Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 26 - SZERDA - 1 Sámuel 21

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 38. fejezet 1444. nap

Az apostol a zavargás közepette csendes, nyugodt és fegyelmezett maradt. Lelkét Istenhez emelte, mert hiszen tudta, hogy mennyei angyalok veszik körül. Azonban nem akarta elhagyni a templomot, mielőtt meg nem kísérelte, hogy honfitársait felvilágosítsa és előttük az igazságot feltárja. Amikor tehát fel akarták vinni a várba, így szólt az ezredeshez: "Vajon szabad-e nékem valamit szólanom te hozzád?" Lysias így felelt: "Tudsz görögül? Hát nem te vagy az az egyiptomi, ki e napoknak előtte fellázította és kivitte a pusztába azt a négyezer orgyilkos férfiút?" Válaszként Pál így felelt: "Én ugyan tárzusi zsidó ember vagyok, Cziliczia nem ismeretlen városának polgára; de kérlek engedd meg nékem, hogy szóljak a néphez."

Kérelmét teljesítették és így Pál "a lépcsőkön állva intett kezével a népnek; és mikor nagy csendesség lőn, megszólala zsidó nyelven, mondván: Atyámfiai férfiak és atyák, hallgassátok meg az én beszédemet, amellyel most magamat előttetek mentem." Az általuk jól ismert héber szavak hallatára, "még inkább nyugalmat tanúsítottak", mire az általános csendben így folytatta:

"Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma." Senki sem tagadhatta az apostol kijelentéseit, mivel a tényeket, amelyekre hivatkozott, sokan, akik még Jeruzsálemben laktak, jól ismerték. Arról is beszélt, hogy buzgalommal üldözte egykor Krisztus tanítványait, egészen halálig; majd részletesen ecsetelte hallgatói előtt megtérésének körülményeit. Elmondotta, hogyan kényszerült ő is, gőgös szívével, a megfeszített Názáreti elé borulni. Ha kísérletet tett volna, hogy ellenfeleivel vitába bocsátkozzék, bizonyára konokul tiltakoznak, hogy meghallgassák. Azonban tapasztalatát, élményeit olyan meggyőző erővel beszélte el, hogy szívüket pillanatnyilag meglágyította és fogékonnyá tette.

Igyekezett velük megértetni, hogy munkálkodását a pogányok között nem a saját elhatározásából kezdte meg. Vágya inkább az volt, hogy népe között munkálkodjék, de éppen itt, ebben a templomban Isten szent látomásban beszélt hozzá és utasította, hogy "én téged messze küldelek a pogányok közé."

Eddig a nép fokozott figyelemmel hallgatta; azonban, amikor története azon pontjához ért, hogy Krisztus kiválasztott követe a pogányokhoz, a nép dühe újból fellángolt. Ahhoz szoktak, hogy magukat tekintsék csupán az egyetlen, Isten által választott népnek, s nem akarták megengedni, hogy a megvetett pogányok is osztozzanak azokban a kiváltságokban, amelyeket olyan sokáig kizárólagosan a magukénak tekintettek. Túlharsogva tehát a szónokot, kiáltozni kezdtek: "Töröld el a föld színéről az ilyent, mert nem illik néki élni. Mikor pedig azok kiabáltak, és köntösüket elhányák és port szórának a levegőbe, parancsolá az ezredes, hogy vigyék őt a várba, mondván, hogy korbácsütésekkel vallassák ki őt, hogy megtudhassa, mi okért kiabáltak úgy reá."

"Amint azonban lekötötték őt a szíjakkal, monda Pál az ott álló századosnak: Vajon szabad-é néktek római embert, kit el nem ítéltek, megostorozni? Miután pedig ezt meghallá a százados, elmenvén, megjelenté az ezredesnek, mondván: Meglásd mit akarsz cselekedni; mert ez az ember római. Hozzámenvén azért az ezredes, monda néki: Mondd meg nékem, te római vagy-é? Ő pedig monda: Az. És felelé az ezredes: Én nagy összegért vettem meg ezt a polgárjogot. Pál pedig monda: Én pedig benne is születtem. Mindjárt eltávozának azért tőle, akik őt vallatni akarák. Sőt az ezredes is megijede, mikor megértette, hogy római és, hogy őt megkötöztette."

"Másnap pedig meg akarván tudni a bizonyos valóságot, miben vádoltatik a zsidóktól, feloldatá őt bilincseiből, és megparancsolá, hogy a főpapok az egész tanácsokkal egyben hozzá menjenek; és levezetvén Pált, eleikbe állítá."

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+21&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+21&version=NT-HU

Hogy Saul gyilkos féltékenysége elől megszökjön, Dávid Ahimélekhez, a Nóbban lévő szent sátornál szolgáló paphoz menekült. Hirtelen feltűnése meglepte a papot. „Miért vagy egyedül. és miért nincs veled senki?” – kérdezi. Attól tartva, hogy Saul előli szökésére fény derül, Dávid megtévesztéshez folyamodott. Azt mondta Ahimeleknek, hogy a király küldte el egy titkos megbízással, ami miatt gyorsnak kellett lennie.

Ebben a pillanatban elhagyta a hite. Az óriás Góliáttal félelem nélkül szállt szembe, most azonban nem tudta pontosan, mit tegyen. Ha elmondta volna az igazat, Ahimelek tudta volna, hogy mentse meg az életét. Mivel azonban nem akarta késleltetni őt a királytól kapott küldetés teljesítésében, adott neki némi ételt és Góliát kardját, Dávid pedig sietve távozott. Az edómita Dóég, Saul pásztorainak felügyelője azonban jelentette a történteket a királynak, ahogyan azt a következő fejezetben látni fogjuk.

Dávidot másodszor is elhagyta a hite: úgy érezte, nagyobb biztonságban lesz a népe ellenségei között, mint a Saul kormányzása alatti Izraelben. Így Ákishoz, Gát királyához menekült. Amikor azonban Ákis tudomására jutott, hogy az izraelita hős az ő földjére jött, Dávid nagy veszélybe került. Csak úgy menekült meg, hogy bolondnak tettette magát, mivel abban az időben úgy tartották, hogy aki egy bolondot bántalmaz, maga is azzá válhat.

Az Úr nagyon türelmesen és gyengéden bánik megkísértett és megpróbált gyermekeivel, de Dávid élete bemutatja, hogy az, aki Istenben és az Ő gondoskodásában bízik, annak sosem kell becstelenséghez és megtévesztéshez folyamodnia ahhoz, hogy megmeneküljön.

Ralph Neall

203. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  38. fejezetéhez (június 23-29.).

A nyomással mindannyian találkoztunk korábban; a nyomással, hogy alkalmazkodjunk, egységben legyünk, elkerüljük a kényelmetlen kiállást a többség ellenében.

Keresztényként tudjuk, hogy ellenállásba fogunk ütközni, amikor az igazságért kiállunk, így megpróbáljuk elkerülni az elkerülhetetlen világi nyomást és üldözést. Azonban nem is ez a külső nyomás a legnagyobb ellenségünk. Nézzük meg Pál példáját, aki félelem nélkül tett bizonyságot a feldühödött, vérengző csőcselék előtt. Mozdulatlanul állt. Jóllehet, azon az estén a félelem beszivárgott Pál szívébe, „hogy eljárása nem tetszhetett Istennek. … Az a vágya, hogy egyetértésben éljen hittestvéreivel, ilyen szerencsétlen következményekhez vezetett?”

Ahogy látható, Pál megadta magát a nyomásnak. Törekvése, hogy az egyházi vezetőkkel egységben legyen, ugyan helyes volt, de a nyomás súlya alatt nem kereste Isten akaratát elsősorban és mindenekelőtt. Ennek eredményeképpen olyan kompromisszumot fogadott el, amely félbeszakította szolgálatát.

Az ellenség pedig körmönfont. Ha nem tud azzal csábítani, hogy megadjuk magunkat a külső nyomásnak, akkor az el nem kötelezett keresztényeket kiteszi a belső nyomásnak. Hogyan válaszolsz arra a nyomásra, amivel ma szembenézel? Ne engedd meg az ellenségnek, hogy félbeszakítsa a munkádat!

Sabrina Petersen

a Hartland Főiskola hallgatója

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba