2019. június 1., szombat

Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 1 - SZOMBAT - Bírák 21


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 32. fejezet 1419. nap

Még a legszegényebb tagok is hozzák el adományaikat Istennek. Nekik is részesülniük kell Krisztus kegyelmében, azáltal, hogy önmegtagadást gyakorolnak, hogy segítsenek azokon, akik náluk is nyomorultabbak. A szegény ember adománya, az önmegtagadás gyümölcse, jó illatként száll fel Isten trónjához. Az önfeláldozás minden ténye erősíti az adakozó irgalmas lelkületét és szorosabban kapcsolja Ahhoz, Aki gazdag volt, de miérettünk szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk.

Az özvegyasszony adakozását, mert két fillérjét - egész vagyonát - Isten perselyébe helyezte, megörökítette az evangélium. Bátorítja azokat, akik noha szegénységgel küzdenek - adományukkal Isten munkáját óhajtják támogatni. Jézus a tanítványok figyelmét erre az asszonyra irányította, aki "az ő egész vagyonát" odaadta. (Márk 12, 44.) Többre értékelte az asszony filléreit, mint azok adományát, akiknek alamizsnája nem igényelt tőlük semmiféle önmegtagadást. Fölöslegük csekélyke részét adták; az özvegy azonban lemondott legégetőbb szükségletéről is, hogy adományát elvigye. Bizalmát Istenbe vetette, hogy megadja mindennapi kenyerét. Róla mondotta az Üdvözítő: "Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, akik a perselybe vetettek vala." (Márk 12, 43. 44.) Azt tanította ezáltal, hogy Isten az adományt nem az összeg nagysága szerint értékeli, hanem az adakozó helyzetéhez és indítóokához mérten.

Pál apostol, prédikátori tisztségében állandóan azon fáradozott, hogy a gyülekezetekben az újonnan megtértek szívében felébressze a vágyat, hogy Istenért nagy dolgot cselekedjenek. Gyakran intette őket a bőkezű adakozásra. Amikor az efézusi vénekkel a régebben közöttük végzett munkájáról beszélt, ezt mondotta: "Mindenestül megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni." "Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat." "Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten." (Apcs. 20, 35; 2. Kor. 9, 6. 7.)

A maczedóniai hívők majdnem valamennyien szegények voltak földi javakban; szívük azonban túláradt az Isten és igazsága iránti szeretettől, és örömujjongva áldoztak az evangéliumi munka támogatására. Ha a pogány gyülekezetekben általános gyűjtéseket rendeztek az ínséges zsidó hívők javára, a maczedóniai megtértek bőkezűségét példaképül állították a többi gyülekezet elé. Az apostol a korinthusi hívőkhöz intézett levelében felhívta figyelmüket erre és felemlítette: "Istennek azt a kegyelmét, amelyet Maczedónia gyülekezeteivel közölt, hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett... Sőt erejük felett is adakoztak, sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket." (2. Kor. 8, 1-4.)

A maczedóniai hívőknek ez az áldozatkészsége a teljes odaszentelődés következménye volt. Isten Lelkétől késztetve, "önmagukat adták először az Úrnak" (2. Kor. 8, 5.) azután pedig készségesek voltak anyagi javaikból is gazdagon áldozni az Evangélium művének fenntartására. Nem volt szükséges őket adakozásra unszolni; sőt kiváltságnak tekintették, hogy életszükségleteikről is lemondjanak és ezáltal mások ínségén segítsenek. Ha az apostol ebben fékezni akarta őket, akkor szinte erőszakolták, hogy fogadja el adományaikat. Egyszerűségükben és becsületességükben, valamint a testvérek iránti szeretetükben örömmel tagadták meg önmagukat, s ezáltal gazdagok voltak jó cselekedeteik gyümölcseiben.

Midőn Pál elküldte Titust Korinthusba, az ottani hívők erősítésére, külön is utasította, hogy késztesse a gyülekezetet az adakozás erényének gyakorlására; a hívőkhöz intézett levele által, személyesen ő maga szólította fel őket: "Azért miképpen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek." "Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy amiképpen az akarás készséges, azonképpen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, amitek van. Mert ha a készség megvan, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs." "Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek... Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek." (2. Kor. 8, 7. 11. 12; 9, 8-11.)

Az önzetlen bőkezűség az ősgyülekezetet örömmel árasztotta el; a hívők tudták, hogy fáradozásaikkal hozzájárulnak ahhoz, hogy az evangélium eljusson mindazokhoz, akik még a sötétségben élnek. Jótékonyságukkal bizonyították, hogy nemhiába nyerték el Isten kegyelmét; mert csakis a Lélek általi megszentelődés hozhatta létre ezt az áldozatkészséget! Mind a hívők, mind a hitetlenek előtt, ez: a kegyelem csodáját jelentette.

A lelki fejlődés és jólét szorosan összefügg a keresztényi bőkezűséggel. Krisztus követői örvendjenek annak a kiváltságnak, hogy életükben megnyilvánulhat Megváltójuk irgalmassága. Amiként áldozatot hoznak az Úrnak, úgy biztosak lehetnek afelől, hogy kincsük előttük jár a mennyei kapuk felé vezető útjukon. Akarod biztosítani vagyonodat? Helyezd azokba a kezekbe, melyeken megláthatod a szegek helyeit. Élvezni akarod vagyonodat? Használd fel a nyomorgók és szenvedők javára! Akarod gyarapítani tulajdonodat? Akkor figyelj Isten intelmére: "Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből. Ekképpen megtelnek a te csűreid elégséggel, és musttal áradnak el sajtód válúi." (Péld. 3, 9. 10.) Ha azonban arra törekszünk, hogy vagyonunkat saját önző céljainkra visszatartsuk, örök veszteségünk lesz. Ellenben attól a pillanattól kezdve, hogy kincsünket odaadtuk Istennek, Neve, változhatatlansága pecsétjét viseli.

Isten kijelenti: "Oh boldogok ti, akik minden vizek mellett vettek." (Ésa. 32, 20.) Állandó adakozás, Isten adományaiból, mindenfelé, ahol Isten műve vagy emberek ínsége segítségért kiált, sohasem vezethet elszegényedésre. "Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik." (Péld. 11, 24.) A magvető a magot azáltal sokszorosítja, hogy elhinti a földbe. Áll ez azokra is, akik hűségesen adakoznak Isten adományaiból. Adakozásukkal megsokszorosított áldást vesznek.

"Adjatok, néktek is adatik." Isten megígérte: "Jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe." (Luk. 6, 38.)

Mai Bibliai szakasz: Bírák 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A Bírák könyvének 17-21. fejezetei ugyanazzal a néhány ismerős sorral végződnek, mint amivel kezdődnek: „Ebben az időben nem volt király Izráelben; azért mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott az ő szemei előtt.” Az izraeliták anélkül a lelki és erkölcsi vezetés nélkül próbálták megoldani a saját maguk okozta problémákat, amit Mózes és Józsué képviselt. Bár az Úr biztosította a győzelmet a hitetlenkedő izraelitáknak, de ők nem látták meg Isten útmutatását a következményekben, és továbbmentek azon az úton, amit saját értékítéletük szerint helyesnek véltek. 

Az előző, 20. fejezetben a benjáminiták vereséget szenvedtek saját izraelita társaiktól, akiknek Isten megígérte a győzelmet. Izrael fiai esküt tettek, hogy minden izraelitának tilos saját lányait benjáminita férfiakhoz feleségül adni. Ez teljes egészében az ő döntésük volt, nem az Úré, és problémát is okozott később az izraelitáknak, mert alig tudtak módot találni arra, hogy megmentsék Benjámin törzsének maradékát. Most már az esküjük kötelezte őket arra, hogy bármi áron megtartsák azt, nehogy magukra zúdítsák saját átkukat (21:18). 

Megoldásuk azonban túlmutat a józan ész határain. Eldöntik, hogy elpusztítják Jábes-Gileád városát és lakóit - férfiakat, asszonyokat és gyerekeket – mert kapcsolatban álltak a benjáminitákkal, és ezért nem csatlakoztak az ellenük indított hadjárathoz. A harcok után összehívott lelki ünnepségre sem jöttek el Silóba, hogy áldozatot mutassanak be az Úrnak. Mennyire undorító az ezután következő kegyetlen lépés és a tömegmészárlás! Jábes-Gileád lakói között azonban találtak a harcosok 400 szüzet, akiket életben hagytak feleségnek a benjáminiták számára. Mindeközben az izraeliták sokkal jobban aggódtak amiatt, hogy elkerüljék egy esküszegés következményeit, mint hogy jólétben tudják a testvéreiket. Valójában anélkül sértették meg az eskü szellemiségét, hogy megtörték volna azt. Istenfélelmük teljesen öncélú volt.   

Napjainkban sok meggyőződéses kereszténynek van öncélú hite; csak annyit tesznek, amennyi a követelmények teljesítéséhez elegendő, és semmi többet. Ez félszívű engedelmesség, ami törvényeskedésig fajulhat. Észrevetted már az utóbbi időben, hogy megjátszod magad? Vajon azért engedelmeskedsz Istennek, mert szíved mélyéből ezt szeretnéd, vagy mert muszáj? Az Úr ezt mondja: „… szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.” (Hós 6:6).

Justo E. Morales

199. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  31-32. fejezeteihez (május 26 – június 1.).

A 31. fejezet bemutatja annak a fontosságát, hogy elmenjünk és mindenkinek prédikáljunk. Folyamatosan biztosítanunk kell azt, hogy mindenkinek lehetősége legyen megismerni Istent. Számomra azonban a legfontosabb rész a meg nem szűnő utalás volt a szeretetre, és hogy milyen fontos a szeretet. Isten szeret minket, meghalt a bűneinkért, a világ bűneinek súlyát a vállain cipelte. A szereteten keresztül kapcsolódunk Istenhez. És a szeretet által valósul meg, hogy mások Istenhez lesznek vonva a mi közvetítésünkkel. Meg kell mutatnunk a szeretetet mindenkinek. Nem létezik egyetlen olyan személy, faj, kultúra vagy nem, amely ne lenne méltó az Ő szeretetére. Azért vagyunk ezen a földön, hogy elmenjünk és a szeretet üzenetét prédikáljuk. Isten helyet készít számunkra, ahol szeretni és imádni fogjuk Őt egy örökkévalóságon keresztül.

A 32. fejezet segített megérteni a fontosságát annak, hogy visszaadjuk Istennek a tizedet. Fontos tisztességesen tizedet fizetni, nem csak egy keveset odaadni, azért, hogy több világi dologra maradjon, amelyeket fontosabbnak ítélünk. Emberekként időnként hajlamosak vagyunk olyan dolgokra pénzt költeni, amelyek hosszú távon nem is számítanak igazán. Ha arra a tényre tekintünk, hogy Isten milyen sokat adott nekünk, nem tűnik túlzónak visszaadni annak, aki oly nagylelkűen gondoskodott rólunk.

Austin Deibert
Parkview Adventista Akadémia
Lacombe, Alberta, Kanada
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: