Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 20 - CSÜTÖRTÖK - 1 Sámuel 15

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 37. fejezet 1438. nap

Miután a hajó, amellyel Pál és kísérői folytatni óhajtották útjukat, indulásra készen állott, a testvérek a fedélzetre siettek. Az apostol azonban, a rövidebb szárazföldi utat választotta, elindult tehát Troásból gyalog Assusba, hogy ott útitársaival ismét találkozzék. Kis időt nyert ezáltal az elmélkedésre és imádkozásra. A jeruzsálemi útjával kapcsolatos nehézségek és veszélyek, az ottani gyülekezet magatartása vele és munkájával szemben, valamint a gyülekezetek állapota és az Evangélium művének szükségletei az egyéb területeken - komoly és aggasztó gondolatokra adtak okot. Ezért felhasználta ezt a különleges alkalmat, hogy erőért és vezetésért Istenhez forduljon.

Az utasok Assustól délre, Efézus mellett hajóztak el, ahol az apostol oly hosszú ideig tevékenykedett. Pál szerette volna meglátogatni az ottani gyülekezetet, mivel fontos utasításokat és tanácsokat akart adni számukra. Érett megfontolás után azonban mégis a továbbutazás mellett döntött, mivel "ha lehetne néki, hogy pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen". Milétusba érkezésük után, Efézustól körülbelül hat mérföldnyire, az apostol megtudta, hogy időt szakíthat az efézusi gyülekezet képviselőivel való találkozásra, mielőtt a hajó továbbmenne. Elküldött tehát azonnal a gyülekezet véneiért és sürgősen kérette őket, jöjjenek Milétusba, hogy beszélhessen velük, mielőtt útját folytatná.

Meghívásának eleget is tettek; Pál most még egyszer fontos, szívhez szóló intő- és búcsúszavakat intézett hozzájuk: "Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idő alatt. Szolgálván az Úrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és sok kísértetek közt, melyek én rajtam a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek. Hogy semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől." (Apcs. 20, 18-21.)

Pál az isteni törvényt mindenkor magasztalta. Kimutatta azonban, hogy magában a törvényben nincsen erő, hogy az embert engedetlenségének büntetése alól felmentse. A bűnösnek bűneit meg kell bánnia és meg kell alázkodnia Isten előtt, mert törvényének áthágása, jogos haragját hívta ki; azután pedig Krisztus vérében kell bíznia, mint a bocsánat egyedüli lehetőségében. Emlékeztette a híveket arra a tanítására, hogy Isten Fia, mint áldozat, elszenvedte a halált őérettük, felment a mennybe, s ott mint Szószólójuk áll az Atya előtt. Csak töredelem és hit által szabadulhatnak a bűn átka alól, hogy azután Krisztus kegyelméből engedelmeskedjenek Isten törvényének.

"És most ímé én" - folytatta Pál - "a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudva, mik következnek ott én reám, kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik. De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. És most ímé én tudom, hogy nem látjátok többé az én orczámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát." (Apcs. 20, 22-25.)

Pál nem szándékozott ilyen bizonyságot tenni, de mialatt beszélt, a Lélek sugallta szavait; bizonyossá tette előtte aggodalmait, hogy ez az utolsó együttléte az efézusi hittestvéreivel.

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 15

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+15&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+15&version=NT-HU

Bár Saul rövid ideje uralkodott királyként, máris vakmerő tettre vetemedett. Vétkezett azzal, hogy olyan áldozatot mutatott be az Úrnak, amit csak a papok mutathattak be (1Sám 13); és azzal is, amilyen parancsot a seregének adott. Isten azonban hosszútűrő, és a 15. fejezetben azt látjuk, hogy az Úr egy másik esélyt ad Saulnak, hogy bizonyítsa: az Ő hangjára hallgat, vagy saját hirtelen természete uralja. Az izraeliták ellen (akik Jákób leszármazottai) az amálekiták (Ézsau leszármazottai – 1Móz 36:12) indítottak először háborút a Kánaán felé vezető úton (2Móz 17:8). Ez nagyon lényeges tény! Isten egykor kihívta népét Egyiptomból, hogy vonuljon be a fizikai Kánaánba, s bennünket éppen úgy hív, hogy menjünk be a lelki Kánaánba. Az első akadály azonban, ami az ígéret földje felé vezető úton elénk áll: a bűneink akadálya. Az amálekiták ezt jelképezik, és nekünk efelett kell győznünk!

Akkor régen az Úr halálos ítéletet mondott ki az amálekiták felett bálványimádásuk és Izrael ellen folytatott háborújuk miatt. „... mindenestől eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól” (2Móz 17:14). Most, 400 évvel később még mindig üldözik Isten népét, és Saul megkapja Istentől a végső feladatot és próbát: „Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét!” (1Sám 15:3). Ez nagyon kegyetlennek tűnik, ha arra gondolunk, hogy a parancs a kisbabáját karjában tartó anyára is vonatkozott. Isten azonban tudta, hogy ha  ezt a gonosz nemzetet életben hagyja (akár a legkisebb gyermeket is), akkor végül úgy megerősödik, hogy letörli a föld színéről is az Ő népét és imádatát. Sajnos Saul elbukott a próbában, és saját szívének indítékait követte Isten parancsai helyett. Miközben azt állította, hogy Isten parancsainak engedelmeskedik, nem csak az állatok legjavát kíméli meg – mondván, hogy áldozatként akarja azokat bemutatni, de az amálekiták királyának életét is, mint „fogoly-trófeát”. Isten azonban nem értékelte Saul tettetett szolgálatát akkor, és nem értékeli a miénket sem ma, ha színből tesszük csupán. Mégis hányszor fordul elő, hogy úgy teszünk, mintha Istent szolgálnánk,ám közben valami önző bűnnek hódolunk, vagy földi dicsőséget hajszolunk, mint Saul?

Gyakran mondják, hogy ha nem győzünk a bűn felett, akkor az fog legyőzni minket. Igen, sajnos amit Saul nem győzött le, az legyőzte őt. Néhány fejezettel később azt olvassuk (2Sám 1:8-10), hogy egy fiatalember járul Dávid elé, hogy Saul halálhírét bejelentse neki. Ki volt ez az ifjú? Egy amálekita! Örült Dávid a hírnek? Nem! Éppen úgy sírt, ahogy Isten is gyászol, amikor látja, hogy "bűneink amálekitái" legyőznek bennünket. Amikor befejezzük ennek a fejezetnek a tanulmányozását, kutassuk át imával szívünket! Milyen "amálekitákat" nem vagyunk hajlandók elpusztítani?

Melodius Echo Mason

202. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  36-37. fejezeteihez (június 16-22.).

A mai fiatalok, különösen a fiatal lelkészek számára az egyik legnagyobb szükséglet, hogy legyen példaképük. Pál apostol, a Krisztussal való drámai találkozó által a keresztény egyház nagy ellenségéből olyan emberré formálódott át, akinek a példáját biztonságos követni. Az ő életében egy olyan személyt látunk, akinek fájt a szíve, amikor az egyháza veszélyben volt. Az élet nem a fizetési csekkről szólt, hanem az igazságban meggyökerezett és megalapozott lelkekről, akik megingathatatlanok Jézussal való kapcsolatukban. Az ő terhe, a cselekedeteinek motivációja, a célja minden lépésben, amit tett, az volt, hogy a férfiak és asszonyok szilárdan az Uruk kezébe kerüljenek, hogy semmilyen üldözés vagy megtévesztés ne tudja kirázni őket onnan.

Tudván azt, hogy a gyülekezeti szolgálat nem lehet olyan, hogy „egy méret illik mindenkire”, Pál a különböző osztályba tartozó emberekkel mindig személyre szabottan bánt. Amikor olyanokkal találkozott, akiket körmönfont eretnekségek csaptak be szerfelett, akkor Pál gyengéd türelemmel és tapintattal élt. Amikor arcátlan hamis tanítókkal állt szemben, akiknek úgy tűnt, a küldetése, hogy darabokra szaggassák a fiatal galáciai gyülekezetet, akkor merészen és keményen dorgált. Honnan tudta, hogy hogyan és mikor milyen megközelítést alkalmazzon? Egyszerű! Időt szánt az elmélkedésre, hogy Isten előtt szót emeljen a bölcsességért, és hogy a Szentlélek erejével megteljen.

Vegyük fel mi is Pállal együtt ezt a nagyszerű munkát, hogy ezzel felkészítsünk egy népet az Úrral való békés találkozásra!

David Symons

a Hartland Főiskola hallgatója

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba