap

Krisztus prófétai szemmel látta a farizeusok és szadduceusok ellenségességét. Tudta, hogy halálát tervezgetik. Tudta, hogy egyesek - akik látszólag most oly együttérzőek - hamarosan bezárják maguk előtt a menny ajtaját és Isten városának kapuját. Az elkövetkező esemény - megaláztatása és megfeszítése - Jeruzsálem lerombolását fogja eredményezni, s akkor senki sem fogja siratni a halottakat. A Jeruzsálemre váró leszámolás világosan eléje rajzolódott. Látta, amint a várost körülveszik a római légiók. Tudta, hogy sokan, akik most Lázárért sírnak, meghalnak majd Jeruzsálem ostromában - és remény nélkül halnak meg.

Krisztus nemcsak az elébe táruló kép miatt sírt. Korszakok bajának súlya nyomta. Látta a szörnyű következményeket, melyeket Isten törvényének áthágása okoz. Látta, hogy a világtörténelemben Ábel halálával kezdődően szakadatlan a harc a jó és a gonosz között. Végigtekintett az eljövendő éveken, és szenvedést, szomorúságot, könnyeket, halált látott - ez lesz az ember sorsa. Valamennyi korban, országban élt emberi család kínja átjárta szívét. A bűnös faj bajai lelkére nehezedtek, s könnyeinek forrása feltört, amikor arra vágyott, hogy minden bánaton enyhítsen.

"Jézus pedig újra felindulva magában, odamegy vala a sírhoz" (Jn 11:38). Lázárt egy sziklabarlangba temették, melynek nyílásához nehéz követ hengerítettek. "Vegyétek el a követ" (Jn 11:39) - mondta Krisztus. Márta azt gondolta, hogy csak egy pillantást szeretne vetni a halottra, s ellenkezett, mondván, hogy a testet már négy napja eltemették, s romlásnak indult. Ez az állítás még Lázár feltámasztása előtt hangzott el, így Krisztus ellenségei nem mondhatták, hogy csalás történt. Azelőtt a farizeusok hamis állításokat szivárogtattak ki Isten erejének csodás megnyilatkozásait illetően. Mikor Krisztus életre keltette Jairus leányát, így szólt: "A gyermek nem halt meg, hanem alszik" (Mk 5:39). Minthogy csak rövid ideig volt beteg, és halála után rögtön feltámadt, a farizeusok elhíresztelték: a gyermek nem halt meg, Krisztus Maga mondta, hogy csak elaludt. Azt a látszatot próbálták kelteni, hogy Krisztus nem tud betegséget gyógyítani, hanem a vak véletlen játszott közre csodáiban. Ebben az esetben azonban nem tagadhatták, hogy Lázár halott.

Amikor az Úr dolgozni akar, Sátán mindig indít valakit az ellenkezésre. "Vegyétek el a követ" (Jn 11:39) - mondta Krisztus. Amennyire csak lehet, készítsétek az utat munkámhoz. Márta határozott, törekvő természete azonban ekkor megmutatkozott. Nem akarta, hogy a romlásnak indult test napvilágra kerüljön. Az emberi szív nehezen fogja fel Krisztus szavait, s Márta hite nem ragadta meg ígéretének igazi jelentését.

Krisztus a legmesszebbmenő gyöngédséggel feddte meg Mártát. "Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét?" (Jn 11:40.) Miért kételkednél hatalmamban? Miért szállsz szembe utasításaimmal? Szavamat adtam. Ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét. Természeti lehetetlenségek nem akadályozhatják a Megváltó munkáját. A kétkedés, a hitetlenség nem egyenlő az alázatossággal. Az igazi alázatosság, az ÉN igazi alárendelése akkor valósul meg, ha feltétlenül hiszel Krisztus szavában.

Mai Bibliai szakasz: Zsidók 7

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A Zsidókhoz írt levél 6 fejezete azzal a gondolattal zárult, hogy Jézus „lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé” (6:19). A hetedik fejezet elmagyarázza, hogy miért.

A fejezet két nagy szakaszra oszlik. Az 1-10. versek leírják Melkisédek három fő jellemzőjét, amelyek előrevetítették Jézus papságát. A 11-28. versek elmagyarázzák azt, hogy ezek a jellemzők, amelyek Jézusban teljesedtek, hogyan biztosítják számunkra a legnagyobb bizonyosságot. 

A Melkisédek név azt jelenti, hogy ő az igazság királya (2. vers). Ez előképezte Jézust aki „szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott” (26-28. vers). Nincs olyan bűn, amely elválasztaná őt az Atyától. Ő tökéletesen alkalmas arra, hogy akadály nélkül járuljon Istenhez a mi érdekünkben.

Melkisédek Sálem királya volt, ami azt jelenti, hogy a békesség királya (2. vers). A szerző azt mondja, hogy miközben a lévita rend szerinti papság nem teheti tökéletessé a hívőt, Jézus szolgálata tökéletességet szerez (11, 18-19. vers). A tökéletesség kapcsolatban áll a héber „békesség” szóval, ami azt is jelenti, hogy „teljes, befejezett”. Jézus tökéletességet hoz, amiben tényleges bocsánatot tud biztosítani (10:1-4) valamint az Istenhez való szabad bejárást is biztosítja (10:19-23)

Melkisédek nem rendelkezett nemzetségi táblázattal. (3. vers). Ő nem azért volt pap, mert egy családhoz tartozott - mint például Áron. Ő tulajdonképpen egy megtörhetetlen eskü által lett pap (7:20-22). A szerző azt sugallja, hogy a Szentírás nem jegyzi Melkisédek nemzetségi táblázatát, hogy hasonlíthasson Isten Fiára, akinek tényleg nincs kezdete napjainak, sem életének vége.

Így Jézus papsága olyan bizonyossággal szolgál, amit a lévitai papság nem tud felajánlani. Ő egy tökéletes pap, akinek szabad bejárása van Istenhez, és aki teljes megtisztítást biztosít. Ő örökké él, hogy közbenjárjon értünk. Milyen csodálatos Isten irántunk való szeretete, amelyben kijelölte Jézust, hogy legyen a mi főpapunk. Erősen bele kell kapaszkodnunk, mint aki erős horgonya lelkünknek.

Felix Cortez

158. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  58. fejezetéhez (augusztus 19-25.).

Mit teszel, amikor meg vagy győződve róla, hogy Isten tévedett? Hogyan kezeled, amikor úgy tűnik, az Ő ígéretei nem válnak valóra? Mi történik, ha a csalódottság lesz úrrá rajtad? Mi történik, ha azt gondolod, Jézus nem volt megfelelő a feladatra?

Mária és Márta üzenetet küldtek Jézusnak, hogy Lázár beteg. Bár valószínűleg nem voltak túl boldogok a reakciójától, hogy nem fordult meg, és indult hozzájuk, bizonyára megnyugodtak a válaszától: „Ez a betegség nem halálos” (János 11:4), pár nappal később viszont összetörtek, amikor Lázár meghalt. Tévedett volna Jézus?

Vigasztal az a tudat, hogy Jézus kijelentette, hogy a halál nem fog győzedelmeskedni, az Ő jelenlétében soha, hiszen Ő a feltámadás és az élet. Ez tartott életben, amikor telefonhívást kaptam: „A gyülekezeti házatokban tűz ütött ki.” Azonnal imádkozni kezdtünk, abban az ígéretben reménykedve, hogy a ház nem fog leégni. Pár órával később jött a hír: „Vége a tűznek, a ház teljesen odaveszett.” Tévedtek volna a tűzoltók?

Amikor kimentem a helyszínre, úgy vélem, Jézus velünk sírt bánatunkban és kételkedésünkben. Aztán a következőt tette. Jézus hívott minket, hogy jöjjünk elő a sírból, és legyünk fények a közösségben az Ő dicsőségére. Lehet, hogy az épület leégett, de a gyülekezet még mindig élő. Azért imádkozok, hogy ezt a lehetőséget felhasználhassuk, hogy másokat hozzá vonzzunk.

Neked is szükséged van a feltámadásra?

Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése